on holiday :: 2010. július 04., vasárnap, 00:43:18 :: 17 komment
tech future man

Van, aki úgy gondolja, hogy a programozó nem nyaral.

Istenem. Hogy ne nyaralnánk? Én pont ma voltam.

Igaz, eredetileg nem nyaralásnak indult. A fokozatosság elve mindig is átszőtte az életemet, leszámítva az italt, a szerelmet, a játékot és a programozást. Csak a Max Citybe akartam menni ma. Azért oda, mert a bejárat előtt van egy nagyon frankó körforgalom, ahol szépen meg lehet fordulni, visszahajtani az autópályára, és hazajönni, anélkül, hogy tolatnék, és hogy ki-be kellene szállnom.

Ebből sejthető, hogy nem vásárolni akartam. Két-három hete nem mentem olyan messze a lakástól, hogy autóba kelljen szállnom, és féltem, hogy lemerül az akkumulátor. Az éhes riasztó áramot eszik. Ezért iktattam be ezt a hétvégi körutat, hogy töltsem a kocsit.

Miért pont oda? Mint mondtam, nehéz eltévedni, és csak úgy, cél nélkül nem szívesen megyek sehova, és esetleg, ha kérdezik, hol voltam hétvégén, hát ott.

Odaértem az autóhoz, és nagy örömömre működött a központizár. Hurrá, van áram, gondoltam, és beültem az autóba, kétszer izzítottam, amit rövid ima követett, majd gyújtás: a motor egyet morgott, és többet meg se nyikkant. Teljesen lemerült az akkumulátor. Későn jöttem.

Ilyen esetben három lehetséges megoldás ismert: 1. Megkérsz valakit, hogy bikázza be az autót, 2. Taxit hívsz bikáztatni, 3. Kiveszed az akkumulátort, hazaviszed és feltöltöd.

Az első megoldásról annyit, hogy kell hozzá egy ember, akit megszívatsz. Dízel autó esetén lehetőleg közeli ismerőst vagy barátot kérj meg. Nekem dízelem van, és Mister tudna mesélni arról, hogy egyszerre három(!) pár, párhuzamosan kötött bikakábelt használva húsz perc töltés nem feltétlen elég az autómnak, és minden gyújtás után elölről kell kezdeni a töltést. Tehát az addig töltésre szánt idő elveszett. Elég idegölő játék ez. Nem volt kedvem senkit gyötörni vele, mivel ezúttal nem egy nő ablaka alatt parkoltam, akitől épp haza akartam költözni, tele csomagokkal, csak lemerült közben az autó.

Most nem volt olyan sietős dolgom.

Ami a második opciót illeti, a taxisok között akad olyan, aki készült komolyabb motorra is. Egyszer kifogtam egyet, úgy nézett ki a hátsó csomagtartója, mint amerikai filmekben az autóba szerelt atombomba, amit hatástalanítani kell: mindenféle lámpa, mutatós mérőműszer, kábel kötegek és egy sötétfekete kijelző. A jóember láthatóan család helyett bikázásra rendezkedett be. Ő 7 perc alatt el tudta indítani az autómat. Ezzel csak az a baj, hogy válság van. És a száma sincs meg.

Az akkumulátor kivétele fárasztó. Többféle csavar-és csőkulcs kell hozzá. Nyakig koszos leszel. Maga az akksi pedig olyan nehéz, hogy 15 méterenként le kell tenni a földre és pihenni, nincs fogása és vágja a kezedet az éle. Egyszer hátizsákban vittem, nagy szerencse, hogy este volt, és kevés ember jött szembe, és egyik se ismert. Az egészben a legrosszabb, hogy töltés után végképp nincs kedved visszavinni az akksit (mert ugye, piszok nehéz), két-három napig kerülgeted, a végén már beszélgetsz is hozzá.

Mit tesz ilyenkor a programozó?

A programozó ilyen esetben leviszi a szünetmentes áramforrást, rövid nevén UPS-t az autóhoz.

Az UPS rendeltetésszerű használata az, hogy áramszünet esetén meggátolja, hogy a számítógéped elfelejtse a windowst. Alapvetően olyan emberek számára készül, akik képesek 2-3 órán át dolgozni a számítógépen anélkül, hogy egyszer is elmentenék a fájlt, amit másnap hajnalban le kell adni, vagy ami pótolhatatlan információt és soha újra elő nem hívható, világmegváltó ötletet tartalmaz.

Ezek az emberek vihar esetén még fel is állnak, odamennek az ablakba, hogy nézd, villám, de szép, aztán jön az ordítás, hogy hova lett a képernyőről a fény és az írás. (Vagy a rajz, kedves Mana.)

