vígasztaljon, hogy dec 21 péntekre esik, így a hétvégét elvileg már meg sem éred. én aznap repülök...és ha túl is élem, min landolok?

Az a Stephen King filmben volt, hogy ültek a repülőn, és jöttek a langolierek, és mindent felfaltak. Megették a teret és az időt. Nem maradt semmi a világból.

Ehhez hasonló szituációban a legtapasztaltabb pilótának is gondot jelenthet a leszállás.

Én három-négy alkalommal álmodtam világvégéről és megsemmisülésről, és mindegyikből sugárzó boldogsággal ébredtem.

olyat én is álmodtam, s mindig irdatlan robajjal szakadt le az ég. aggódtam a szeretteim miatt, aztán felismertem álmomban, hogy a valóságban már mind halottak, így megnyugodtam:)

állat pedig van. volt. lesz.

Megint csajoznál, hogy megtalál az igazit.
Ez a világvége hangulatod időről időre visszatér.
A boldogság segítene rajtad végleg.:-)

Ha az állatok többsége rovar (bogár) akkor szerintem az ősz beálltának több köze van hozzá. Illetve valóban meghaltak, nem csak téli álomba dermedtek?

Három év után most jutott eszébe téli álmot aludni.

Jerry, Te buddhista vagy, neked könnyű, számodra minden élőlény téli álmot alszik.

Bár magam is hasonlóan gondolom.

Még Balázst kell meggyőznünk ugyanerről, és utána a "synthetic sanity"-t át is írom "happy blog"-ra.

Hallgatom az érveket.

Nyilván csődbe menne azonnal az összes temető, ha lenne bizonyítható, földi érvem a kérdéssel kapcsolatban.

Tehát vagy nincsen, vagy kímélem a GDP-t.

A téli álommal bőven elvetette a sulykot, aki összedobta ezt a kócerájt. A valódi halál túl durva poén lenne. Annál azért lényegesen konstruktívabb megoldásra számítok.

(Végülis nem biztos, hogy jó ötlet arról győzködni egy orvost, hogy higgyen az újjászületésben/feltámadásban. Ahogy az én munkámra is veszélyes az önmegíró program gondolata.)

Az északi mitológia közel áll hozzám.

Mindig azon gondolkodom, hogy ez vajon Midgard-e.

Ugyanis a szökőkutas hasonlatod maga az Yggdrasil reloaded.

Nem tudom, hogy innen a halállal lefelé vagy felfelé bukunk. Az egész életem célja az, hogy tartalmasan töltsem az időt, amíg végre meghalhatok, és választ kaphatok erre a kérdésemre.

Viszont amíg nem vagyok benne biztos, tehát halálom napjáig nem tudok másokat jó szívvel meghalni hagyni. Főként azért, mert nem tudnak visszajönni és elmondani.

Egy sebész, aki hisz a reinkarnációban.

link

Biztos a boldog családi élete miatt akart 3 rúdon ugrálni egy szakadék szélén.

Szökőkút? Most nem ugrik be. Én írtam? Jó volt?

Azt hiszem, aki bázisugrik, az csak félig-háromnegyed részben akar meghalni, de aki előtte még pörög is a rudakon a szakadék szélén, az teljesen.

Béna módszer, figyelembe véve, hogy orvos.

Te írtad, jó volt. Arról szólt, hogy a társadalom úgy működik, mint egy szökőkút. Felül nagyon tiszta a víz és süt a nap. Lejjebb még valamennyire tiszta a víz és egy kis nap is besüt néha. Legalul csak mocsok és sötétség van. Az északi mitológia ugyanez. Fent örök élet, rengeteg minőségi ennivaló, és egyáltalán, isten vagy. Lejjebb kicsit rosszabb, alul meg tűzben égsz vagy sötét hidegben fagysz meg.

Nagyon fontos, hogy a szökőkúton - vagy fán - melyik szinten vagyunk. Nagyon nem mindegy, hogy ennél jobb vagy rosszabb, esetleg hasonló lesz-e az új élet. Ennek függvényében érdemes meghalni.

