Az önmagát műtő orvos sem teljesen elképzelhetetlen, bár remélem idáig nem jutunk el itthon az orvosok létszámának alakulását tekintve.
link

Érdekes dolog ez az orvosokkal Magyarországon. A helyzet az, hogy szerintem a közhiedelemmel ellentétben odahaza nemhogy nem akarják megtartani az orvosokat, de sok helyről egyenesen elüldözik őket.

Nekem például az volt a kis sztorim, hogy két évet dolgoztam egy radiológiai klinikán rezidensként, majd miután a klinikát privatizálták, közölték, hogy lehet takarodni a jó francba, mivel a rezidens fizetését az állam állja, de a rezidens évek után az orvos fizetését a kórháznak kell kicsengetnie, privatizált intézmény meg nem fog ilyesmire pénzt adni. Ekkor kb. 1 évig megjátszottuk azt, hogy befizettem a klinika alapítványi számlájára a saját állásom utáni járulékokat, plusz még havi 50.000 forintot, hogy a kórháznak "megérje" foglalkoztatni, de folytatódjon a szakképzésem. Tehát bejártam dolgozni úgy, hogy ez havi kb. 140-150.000 forintomba került (akkor). A pénzt plusz a megélhetésemet szakfordításból teremtettem elő.

Igen ám, de 2008-ra beállt Magyarországon az az állapot, hogy szakfordító egyéni vállalkozóként munka volt, határidő volt, nagyon szűk, ha nem tudtad tartani, seggberúgás volt, de a munka elvégzése és a számla kiállítása után pénzt, azt nem adtak. Mikor a cégem kintlévőségei meghaladták a másfél millió forintot, és el kellett volna kezdeni cégbíróságra járkálni a megdolgozott béremért, és már konkrétan cipőre nem volt pénzem emiatt, akkor döntöttünk a feleségemmel: Viszlát, Magyarország. Ha ennyire nem kellünk itt, nézzük meg, kellünk-e máshova.

Szóval ennyit arról, hogy Magyarországon meg akarják tartani az orvosokat. Fenéket. Mindent elkövetnek azért, hogy eltakarodjanak. És aki mást mond, az hazudik.

Jó, de szerintem ennek a hivatásnak az erkölcsi magaslatára akkor lehet igazán felérni, ha azokat is segíted, akik meghurcolnának, elszegényítenének és morálisan elítélnének.

Az igaz, hogy ez nem életpálya. Egy bizonyos, hálapénzes-korrupt-bűnöző formája az. Ám az nem különb a politikusnál.

A sok nehézség közt is megéri küzdeni azokért, akik úgymond nem tehetnek semmiről, mégis meghalnának, lebetegednének. Én ott vagyok és ott is leszek, próbálok szikla lenni a népünk szabadságharcának zajló tengerén.

Nézd, a világot mozgató fizikai törvényszerűségek alapján az emberiségből a jelenlegi létszám tizede fog megmaradni a század végére (még esélyesebb, hogy a közepére). Vagyis az átlagembernek ma kb. 10% esélye van életben maradni. Az 1980 után születetteknek már több, mint 50% esélye van háborúk, járványok vagy éhínség miatt meghalni, és nem megélni a békés öregkort (nyugdíjat felejtsd el). Ez a szám minden egyes évvel nő (kb. 1%-kal). Ezek alapján szerintem ez az erkölcsi magaslat, amiről te beszélsz, gyakorlatilag értelmetlen, sőt, öngyilkosság. Ha neked ez a pálya tetszik, ám folytasd. Én úgy döntöttem, hogy a magam és a környezetem számára is jobb az, ha megpróbálom biztosítani a túlélésemet. Magyarországon pedig erre nincs esélyed.

A szabadságharcról annyit: Magyarországon (mint ahogy a világon sok más országban is) a jelenlegi népsűrűségnek kb. 1-10%-a lenne eltartható (1-10 fő/km2 között valahol a jelenlegi 117 helyett). A maradék éhen fog veszni. Igen ám, de az ember olyan élőlény, amelyik BÁRMIT megtesz az éhen halás előtt. Ennek a folyamatnak (mint a pszichológiai gyászreakcióknak általában) 5 fokozata van:
1. Tagadás
2. Alkudozás
3. Harag
4. Depresszió
5. Elfogadás
A depopulációt a harag korszaka fogja elhozni, az emberek gyakorlatilag széttépik és megeszik egymást, mielőtt elfogadnák az éhenhalás tényét. Jelenleg a 2. fokozatnál járunk, gyártjuk az összeesküvés-elméleteket, a hamis narratívákat, amikkel megpróbáljuk megmagyarázni az elfogadhatatlant. Ezek a narratívák (pl. az ún. szabadságharcunk) egytől-egyig hamisak. Viszont kiváló táptalajt adnak a harag korszakának eljöveteléhez, amikor majd milliószám lehet egymást irtani a különböző narratívák mentén.

Olvastad Ellultól a Technológiai társadalmakat?

Az ilyen társadalmak pont úgy a végzetet jelentik, mint a hegeliánus "tiszta ész" társadalmak.

De nem egy adott technológiai kérdés ("lesz-e mit enni?") miatt, hanem azért, mert a megválaszolása exponenciális mértékben felszaporodó újabb problémákat idéz elő, amiket ismét meg kell oldani egy sor új kérdés felvetülésével. Végül a rendszer elér egy kritikus pontra, amikor összeroppan a problémáktól, amik mindig gyorsabban keletkeznek, mint ahogy megoldjuk az előzőeket.

Bár ennek nem sok köze van az orvosláshoz.

Nem fogok leülni és várni, hogy eljöjjön egy pusztító háború, mert mi van, ha nem jön el, vagy nem úgy, ahogyan most képzeljük? Pl. a második világháború sem volt észrevehető visszaesés az emberiség szaporodásában, pedig azt nevezzük a világtörténelem legnagyobb konfliktusának.

Vagy még egyszerűbben nézve a kérdést: nem izgulok. Ha bejön a forgatókönyved.

A túlélők igazán értékelni fogják az életet, annak egyik legfontosabb aspektusával, az egészséggel.

Nem olvastam, de Joseph Tainternek van egy könyve a The Collapse of Complex Societies, ami voltaképpen hasonló eredményre jut. Arra az egyszerű rendszerelméleti tételre épül, hogy egy n elemű rendszerben ha minden elem kapcsolatban van minden más elemmel, akkor n*(n-1)=n2-n kapcsolat alakítható ki. A kapcsolatok fenntartása értelemszerűen erőforrásokat fogyaszt (anyag és energia áramlik a kapcsolatok mentén). Minél komplexebb a rendszer, annál több elemből áll (n annál nagyobb), vagyis a rendszerek komplexitásával a fenntartáshoz szükséges erőforrások mennyisége exponenciálisan nő. Ehhez képest a rendszer komplexitásával járó többlet erőforrások mennyisége csak lineárisan növelhető, vagyis van két görbéd, amiből az egyik meredekebb, mint a másik, vagyis csak idő kérdése, hogy mikor ütik egymást - ezután jön az összeomlás (illetve még egy kicsit ennél hamarabb, mivel a társadalom nem tud tökéletes hatékonysággal működni). Malthus is valami ilyesmire jött rá annak idején.

Abban igazad van, hogy a jövőt nem ismerhetjük - de azért érdemes hosszú távon tervezni. Egyébként amikor elköltöztünk Magyarországról, még egyikőnk sem volt "geddon tudatos", egyszerűen azért mentünk el, mert teleszaladt a hócipőnk a hülyeséggel. Elegünk lett abból, hogy - ahogyan tökéletesen megfogalmaztad - "azokat is segíted, akik meghurcolnának, elszegényítenének és morálisan elítélnének". A szakma morális magasságai megmondom őszintén, nem igazán érdekelnek, az emberiség nem a moralitásra épül, és soha nem arra épült. Igyekszem morálisan helyes értékek mentén kialakítani az életemet, de tudom, hogy az emberek tömegeinek a szintjén a világ nem így működik. Nincsenek nagy elvárásaim az élettel szemben (pl. mindig is biciklivel vagy gyalog jártam, és nem várom el, hogy évente egyszer vagy akár többször elmehessek nyaralni, síelni, nincs plazmatévém, jacuzzim, 40 négyzetméteren élünk ketten, stb. stb.), de amikor Magyarországon az életkörülményeim fenntartásának nehézsége meghaladt egy bizonyos nagyságrendet, akkor döntöttem és léptünk. Egyáltalán nem bántam meg, és azt tudom mondani, hogy aki ma Magyarországon mindezek ellenére orvos marad, az magával tol ki.

Persze, mondhatod hogy nem érdekel a többi.

Én meg azt mondom, hogy az egészségügy tipikusan egy olyan szakma, ahol nem teheted meg, hogy ne érdekeljen a másik. Egyéni viszonyrendszerek, érdekek alapján nem értelmezhető nemhogy egy MR vagy PET-CT, de még egy UH sem. Egyszer-kétszer kell az életben, aztán többször nem.

A mi munkánkat éppen az hozta létre, hogy függünk egymástól.

A rendszer működőképessége pedig nagyban befolyásolja a mi egyéni lehetőségeinket, érdekeinket.

Ennek fordítunk hátat, amikor maximalizáljuk a saját szempontjaik figyelembevételét.


Olyan ez, mint egy halraj élete, amelyet megtámadnak a cápák.

Időnként jön egy porcoshal, kinyitja a száját, és elpusztítja a széleken levők egy részét.

A csoport életképessége szempontjából fontos, hogy legyen belül is valaki, és ez nem feltétlenül egyezik a kívül úszók érdekeivel.

Ezért a kívül úszó erős és okos halak egyre beljebb nyomakodnak, ahol nagyobb a biztonság az egyéni szempontok alapján. Mivel belül nagyobb a szociális biztonság, a halak érzik, hogy itt nem fenyeget az állandó életveszély, nyugodtabbak, kedvesebbek, kulturáltabbak, ésszerűbben szaporodnak.

Ám ahogyan a szélek egyre fogynak, a belseje egyre kevesebb biztonságot nyújt.

Lehet mondani, hogy erős is vagyok, okos is vagyok, beúszom a tutiba. Én viszont azt mondom, hogy a kívül lévő halaknak kell a támogatás, mielőtt a cápa gyomrában végzik. (Különben ott végezzük mindannyian Berlinestül, Párizsostul.)

