where to go :: 2013. október 06., vasárnap, 14:48:47 :: 24 komment

Amikor kapcsolatba lépek emberekkel, előbb-utóbb vitatkozni kezdenek velem, hogy miért nem űzöm gyakrabban azokat a tevékenységeket, amelyek leállítják az agyműködést.

Utazás. Sportolás. Ülni a hidegben.

Ma már tudom, hogy felesleges elmondanom nekik, hogy ezeket ismerem.

Hiszen leereszkedni könnyebb, mint felkapaszkodni. Én már jártam ott lent. Próbaképpen. Rémisztő élmény volt, de legalább van összehasonlítási alapom. Hogyan mondjam el ezt annak, akinek nincsen?

Ha egy hal arról győzköd, hogy úszni jó, vajon adekvát válasz az, hogy detektoros rádiót építeni is jó?

Esetleg építhetném úszás után. Este.

Persze.

Aki azt állítja, hogy a sportolás segíti a gondolkodást, az még az életében nem gondolkodott.

Jobban tolerálom azt, aki kimondja, hogy azért jár konditerembe, hogy kikapcsolja az agyát. Ez legalább őszinte. Elfogadom, még ha kétlem is, hogy valaha be volt neki kapcsolva.

Ha van olyan dolog a világon, ami engem boldoggá tesz, az az, amikor az agyam felpörög.

Egyhelyben szoktam ülni közben. Esetleg sétálok.

Szerencsés esetben nincsenek utazós-sportolós emberek a közelben.

(Mondom ezt úgy, hogy piszkosul tetszenek a sportos, izmos nők. Boldogan jönnék össze body builderrel. Ha okos.)

A sportolás a testet erősíti. Egészségesebbé tesz. Az egészséges test nem akar nyolc-tíz órán keresztül egy helyben ülni. Nem érzi tőle jól magát, nem erre lett tervezve.

Aki valaha végzett alkotó munkát, tudja, hogy hozzáfogni 1-3 óra. Ennyi kell ahhoz, hogy megfelelő állapotba kerülj. Ha összesen négy órád van rá, el sem kezded. Ha tudod, hogy három óra múlva jön valaki, vagy fel fog hívni, akkor három órán keresztül nem fogsz alkotni.

Ha a tested lázad a nyugton maradás ellen, akkor sem.

Megjegyzem, a programozás nem mindig szigorú értelemben vett alkotó munka. Van, amit meg lehet fél óra alatt csinálni, közben telefonálva. Van, amit a vonaton ülve is megírsz. Még "kollégák" között, az irodában is lehet dolgozni. Feltéve, hogy fürdenek.

És ezekből vígan meg lehet élni. Sőt, ezekből a munkákból könnyebb megélni. A megrendelések nagy része ilyen jellegű.

Rutinfeladatokhoz nem szükséges elmélyülés.

Hasznosak is a társadalom számára, szeretni is lehet őket.

Az alkotáshoz kevés közük van.

Ezért van az, hogy rengeteg, látszólag szellemi munkát végző ember soha nem mélyül el. Ezért nem érti, hogy miről beszélsz. Nem érti, hogy miért nem ülsz le három órára dolgozni, és hogy miért nem sportolsz naponta.

A paleoval is az a baj, hogy minél szigorúbban veszed, annál egészségesebb leszel - és annál kevésbé fogsz alkotó munkát végezni. A cukor a tested egyik ellensége, de az nem véletlen, hogy az emberiség technikai fejlődése az utolsó 100-200 évben exponenciálisan felgyorsult. Azóta történik ez, amióta a társadalom finomított szénhidrátot zabál. Az agy egyetlen szerv, amelyik kizárólag cukorral működik. Az nem sztereotípia, hogy szinte az összes programozó pizzán és kólán él, hanem következmény.

A hidegről nincs mit mondanom. Ha azon gondolkodsz gépelés közben, hogy mozognak-e még az ujjaid, és recsegnek-e közben, vagy hogy most épp melyik pulóvered akadt bele az asztalba, és egyébként is, miért van asztal, miért van szék, miért nincs még az agyad rákötve a számítógépre, azzal több pénzt pazarolsz el, mint azzal, ha felcsavarod a fűtést.

Napi 20-30 perc mozgás viszont jót tesz a munkának. És a fázás szubjektív. Ezekkel a témákkal még dűlőre lehet jutni.

Az utazás az igazán primitív hobbi.

Nem azért, mert nincs értelme. Egyik időtöltésnek sincs több vagy kevesebb értelme a másiknál. Azt se tudjuk, miért lettünk teremtve, hogyan rangsorolnánk bármit?