Egyik pillanatban még egy norvég sebész vagy, akinek egész életében csak puha vécépapírra vonalkódozott. Kimész egy szakadék szélén tornászni, lezuhansz, és még ezt is túléled.

Az a kérdés, hogy van-e miért meghúzni az ernyő zsinórját?

Gondolj bele, esetleg a következő életedben nem tudsz írni-olvasni, és egy kongói nyomortelepen találod magad. Nem elég, hogy fülledt meleg van, körülötted mindenki néger. Sőt, te is. Beszpídezett tízévesek futnak feléd machetevel. Érdemes elbújni vagy lefutni őket?

Számomra kőkemény kérdések ezek.

Mindig zavarba jövök, amikor megkérdezi egy beteg vagy hozzátartozó, hogy "érdemes küzdenünk?". Nem tudom. Érdemes?

Remélem, hogy a hivatásom valóban több, mint fiziológiai kérdésekre adott statisztikai válasz.

Kell legyen valami evilági magyarázat, különben nem csak a teremtők, hanem az orvosok is morális csődbe mennek. ((((((((És akkor marad nekünk néhány sebész.))))))))

Szerintem elni szeretnenek mielött meghalnak. Ök igy küzdenek az erzelmi stabilitas ellen.

Nem az a kérdés mi lesz az élet után, hanem az, hogy milyen az élet.
Ha jól értettem a korábbiakat, mi mind arra hajtunk, hogy egészségesen haljunk meg.
Körülöttem többen halnak meg egészségesen.
Na nem 25 éves korukban.
83 évesen, 65 évesen, 72 évesen.
Azért küzdeni, hogy hosszabb ideig lehessek beteg nem érdemes.
Azért viszont érdemes tenni, hogy sokáig azt csinálhassam, amit csak akarok.
A veszélyek szerelmesei is azt csinálják, amit akarnak és azért érdemes a zsinórt meghúzniuk, hogy minél tovább, minél többször csinálhassák.

A kolumbiai nyomortelepen is vannak boldog emberek. Az ő szempontjukból nézve neki az az élet. Lehet, hogy vágyik valami jobbra, de legalább van miért küzdenie.
Bizonyára ti is ismertek olyanokat, akiknek csak megszületni volt nehéz mégis boldogtalan szenvedéssel telik az életük. A depresszió a fejlett nemzetek népbetegsége.

Az egészség és a boldogság, a jólét és a boldogság nem feltétlenül járnak együtt. A boldogságra való képesség velünk születik, de a technikát, hogy hogyan érhetjük el a szüleinktől tanuljuk. Sokan vagyunk, akik otthon nem tanulhattuk, mert azt néztük csaknem 20 évig, hogy a szüleink hogyan voltak boldogtalanok. Mi később pótolhatunk.

A reinkarnáció azoknak, akik hisznek benne a túlélésüket segíti, hitet ad a napi küzdelemhez és a lelkiismeretüket tartja ébren. Semmi köze a fiziológiához, annál több a pszichológiához.

A rovarok libasorban halnak:-) elképzeltem, ahogyan a szöcskék, sáskák, pókok szépen libasorban bázisugranak a kád széléről a lefolyóba.

Rafina, az emberek 99%-a méltóságteljesen*, teljes életet élve akar élni, és amikor már nem tud mindenféle, neki tetsző dolgot csinálni az életben, akkor meg akar halni.

Az emberek 99%-a ezt mondja.

És az emberek 99%-a nem ilyen.

A maga vonatkozásában az is borzasztó, hogy vérnyomáscsökkentőt, vérzsírcsökkentőt, antikoagulánst, Stribildet kell szedni napi rendszerességgel. Nem ihatsz rá, nem ehetsz rá, minek így élni.

