almost real :: 2009. augusztus 03., hétfő, 21:57:04 :: 11 komment

Fekete napszemüvegben álltam az autóm mögött, bal kezemmel a csomagtartót igyekeztem felnyitni, amikor megállt mellettem egy rendőrautó. Kreol bőrű, ragadozó arcú biztosurak foglaltak benne helyet.

- Mi az ott a kezében? - kérdezte tőlem egyikük az anyósülésről, és a fekete, fém, Vietnámban használt M16 Commando, automata gépfegyverre mutatott.

Rögvest átéreztem a helyzet komolyságát: minimum két szabály ellen vétettem.

- Nincs megtöltve, teljesen üres a tár - mutattam feléjük, de kissé lefelé fordítva fegyverem csövét. - Az utolsó pár golyót még a mezőn kilőttem.

Csend volt. Csend és forróság. Izzadt, csillogó tekintetük nekem feszült.

- Tudom, hogy itt lennie kellene egy számnak, elnézést kérek, hogy nincs. Épp azon vitatkoztunk, miért nem vésték bele. Nagyon mérges vagyok. Erre van két tanum. Mármint a vitára. A pisztolyomon szerepel a sorszám, szívesen megmutatom, itt van az is a csomagtartóban, mert sajnos a kesztyűtartóba nem fért bele. Elővegyem?

Továbbra sem szóltak hozzám. Úgy gondoltam, várják a folytatást.

- Vétettem a szabályok ellen, nem tagadom, de most nagyon gyorsan elraknám, ha szabad.

Nem tiltották, de nem is támogatták.

Aztán eszembe jutott a mentő gondolat.

- Ja, elnézést, azt elfelejtettem mondani, hogy ez itt airsoft fegyver. Általában azért kérdezik tőlem, hogy milyen, mert szép és autentikus. Ezért nem jutott eszembe az airsoft szót előbb kimondani. Ilyen fehér, műanyag golyókat lő ki, gondolom, hallottak róla.
- Nagyon hamar tegye el.

Utólag visszagondolva egészen biztos vagyok abban, hogy kezeiket végig a felhúzott fegyvereiken tartották.