the imaginarium of doctor parnassus :: 2010. március 10., szerda, 00:39:38 :: 29 komment
cinema culture

*** SPOILER ***

Terry Gilliam filmje forgatókönyvíróért kiált.

Egy forgatókönyvíró sok mindenre jó. Többek között lebeszéli a rendezőt arról, hogy a maffiózók oroszok legyenek, ami, valljuk be, 2010-ben már ultraciki.

Esetleg ír egy forgatókönyvet.

A Doktor Parnassus mondanivalóját úgy lehet összefoglalni, hogy a kamaszlányt nem az a férfi vezeti át a testi szerelem rózsaszín képzeletéből annak véres valóságába, aki később házat vesz neki és eteti a kölyköket. Egy jóképű dumagép lesz az, és három másodperccel az aktus után már a lekoccolás lehetséges módozatain elmélkedik.

Ebben a filmben a bétahím annyira tenyérbemászó, irritáló és negatív, hogy egyedül a skizoid, masszív alkoholista apa elől, és a gyerekszervkereskedő Mr. Első Csalódás elől való menekülés vezet a vele való házasságkötéshez.

A filmnek nem csak története és szerkezete, hanem értelme sincs, túl azon az információn, hogy minden alkesz csöves fejében lakozik egy teljes univerzum, ezt viszont már a 12 majomból tudjuk, és ott sokkal izgalmasabb volt.

A vége előtt húsz perccel látunk egy jelenetet, amelyben Valentina, a 12 éves lány, aki valójában 16  éves (és 22 éves színésznő játssza) a sötét világűrben sikoltozva menekül egy italospalack elől, ami felrobban, majd egyre apróbb szilánkokra törik szét, míg végleg eltűnik. Csak az üres világűr marad. Sajnos ez nem csak a kulcsjelenet, hanem egyben film komplett összefoglalása.

A Sátán ellenfele egy iszákos vénember. Évezredeken át küzdenek a lelkekért. Ez végülis politikailag korrekt, mert a keresztények és a sátánisták pontosan ugyanannyira érezhetik sértve magukat a kettős blaszfémia láttán.

Gilliam újabb és újabb elvarratlan szálat sző a a vászonba. A kérdésekre nem kapunk válaszokat. A legnagyobb baj az, hogy képtelen a filmet normálisan befejezni. És nem csak ezt, hanem általában a filmjeit. (A Félelem és reszketés Las Vegasban azért fejeződik be normálisan, mert nem ő írta).

A rendező alkatilag képtelen a happy endre, ennek gyerekkori trauma lehet az oka. Arra viszont már az antik görögök is rájöttek, hogy a katarzishoz feloldozás kell. A tragédiához félelem vagy szánalom. Ezen érzések egyikét sem szállítja a film. Nincs jellemfejlődés. Teljességgel lehetetlen az azonosulás bármelyik szereplővel.

Szeretném Gilliamet, az egyik kedvenc rendezőm lehetne, ha soha, de soha nem dolgozna a filmjein egyedül.

4 / 10

ui.: Heath Ledgernél nagyjából mindenki jobb színész. A halála nem változtat azon, hogy a játéka is tragikus: egyetlen, idegesítő arca van. Mind a három pótszínész leiskolázza.