Nagyapám 80 évesen még hajnalban kelt, csónakázott, horgászott, öt-tíz kilós pontyokat, amurokat fogott. Először nem érezte biztonságban magát a csónakban, nem tudott felkelni, nem mert vezetni a tóig, aztán végül a kertet sem kapálta fel. Mit mondjak: ő is meghúzta a zsinórt, mert kihívta a mentőt az infarktusához. Pedig távolról sem nevezhető gyenge akaratú embernek.

Az emberek ragaszkodnak a maguk kis életéhez. Ha beszűkült, ha fogyatékos, ha nyomorult, ha beteges, akkor is. És azért ragaszkodnak hozzá, mert nem tudják, mi jön utána. Ebben az értelemben nem is számít, hogy mi van közben, hiszen az emberek nagyon sok rosszat elviselnek, ha úgy hiszik, hogy valami jó jön utána. Így működik a tömegközlekedés is.

Te eldobnád-e az életed, ha holnaptól csak húst ehetnél és soha többé nem sportolhatnál - miközben megráncosodsz, elhízol, májfoltos lesz a kezed és a gyerekeid elfordulnak tőled?

Van egy 17 éves lány páciensem, aki elképesztő módon már háromféle leukemiával lett kezelve. Hihetetlen tartása van, holott az utóbbi tíz évben halálosan beteg volt. Többször elmondta, hogy szeretne megházasodni, gyerekeket, és egy kertes házat meggyfákkal, mert szereti a meggyet, ezért elvállalta a műtétet fél éve. Az egész lány még semmit nem látott az életből, senki nem csókolta meg, egy vizes, alacsony mennyezetes téglaházban nyomorog, évek óta ugyanabban a ruhában van, az élete az, hogy kemoterápia közben írta a háziját, és gyerekekről, családi házról, napsütésről, meggyfáról álmodik - mi ez, ha nem újjászületés?

*Az egész Doktor House, már amennyit láttam belőle, egy értelmes gondolatot közölt: nem létezik olyan, hogy méltóságteljes halál. Nem a "differenciál" - mint a kiegyenlítőmű az autóban -, ami amúgy sem létezik a valóságban. Az az egész sorozat egy orvos fejében pillanatok alatt játszódik le, mint egy film, amely egy emlékről szól. A House egy gondolatkísérlet, hogy belelássunk egy orvos fejébe. Valójában egy epizód történéseire van öt perc a valóságban.

Kedves Balázs!
Apám nem hívott mentőt az infarktusához, csak szép csendben kb fél perc alatt halt meg.
63 éves volt és az utolsó pillanatig csak azt nem tette meg, ami nem jutott eszébe. Ezt 100%-ban értheted, mert a termete és az állóképessége akkor is atlétáéhoz méltó volt, nem érte be kevesebbel.

Egyénként egyetértek azzal, hogy méltósággal csak élni lehet. Élni, ami számomra azt jelenti, hogy csinálni az életet.

Csak hiába a méltóság, ha nem nyújt boldogságot az élet. A te betegednek a remény a boldogság. 17 évesen még van remény, ami az évek múlásával egyre kevesebb.

Itt néhányan gondolkodtok a külföldre költözésen. Nekem erre reményem sincs, nem is gondolkodom rajta és nem is bosszankodom olyasmin, ami abba az irányba lökne.

Nem vagyok egy bármit feladó típus, de csak a reményért nem akarnék boldogtalanul élni.
A boldogság azonban nagyon aprócska dolgokban is megtalálható. Egy kutyusban, egy szöcskében, egy jó könyvben, bármiben, csak képesség kell arra, hogy észrevegyük.
Rajtunk múlik bármilyen testben is élünk, bárhol a világban mégoly szerény körülmények közt is. Most a gyermekeim miatt bármi áron életben akarnék maradni. Néhány év múlva majd már az unokáim is életben tartanak. Nagyapád sem egyedül akart élni egy lakatlan szigeten, hanem miattatok, veletek.

Mindez így is túlságosan le van egyszerűsítve, de szerintem te minden aspektusból érted, mert családzserető ember vagy:-)

Ajanlom figyelmetekbe DrMáriás: Egy halott naplója c. konyvet. Zsenialis a maga nemeben.