Többségük nem is tud róla, hogy a nagy ragadozó már nyitja is a száját, és hamarosan csattan a fogsor.

Azért már elkezdődött a lökdösődés a tuti felé. Megy mindenki, aki még tud.

A többiek maradnak - és meghalnak.

Én ott akarok lenni és segíteni rajtuk.

Madách: Az ember tragédiája, (ezt ugye mindenki 16 éves kora körül olvassa)
Orwell: 1984, (kb ezt is akkortájt olvastam a film nyomán)
Huxley: Szép új világ, (ezt is még a középiskolában)
Olyan jövőben várható eseményekről szóló - ma már sok megvalósult momentummal - irodalmi alkotások, amik megrázták a világ értelmes felét és elgondolkodtatták és a nálatok sokkal kevésbé műveltek is megértették, hogy valami nem stimmel. Én is, de mivel a kamasz optimizmusom vitt tovább eszembe sem jutott, hogy magamra vetítsem.
Aztán jött:
Nostredamus jóslatai (ezt meg az első gyermekem születése után közvetlenül) és ez egy egyébként is normál depresszióban ért és sírtam vagy két hétig, hogy "ó jaj, hogyan éli túl a borzalmakat az én gyermekem".
De a küzdelemről lemondani, eleve feladni, vagy elmenekülni na, olyan nincs ebben a dologban nincs hová menekülni.
A világnak akármelyik felében is élünk, ma már a válságok, a disznóságok és a betegségek is utaznak. És önámítás azt hinni, hogy kimaradhatunk belőle.
Az orvoslás az hivatás, nekem is az van, csak más. A hivatás gyakorlásának pedig csak az egyik fele a jó megélhetés. A másik a köz szolgálata.
Az orvosok nagy többségét azért nem szívlelem, mert azt mind megtanulták az egyetemen, hogy hogyan kell istennek látszani, de azt csak kevesen, hogy ez a képesség mire való.
Van egy másik egyetem, ahol hasonlóan felsőbbrendű lényeket igyekeznek képezni, na azok többségét sem kedvelem.

"Az orvosok nagy többségét azért nem szívlelem, mert azt mind megtanulták az egyetemen, hogy hogyan kell istennek látszani, de azt csak kevesen, hogy ez a képesség mire való."

Szerintem ez így finoman szólva sem igaz, én elég sok ijedt rezidenst látok.

Van persze, aki majomkodik, és úgy tesz mintha, de ők vannak kevesebben.

Ez az 'istenjátszás' egy rossz sztereotípia.

Nem vagyok túl beteges fajta, én innen nézem a dokikat, te pedig onnan.
De a nevem előtt lévő Dr. miatt gyakran hiszik, hogy szakmabéli vagyok így onnan is engednek némi rálátást.
Na most, innen nézve bizony sokan majomkodnak, sokan korruptak és sokan nem nyújtanak még megfelelőnek mondható szakmai színvonalat sem, onnan nézve elismerem, hogy elkeseredettek és sajnálatra méltóak és persze hogy vannak köztük nagyon lelkiismeretes és remek szakemberek.
Csakhogy a beteg emberek többsége innen nézi ám az egészségügyi szakszemélyzetet és kiszolgáltatottnak érzi magát.
Sztereotípiák pedig minden szakmával kapcsolatban vannak, tudod, minden vámos korrupt, minden rendőr hülye, az ügyvédek hazudnak, a kamionosok lopnak és minden kocsmáros vizezi a sört....stb.

Sajnálom, megbántani nem akartalak! A a jelenlévők és még sokan mások is kivételek:-)

Nem, félreértesz.

Én nem veszem magamra, de látom a valóságot.

A folyosók teli vannak halálra rémült rezidensekkel és még jobban félő betegekkel. Az egész olyan, mint egy rossz színjáték, ahol az a szabály, hogy úgy kell tenni, mintha nem lenne baj. A beteg úgy tesz, mintha ellátásra számíthatna, az orvos meg úgy, mintha ezt tudná is nyújtani. 5 rezidens van alám rendelve ("szuperelés"), és hívnak, ha baj van. Bőven van baj. Egy sereg, igazából képzetlen embert küldünk ki közvetlen a frontvonalra, akik néha felhívják a tábornokot, hogy hogyan kell tárat cserélni. Így küzdünk a betegségek ellen.

Erre aztán ki-ki a maga módján reagál. A többség beszarik. Három hete, nem bírtam csillapítani egy rezidens lány sírógörcsét. 24 évesen berakták egy osztály felügyeletére a legelemibb kiképzés vagy eszközök nélkül. Tanítgatjuk őket, de mint csak Paul Bäumer a nyugati fronton az újoncokat. All quiet, ugyebár.

A kisebbik rész, mondom: a kisebbik, úgy tesz, mintha tudná és ura lenne a helyzetnek. Időnként sikerül ebbe a körbe bevonnia a beteget is. Aztán jön a kiábrándulás, mert jobb lehetőségei neki sincsenek. Ezek a kollégák úgy tesznek, mintha a helyzet a - személyes! - kontrolljuk alatt állna, és minden terv (ész) szerint haladna.

Rájuk szokták mondani, hogy istennek képzelik magukat. Ezt többnyire csak keverik azzal, amikor valaki legyőzi a saját félelmét. Az nem istenjátszás, hanem hatalmas teljesítmény, én el sem tudom képzelni. A rezidensi éveim alatt csúcskörülmények között dolgoztam kiegyensúlyozott légkörben.


Az orvostársadalom egyetlen kollektív bűne az - és ebben tényleg nincsenek kivételek - hogy asszisztál ahhoz a hazugsághoz, miszerint itt egy - akár közép-európai szinten - működő egészségügy van.

Nincs.

Számomra erről a hazugságról szól Mage posztja is.

Kedves Balázs!
Nem a 24 éves rezidensekről írtam, hanem a 45 éves és annál idősebb másokról, akik asszisztáltak és asszisztálnak, tagadnak és hazudnak. Tudniillik, az egészségügy bizony azért tart ott ahol, mert konzerválni akarták azt, amin már szinte minden kormány megpróbált változtatni, azonban a magánérdekeiknek az ősállapotok nagyon is jól megfeleltek.
Az eszközökön lehet vitatkozni, de s szükségességét is vitatják mióta csak megvolt a nagy "rendszerváltás".
Azt szoktam mondani, hogy mivel 16 éves korom óta folyamatosan fizetek minden járulékot én bíz nem fizetek orvosnak egy fillért se. Ez működött két szülésen és számtalan gyerekbetegségen át kb. 5 évvel ezelőttig. Akkor mentem első alkalommal magánrendelésre. Nem a betegségem, hanem az időm miatt, mert a jókra már annyit kellett várni, hogy anyagilag nem érte meg. De azóta sem fizetek az állami szakrendelőben.
Nagyon vigyázok a környezetemben élőkre, hogy senki se legyen beteg, mert a legkisebb bajba is belehalhat, ha bekerül az egészségügynek gúnyolt játékautomatába. Nekem ez a poszt erről szól, hogy nem szabad oda bekerülni.

Végül, azt hiszem nagyjából hasonlóan látjuk ezt a helyzetet, csak a hely szűke nem teszi lehetővé a pontosítást. Nagyon is sajnálom és méltatlannak tartom azoknak a fiataloknak a helyzetét, akik arról álmodoztak még az egyetemen, hogy embereken fognak segíteni és őszintén gondolták, hogy ehhez nekik csak tanulni kell, mert mások is megteszik ami a dolguk.
Nem is csodálom, ha elmenekülnek innen, ahol sem megbecsülést, sem megfelelő munkafeltételeket nem kapnak, csak sajnálom.
Azt is látom, hogy ez nem csak az orvosokra igaz, hanem a többi egészségügyben dolgozóra és úgy általában a közalkalmazott értelmiségiekre és szakdolgozókra.
Azonban valami miatt te és még sokan mások is maradnak/maradunk és tesszük a dolgunkat és bízunk benne, hogy valami pozitív irányba változik, vagy abban, hogy bármi jön túléljük.

Balázs: én örülnék, ha nem "csak" hivatástudatra támaszkodnának az orvosok, mert hiszek abban, hogy a jó munkát meg kell fizetni. A hálapénzzel sem az a bajom, hogy pénz, sem az, hogy fizetni "kell", hanem a hozzá kapcsolódó korrupció és az igazságtalanság. Igazságtalan az orvosok és a betegek szempontjából egyaránt.

Ha lenne többszintű biztosító rendszer, többet fizetnék. És azt is tudom, hogy van, akinek többet kell fizetnie annál, mint amit kivesz a rendszerből, mert adott esetben a másik ember pár hét alatt elfetrengi az intenzíven azt a pénzt, amit 40 év alatt befizetett, és kell annyi társadalmi szolidaritás, hogy ezt a többiek állják helyette. De kellene lennie egy vagy több emelt szintű szolgáltatásnak, és emelt orvosi fizetésnek. Van, akit motivál a pénz arra, hogy jobban dolgozzon. (Például engem).

Mindez Magyarországon nem működhet. Ezt onnan tudom, hogy nálunk az államigazgatás összes betegségét a piaci alapon működő cég túlnyomó többsége szintén produkálja. Mentalitásbeli oka lehet.

Rafina: az emberek 95%-a kontár, minden szakmában. Ha a takarító kontár, kosz marad a sarokban, ha az asztalos kontár, lótuszülésben kell enned a földön, ha az erőmű vezetője kontár, zölden világítanak éjszaka a réti nyulak, ha az orvos kontár, jobban pörög a tömjénkereskedés.

A többség bizonyos szakmákra érzékenyebb (orvos, erőművezető). Pedig a 95% minden foglalkozásra igaz, és ha neked is 5 bolygód állna a szűz csillagképben, ugyanúgy szenvednél ettől, mint én.

Tegnap például láttam a liftajtó mellett egy papírt a következő szöveggel:

"Akinek közösköltség csekkre van szüksége, dobjon be egy címet és egy nevet tartalmazó lapot a III. emelet 2-be, és másnap reggelre a postaládájában találja a csekket."

Programozóként nem könnyű ilyen papírok között létezni.

