interview 2 :: 2010. július 27., kedd, 17:13:15 :: 82 komment
social culture psycho

Hála az égnek (értsd: sajnos), ezen a szép blogon alig hallatszik néhány foszlány abból a balhéból, amelyet az interview, Mamzi blogja és Dina bejegyzése generált.

Az új médiatörvény életbelépéséig még van néhány nap, előtte el kell takarítani Sólyom Lászlót az útból. Augusztus 5. előtt a Tájékoztatási Kötelezettség nem ír elő Új Irányt nekem. És mivel földön fekvőbe nem rúgunk, egy szót sem pazarolnék Mollyra, ha Mamzel nem engedett volna betekintést a bugyija helyett a levelezésébe, mely szerint - nem szó szerint idézem, hanem összefoglalom szóhűen - "mióta ilyen rossz, pökhendi irányba változott (Mamzel) személyisége - mely változást borzalmasan fájdalmas látni -, kevesebb ember védi őt".

Egy régi mondás jut eszembe: A kevesebb néha több.

Ennek a mondásnak az elképesztő igazságtartamára szeretnék most rávilágítani.

Idézek még a levelekből (ezúttal szó szerint):

Mamzel: A gyengékhez fűződő vonzalmad számomra bizarr.
Molly (válasz a fentire): ezekről kurt cobain jut eszembe: "empátia, gyerekek, empátia."

Hogy valakinek egy nyávogó, drogos nyomorult a példaképe, önmagában nem ok arra, hogy foglalkozzam vele, hiszen Kurt Cobain kiváló példát mutatott mindenkinek, aki vele lelki rokonságban áll, amikor főbe lőtte magát. Távol áll tőlem, hogy minimális mértékben is ellenezzem a fenti instrukciót.

Egyszerűen csak régóta szeretnék írni arról, amit Molly levele eszembe juttat.

Eddigi életem során kizárólag olyan esetben hallottam a "Rossz irányba változtál. Kár, hogy Te már nem vagy a régi Te, őt jobban szerettem. Aggódom érted." frázist, amikor az aggódó fél kifejezetten nyomorúságos (lelki) életet élt, miközben a rossz irányba változó fél élete egyre jobban alakult.

Biztos vagyok abban, hogy a fenti kijelentés el tud hangzani más okból is, hiszen a hanghullámok terjedését nem a pszichológia, hanem a fizika törvényei irányítják. Tudom azt is, hogy keveset éltem még. Például, ha már ötszáz éves lennék, jó eséllyel láttam volna üstököst, és nem maradok le Sárkányölő Szent Györgyről és hasonló csodás dolgokról sem.

Ez a néhány évtized azonban csak arra volt elég, hogy ezt a típusú, aggódó, segítő szándékú rossz irányba változást kizárólag nyomorult embertől halljam. Természetesen nem csak rám vonatkozóan. Sosem vonok le egy-két esetből komoly következtetést.

Mint minden jelenségnek, ennek is van magyarázata, amelyet nem taglalok hosszan, ha nem muszáj. Összefoglalva úgy hangzik, hogy az élet jobbra fordulása többnyire életkedvet és önbizalmat generál, márpedig mindkét tulajdonság bántónak érződik a másik fél számára - akivel az illető korábban osztozott a fájdalomban vagy a fájdalmas világképben.

Van ennek az aggodalomnak materiális változata is: "Jó ember volt(ál), csak megrontott(a) a pénz." Gyakran zárja ez a mondat az olyan barátságot, amiben korábban mindkét fél szegény volt, vagy eladósodott hosszú éveken át, aztán az egyik kijött belőle, a másik meg nem.

Mollynak ezúton szeretném megköszönni az aggodalmat Mamzel lelkéért. Igazán hálás vagyok, hogy ezt a spirituális terhet ilyen sokáig cipelte a vállán. Mivel lassan egy éve újra és újra panaszkodik arról, hogy micsoda szenvedést és fájdalmat okoz neki mindez, szeretném ünnepélyesen bejelenteni, hogy ezt a terhet én most átveszem.