Ezt bevallom, nem teljesen értem.

Egy atléta alkatú, 63 éves férfi miért nem hív mentőt, ha infarktus gyanúja lép fel?

***

A külföldre költözés nem bosszankodással lett eldöntve. A feleségem közölte, hogy nem akarja, hogy itt nőjenek fel a gyerekeink. Tudod mi a különbség egy magyarországi és egy németországi gyerek között? Hogy a magyarországi fél.

És ez azért volt nagyon kellemetlen, mert mi, akik a hetvenes évek végén születtünk, egy olyan közegben nőttünk fel, ahol a kapu nyitva volt esténként, mégsem loptak el semmit.

Istenem. Egy velejéig buta diktatúra közelebb vitt minket Európához, mint húsz év szabadság.

Egy kisiskolást Magyarországon nevelni versenyhátrány. Behozhatatlan versenyhátrány. Az ingyenes felsőoktatásunk minősége az elméleti árának megfelelő. Nulla. Az a szellemi teljesítmény, amire olyan büszkék voltunk/vagyunk, semmivé foszlott. Egyre alapvetőbb szintről kell elkezdeni a tehetséges gyerekek külföldi iskoláztatását. Kb. általános iskolától.

Az egészségügyről mit mondjak? Az 1997. CLIV törvény egy hazugsággal kezdődik. És ha olvasod, csak rosszabb lesz.

Nyugdíj úgysem lesz Magyarországon, viszont szerintem Németországban igen, mivel ott találták ki és legalábbis az értelmiségiek büszkék rá.

Ezeken nem bosszankodom.

Azért, mert az emberek többsége itt ezt akarja, sőt, még rosszabbat.

Paradox módon a Jobbikra, Fideszre, MSZP-re azok szavaznak, akik a szívük mélyén nem hisznek benne, hogy a magyarok az EU 8. legnagyobb nemzeteként képesek lennének világszínvonalú dolgokat alkotni. (Az LMP-re azok szavaznak, akik nem értenek semmihez.)

Én magyarországi választáson nem szavazok senkire, de látom, hogy a felnőtt társadalom többsége elfárad egy urnához, és kinyilvánítja az akaratát.

A döntő többség tényleg a Balkánhoz akar tartozni.

Én nem.

Ez nem bosszúság. Nekem Németország a második hazám, nagyon jól érzem magam ott, rengeteg szép emlék és egy állampolgárság is köt oda, nagyon szeretem az ottani embereket, a kultúra és a tudományok iránti fogékonyságot, azt, hogy a dolgok feltűnésmentesen is tudnak normálisan működni, szeretem az emberek korrektségét, szeretem, hogy az állami szolgáltatások működnek, hogy olyan közbiztonság van, mint gyerekkoromban, szeretem, hogy munka közben nem köpnek le vagy fenyegetnek meg, szeretem, hogy a közélet valódi kérdésekről is szól, szeretem, hogy egy könyvesboltban simán összevásárolhatok 5-10 könyvet anélkül, hogy cserébe le kéne mondanom a színházbérletről, hogy úgy érzem, hogy kiolvashatnám az egész polcot a kényelmes bőrfotelekben, és közben hoznak kávét. Szeretem, hogy olyan építészetük van, amiben tökéletesen megfér a fakeretes ház a biedermeierrel és a neoreneszánsz kupolás üveg-acél plázákkal, a homokkő vízköpők az egyetem meseszép épületével. Szeretem, hogy soha senkinek nem az az első gondolata, hogy loptam, csaltam vagy hazudtam, legyen szó tömegközlekedésről, adóbevallásról, munkaidőről, lakbérről, biztosításról, bármiről.

Ezek csupa pozitív impulzusok, egy deka bosszúság sincs benne.

Én ott voltam a Dreiländerbrücke avatóján.

Az utóbbi 3-4 évben a környékünkön avattak: 2 turulmadarat, 2 kettőskeresztet és 1 cigány emlékművet.

