winter is blessing :: 2012. október 22., hétfő, 01:00:06 :: 4 komment

Lassan elköszön az ősz. A sötétbarna hajú, vérvörös ajkú nő búcsúcsókot lehel a homlokodra. Cserzett kezével végigsimítja az arcodat. Belélegzed a bőre édes illatát, és csillogó szemmel figyeled, ahogy belebújik kávébarna bundájába. Nyakára hajta selyemsálját. Gesztenyeszín cipője egyre halkabban kopog távolodó léptei nyomán, csípője oly lágyan ring, ahogyan a fáról hullanak alá a levelek.

Nyitva hagyta az ajtót. Fehér ruhás, ősz hajú férfi lép be kórterembe. Föléd hajol. Jéghideg kezével méri a lázadat. Még életben maradsz - mondja rezzenéstelen arccal. Aztán a következő pillanatban az asztalodra helyez egy dobozt. A doboz kinyílik, és muzsikálni kezd. Gyönyörű ház rejtőzik benne, egyenesen Meseországból. Csodaszép férfiak és nők táncolnak a termekben, látod őket az apró ablakokon át, és látod, ahogy a kandallókban lobog a tűz.

Mosolyog rád a tél. Szeret. Hazakísér.

Én is szeretem őt.

Szeretem a friss hóesést.

Szeretem, ahogy Gaia, az élő, a lélegző bolygó arcomba fújja a déli féltekéről északra vezényelt felhőkből alászálló jégkristályokat. Szeretem hallgatni, ahogy millió hópehely ropog a csizmám alatt. Szeretem nézni, ahogy a kovácsoltvas lámpák fénye szikrázik rajtuk.

Csodálatos évszak a tél.

Hiszen hosszú hónapokon keresztül minden feltűnés nélkül húzhatsz fekete bőrkesztyűt a kezedre, ha valamely elkerülhetetlen oknál fogva ismét kénytelen vagy kimenni a védett lakásodból a leprások közé.