Élt egyszer egy ember.
Kereste a megvilágosodást.
Fiatal korától kutatta önmagát.
Önismereti, filozófiai könyveket olvasott, tréningekre, tanfolyamokra járt, kereste az igaz utat. Elment Indiába, zarándokutakon vett részt.
Szakmájának azt választotta, hogy másokat vezet ezen az úton.
Most éppen az önismereti kreativitás, ami foglalkoztatja. Szobrászkodik.
Ma már hetven éves, és érzi, hogy az élete csak rövid ideig tart.
Készített magának egy gyönyörű sírkövet, ami egy kifejező szobor.
Azzal kellett szembesülnie, hogy országának törvényei tiltják, hogy ez a szobor legyen a sírköve.
A sírkő törvényileg szabályozott mérete: 60x40x20.

"Meghalni kéne, de nem lehet. A vállalat nem engedi a lelkemet."

Vajon melyik ország polgára ő?
(Hint: Ugyanitt a fű centiméterben kifejezett minimális és maximális hosszát szintén törvény szabályozza.)

Nem tudom, téged ismerve Svájc, de ha ő úgy gondolja, hogy mindez számít valamit, hogy a halála után a sírköve fontos, akkor kár volt annyit zarándokolni, kár volt Indiába menni, kár volt üldözni a megvilágosodást. Akkor nem érzett rá nagyon.

Szerintem rendben van, hogy van olyan nézőpont, ahonnan szemlélve, fontos, hogy kifejezzem, minden ember egyedi, én is az vagyok, tehát szeretnék egyedi sírkövet hagyni magam után.
Az érdekesség ebben az, hogy az ország erre azt mondja, hogy szó se lehet róla.
Te meg erre azt mondod, hogy az illető szempontja érdektelen.
Ez is egy érdekesség.

Azt egy szóval sem állítottam, hogy elhiszem, hogy így van.

Azt hiszem el, hogy van egy olyan ember, aki azt mondta, hogy ez történt vele, és téged ismerve Svájc lehetett az ország. Erre a hipotézis-rendszerre adtam adekvát választ.

Ami magát a hiedelemvilágot illeti, még egy baráti társaságon belül is mindenki másképp látja, hogy mit lehet, és mit nem. Lásd: társasjáték szabályai.

A véleménykülönbség nő, ha országot vizsgálunk. Egyesek szerint Magyarországon lehet becsületes munkával boldogulni, mások ezt vitatják. Egyesek szerint lehet vega ember egészséges. Mások szerint 80 éves kor alatt tréfás dolog arról beszélni, hogy ki mennyire egészségesen élt.

Hidd el, ha én Svájcban a szabványtól eltérő sírkövet szeretnék, meg tudnám oldani. Mivel örökké fogok élni, az átlag szobrászhoz képest kevésbé érint ez a probléma, az viszont megnyugtató, sőt, bíztató, hogy több hónap szívós munkával a két legnagyobb negatívum, amit erre az országra ki tudtál találni, hogy mikor kaptak a nők szavazati jogot, és hogy mekkorák a sírkövei a félig megvilágosodott, amúgy még élő szobrászoknak.

Ezzel a logikával az ideális ország Egyiptom. Sehol a földön nem építettek még olyan hatalmas sírköveket olyan elsöprő szavazati joggal rendelkező nőknek, mint Egyiptomban. Irány a nílusi demokrácia.

Nem tudom, hogy ezzel a politológus éned egyetért-e, illetve a másik szakmád hogy gondolja, de ha te terveznéd, hogy elindulsz, tiszta szívből kívánnám, hogy boldog legyél ott.

Általában azt kívánom annak, akit szeretek, sőt, mindenkinek, akit nem utálok nagyon, hogy teljesüljenek az álmai. És azt tanácsolom neki, hogy tegyen érte.

Te hogy vagy ezzel?

"az viszont megnyugtató, sőt, bíztató, hogy több hónap szívós munkával a két legnagyobb negatívum, amit erre az országra ki tudtál találni"

Te most miért adsz nekem ekkora támadási felületet?
Lehet, hogy elpuhultál?
Vagy szeretnél még hosszan vitázni?