Bosszúság? Ugyan már.

Balkán.

A másodikhoz azért, mert tudta, hogy korlátozott lesz már azután a tevékenysége, még ha túl is éli.
Az elsőt is kihordta lábon csak egy leletet találtam egy szívultrahangról onnan tudom, hogy a második, (esetleg többedik) vitte el. Nem tudom miért érezte úgy, hogy a korlátozott tevékenységével már boldogtalan lesz, de tudom, hogy így gondolta, ezért nem hívott orvos.

A többihez pedig nem tudok hozzá szólni, mert ha bemegyek a könyvesboltba attól még telik színházjegyre és nem szavazok senkire. Nekem nincs kerítésem és a kocsit is gyakran nyitva felejtem éjszakára. Pedig ha jól gondolom ugyan abban az országban élünk:-)
A gyerekeim taníttatása illetve a család többi gyerekének taníttatása valahogy nem okoz gondot, még csak azt sem mondanám, hogy sokba kerül és azt sem gondolom, hogy a külföldön élő és nyaranta néhány hetet együtt töltő hasonló korú srácokhoz képest hátrányban lennének és a félelmet sem látom a szemükben, sőt néha úgy tűnik nem riadnak vissza semmitől.
A nyugdíjra nem gyúrok, szerintem engem is elvisz a szívem hamarabb, de ha nem akkor is lesz valahogy, a szoboravatások nem érdekelnek az építészetben pedig leragadtam valahol és ami azóta épült nem tetszik:-) Viszont szeretem a Börzsönyt és a Mátrát, na meg a Balatont.
Bejártam a világ egy részét, néhány helyen eltöltöttem heteket is, de sosem éltem más országban. Nem tudom milyen máshol élni.
Ez nem naivitás és nem cinizmus, még csak nem is igénytelenség.
Németországban történetesen kamaszként hónapokat töltöttem, jó volt, de nem tudom milyen ott dolgozni, iskolába járni, ....

Ez a téma nem is érinti meg a lelkemet.
Majd ha valamelyik gyerekem elindul, neki a világnak...
Majd akkor kitalálom, hogy legyen tovább.

Túl mély a téma a summázathoz, de eddig Rafina - Balázs 1:1

Rafina: Szerintem az érintettséged miatt ne háborgassuk édesapád emlékét. Te tudod, hogyan szeretnél rá emlékezni, ezt semmiképp sem akarom megzavarni.

Kultúra: nekem nem telik. Választani kell, hogy színház vagy könyv. Ez van.

Közbiztonság: bizonyára van ilyen környék Magyarországon. Azért abban biztosan megállapodhatunk, hogy a legtöbb környék nem ilyen. Pláne vidéken (=az ország 95%-a).

Oktatás: magad említetted, hogy nincs összehasonlítási alapod. Nekem van. A magyar oktatás velejéig rossz. Valódi tudást elvétve kapsz. És igen, én arra költöm, költöttem minden pénzemet, hogy a családunk minél több tudást kapjon. Nem olcsó.

Nyugdíj: a nyugdíjnak teljesen más az értelme, mint az öregkori segély. A nyugdíj azt szimbolizálja, hogy a társadalom gondoskodik rólad, akkor is, amikor magatehetetlen vagy. Bármilyen erősnek is tűnhetsz most, várhat rád egy hosszú, szegénységben töltött öregkor. Szerintem a mostani szegény öregek többsége sem gondolta, hogy így fog tengődni, és mégis megtörtént.

Szobrok: el lehet intézni úgy a képzőművészetek egyikét is, hogy nem érdekel. Sőt, mindet. Tulajdonképpen semmi másra nincs szükséged, mint 23 fokra, 2000 kalóriára és vízre. Volt egy ilyen ország is, ahol erre törekedtek, Szovjetunió volt a neve. De még ott is készültek szobrok. Még azt is meg kellett szerettetni az emberekkel. Hinniük kellett benne.

Építészet: hol jártál az utóbbi időben, ahol építettek valamit?