Először is, a szövegben semmiféle támpontot nem találtam arra nézve, hogy honnan fogja tudni a jóember, hogy melyik az én postaládám, ahova a csekket kérem. Pusztán az alapján, hogy egy címet és egy nevet tartalmazó papírt bedobok hozzá, nem lesz könnyű dolga.

Tegyük fel, hogy azt akarta mondani, hogy a saját címemet és a saját nevemet tartalmazó papírt dobjak be. Tényleg nem értem, ha erre gondolt, akkor mi akadályozta abban, hogy ezt írja le.

Azt sem értem, hogy ha mondjuk Londonban lakom, csak épp erre jártam, láttam a papírt, és pont szükségem van közös költség csekkre, és kitalálom, hogy a saját címemet kell bedobni, akkor hogyan fogja ő másnap reggelre eljuttatni a postaládámba - a londoni címemre - a csekket. Leint egy repülőt?

És ha esetleg sikerül felkapaszkodnia egy londoni járatra, azt honnan fogja tudni, hogy milyen összegről kérem a csekket, és kinek a részére kell befizetnem?

Egyebek mellett ezért is iszom. Ezt 0/24-ben, józanul nem lehet elviselni.

Távol álljon tőlem, hogy a Dr. House alapján ítéljem meg az orvoslást, nem vagyok orvos, egyáltalán nem tudom megítélni. Abban mégis biztos vagyok, hogy az nem hülyeség, hogy a nehezebb esetekben öt orvos gondolkodik egy betegségen, és sokáig kísérletezik vele.

Azért gondolom így, mert volt egy pillanat, amikor a szervezetem úgy döntött, hogy jelzéseket továbbít felém, hogy mennyire nem mindegy neki, hogy mit eszem, és mit nem eszem. Jómagam ezeket a jelzéseket örömmel fogadtam. Úgy döntöttem, együttműködésre kész vagyok, járjunk a dolog végére. Ő jelezni fog, én kísérletezem.

Volt, amikor írtam, hogy mit ettem-ittam egész nap. Ebben az az érdekes, hogy amikor 3-4 ételre tippeltem, hosszas töprengés és jegyzetelés után kiderült, hogy az a 3-4 féle étel és alapanyag inkább 12. Annyi féle dolgot ettem össze-vissza, hogy nem is emlékeztem rá.

És elég könnyű tévútra menni. Például megállapítani, hogy jé, a megfázásra felírt antibiotikum jót tett. Lehet, hogy néha jó az antibiotikum. És hogy mennyivel jobban érzem magam Svájcban, pedig ugyanazt eszem, mint otthon, marhahúst. Biztos jobb a minősége.

Aztán jó esetben az ember rájön, hogy Svájc és az antibiotikum között van egy olyan hasonlóság, hogy mindkét esetben napokon át egyáltalán nem ittam alkoholt.

Hónapokat el lehet tölteni ezzel, és ha nagyon alapos és elszánt az ember, juthat valamire. Ha viszont nem figyel, vagy nem elég alapos, téved.

Ha valaki könyvek vagy az internet segítségével diagnosztizál és meggyógyít valamit, annak nem az a magyarázata, hogy okosabb, mint az orvos. Szerintem még a "rossz" orvos is ezerszer többet tud, mint a laikus. A siker oka az lehet, hogy az illető elég időt szán rá, és eléggé motivált. Sajnos a vizsgálatokat igénylő esetekben ez is kevés.

Idő hiányában az orvos sem fog felismerni semmit az egészen triviális dolgokon kívül. Rászánt, aktív időről beszélek, nem a várakozásról. A műszerek hiánya is biztosan aggasztó, de ami szerintem a rendszerből igazán hiányzik, az a nyugalom, a szervezettség és az idő.

Kedves Rafina, szerintem többnyire igazad van, csak az arányokban és kormányokban nem értek egyet veled.

A jelenlegi rendszer csupán töredéknek felel meg, én azt mondom, tízből egy orvosnak. De köztük is ritka az olyan, akinek nyugati szemmel nézve a szaktudása illegálisan túl van fizetve. Ennek az aránya kisebb, mint százból egy. És persze ez az az ország, ahol mindenki szeretne inkább legálisan, nyugdíjkasszába fizetni, hogy aztán építhessünk focistadiont.

Szóval igen, van egy rendkívül nagy hatalmú, korrupt szakmai elit, és vannak a kormányok, amelyek nem akarnak pénzt áldozni erre, mivel soha az életben nem nyert még Magyarországon választást azzal, hogy jobb egészségügyet akart. Ők együttesen nem akarják a változtatásokat, miközben az orvosok és a lakosság ettől szenved, pusztul.

Az egészségügy már törvényileg is a bűn és morális nihil melegágya. El kell olvasni, hogy jobban értsük a helyzetet: link Már az első két sora hazugság.

Mage, én már hitet tettem nem egyszer - nem kétszer a többiztosítós modell mellett. Most is van valami többletbiztosítási lehetőség, de ez nem elég. Ide átfogó szabályozás kéne megfelelő törvényi háttérrel.

A fizetésekben én a szlovák orvosbéreket tartom irányadónak.

(Micsoda egy mondat.)

Együttműködés, az hiányzik. Nálunk, dacára annak, hogy a nap rendes része mindenütt a referáló - most vagyok túl rajta -, nincs orvosi team, csak onkológiában. (Ott meg szervezett szűrés sincs, így vagyunk a világ utolsói túlélésben.)

Nem lehet kérdezni. A kérdező alapból elhelyezte magát egy hierarchikus rendben. Én csak földrajzilag messze kérdezek. Már rangban lefelé sem merek, mert ténylegesen aláássa a tiszteletet. ("Még hogy ezt sem tudta...") Tanácsot adni végképp. Ha valaki valamit nem tud, ki sem derül.

Egymásnak is behazudjuk, hogy minden rendben, mindent tudunk.

Ez a rászánt idő, ez nagyon fontos. Gyakran töröm a fejemet krónikus betegeim állapotán, néha jóval később, teljesen mellékesen megemlít egy tünetet, ami megfejtést hoz.

De a House-zal ellentétben a megfejtés többnyire nem megoldás. Néha bizony csak egy szomorú tény.

Balázs:

"Én meg azt mondom, hogy az egészségügy tipikusan egy olyan szakma, ahol nem teheted meg, hogy ne érdekeljen a másik."

Szerintem egy olyan időszak előtt állunk, amikor az önfeláldozás egy dologra lesz jó: te halsz meg előbb, nem a többiek. Én úgy döntöttem: nekem a saját túlélésem fontosabb, mint hogy az általad is pontosan leírt hazugságnak része legyek. Ugyanis bármit teszek, a rendszer így is, úgy is összeomlik, csak a benne élők és dolgozók ezt még nem látták be. Egy barátom világította meg ezt a legjobban: egy kicsit olyan ez, mintha 1 órára Pesten kéne lenned és 12-kor felszállnál a vonatra Szegeden. Még nem késtél el, de már tudod, hogy mindenképpen el fogsz. Szerintem értelmesebb dolog belátni, hogy ez már így alakult, mint még mindig mindent elkövetni azért, hogy odaérjünk 1-re. Ez persze már világnézeti kérdés.

Egyébként még annyit: ha az én munkakörülményeim, életfeltételeim megfelelőek, az azt jelenti, hogy jobban tudom szolgálni a betegeimet, mint ha stresszes vagyok, mert túl vagyok hajtva, nincs pénzem, nincs megfelelő szaktudásom, stb. Tehát akkor a halraj mikor jár jobban? Ha kimegyek a szélére és megesznek a cápák, vagy ha belül erős maradok, így tudom támogatni a többieket? A szaktudást is említed: nos, annyit tudok neked erre mondani, hogy Németországban két hónap alatt jobban megtanultam ultrahangozni, mint Magyarországon két év alatt. Mikor válok nagyobb hasznára a körülöttem élőknek? Ha Magyarországon maradok, és egyik műhiba kerül ki a kezeim közül a másik után, vagy ha Németországban jó szaktudással, mindenki megelégedésére teszem a dolgomat?

Van néhány dolog, amihez mindenki ért (oktatás, gyereknevelés, politika, foci és az egészségügy), ezekbe a dolgokba mindenki szívesen belebeszél, véleményt formál.
Az, hogy a csapatmunkában nem merünk kérdezni nehogy hülyének lássanak minket mások az valóban igaz és nem csak az orvosok közt:-)

Kemény 15 évembe telt míg megtanítottam a környezetemet arra, hogy aki állít valamit az érvekkel rendelkezik és aki kérdez az nem biztos, hogy nem tud egy választ és, hogy adott eseteben több jó válasz is lehetséges, de azok közül azt kell megtalálni, amelyik a legnagyobb hasznot hozza. Ahogy cserélődnek körülöttem az emberek időről időre át kell ismételnünk ezeket a leckéket. Tapasztalom, hogy nem szimpatikus egy erőszakos, sokat kérdező és minden helyzetben kész válaszokkal rendelkező ember. Lassan, de rájöttem, hogy miért.

Nehéz gondolkodni, energiát és időt kell szánni rá és utáljuk azt, aki gondolkodásra kényszerít minket. Igyekszünk mindent a lehető legkevesebb munkával megoldani és arra több energiát szánunk, hogy a legegyszerűbb megoldást megtaláljuk, mint arra, hogy a legjobbat. Ezért népszerű a TV-t. Nem kell gondolkodnunk azon, hogyan töltsük el a szabadidőnket, mert a válasz adott.
(Csak udvariasságból használom a többesszám első személyt.)

Sok helyen jártam a világban, de nem éltem máshol csak itt, tehát más nációk szokásairól nincs tapasztalatom, csak olvastam, hallottam, mások mondták:-) Azt viszont tudom, hogy a magyar Nobel díjasok mindegyike külföldön végzett munkája alapján kapta az elismerést és az egyetlen, aki itthon találta fel a C vitamint gyakorlatilag külföldön készült fel erre, mert mielőtt haza jött feltalálni megtanult szabadon gondolkodni a világ normálisabb felén.

Nem azt mondom, hogy idióta nemzet vagyunk, hanem azt, hogy gúzsba köt minket valami.
Ez a valami mindig rajtunk kívül álló, tőlünk független erő,elvárás, hogy ne akarjunk gondolkodni, majd kitalálnak helyettünk mindent és azt hazudják nekünk, hogy minden rendben van.
Mióta van ez így?