Aki szeret utazni, utazzon, aki szeret sakkozni, sakkozzon, aki olvasni szeret, az olvasson. Idáig rendben van.

Ha találkozol azzal, aki teniszezik, nem akarja megmenteni az életedet a tenisz által. Aki bridzsezik vagy pókerezik, nem akarja bizonyítani neked, hogy ezek nélkül a te létezésed csökkentett értékű.

Ellenben össze sem tudom számolni, hány ember akart meggyőzni arról, hogy az, hogy nem utazom, több mint rossz. Hogy nem tudom, mit hagyok ki. És hogy emiatt nem összeegyeztethető az életünk. Ez a legjobb.

Pedig szeret beszélgetni is.

Honnan tudja valamiről, hogy szereti, ha még nem csinálta?

Azon tűnődöm ilyenkor, hogy létezik-e akár egyetlen időtöltés a világon az utazáson kívül, amire az állatok is képesek.

Eljutni A pontól B pontba az eukarióták, tehát a sejtmaggal rendelkező élőlények óta nagyjából mindenkinek sikerül. Még a zöld szemesostoros is arrébb tudja magát csapkodni a csápjával a pocsolyában. Pedig ő félig növény. (Nem mintha ez jelentene bármit, Szarumán orkhadseregét konkrétan a fák rohanták le.)

A helyzet az, hogy utazás az egyetlen hobbi a világon, amelyhez nem kell idegrendszer.

Egyetlen egy idegsejt sem kell hozzá. A papucsállatka folyamatosan utazik.

Különös, hogy mennyi ember büszke olyanra, amire a trágyában önmagát előrerágó giliszta nem büszke. Hogy mennyi ember érzi többnek a saját életét az enyémnél azért, mert megtette az egytízmilliomodát annak, amit megtesz bármelyik vándorfecske.

De a Barakát, persze, nem látta.

És ha berakod neki, azt mondja, szépek a tájképek, aztán mire a földönkívüliekre emlékeztető barlangrajzokhoz értek, elalszik.

Ezek a világutazók, ha épp nem a tengerpartot, akkor csupa olyan helyet - Akropolisz, piramis, római templom - látogatnak meg, amiket az emberek azért építettek, mert keresték az isteneket. Keresték Istent.

Van, aki ezért épít templomot.

Van, aki ezért ír könyvet.

És van, aki oda tud utazni, és erre büszke.

Van, aki a távcsövet bámulja egy életen át. Van, aki a csillagokat.

Ha az utcán sétálok, nem azért megyek neki kis híján az embereknek, mert nincs rutinom az utazásban, hanem mert épp egy másik bolygót látok magam előtt, ahol tündérek és démonok vívnak háborút a kristályokból épült, kéken derengő robotok ellen.

Ahhoz, hogy hazaugorjak, elég, ha fél órán át nem szól hozzám senki.

De biztos érdekes látvány egy kétezer éve összedőlt templom.

Körbevéve világutazó turistákkal, akik nem sejtik, hogy akár odamásznak, akár nem, 72 ezer kilométer/óra sebességgel száguldunk a Herkules csillagkép felé. Az ember annyinak örül, amennyit fel képes fogni a világból.

Egyszer majd megnézem ezt így egyben.

"Az emberiség, nem lévén tudatában a minden emberi lényben rejlő igazságoknak, kifelé nézett – egyre csak kifelé törekedett. Ebben a kifelé törekvésben pedig azt szerette volna megtudni, voltaképpen ki a főnök a teremtésben, meg hogy mire jó ez az egész nagy teremtés.

Az emberiség csak röpítette kifelé, mindig kifelé az előretolt ügynökeit.  Idővel azután kihajította őket az űrbe, a végtelen nagy kifeleség színtelen, íztelen, súlytalan tengerébe.

Úgy hajította ki őket, mint megannyi követ.

Ezek a boldogtalan ügynökök meg mit találtak? Aminek már amúgy is bőviben voltak a Földön: lidérces, nagy, végtelen jelentéktelenséget. Hogy mit kaptak az űrtől, a végtelen nagy kifeleségtől? Három volt a zsákmány: üres hetvenkedés, alpári bohóckodás, értelmetlen halál.

Végre-valahára szertefoszlott a kifeleség képzelt, nagy csudája.

Nem maradt más hátra: nekiveselkedni a befeleség felkutatásának.

Nem volt már egyéb terra incognita, csupán csak az emberi lélek. Így kezdődött hát a jóság meg a bölcsesség."

(KURT VONNEGUT - A Titán szirénjei)