Költözés: azt mondtad, hogy bosszankodik az ember a helyzeten. Nem bosszankodom. Elmondtam, hogy mi a helyzet.

Jerry: ez nem verseny. Igazából ez hitkérdés. Én teljesen elfogadom, hogy az itt élő emberek tényleg ezt szeretnék, ami itt van. Rafina is. Jó. Én nem ezt szeretném, és nem is akarok meggyőzni senkit arról, hogy igazam van. Az egyértelmű, hogy az országunk széles társadalmi támogatottsággal ráállt egy olyan pályára, aminek könnyen leírható a görbéje. Én nem akarok ebben részt venni.

Lehet azt mondani, hogy nem érdekel, hogy paramilitáns szervezetek menetelnek az utcán, hogy egy bohóc az elnök, hogy egy elmeháborodott a miniszterelnök, hogy nincs kultúra. Mert nyugodtan lehet azt mondani, hogy nem érdekel a kultúra, ne legyenek hangversenyek. Se könyvek. Se szobrok. Se új épületek. Színház sem kell.

Ez a vers viszont nagyon kell: link

Nem tegnap történt. A halála nem fáj. Mikor edzésre megyek néha sírok.
Anya van:-)
A közbiztonság (bár a statisztika hamisítható) ebben az országban kifejezetten jónak mondható, nem kéne annyi híreket nézned, olvasnod és akkor ez valószínűleg neked is hihető lenne.
Belátom, hogy a médiát figyelve nehéz elhinned. és persze vannak - hogy is fogalmazzak? - kevésbé király helyek:-)
Oktatás: pipa.
Nyugdíj: nem a nyugdíjra gyúrok, de nyomorogni sem akarok. Képzelj el egy olyan rendszert, amikor nincs nyugdíj, de mégsem nyomorogsz. Van ilyen. Nem állami.
Építészet: Járok kelek, épülnek dolgok, túl sok is, jobb lenne megőrizni, ami régi. Pécsen a Zsolnay negyed egész jó lett, vagy Óbudán a a Gáztelep, Dunakeszin is tetszik a vasutas telep, vagy Bányász telep, a Wekerle is tetszik.:-) Nem laknék ilyen helyeken, de azért szép "lakóparkok"

Képzőművészet: Ki mire fogékony. Nem vagyok érdektelen, sőt, de a turulmadarak nekem nem fedik le a mai magyar szobrászatot, hát nem is érdekelnek. Koncertekre járok, színházba is elég gyakran.
Költözni? Megvan mindenem. Felnőttek a gyerekeim, van munkám. Most
Majd, ha aktuális lesz akkor fogok ezen gondolkodni.
De akkor gyorsan ki fogom találni hová menjek:-)
Dániába.

ha már vers. érdemes végigolvasni, még ha pongyolának is tűnik olykor a fogalmazás:

link

Ezt a verset az abortuszáról akarta írni a szerző, csak sajnos az 5. sornál elrontotta.

Elismerem, nehéz téma.

a versekben az a jó, hogy mindenkinek jogában áll másként értelmezni, persze vannak, akik ezt másképp gondolják, gyűjtőnevük irodalomtanár. tisztelet a kivételnek.

szeparációs szorongás
Adynak is volt olyanja:-)

Balázs: úgy hiszem - persze, könnyű íróasztal mögött ülve egy lendülettel elintézni a kérdés -, hogy ugyanaz a kényelemben, gazdagságban, biztonságban élő norvég orvos talál okot arra, hogy éljen, aki a tízéves, bedrogozott machete-s támadóktól mentené az életét, ha oda születik.

Az életösztön, a motiváció, a viselkedés, a játszma belülről jön. A módját alakítja a külvilág. Lehet, hogy az egyik helyen az az eredmény, ha életben maradsz, elmenekülsz a támadóid elől, vagy legyőzöd őket. A másik helyen az, ha nem csavarodsz be.

Te pörögnél a rúdon a szakadék szélén, ha x millió dollárod lenne? Kétlem.