Rafina:

Szerintem az államalapításunk óta. A magyar nép etnikai énképe történelmi okokból erőszakos, intoleráns és túlzottan domináns, emiatt megalkuvásra és a kellő alkalmazkodó készségre nem képes. Van erről egy elméletem, amit szívesen kifejtek, ha érdekel valakit. Nem vagyok vele túlzottan népszerű a lokálpatrióta beállítottságú ismerőseimnél, de az általam is mert tények alátámasztani látszanak mindezt.

Olvasnám:-) de nem ígérem, hogy nem vitatkozom majd vele. A felesleges magyarkodás távol áll tőlem, de az egészséges ellentmondást imádom:-)

Kedves Mage!
Tényleg nem szűz és nem áll semmilyen csillagom sem a "nem tudom hol".
Mégis van bennem igényesség a szolgáltatókkal szemben. Amikor először fizettem a takarításért még figyeltem, hogy pont olyan legyen, mintha én csinálnám, mert bármit jobban meg tudok csinálni, mint az, akinek az a szakmája.
Aztán megszülettek a gyerekek és rájöttem, hogy mennyire nem is fontosak ezek a dolgok és hogy mennyire nem vagyunk egyformák. Ők nem úgy rajzoltak, mint ha én csináltam volna és mégis tudtam örülni az általuk készített nem annyira jónak is. Kicsöpögött, leesett, szétszóródott és nem takarították fel maradéktalanul, mert még kicsik és esetlenek voltak aztán egyre ügyesebbek, de ma sem olyan, mintha én csinálnám, de úgy is tökéletes. Megtanítottak némi nagyvonalúságra, amitől sokkal szebb lett a világ.
Az általad leírt levélhez hasonlókon én már csak mosolygok és kicsit sem zavarnak ezek a dolgok. Ha csíkos marad a nappali ablaka fogok egy rongyot és letörlöm, azonban örülök, hogy a takarítás többi része megfelelő és nem cserélek bejárónőt gyakran, mert a megbízhatóság nagyobb kincs, mint a tökéletesség:-)
Hála égnek hamar lettem anya így nem kellett innom, hogy elviseljem a világot:-)
A szerelem is hasonló élmény, megszokom és megtanulom szeretni a szerelmem tökéletlenségeit.

A takarításnál nem azt várom el, hogy pont olyan legyen, mint az enyém. Zseniális bejárónőm van. Néhány dolog nem olyan, mint ha én takarítanám, ez az esetek körülbelül felében azt jelenti, hogy jobb, néha kevésbé jó. Viszont 3 óra alatt elkészül azzal, ami nekem 12 órát rabolna el az életemből, és közben szenvednék.

Szóval nagyszerű és hatékony, mégis főleg azt várom el tőle, hogy ne nyúljon a monitorhoz, az elektroncsöves erősítőhöz és a kábelekhez. Ezek egyszerű dolognak tűnnek - mennyivel könnyebb valamit nem takarítani, mint takarítani -, szinte kedvezmény a munkában, de pont ezek azok a dolgok, amit a 95% nem ért meg, és biztos lehetsz benne, hogy előbb-utóbb át fogja törölni a ronggyal a monitort, vagy a szivacs érdes felével a matt fém hűtőszekrényt.

Rafina:

Ha olvasnád, akkor kifejtem. Nem lesz rövid. Azt is elfogadom, hogy az elképzelésemben vannak fehér foltok, illetve ezerféle más módon is meg lehet magyarázni ezeket a dolgokat, de ez van, én ezt így gondolom. Vitatkozni természetesen lehet, sőt, el is várom, mert én így tudok új értelmes gondolatokra szert tenni.

Szóval, mért is olyan a magyar, amilyen?

Induljunk ki néhány régészeti-genetikai leletre épülő tényből:

1. A magyar nép genetikailag bizonyos kelet-európai szláv népekkel, pl. lengyelekkel és horvátokkal mutatja a legközelebbi genetikai rokonságot.
2. Ezzel szemben azt látjuk hogy etnikailag nem vagyunk szláv nép - de nagyon nem. A szláv nyelveket még csak érintőlegesen sem értjük, de a kultúránk is merőben más (bár vettünk át elemeket).
3. Ha a Kárpát-medence régészeti leleteinek genetikai eredményeit vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ez, a genetikailag szoros rokonságban élő népesség NAGYON régóta itt van (minimum 2-3000 éve, de egyesek szerint 35.000 éve)
4. A különböző betelepülők síremlékei mind a bennük elhelyezett halottak genetikai anyaga, mind pedig a sírok elrendezése alapján nem illenek bele ebbe az egységes képbe. Ide egy konkrét példa:
Móra Ferencnek van egy kis írása, aminek az a címe, hogy "Hun sírok, hun meg nem". Ebben arról ír, hogy az ő régészeti munkája során feltárt temetőkben a hun sírok aránya kb. 20%, emellett a másik 80% egy TELJESEN más néphez tartozik. Tehát az 5. században, amikor a Kárpát-medence a hunok fő szállásterülete volt, az itt élő hunok alig 20%-át tehették ki az itt élő embereknek. Kik voltak a másik 80%?
5. A honfoglalás kori magyar sírokkal ugyanez a helyzet, csak még radikálisabb az arány az ismeretlen nép javára. Az egyértelműen honfoglaló törzsekre utaló síremlékek kb. 10%-át teszik ki az összes feltárt sírnak, a maradék 90% az "ismeretlen nép". Fontos még azt is megjegyezni: a honfoglalás kori magyar sírokban a "lovas nép" genetikai tulajdonságai ázsiai eredetre utalnak.
6. Ehhez képest azt látjuk, hogy a mai magyar etnikai énképben a magyar nép pontosan ettől az abszolút kisebbségben lévő néptől eredezteti önmagát. Uralkodóink Árpád-háziak, Árpád pedig ennek a honfoglaló hét törzsnek a vezére (nem az akkor többségben itt élőknek). A magyar nép lovas nép (legalábbis fennen hangoztatja magáról). A népművészeti motívumaink szintén a honfoglalókhoz kötődnek inkább.

Tehát hogyan oldjuk fel azt a diszkrepanciát, hogy az etnikai hovatartozásunk szöges ellentétben áll a genetikai hovatartozásunkkal?

Nos, szerintem a dolog egyszerű. A középkorban logisztikailag lehetetlen volt nagy tömegű embert egyszerre megmozgatni. Vagyis a népvándorlás korántsem volt olyan mértékű embertömeg mozgása, mint ma gondolnánk. Európában a népek etnikai hovatartozását egy szűk, kisebbségben lévő, de domináns réteg határozta meg, nem a származás szerinti hovatartozás. Úgy is megfogalmazhatjuk ezt, hogy Európában nem volt népirtás. Észak-Amerikában a betelepülő fehérek szinte maradéktalanul kiirtották az őslakos indiánokat, Európában csak az etnikai énkép kialakításáért folyt az alapvetően kulturális harc, nem az volt a cél, hogy totálisan kiirtsunk népcsoportokat, és másokat tegyünk a helyükre.

Adott tehát egy régió, ahol él egy népcsoport már jó ideje. Folyamatosan jönnek ilyen-olyan hódítók, némelyik meghatározó jellegű etnikai erővé válik valahol, némelyik nem. A hunok nem voltak képesek gyökeret verni itt, de pl. a szláv etnikai erő jelentős expanziót tudott felmutatni a 7-8. században.

És ekkor jönnek a mi magyar törzseink a 9. században. Mit is látnak? Nos, van itt egy nép, ami óriási területen kiterjedt, és már külső megjelenésében is más, mint ők. Aztán már jó 200 éve kialakultak itt szláv nemzetállamok, amik megértik egymást, mert hasonló nyelveket beszélnek, hasonlóan gazdálkodnak, katonáskodnak, építkeznek, stb. stb. Ehhez képest a mi törzseink egy kukkot se értenek ezekből a nyelvekből. Ugyanakkor látják azt, hogy ez néptömeg nem egy hódító csapatot képes volt már totálisan beolvasztani és asszimilálni (például a legendás hunokat is, akikkel mindig is igyekeztünk rokoni kapcsolatokat feltételezni).

Mit tesznek tehát?

Először is átveszik a hatalmat és az irányítást, szigorúan katonai értelemben. Erre van lehetőségük, mert katonailag jobban képzettek és jobb a harcmodoruk, képességeik. Erre utal a Szvatoplukkal kapcsolatos mondakör (az ország irányításának átvétele egy fehér lóért cserébe). Egy ideig megpróbálják a katonai fennhatóságukat ilyen-olyan portyákkal kiterjeszteni, de a környező népek gyorsan megtanulnak ellenállni nekik (955, Augsburg). Tehát "be vannak zárva" a Kárpát-medencébe egy olyan néppel, akik tízszer annyian vannak, mint ők, és kulturálisan is teljesen mások.

Ekkor honfoglaló vezéreink szembesülnek a kegyetlen valósággal: ők is a hunok sorsára fognak jutni, és beolvadnak, ha nem csinálnak valamit, de nagyon gyorsan.

Mi lesz a megoldás? Nos, az, hogy átveszik a kalandozások során számukra megismert leghatékonyabb erőszak- és fennhatósági szervezet, a római katolikus egyház módszereit. Tehát újra kell szervezni az etnikai alapokat a kereszténység mentén, mert ez garantálhatja, hogy ha genetikailag be is olvadnak, de etnikailag meghatározó erő maradhatnak a régióban. Ebből már látszik az is, mért olyan hihetetlenül fontos a keleti és nyugati kereszténység közötti dilemma (vagyis, hogy a koronát a nyugat-római pápa vagy a kelet-római császár adja): a szláv népek jó része ekkor inkább a keleti kereszténység felé húz.

És innentől kezdve ki is alakult a magyar nép alapvető etnikai magatartása: egyedül vagyunk, mások vagyunk, de csakazértis magyarok vagyunk, minden más le van szarva. Ez az etnikai narratíva tükröződik mindenben azóta: abban, hogy erőszakosan fenntartottuk a Kárpát-medencében a kizárólag magyar fennhatóság alatt szerveződött nemzetállamot (Nagy-Magyarországot), annak ellenére, hogy a magyar etnikumhoz tartozó lakosság aránya már 1786-ban (ekkor volt az első átfogó népszámlálás Magyarországon) is alig érte el a 40%-ot. Amikor persze ezt már nem lehet fenntartani, az számunkra nemzeti tragédia, pedig csak annyi történt, hogy a több évszázados elnyomás után a többi etnikum úgy döntött: saját államot alapít. Ezért van az is, hogy nem vagyunk képesek megértetni magunkat a környező népekkel. És ebből jön a híres csökönyösségünk is, sőt, gyanítom, ez az oka annak is, hogy ennyire erős a hajlamunk az antiszemitizmusra.

