forward :: 2009. augusztus 20., csütörtök, 16:19:48 :: 7 komment
Pár hónappal költözés után elővettem a kamrából a 24 colos Eizo monitort, elhelyeztem az asztalon, és szinte azonnal sokkot kaptam.
Zavaróan pirosnak tűnt a kép, és a közösségi site-okon szörnyen koszosak voltak az emberek.
Arra gondoltam, hogy szegény monitor a nagy pihenésben biztos elfelejtett mindent, majd körülbelül egy óra folyamatos tesztelés és konfigurálás után sikerült alaphelyzetbe visszaállítanom (abba, ahogy a dobozban feküdt), és rájönnöm, hogy néhány hónap a Sony Vaio álkontrasztos, szintetikuskék kábulata mögött milyen mélységekbe rántott magával. A Sonyn fel sem tűnt, mennyire szánalmas a Windows 7-ben a subpixel rendering. Egyelőre alig tudok olvasni.
Mégis, már tudom, így a jó. A piros az piros. Ha fáj, az fáj. Nem véletlenül égeti hamuvá a boszorkányt a tűz. Ami piszoknak tűnt rajtatok, az jpeg tömörítési szemét (azért fürödjetek továbbra is). Ilyen az, ha az ember lát.
Hasonlóan megrázó, ha hall. A kedvenc zenénk csöves erősítőn szomorú zörejjé változik, és bizony, el kell kezdeni keresni a nemesebb alapanyagot.
Ez történik, amikor először eszünk libamájat hagymával és eperrel.
Ha nagyot lépünk, mindig ilyen.
Idő kell, hogy megszokjuk és megértsük a jót. És utána minden más olyan esetlenné alakul.
bonus content
2009. 08. 20.
21:04:35
2009. 08. 20.
21:19:19
22:58:28
02:59:53
2009. 08. 21.
07:43:20
12:30:17
2009. 08. 21.
16:31:12