rendezvous :: 2009. február 26., csütörtök, 04:35:49 :: 9 komment
dialogue

- Megvan. Odamegyek, és csendben kuksolok. Jó lesz?
- Hülyének tetteted magad? Bámulatos. Az expert harcos nem meri elutasítani.
- Nem mondhatom neki, hogy nem tetszik. Az bántó.
- Félsz tőle mi?
- Nem. De.
- Velem is előfordul, hogy a másik félnek nincs olyan hibája, amin változtatni kell, egyszerűen csak nem az esetem. És látom, hogy szeret, nem mondhatom neki, hogy "nem tetszel". Ilyenkor veszem elő, hogy "rossz kedvű vagyok egy ideje, ne haragudj", "remete korszakomat élem, nehogy azt hidd, hogy ellened irányul, ez nálam feature, pár hónapig tart", "nem hiszem, hogy túl vagyok rajta, mindenkiben őt keresem".
- Beválik?
- Persze. Ahelyett, hogy venné a lapot, úgy dönt, majd ő megvigasztal. Vagy úgy tesz, mintha értené, aztán vár szép csendben. Egy darabig óvatos vagyok, okosan viselkedem, de ahogy telik-múlik az idő, előbb-utóbb megfeledkezem magamról, és mosolygok egyet. És akkor vége. Azt hiszi, már lehet járni. Vagy, ami végképp védhetetlen, úgy dönt, ha már vele nem, legalább segít rajtunk (rajtam, és akin nem tudok túllépni). Majd ő újra összehoz minket.
- Akkor ne kuksoljak csendben?
- Dehogynem. Biztos beválik. Beléd képzel mindent, amit valaha nőtől akart. Számára gyönyörűen csomagolt, masnival átkötött ajándék leszel, akit ki kell bontani, és övé a főnyeremény. Majd ott ülsz vele szemben, kibontva, és lehet nézni egymást.
- Ne már.
- Szerintem inkább beszélj vele minél többet. Minden egyes telefonálás után kevésbé lesz számodra veszélyes. Úgy értem, érzelmileg. Mint pszichopata, még tartogathat néhány meglepetést.
- Nem akarom.
- Van más megoldás. Emlékszel még a Radikális őszinteség című könyvemre? Szívesen kölcsönadom.
- Igen, de mindig a másikon röhögök. Az mekkora volt. A Bűntudat legyőzése. Szegény L. meglátta a kezedben, és szó szerint sikoltozott: "Úristen, hogy vehettél ilyet? Ez borzasztó! Neked pont hogy sokkal több bűntudatod kéne, hogy legyen. Főleg miattam. Kérlek, ne olvasd el."