Kedves Mage! Arról írtam neked, hogy vannak dolgok, amikben nagyvonalúnak kell lennem ahhoz, hogy jól érezhessem magam. A bejárónő csak egy példa volt:-) Írhattam volna a kertészről, a fiamról, az anyukámról, vagy a kollégáim némelyikéről. Tudom, hogy az van megcsinálva, amit én megcsinálok és ha bizonyos dolgokat nem akarok elintézni akkor azt is tudom, hogy kire kell rábíznom, ahhoz, hogy ne is intéződjön el. De ma már kezelem és együtt élek ezekkel az élményekkel és nem dühöngök rajta.

Kedves Jancsika! A történelem tudomány épp a honfoglalással kapcsolatos ismereteket írta át a legjelentősebb mértékben az elmúlt 30 év alatt (érdekes, hogy jobban, mint a 1945-1962-ig tartó korszakról szólót). Valami miatt az az érzésem, hogy ideológiagyárosok keresnek maguknak bizonyítékokat és a különböző momentumok erre is meg arra is jók lehetnek, ez csak magyarázat kérdése. A honfoglalás-elméletek közül nekem még mindig László Gyula kettős honfoglalás elmélete a leginkább elfogadható, azután pedig a nagyszámú át, meg átrohanás és a betelepítések következtében kialakult nagyon kevert lakosság (kun, török, bosnyák, zsidó és német,...stb). Magyarkodás, amiről írsz - álláspontom szerint - nem a génekkel, vagy az etnikai identitással van összefüggésben, hanem kifejezetten politikailag irányított dolog és ezt írod magad is. Az akkori hatalom gyakorlói eldöntötték, hogy hogyan lehet hosszútávon a hatalom birtokában maradni.
A mostani magyarkodás is erről szól. Volt egy miniszterelnökünk (1990-1993.), aki - történész létére - azt találta mondani, hogy ő 15 millió magyarnak a miniszterelnöke. Tudtuk, hogy a mostani hatalom az általa kijelölt úton jár.
"Ha a határon túli magyarok állampolgárságot kapnak akkor húsz évre bebetonozzuk magunkat". Remélem sikerült szó szerint idéznem ezt a mondatot, ami annyira agresszíven fejezte ki a politikai szándékot, hogy akinek a szájából elhangzott el is tűnt a politikai süllyesztőben.
Az antiszemitizmusra leginkább hajlamos európai nemzet a francia. Hogy miért ezt nem tudom, de többször bizonyított tény. Annak ellenére, hogy a moszkoviták és a nyugatosok között nagyon sok volt a zsidó úgy érzékelem, hogy nálunk ez is csak a rendszerváltás után kezdett ébredezni, addig valahogy nem zavart senkit (talán csak a média és a művészvilágról szóló megnyilvánulásokban volt jelen), de a parlamentben elhangzott Róth Manózás megtette hatását, kiengedte a palackból a szellemet.
A másik jelentősnek mondható etnikai kisebbséggel szembeni ellenérzés pedig a számuk növekedésével egyenes arányban erősödik, de mindig is jelen volt a szociális hálón élősködő sokasággal szemben. Ez korábban kifejezetten anyagi természetű volt, mert a rejtett munkanélküliek közt ők bizony nagy számban fordultak elő, az 1980-as évek közepétől kezdtek rátelepedni a különböző szervezett bűnözési formákra és azóta velük szemben a megvetésbe most már jelentős félelem keveredik.
Azt hiszem nekünk magyaroknak a társadalmi felelősségvállalással van problémánk. Valakire mindig rá akarjuk fogni, hogyha nem tudunk segíteni magunkon és simán elfogadjuk, ha a fekete bárányt tálcán kínálják nekünk. A politikusok pedig bármit megtesznek a hatalomba kerülésért és a bennmaradásért, hát a bűnbakokat ők szolgáltatják és mi ráharapunk.

Amióta ezt a blogot olvasom, semmit sem szeretnék annyira, mint egy hozzád hasonlóan értelmes embert meggyőzni arról, hogy az egyén pénze senkit sem gyógyít meg.

Ez egy roppant komoly elméleti kihívás nekem a hálapénz elleni magánharcomban.


A türelem, az alaposság és a szeretet gyógyít. Egy gyógyító ezekben tud fejlődni.

De ezeket nem tudod megvenni.


Az van, hogy a jelenlegi körülmények között nagyon nehéz megtalálni az utat az orvosok erényeihez. Ugyanis félnek. A dominancia-mániás "mindenttudó, mindenrendbenvan" orvos is fél - ő a hatalmát félti.

Ez az egész kurva ország tele van félelemmel.

Jézusom, mi meg fogjuk ölni egymást. (Még mielőtt elfogyna a kaja.)

Egy hasi CT link még magánban sem rossz áron fut. Itt, egyéni szinten, pont nem a pénz a kérdés. A kérdés az, hogy ha van egy hasi CT-d, ki és hogyan nézi meg?

Egy vérkenet mellé tudsz-e _valóban_ hozzáértőt ültetni?

Minden harmadik "vérszegény" tini lány kábszerproblémával jön be hétfő reggel. 'Felelsz vagy mersz? Mondod mit ettél, vagy gyorsteszt? [...] Jövő hétfőn találkozunk, hozd a barátnődet is. Mostanában, így tizenhat felé, ő is sápadtarcú...'

El is küldhetném őket haza azzal, hogy "nem találtam anaemiás eltérést...".

Balázs: sok más dologhoz hasonlóan erről is ambivalens a véleményem.

Tudok mondani számos olyan érvet, amely az állításod mellett szól. Kezdve azzal, hogy az amerikai színésznők közül hányat csúfít el a plasztikai sebész dollármilliók árán, miközben itthon néhány tehetséges orvos akár egy jobb bőrkanapé árából is jobb bőrt farag a nőből, mint amit még különengedély nélkül emberek közé szabadna engedi.

Amit írsz: a türelem, az alaposság és a szeretet mind-mind kulcs ahhoz, amit említettem: elegendő idő. Kellő figyelem.

Másfelől a pénz motiváló tényező egyes emberek számára. Különbözőek vagyunk, kit ez motivál, kit az, miközben a boldogságot keressük mindannyian.

Én nem hiszem, hogy bármi sikeres lehet, ami figyelmen kívül hagyja az emberi természetet. Lásd szocializmus, lásd iskola, lásd börtön. Az emberi természetet a szélsőséges vonásokat (tolvajlás, agresszió) leszámítva nem elnyomni kell, hanem értelmesen építeni rá.

Az egyik embert a inkább szeretet motiválja, a másikat inkább az elismerés, a harmadikat inkább a pénz. Az arányok különböznek egyénenként, legyen az illető orvos, tanár vagy programozó.

A hálapénzzel az a baj, hogy rosszul, sőt, gonoszul épít a pénz motiváló hatására. Igazságtalan az orvosokkal szemben - mert a "népszerű" területeken nagyságrendekkel lehet zsebre tenni -, igazságtalan a betegekkel szemben, mert aki nem fizet külön, annak is jár normális ellátás és figyelem. Rossz azért is, mert fekete pénz, és mert egyáltalán nem garantálja a minőségi szolgáltatást. Nincs szerződés mögötte. A beteg annyira elesett és tehetetlen, hogy nincs lehetősége számonkérni, hogy mit kapott.

Ez így rossz, ez nyilvánvaló.

Én abban semmi rosszat nem látok, ha egy világos, tiszta, átlátható, legális és szabályzott rendszer jutalmazza és ellenőrzi az orvost és az intézményt. Ahol többféle biztosítás közül választhatsz. Már az sem fair, hogy ha több a jövedelmem, eleve többet fizetek, és nem kapok cserébe semmivel sem többet. Nem azt mondom, hogy a nagyon alacsony jövedelműek fetrengjenek orvosi segítség nélkül. Támogatom a társadalmi szolidaritást és a szociális hálót. De nem normális, hogy tízszer annyi járulékért ugyanazt a rettenetes szolgáltatást kapom. És az sem, hogy nem választhatok kórházat, orvost, ételt, bármit teszek, kivéve, ha van ismerős, vagy rengeteg pénz.

Én biztos vagyok benne, hogy egy többiztosítós, piaci alapon működő, tisztességes, egyszerű és átlátható rendszerben mind a szeretettel, mind a szakmai sikerrel, mind a jövedelemmel motiválható orvos megtalálja az örömét és a számítását. A csapnivaló orvos pedig jobb, ha otthagyja a szakmát, elmegy szétverni az SZDSZ-t és lopni pár milliárdot vállalkozó-miniszterként, azzal még mindig kevesebbet árt az emberiségnek.

Abban is biztos vagyok, hogy egy piaci alapon működő, tisztességes, egyszerű és átlátható rendszer kiépítésének az esélye Hegyeshalom és Záhony között mínusz végtelen, főleg olyan rövid idő alatt, ami még hátra van ennek az országnak.

"Minden harmadik "vérszegény" tini lány kábszerproblémával jön be hétfő reggel."

Kevés ember nyúl a droghoz azért, hogy rossz legyen neki.

Azt gondolom, hogy ha létezne olyan kábítószer, amelynek nincsen semmilyen káros - testi, lelki, szellemi - hatása, akkor minden értelmes ember, aki megengedheti magának, folyamatosan használná.

Miért ne tenné, ha egyszer jobban érzi magát tőle?

Két oka lehet annak, hogy az ember nem drogozik. Az egyik, hogy nem próbálkozott eleget ahhoz, hogy számára megfelelő szert találjon. (Van, aki rosszkedvű lesz a kokaintól). A másik, hogy felmérte, hogy a drog ártalmai miatt nem éri meg az átmeneti jó érzést.

Több lehetőség nincs.