Mint mondtam, elvileg nekik készül a tartalék áram. Gyakorlatikag szinte kizárólag olyan vesz UPS-t, aki munka közben húsz másodpercenként ment, és minden harmadik mentésnek más nevet ad. Ez nem véletlenül van így.

A két szünetmentesem közül a kisebbet vittem le. A nagyobbik körülbelül 50 kiló, a sok ólom miatt.

Amikor költöztem, felcímkéztem minden kartondobozt, és ráírtam, mi van benne. A nagy UPS-re csak annyit írtam: "nehéz". Tiszta izom, tájszólással beszélő, igazi tenyeres-talpas költöztetőm volt, a gondjaira bízott mosógépet szinte feldobta a negyedikre, és közben nevetett, ám amikor ehhez a viszonylag kis méretű dobozhoz lehajolt, és próbálta felemelni, furcsa grimasz ült az arcára, az egyik ízülete megreccsent, és ő maga úgy, ahogy volt, előrehajolva maradt.

- Úristen, mi van ebben? Szünetmentes áramforrás? - kérdezte.
- Igen.
- Ezerkétszázas?
- Ezerötszáz, és szinuszos.
- Ja. Kaphatok egy pohár vizet?

Ezzel szemben a kisebbik UPS-em pehelykönnyű, fél kézzel leviszem, és még ugrálok is a lépcsőn vele, ahogy nyaralás előtt szoktam mindig ugrálni.

Mint a mellékelt ábra mutatja, a szünetmentes áramforrást nem kell bedugni sehova. Az a piros doboz mellette az akkumulátor töltő.

A két szerkezet együtt arra képes, hogy az UPS belsejében lévő, 12 Volt egyenáramot leadó akkumulátor erejét először váltakozó (négyszögjeles) árammá alakítsa, azt feltranszformálja 230 V feszültségre, átküldje a piros dobozba, ami először 12 V-ra alakítja vissza az áramot, majd egyenárammá változtatja, és végül a piros és a fekete vezetéken keresztül feltölti a 12V-os akkumulátort, ami az autóban van.

Az UPS félpercenként sípol, ha nincs bedugva a konnektorba. Azt hiszi, baj van, és ki kellene lépjek a windowsból, mert izzadva küzd, mint Atlas az égbolt rettentő súlya alatt, és már tényleg nem bírja sokáig.

Csak hát az itt nincs miből kilépni. Addig kell tölteni az autót, amíg a szünetmentes táp folyamatos szirénázásra vált, mert elfogyott belőle az áram.

Érdemes vinni laptopot is, mert az UPS-en van USB csatlakozó, így figyelemmel kísérheted a töltést. Sajnos csak azt jelzi, hogy mennyi áram maradt benne, azt nem tudja, hogy az autó hány százalékon áll. A jövő zenéje még az ilyen praktikus fejlesztés.

Én nem kötöttem rá a laptopot az UPS-re, mert vittem mobil netet is, úgyhogy inkább beültem és elolvastam az e-mailjeimet, miközben odakint a szünetmentes táp visítva töltötte az autót.

Azért jó a Váci utca szélén intézni mindezt, mert közben sem érzed magad egyedül.

Húsz perc után elsőre, kelletlenül, de beindult motor. Nem mintha lett volna második lehetőség. Az UPS újratöltése cirka egy nap.

Ezek után világosan láttam, hogy a Max Citys kirándulás nem lesz elég.

Beültem, és mentem az úton, magam sem tudom merre. Meg akartam nézni, hol vagyok, de nem tudtam, mert bejövő hívásom volt a térképen.

Aztán egyszercsak egészen szokatlan látvány tárult a szemem elé.

Nem emlékszem, mikor láttam utoljára együtt ennyi vizet. Nem is vizet, víztömeget, hullámzó, vad, szilaj tengert. A hullámzás a végtelenbe húzott magával. Aranyló hidat képzett a nyílt vízfelszínen a naplemente.

Nem gondoltam volna, hogy tényleg van ilyen.

Kiszállni azért mégse akartam, mert ott volt az autóban a laptop, a mobil, az UPS, és a töltő, és járatni kellett a motort, hiszen az volt a fő cél, és odakint sok volt a szúnyog. De nem is kell kiszállni, mert ez az élmény a szélvédőn át nézve is magával ragad, főleg, ha volt elég szélvédőmosó a poros kocsidban indulás előtt.

Készítettem róla egy fotót. A google map szerint egyébként a Velencei tónál jártam. Valószínűleg nem én vagyok az első, aki lefotózta, de ebből a szögből talán még nem láttad.

Bámulatos, nem?

Egy darabig csodáltam a természetet, és a gyönyörű partvonalat, aztán félig megírtam ezt a bejegyzést még ott, a tengernél, hogy nyaralás közben is töltődjön az akksi, aztán magam is lélekben feltöltődve és újjászületve elindultam haza.

Istenem, de jó újra itthon.