Szabad vagy, Molly.

Kitartó és áldozatos munkádat köszönjük szépen. Búcsúzóul azt kivánom neked, hogy hallgass sok Nirvanát. Grátiszként kapsz még egy kis elemzést a témába vágó bejegyzésedhez is.

"Egyes bloggerek szerint szánalmas, ha az ember énblogot ír,"

Kik azok a bloggerek, akik szerint ez szánalmas, és hol olvastad ezt az állítást?

"hát micsoda szánalmas egy élet az, amiről nem akarunk blogot írni?"

Az első lépés a felismerés az életed minőségével kapcsolatban. Végre jó úton jársz.

"Mennyire szomorú is az, ha nyíltan bevalljuk, hogy életünk története nyilvánvalóan nem szolgálná ki a "közönség" (ez is milyen mókás már) igényeit?"

Így van. Ne valld be nyíltan, hogy mennyire szomorú, hátha nem vesszük észre.

"Persze egy embernek rengeteg indoka lehet a blogírásra, az énblogger azt hiszem elsősorban terápiának tartja a blogolást"

Néhányuk igen. Például Te. Itt szeretném megkérdezni: hogy haladsz? Sikeres a terápia? Innen nézve nem nagyon látszik javulás. Bár néha az is eredmény, hogy nem süllyedsz tovább.

"és vannak ugye a wannabe sztárok, akik sikert, pénzt, csillogást remélnek az írástól."

Életösztönnek nevezik ezt.

"Ha ebből a perspektívából nézzük, akkor igen, a wannabe sztár simán lelúzerezheti nála (valószínűleg) kevésbé ambíciózus, bevallottan írásterápiára szoruló - és ezért egyértelműen lúzer - bloggertársát,"

Tehát önmagad által bevallottan terápiára szorulsz. Egyetértek.

"az énblogger nyíltan vállalja nemcsak az életét, hanem az írásterápia szükségességét (nagyszerűségét) is és"

A szükségesség igaz. A nagyszerűség még bizonyításra vár.

"bár magáról ír, valószínűleg még mindig sokkal kevésbé veszi komolyan saját magát,"

Nincs rajtad mit komolyan venni? Szegény.

"mint a sikerre áhítozó bloggerek, akik, véleményem szerint sokszor megalomániás, torz lelkű lények"

A sikerre való áhítozást torz léleknek látni olyan betegség, amely önmagában képes eltartani a gyógyszeripart. Tehát, jó hír: létezik segítség számodra is. Több száz féle pirula formájában.

"(na jó, kivéve, ha tizenhárom évesek), akik a blogot, a blogolást véresen komolyan veszik és akik saját személyiségüket csak úgy tudják értékelni, ha (a saját értékítéletük szerint) legyőznek mindenkit maguk körül."

Te, ha nem akarsz legyőzni senkit, minek írkálsz ilyeneket?

"Nos, azért nem lehet (kommentelni), mert belefáradtam a magyarázkodásba, a vitázásba, a fikázásba, hogy minden szavadat félreértik,"

Javaslom az offline naplóírást, ha úgyse ért senki, és úgyis terápiából írsz. Rajtad kívül mindenki jobban járna vele, és legalább nem értenek félre folyton.

Kedves Molly, mielőtt azt hinnéd, hogy rosszat akarok neked, tisztában vagyok azzal, hogy az olyan embert, mint te, nem lehet legyőzni. Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen ember élvezi, ha bántják, vagy legalábbis igényli azt: ha pofont kap, biztosan odatartja a másik arcát is.

Ami nekem vagy Mamzelnek megsemmisítő vereség lenne, neked az a duracell. Téged az éltet. Nem te vagy az egyetlen ilyen, akit ismerek, ezért is írtam róla - remélem - tanulságos bejegyzést.

Fogadd szeretettel tőlem ezt az ajándékot: törődést a törődésért cserébe, amelyet Mamzelbe fektettél.

Mostmár fektesd másba. Úgy hallottam, van kibe.