Aki drogozik, az kevésbé érzi az ártalmait, mint az örömet. (Ez az állítás úgy lehet igaz, ha az örömet relatíven értelmezzük, tehát például a semleges hangulat is örömnek számít az elvonási tünetekhez képest.)

Szerintem vagy az iskolarendszert és a családokat kellene kevésbé elviselhetetlenné tenni, vagy ki kellene dolgozni kevésbé ártalmas drogokat. Az utóbbira látok némi esélyt, a társadalmi fejlődésben sokkal kevesebb a potenciál, mint a vegyészetben.

Aldous Huxley: Szép új világ-
link
Ebben a könyvben a szóma az állami drog, amire vágysz? Az emberek ettől boldogok, jól tudnak dolgozni és könnyen kezelhetőek. De jó nekik!
A harmadik ok arra, hogy ne drogozzak a tisztán látásra való igényem.
Nem biztos, hogy a tablettával bevett álboldogság mindenkinek kell.

Mondom: "nincsen semmilyen káros - testi, lelki, szellemi - hatása".

A tisztánlátás hiánya számomra káros hatás.

Régen olvastam azt a könyvet, 12 éves lehettem. Úgy emlékszem, hogy nem a szóma volt az igazi probléma, hanem a vele járó - és nem feltétlen belőle fakadó - elbutítás. A buta versike, a kondicionálás, a társadalmi berendezkedés.

Ehhez kapcsolódik George Lucas egyetlen nézhető filmje:
link

Az egészséges táplálkozás* bűvöletében sokan keresik a Tökéletes Ételt, amely egyszerre gyógyszer és orvosság, személyre szabott és általános érvényű, belőle nem árthat a sok, de hiányt okoz a kevés, nyugtat és élénkít, erőt ad és stresszt old, megszünteti a szorulást és a hasmenést, valamint fenntartja az ún. "természetes egyensúlyunkat".

A mai rossz hírem az, hogy ilyen nincs. Sőt, mind meg fogunk halni, valamelyes összefüggésben azzal, amit bedobáltunk a savba.

Ha megértjük, hogy a táplálék is gyógyszer, és a gyógyszer is táplálék, akkor hamar rájöhetünk, hogy a kábítószerektől, ételtől és általában az anyagcserétől túl sokat várunk.

Vajon melyiktek gondolkodott már el azon, hogy az anyagcserénk jelentős része gázcsere?

Egy biokazán vagyunk, amit fűteni kell a csövön át. Ha felül jól szellőzik, alul jó színe lesz a salaknak. És a belgyógyász mosolyog.

*Nincs olyan, hogy egészséges. Olyan van, hogy adott mennyiségben ezt meg azt elcseszi, cserébe emez és amaz jobb lesz. Ez a paprikától a rántottán át a kábszerig mindenre igaz.

Persze vannak egyéni különbségek, nekem például az Unicumtól hánynom kell. Más a szénhidrátra, gluténra, fehérjére érzékeny. Kemény az élet.

Nekem nincs bajom a kábítószeresekkel, előítéleteim sincsenek. Viszont azt lássuk be azért, hogy az örömszerzésnek sok formája van. Némelyik kevesebb mellékhatással jár.

"Vajon melyiktek gondolkodott már el azon, hogy az anyagcserénk jelentős része gázcsere?"

Én.

És mondj még egy gépet, amelyik egy vajaskenyér eltüzelésével megtesz 50km-t.

Azt hiszem, a táplálkozástól és egyéb szerektől sokan az időhiány miatt várnak csodát. És ezt megértem.

Tudom, milyen hetente hatszor edzésre járni, és emlékszem rá, mennyivel éreztem tőle jobban magam.

És azt is tudom, hogy az elmúlt két kétben mennyit foglalkoztam olyan dologgal, amit nevezhetnénk feleslegesnek, és abból hány edzés jött volna össze. Nem sok.

Az időhiány nem feltétlen lustaságot jelent. Jelentheti a felismerését annak, hogy egyszer meg fogunk halni, és hogy addig még mennyi mindent szeretnénk.

Kedves Mage! A szóma mellékhatás nélküli drog, ami pótolta az alkoholt a kábítószereket és segített a sok szabadidőt "baj (keverés) nélkül" eltölteni.

Megértem, ha valaki sajnálja az időt az edzésekre, ténylen rengeteg az a napi másfél óra, amit zuhanyozással és öltözéssel együtt erre szánok. A mindennapi szex is valami ilyesfajta időpocsékolás. A kettő hatása pedig nagyon is hasonló.

Balázs bizonyára pontosan megtudja magyarázni - a két tevékenység közben - az emberi szervezetben lezajló különböző biokémiai folyamatokat. Én csak érzem.

A drogosokkal általában csak az a bajom, ami a többi önpusztító és önsorsrontó emberrel.
Nem csak a szenvedélybetegekre gondolok, hanem az egyéb agyhalottakra is.
Ha néha egy-két "jó" éjszakában kimerül a drogozás, akkor azzal semmi gond, az alkohollal is így van ez. A baj ott kezdődik és az én negatív ítéletem, ha a valaki már csak ilyen szenvedélyének él.

Mondhatjátok, hogy az élsportolók is szenvedélybetegek. Ezt nálam jobban kevesen tudják. De a sportteljesítmény mögött munka, erőfeszítés van, társadalmilag hasznosnak ítélt céllal, az átlag számára követhető jó példával.
A drog és az alkoholfogyasztás nem jár ilyesmivel.

Kedves Mage! A szóma mellékhatás nélküli drog, ami pótolta az alkoholt a kábítószereket és segített a sok szabadidőt "baj (keverés) nélkül" eltölteni.

Megértem, ha valaki sajnálja az időt az edzésekre, ténylen rengeteg az a napi másfél óra, amit zuhanyozással és öltözéssel együtt erre szánok. A mindennapi szex is valami ilyesfajta időpocsékolás. A kettő hatása pedig nagyon is hasonló.

Balázs bizonyára pontosan megtudja magyarázni - a két tevékenység közben - az emberi szervezetben lezajló különböző biokémiai folyamatokat. Én csak érzem.

A drogosokkal általában csak az a bajom, ami a többi önpusztító és önsorsrontó emberrel.
Nem csak a szenvedélybetegekre gondolok, hanem az egyéb agyhalottakra is.
Ha néha egy-két "jó" éjszakában kimerül a drogozás, akkor azzal semmi gond, az alkohollal is így van ez. A baj ott kezdődik és az én negatív ítéletem, ha a valaki már csak ilyen szenvedélyének él.

Mondhatjátok, hogy az élsportolók is szenvedélybetegek. Ezt nálam jobban kevesen tudják. De a sportteljesítmény mögött munka, erőfeszítés van, társadalmilag hasznosnak ítélt céllal, az átlag számára követhető jó példával.
A drog és az alkoholfogyasztás nem jár ilyesmivel.

Az alkohol kiváló példa.

Egy gyógyító kábszer. Tápértéke is van.

Az viszont nem igaz, hogy en bloc "káros". A sok (>32g/nap) káros. De normál körülmények között az absztinencia sem "egészséges". Az American Heart Association plenáris ülésén két éve elfogadták, hogy a nem-ivás rizikófaktor legyen a szívinfarktusra. Ezt később elvetették politikai/civil antialkoholista nyomásra, de ma már egyetlen helyen sem látod azt az USA-ban vagy Nyugat-Európában, hogy az alkoholfogyasztás önmagában rizikót jelentene. A hivatalos terminológia szerint az "excessive alcohol consumption" lehet rizikófaktor.

De sok helyen azt mondják (teljesen egyetértek), hogy az embereket teljesen fölösleges eltiltani és fenyegetni, így pl. a Mayo Klinikán már ki is vették a szívinfarktus rizikófaktorai közül az alkoholfogyasztást (annak minden mennyiségét!): link

Már Lénárd is megírta, hogy az olaszokat a két pohár bor védi meg az alkoholizmustól.

Mage: "Én biztos vagyok benne, hogy egy többiztosítós, piaci alapon működő, tisztességes, egyszerű és átlátható rendszerben mind a szeretettel, mind a szakmai sikerrel, mind a jövedelemmel motiválható orvos megtalálja az örömét és a számítását"

Ezzel vitatkoznék, igaz, csak egy kicsit. Az amerikai egészségügyi modell pl. piaci alapon működő és több biztosítós. Hogy tisztességes-e, azon persze el lehet vitatkozni. Az mindenesetre egyértelműen igaz, hogy a világ egyik legrosszabb egészségügyi rendszere. Volt hozzá szerencsém orvosként és betegként is, annál még a magyar is fényévekkel jobb, főleg, ha a bevont erőforrások mértékét is figyelembe veszi az ember.

Azok közül a rendszerek közül (angol, német, svéd, amerikai, magyar), amikben dolgoztam, nekem a német tetszett a legjobban, már ami a biztosítási modellt illeti. Ebben is vannak problémák, de itt az ember mind az alap, törvény által előírt biztosítással, mind egy magánbiztosítással lényegében elégedett lehet. Itt inkább a szakmai hozzáállással és irányelvekkel van baj, rengeteg mindent másképpen csinálnék, mint a németek. De hát nincs tökéletes rendszer. Ez van.

Lényegében mind a több biztosítós, mind a teljesen vagy legalábbis lényegében egy biztosítós modellnek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Az már valahol az egészségügyi műhelymunka finomhangolásának a kérdése, mennyire lehet az előnyöket kihangsúlyozni, és a hátrányokat a háttérbe szorítani. Tipikusan, EZ az a finommunka, amiben mi magyarok szerintem jóval a nemzetközi átlag alatt teljesítünk. Ezért nem működik az egy biztosítós modell szerintem. Érdekes kérdés az is, hogy Magyarországon mindent másképp csinálunk, mint ahogy mutatjuk. Például egyszerűen nem fér a fejembe az, hogy Magyarországon mért kell a munkavállalókat több tucat különböző adónemmel megadóztatni, holott minden pénzt, amit elvonnak tőlük, végső soron a központi költségvetésben landol, és onnan is kerül elosztásra. Minek nekünk társadalombiztosítási járulék, ha ugyanaz a költségvetési törvény határozza meg, hogy mire költjük, mint a személyi jövedelemadót? Mért nem lehet egyféle adónemben besíbolni azt a 60-70% jövedelemadót, és kész? A fogyasztási adó értelemszerűen más kérdés, nem mindegy, hogy az alkoholon vagy mondjuk a tankönyveken mennyi ÁFA ill. jövedéki adó van. Ez világos.