"Hidd el, ha én Svájcban a szabványtól eltérő sírkövet szeretnék, meg tudnám oldani."
Aha.
Mindent meg lehet náluk oldani.
Rugalmasak.

(Úgy vagyok vele, hogy a felhalmozott adatokból, tapasztalatokból szeretet által vezérelt aggályokat fogalmazok meg.)

Tehát szeretetet az álmokkal kapcsolatos aggályok és ellenérvek felsorolásával éled meg?

Igen.
Segítik a tisztánlátást.
Segítenek tisztázni, hogy álom, vagy illúzió a szóban forgó téma.

A megvalósulásra váró álom esetében az álmodó pontosan tudja, hogy a megvalósuláshoz árat kell fizetnie. Egészen biztosan lesznek nehézségei az oda vezető úton. Egészen biztosan le kell mondania valamikről. Le kell mondani más lehetőségekről, fel kell adnia a kényelmét, vagy át kell alakulnia belül.

Ha álomról beszélünk, akkor az álmodó keresi ezeket a várható nehézségeket, lemondásokat, és gondosan mérlegeli azok elfogadhatóságát, hiszen szeretné tudni, hogy mi lehet az ár és megéri-e az árat kifizetni, hogy megvalósulhasson az álma.

Ha illúzióról van szó, akkor pedig kerüli ezeket a típusú gondolatokat, hiszen elcsúfítják a szépre festett képet.

Tehát, amikor Svájcba költözöm, le kell mondanom a szabványtól eltérő sírkőről.

Aki Magyarországon marad, annak a bankbetétje biztonságáról.

Köszönöm, hogy segítettél felvázolni a következményeket.

Ha Svájcba költözöl, akkor még sok másról is le kell mondanod.
Például arról, hogy, ha nincs kedved, akkor nem vezeted az autódat, és ott áll porosan. A koszos autóért büntet a rendőr.
Hülye szabályokat kell betartani.
Leginkább a szabadságod egy részéről kell lemondanod, és elfogadnod az ottani szabálykövető életmódot.
Simán lehet, hogy amit nyersz, ezzel együtt is megéri.
Ám az árat figyelmen kívül hagyni balgaság lenne.

(Azt már csak félve jegyzem meg, -mert érzem, hogy vékony a jég- hogy, mint ismeretes, Svájc most tárgyal arról, hogy adatokat adjon ki mindenféle kormányoknak arról, hogy ki milyen pénzt tart náluk. Illetve ezeket megadóztassa annyira, hogy ne érje meg ott tartani az embereknek az adócsalással szerzett pénzt.)

Értem, hogy segíteni akarsz ezekkel a kérdésekkel, felvetésekkel.

Én is segíteni szeretnék. Egyetlen kérdésem van.

Te valóban átgondoltad annak a buktatóit, hogy egy téged fizikailag többször is bántalmazó náci baromnak szülsz gyereket, akit utána nem bírsz kitenni?

A kép, amit festesz hamis.
Nem a te hibád, mostanában keveset tudsz rólam, azt is áttételesen.
Ez a kép annyira durva, hogy arra késztet, megvédjek valakit, akit jelenleg nem akarok megvédeni, mert valóban bajom van vele egy ideje.

(Vedd le.)

Ez a döntés nem mostanában született, amikor keveset tudok rólad, hanem még akkor, amikor sokat tudtam. Védeni senkit nem kell, mert nem szubjektív véleményt írtam, hanem tényeket*. Véleményt nem is írnék, nem az én dolgom ítélkezni.

(*A kirakás az egyetlen, ami még a jövő függvénye.)

Tehát nem védelemre vagy nem védelemre, hanem arra vonatkozott a kérdés, hogy ezeket átgondoltad-e előtte, hogy megtudd, "álom-e vagy illúzió".

Biztos átgondoltad, ha másokat ennyire szeretnél átgondolásra késztetni, tehát inkább a konkrét folyamat az, amire kíváncsi voltam. Segítő, szeretettel teli szándékkal. (Új módszer, ma tanultam.)

Ja, és hogy "vegyem le".

Magamtól is egy órája azon gondolkodom, hogy levegyem-e, mert ez így elég ronda lett.

