grow :: 2009. december 09., szerda, 00:01:19 :: 9 komment
politics

Mielőtt visszaszállnánk az űrhajóba, és párbajra hívnánk a sötét univerzumot, a magyar politikai helyzetről szeretnék még egyszer beszélni.

Szóba került a palesztin-izraeli konfliktus. A gondos olvasóban felmerül a kérdés, hogy a történelemórákról, vagy legalábbis a tétényi kollégimból jól ismert, évezredes magyar-arab barátságon túl vajon a magyar szélsőjobb (tehát Thürmer Gyulától jobbra) miért szimpatizál feltétel nélkül a palesztinokkal.

Csapjunk a közepébe. A jelenség magyarázata arra az egyszerű tényre épül, amely - Dina szavaival - így hangzik: Izrael állam legfontosabb tulajdonsága, hogy mióta létrehozták, a területe folyamatosan növekszik.

Nehéz lehet ilyen országban élni. A tájékozottságra törekvő izraeli lakos lefekvés előtt beírja a wikipedia keresőjébe hazája nevét, és a jobboldali oszlopból lopva kilesi, aznap mekkora területen élt. Hosszú és szívből jövő ima után fejét álomra hajtja, ám minden reggel arra ébred, hogy amíg nem hallgatja meg a híreket, nem lehet tudomása arról, hogy a bolygót irányító tőke egész pontosan hány négyzetkilométer területen halmozódott fel. Csupán abban lehet bizonyos, hogy ez a terület valamivel nagyobb, mint előző este volt. Így hiába minden igyekezete, hazáját illetően nem merhet saját, általános műveltségről beszélni.

Irigylésre méltónak a palesztinok helyzetét sem nevezném. Nem elég, hogy valakik létrehozták melléjük a zsidó államot, hanem még úgy kell élniük, mint a klímaváltozás-tudatos, zöldellő cserjének, amely remülten figyeli a lassan, ám feltartóztathatatlanul felé terjeszkedő Szaharát.

Képzeljünk el egy átlag délutáni baráti beszélgetést két palesztin férfi között:
- Mióta is éltek Izraelben?
- Nem emlékszem pontosan. Fél éve lehet.
- Hányas számban laksz?
- Mohamed utca 27.
- Akkor öt hónapja. Nekem több eszem volt, a 324-ben vettem lakást. Minket még csak két hete borított el Izrael.

Egyébként akad néhány további állam ezen a planétán hasonló törekvésekkel, az oroszok és a kínaiak régóta ugyanerre játszanak, hol több, hol kevesebb sikerrel. És eszembe jut egy ország, amelynek az egyik fele folyamatosan erről álmodik. És bár ezt a népet igen kifejező és aprólékos nyelvvel verték meg Babilonban, ebben a kérdésben az "elfoglalni" és a "visszafoglalni" szavaik teljesen azonos jelentéssel bírnak. Lévén nagyjából minden területen borzasztó régen élnek emberek. Hol ezek, hol azok, hála az égnek.

Voltaképp a magyarországi (radikális) jobboldalnak szeretnie kellene a zsidókat, legfőképp az izraelieket. Hiszen közös a cél. Számottevő különbség a két társaság között, hogy az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Kertész Imre írja, hogy (egyes) zsidók azért érzik különlegesnek magukat, mert utálják őket, miközben azért (is) utálják őket, mert különlegesnek érzik magukat. Idehaza azért utálják az izraelieket, mert a mi egyik legnagyobb kudarcunk az ő egyik legkézzelfoghatóbb eredményük.

Aztán van még egy fontos motívum: a magyarok imádnak a vesztes oldalra állni. A történelmünk arról szól, hogy hosszas mérlegelés után minden konfliktusban kiválasztjuk a vesztes felet, melléjük szegődünk, és minden erőnkkel igyekszünk felülmúlni őket. A vesztésben.

Most épp azokat választjuk, akik - többek között - azzal a szöveggel fognak nyerni, hogy: "Elsőkből lettünk utolsók".

Igen, ez igaz. Úgy értem, konkrétan nekik ez már kétszer sikerült. Egyszer 2002-ben és egyszer 2006-ban.

Hát hajrá.