A németekre visszatérve, itt tökéletesen értem, mért vonják a fizetésemből az egészségbiztosítási járulékot és a nyugdíjbiztosítási járulékot a személyi jövedelemadótól elkülönítve. Ugyanis az egészségbiztosításomat a Krankenkasse, a nyugdíjbiztosításomat a Rentenversicherungskasse kezeli, ezek pedig a központi költségvetéstől elkülönült, független szervezetek. Az adómat a szövetségi kormány kasszírozza be és költi el, arra, amire jónak gondolják.

De Magyarországon MINDENT, ismétlem, MINDENT a magyar kormány szed be és oszt újra. Hogy ez jó vagy nem, azzal lehetne vitatkozni, szerintem nem feltétlenül rossz. Körülmények és korszellem kérdése. De az egyszerűen marhaság, hogy a kormány több különböző jogcímen szedi be ugyanazt a pénzt. Ez egyszerűen átláthatatlanná teszi az egész magyar rendszert, és annyi extra energiát emészt fel, amiből hihetetlen dolgokra lennénk képesek. Ez a fajta tudathasadás, a valóságnak az ilyen jellegű tagadása az egyik legnagyobb jellemhibánk.

"Az alkohol kiváló példa.

Egy gyógyító kábszer. Tápértéke is van."

Vigyázni kell az etil-alkohollal. Tény, hogy a szívkoszorúér-betegség és ischaemiás szívbetegség szempontjából nem rizikótényező, de pl. a dilatatív cardiomyopathiával szemben egyértelműen az. Én a mindennapos gyakorlatban azt látom, hogy riasztóan magas a dilatatív cardiomyopathiások aránya, és bizony már egészen kevés alkohol is elég tud lenni adott esetben. Ráadásul az ischaemiás szívbeteséget ma már egészen jól tudjuk kezelni, akár minimálisan invazív módszerekkel is, az első szívinfarktuson átesettek megfelelő életmód-váltással, jó szakmai segítséggel elkerülhetik, hogy nagyon rossz állapotba kerüljenek az ischaemia miatt. Persze 99%-uk nem fog életmódot váltani, de ez más kérdés. A dilatatív szívizom-betegségnél viszont sajnos még alig-alig sejtjük az alapokat, és lényegében maximum a szívelégtelenséget lehet gyógyszeresen kezelni, esetleg bizonyos speciális esetekben egyes pacemaker-technikák rúgnak még labdába a szívizom-funkció javítása vagy a súlyos szívritmuszavarok kezelése szempontjából (pl. ICD, CRT). Ha egyszer kialakult a dilatatív szívizom-betegség, vajmi kevés befolyásunk van a kórlefolyásra.

Olyan ez, mint a dohányzás: van, aki 80-90 csomag-év elszívása után se kap tüdőrákot, van, aki csak napi 2 szálat szív, és kissejtes tüdőrákot kap 30 évesen. Az alkohol ugyebár a magas szénhidráttartalmú gyümölcsök erjedésekor keletkezik a természetben. Nekem az a teóriám, hogy azok az embercsoportok, akiknek volt ideje adaptálódni a magas szénhidráttartalmú élelmiszerhez, általában jól tűrik az alacsony mértékű alkoholbevitelt is. Azok, akiknél magas a magas szénhidráttartalmú ételek miatt kialakuló betegségek incidenciája, kis mennyiségű alkoholtól is bajban vannak. Persze ezt igazoló tudományos munkát most nem fogok tudni belinkelni.

A nagy mennyiség fogyasztása egyértelműen káros, ebben természetesen 100%-ig egyetértünk.

Mondtam, hogy egyéni különbségek számítanak. Terhes nő se igyon, kicsit se. Rákos, diabeteses, stb. beteg se. Megelőzésről beszéltem.

De ha átlagban nézzük, és a diagnosztikát/szűréseket nullának vesszük, a dilatatív CMP előfordulása, és ebből fakadóan az ehhez kapcsolódó alkohol-okozta betegség kockázata jóval kisebb, mint a napi 22-32g alkohol fogyasztásával elérhető egészség-javulás.

És ami a többieket és a posztot érinti, szerintem az alkoholfogyasztás az egyetlen igazán jó döntés a kontrollált tudatmódosításra.

A többiztosítós modell kérdését annyiban bolygatom, hogy szerintem a többiztosítós modell jó, a piaci alapú rendszer rossz. A piaci alapú egészségügy a társadalmi felelősségvállalás csődje. Az USA-ban a sokkal nagyobb GDP/fő 2,5 szeresét költik egészségügyre, pont azért, mert PET-CT-k állnak egyes kórházakban töredék százalékos kihasználtságon, hogy a kedves sokat fizető beteg szolgálatára legyenek. Tehát azért fizetnek, hogy ne dolgozzon az orvos. De legalább jó sokat. Na, engem ez a kommunizmusra emlékeztet, azt meg nem szeretem annyira.

"És ami a többieket és a posztot érinti, szerintem az alkoholfogyasztás az egyetlen igazán jó döntés a kontrollált tudatmódosításra."

Tény, viszont felmerül a tudatmódosító szerekkel kapcsolatos alapvető probléma: biztos, hogy a népességnek kellően nagy hányada fog tudni önmérsékletet gyakorolni?

Ez egy kicsit olyan dolog, mint a fegyvertartási jog az USA-ban. Évente tízezres nagyságrendben halnak meg emberek az Egyesült Államokban annak köszönhetően, hogy közel kétszer annyi lőfegyver van a lakosság kezében, mint ahány ember az USA-ban él összesen. Ha holnaptól valaki el tudná érni, hogy ne legyen egy lőfegyver se, lennének gyilkosságok az Egyesült Államokban? Természetesen igen, hiszen akár puszta kézzel is lehet embert ölni. Kevesebb gyilkosság lenne? Egészen biztosan, mivel egy puszta kezes harc végeredménye a legtöbb esetben 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülés, ugyanez a forgatókönyv lőfegyverekkel az esetek jelentős részében halálhoz vezet.

Az, hogy VALAMILYEN tudatmódosító drog kell, nem kérdés, lévén, hogy mindkét 20. századi ipari nagyhatalom (SZU és USA) kudarcot vallott az alkoholtilalommal, sőt, a helyzet a korszak végére rosszabb lett, mint korábban volt. Az emberek már csak ilyenek. Tiltani tehát fölösleges és hülyeség, az emberek úgyis inni fognak, ha akarnak. Viszont hogy az alkohol közegészségügyi hatása pontosan ezek miatt a tényezők miatt pozitív vagy negatív, na, az szerintem nem egyértelmű. Az adott társadalom hozzáállásának és számos más tényezőnek a kérdése.

Én minden kábítószert legalizálnék, és gyógyszertárban árulnék, kivéve a füvet és a mákszármazékokat.

Az emberiség általános értelmi szintjét jellemzi, hogy most a mákszármazékokat lehet gyógyszertárban kapni, és ahol drogot legalizálnak, ott a marijuana az első.

A fűvel az a baj, hogy borzasztó erős pszichoaktív szer, nagyobb mélységekbe ránthat, mint amiről akár a tudatlan ellenzőinek van fogalma, nemhogy a használóinak. Előhozhatja a rejtett skizofréniát, összefüggésbe hozható életellenes tettekkel. Gyakorlatilag rászabadítja az emberre a saját démonait. Akire nem, azok közül sokan szimplán kihagyják tőle a saját életüket. A fű szép lassan érzelmi hullát gyárt egyes emberekből.

A mák túl erős függőséget okoz (majdnem olyat, mint a nikotin, amiről szerintem nem lehet leszokni). Egyenes út a halálba.

Ezekhez képest a nem szennyezett "szintetikus diszkódrogok" kevésbé ártalmasak, főleg lelki értelemben. És ki lehet őket nőni.

Természetesen nem a "designer" rettenetekre gondolok, és nem is a methre. De nem is lennének designer drogok a tiltás nélkül. Kokainbárók sem lennének. Mexikóban sem lenne ennyi levágott emberi fej az utáckon reggelente.

Aki szerint az összes anyag közül pont a füvet kellene legalizálni, annak fogalma sincs sem a drogokról, sem az emberekről.

A füvet Angiában azért akarták legalizálni, mert a fogyasztói lényegesen többet költenek a boltokban élelmiszerre és színes kacatokra.

Jó reggelt.

Saját tapasztalatom nullának nevezhető. Büdös és/vagy fáj tőle a fejem.
Viszont kriminálpszichológia tanulása során olvastam egy összehasonlító tanulmányt, amiben a szerző (egyetemi professzor) önmagán kísérletezett évekig és arra jutott, hogy a kokainhoz szokik hozzá az elme leghamarabb. Ezt azóta más módon is bizonyították.
(a kábszerhez való hozzászokásban a pszichikai hozzászokás az, amitől nem lehet megszabadulni sosem, a fizikai leszokás nem tart hosszú ideig)
A legalizálást azért tartom veszélyesnek, amiért az olcsó alkohol árusítását. Erre Jancsika is utalt.

Magam részéről a fizikai erőkifejtéssel járó tevékenységekre szavazok a tudatmódosítás okán. Elismerem, hogy 1000 méter tempós úszástól nem leszek néhány óra múlva másnapos, de közvetlenül utána néhány órán át óriási érzésem van. A szexnek is hasonló a hatása.
Egy üveg bor után még sosem éreztem, hogy bármire képes lennék, de amikor átúsztam a Balatont akkor ott és azóta is többször arra jutottam, hogy akármi sikerülhet, amire csak vágyom.
Persze repülni még nem vágytam sosem:-)

Mage magadból és a hozzád hasonlókból indulsz ki. Vannak, akikre vigyázni kell. Ezért vannak tiltva a drogok.
Elismerem, hogy vannak politikai gazdasági okai is.
1955-ben kényszerítette a világra az USA a teljes tiltást.

"a kábszerhez való hozzászokásban a pszichikai hozzászokás az, amitől nem lehet megszabadulni sosem, a fizikai leszokás nem tart hosszú ideig"

Ezt így, teljes általánosságban kétlem, hogy igaz. Saját tapasztalatból tudom, hogy a dohányzás hat év után képes a fizikai elvonási tüneteit produkálni, még úgy is, hogy közben a füst miatt nem jársz szórakozóhelyekre, és általában rosszul leszel a szagától. A dohányosok elméleteket gyártanak, hogy a szertartás az, ami fontos. Onnan tudom, hogy ez hülyeség, mert magam is így vélekedtem, hogy jó érzés, hogy izzó parázs van a közelemben, és hasonlók. A frászt. A dopamin, az. És az szokik rá, akinél a dopaminszinttel problémák vannak. Aki képes húsz éven át naponta 1-2 szálat szívni, és bármikor hónapokon, éveken át szünetet tartani minden nehézség nélkül, annak rendben van a dopaminszintje.

"Egy üveg bor után még sosem éreztem, hogy bármire képes lennék,"

Mást és mást hallasz a zenéből, mást látsz ugyanabból a filmből, és ez nem kizárólag a borra igaz.

De egy jogász ne igyon, ne módosítson, ezzel egyetértek. Másik iparág.

A füvet váltó "herbál mixeket" most április elején nyomták rá a tiltólistára. Annyiban változott most a dolog, hogy nem konkrét anyag lett tiltva hanem vegyületcsoport (ha jól emlékszem JWH-018). Így ha a vegyészek módosítanának a láncon, nem lehet újként eladni újra. Bár nem igen látom okát annak, hogy ne kísérletezzenek egy újabb vegyülettel, és álljanak elő pár év múlva a zugvegyészek egy újabb "designer" fűpótlékkal.

Ugyanakkor tiltólistás lett egy újabb növény is, a Salvia divinorum azaz látnokzsálya, amit nem is értek különösebben miért. Klinikai tesztek alapján függőséget nem okoz, nem marad vissza semmilyen káros vegyület a szervezetben tőle, és a hatása se hosszabb 10-15 percnél. Mondjuk annál mélyebb.

Ha rajtam múlna én inkább a természetest legalizálnám (nem csak a fűre gondolok itt, van még nagyon sok pszichoaktív növény), a szintetikáktól tartok némiképp, és ezzel az egészséges félelemmel hárítottam eddig el őket. Elég ha a vegyésznek egy kicsit rosszabb napja volt, máris erősebb a cucc, vagy épp gyengébb, nem olyan tisztaságú, kerül bele más vagy egyéb malőrök. Eddig megvoltam szintetikus nélkül, szerintem ezután is megleszek.

Bármilyen addikcióra igaz, amit írtam. A pszichikai hozzászokás a veszélyesebb.
Egyetértünk abban, hogy a hajlam nem egyforma a biológiai sajátosságoknak befolyása van.

Bizonyára ismersz olyanokat, akik kényszerevők. Attól éreznek némi boldogságot, hogy tele a hasuk (nem azokra gondolok most, akik aztán rögvest lelkiismeret furdalást is éreznek, az már játszma).
Persze mondhatni ők is a fejükön lévő nyílások valamelyikébe tömködnek be valamit és ami így a szervezetükbe jut attól boldogok. De mit gondolsz arról, aki attól érez némi elégedettséget, ha az összes zsebében lévő érmét bedobálta a játékautomatába, vagy arról, akik éjjel nappal dolgozik és gyakorlatilag minden mást haszontalannak érez az életében. Biztosan olyanról is hallottál már, hogy netfüggő és szomjanhalni is képes, nehogy elmulasszon valamit.
Hogy ki mennyire kiszolgáltatott ezeknek a szenvedélybetegségeknek, az nagyon sok tényezőtől függ, de a legfontosabb a család.
A boldogságra való képtelenség leginkább a neveltetés hibái, hiányosságai miatt alakul ki.
Egészséges lelkű ember, képes önmaga lelki békéjét megteremteni, fenntartani, önmagát gyógyítani a külső "örömpótlók" nélkül is. Élvezeti cikkeket arra használja, amik.
Időnként színesíti az életét velük, de nem nélkülözhetetlenek a számára.

Mi az, hogy pszichikai hozzászokás?

Az ugyanolyan biokémiai/biofizikai folyamat, mint a nem-pszichikai. Annyi a különbség, hogy ezt egyelőre nem értjük, nem tudunk világos szabályok szerint belenyúlni. Volt már itt egy olyan beszélgetőpartner, aki elfogódott hiperracionalitásában tagadta, hogy a mentális gyógyításban létezhetnek törvények, amelyeket nem is tudunk.

A testünk egy vegyi szuperszámítógép. Azt csinálja, amilyen parancsot - vegyületet - belerakunk. Ha azt írod be, hogy törölje ki a memóriát és a fele emléket felejtse el, és kellően alaposan csinálod, kitörli, és vissza sem tudod állítani.

De azért sok dolgot helyretesz bennünk, ha látjuk a testet, miközben leáll a gép, és csak a váz marad. Csak hús, vér és csontok.

Amit a részletekben írsz abban tökéletesen igazad van:-) biokémiából te vagy a jobb, ez vitán felül áll. (én sosem értettem hozzá) Azonban pontosan tudod miről írtam, ha te nem akkor anyukád.

Ha a pszichológia és a pszichiátria nem tudott volna törvényszerűségeket bizonyítani laboratóriumi körülmények közt történő előállítással és ismétléssel akkor ugye nem lenne egyik sem tudomány. De mind a kettő az és ezzel nem vitatkozom, pláne hogy az egyiket elég sokat tanultam.

Van biokémiai magyarázat a pszichotróp anyagok fogyasztása nélkül előálló szenvedélyekre.
Nyilván a testünk által termelt valami az. Mivel kívánjuk ennek a valaminek a termelését és az általa előidézett állapotot ezért szokunk rá arra a bizonyos tevékenységre. Leszokni meg azért nehéz mert a kellemes állapot előidézésére más módon képtelenek vagyunk.

Csak az iskolapadból és szakértői véleményekből ismerem ezeket a dolgokat. Saját tapasztalatom szenvedélybeteg személyekkel való - mondjuk úgy - találkozások és - nevezzük - beszélgetések alkalmával és a családjaik elbeszéléséből vannak csupán.

Persze mindannyiunk csinál valami olyasmit amiről tudja, hogy attól jól érzi magát egy ideig pl.: csokit eszik, fut, szexszel, stb. De ezek az általánosan gyakorolt tevékenységek nem lépik át a betegség, vagy a kriminalitás határait.

A törlési parancs végrehajtása nem mindenkinek egyszerű.

Én újabban roppant erős addikciót fejlesztettem ki magamban a liba- és a kacsamájra. Most is épp egy óriás libamájat sütök.

Balázs, mit is mondtál, hogy sok libamájat kell enni, mert kevés benne a méreganyag?

Igen, mert a libát a májáért tartják, ezért zsíros, puhára főtt kukoricával, esetenként liszttel, vöröshagymával tömik.

Van, aki rézpénzt kevert régen a táphoz, de ma már nincs se réz, se pénz. Gálicot sem nagyon raknak bele, mivel a gazdák is rájöttek, hogy teljesen felesleges.

Gondolj csak bele, ha létezne ultimate libamáj-hizlalási mód (ami méreg-alapú lenne), akkor ennyibe kerülne-e.

Én semmilyen májat nem bírok magában enni, de bizonyos kajákban nagyon szeretem.

Rafina: a szex átlépi az addiktív határokat. Sokkal jobb lenne a világ, ha az embernél is lenne párzási időszak, mint minden rendes állatnál.

Van, csak 0-tól 120 éves korig tart.

Érdekes ez a gondolj bele, mennyibe kerülne logika. Hasonlóan bizonyítottam egyszer, hogy a lazac magától piros (rózsaszín, kinek hogy tetszik, a lényeg, hogy nem fehér), nem kell festeni.

Az állítás az volt, hogy a lazac eredetileg fehér, és mesterségesen színezik, hogy különleges legyen.

Válasz: ha ez így lenne, és tényleg színeznék, akkor az eredeti fehér lazacot a piroshoz képest háromszoros áron árulnák néhány helyen, hogy jé, fehér lazac, mennyire különleges.

Mióta paleózom, elég lazán eszem húst vagy májat magában. Sőt, van, hogy zsírt. Meredeken hangzik, de innen nézve már azt nehéz elképzelnem, hogy kenyeret egyek.

A máj zsírját azért inkább kiöntöm, annyira nem vagyok bátor, de a liba és a kacsa húsának zsírból semmi nem megy kárba.

Szerintem van az embernél is párzási időszak. Minden hónapban a nők három öt napig tüzelnek.
Más kérdés, hogy könnyen megtanulja minden nő ezt a néhány napot egészen 31-ig nyújtani.

Régen, amikor még nem volt villany, a gyermekek többsége nyáron és ősszel született.
tavasztól őszig senki sem ért rá kufircolni, vagyis inkább idő nem volt rá, aztán ahogy eljött a tél és hosszabbak lettek az éjjelek, nem volt mit csinálni.
Nem is volt szükségük semmilyen segédeszközre, meg ajzószerreés nem is tartott egy aktus órákig.
Manapság az év 365 napjára elnyújtott lehetőséhget mintha unnánk kicsit.
:-)

Egészen biztos, hogy vannak ciklusok az embernél. Hullámzik a libidó havi és éves szinten. És ugye azok a nők, akik félrelépnek, leggyakrabban a ciklus közepén teszik, amikor a legnagyobb eséllye esnek teherbe.

Balázs szerintem arra gondolt, hogy a párkapcsolatok könnyebbek lennének, ha lenne párzási időszak. Szerintem a világirodalom és a tudomány is előrébb tartana, mert az ember akkor képes igazán "értelmes" dolgokkal foglalkozni, amikor nem jut fél percenként eszébe a szex. Nem véletlen, hogy az összes ókori filózófus öreg, fonnyadt .... volt.

Másfelől az "értelmes" dolgokkal való foglalkozás motivációjának az alapja lehet, hogy a módosult szexualitásból ered.

És ha lenne párzási időszak az embernél, talán nem is létezne az emberiség. Lehet, hogy azért "nyertük" meg a harcot a bolygóért, mert folyton-folyvást, mindenhol.

Szerintem a társadalom, a szociális működés, a hiearchia, a politika és a művészet valódi alapja a szexualitás. Ha nem lenne szex, talán azt a fogalmat sem ismernénk, hogy "szép". Művészeti értelemben sem.