A baj csak az, hogy az előző bejegyzésemet kétszer tettem ki, és vettem vissza. Tehát most nincs kint. Elsősorban azért nincs, mert egy ideje, ha arról írok, hogy mit fogok csinálni, akkor jössz, és kifejted itt az ellenkezőjét. Pedig ma örültem, hogy írsz. Aztán amikor láttam, hogy mit írtál, akkor fokozatosan próbáltam kihúzni a méregfogát. Elviccelni Egyiptommal. Úgy látom, továbbra sem bírod ki, hogy ne támadj. Írtad is, hogy "támadási felületet adok". Szerintem esetedben redundás kifejezés a "támadási felület". Nevezzük simán felületnek. Ugyanazt fogja jelenteni.

A konkrét eset az iskolapéldája annak az antiszociális viselkedésnek, amikor valaki mások céljait, álmait próbálja lehúzni a sárba. Ha engedik neki. Két hete láttam róla rövidfilmet. Különálló tananyag. Ti nem tanultátok?

Van egy olyan szabály a blogomon, hogy mások munkássága miatt közvetlenül egymás után nem szedek le két bejegyzést. Mivel az előzőt is ezért vettem vissza, ez most marad.

Azt elismerem, hogy ez is egy érdekes szakma. Lebeszélős coach. Anticoach. Mit miért ne csinálj. Átgondoltad már a buktatóit? Hogy fogják érezni magukat az ügyfeleid a második óra után?

Csak szeretetből kérdem, hogy álom-e vagy illúzió, hogy ebből élj.

Hasznodra fog válni, ha átgondolod.

Hogy kerek legyen a történet: tegnap pont ezt a klipet néztem elalvás előtt. (Úgy hét éve láttam utoljára. Semmi sem történik véletlenül.)

bevallom, nagyon nem követtem az eseményeket, így nem tudom, hogy most éppen ki hol van, hol dolgozik. mage, most konkrétan készülsz külföldre és az svájc vagy az csak egy lehetőség vagy ott van valami konkrét munka vagy már ott is dolgozol?

nekem volt szerencsém (lehetőségem) több külföldi országban is dolgozni, munkatársi és baráti körömnek szintén. bizton állíthatom, hogy mindenki másként éli meg a kintlétet. van akit ökrös szekérrel sem lehet hazavonszolni kinntartózkodása alatt, míg más folyamatosan a hétvégéket lesi, mikor indulhat végre "haza".

a saját -teljesen szubjektív- emlékeim az eddigi külföldi munkáim során:

olaszország: soha az életben többet nem lennék hajlandó ott (olaszokkal) dolgozni, még egy perc erejéig sem, ellenben bár mikor örömmel hajlandó lennék ott leélni hátralévő életem.

németország: el tudnám képzelni, hogy hátralévő életem ott éljem le és ott is dolgozzak. valószínűleg még jól is érezném magam, de az ottani közösség teljességgel soha nem fogadna be, német ember csak született német lehet, garantálják, hogy mindig tisztában légy vele, te ott egy megtűrt (ettől függetlenül lehet, hogy kedvelt!) idegen vagy.

svájc: bár mikor szívesen mennék svájcba dolgozni, sőt talán a világ egyik legjobb dolga svácban dolgozni, de csak akkor, ha munka után ülhetnék fel a repülőre és az estét már itthon tölteném, reggel meg egy kicsit korábban kelnék, hogy elérjem a hajnali járatot. 80 éves korom előtt soha nem költöznék svájcba.

kambodzsa: amikor ott dolgoztam, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ha lett volna normális (minimális) orvosi ellátás és egy rozsdás szögbe lépés, antibiotikum híján, nem az életedbe kerül, akkor ott is maradok. azóta eltelt majd 20 év. ismerősök élnek kint, tőlük tudom, hogy a nagyvárosok környékén az egészségügyük mára jelentősen meghaladja a hazai egészségügy színvonalát, ami a két rendszer nagy sebességű egymáshoz közeledésének, majd egymás melletti elhaladásának következménye.

Na, ez már tényleg a gondolatok teremtő ereje, mert - a tegnap estét leszámítva - amikor utoljára láttam ezt a klipet, mr., veled beszéltem róla. És most ez járt a fejemben.

A válasz: költözöm. Ne kérdezd, mikor. Mindenki ezt kérdezi: "hogyhogy még itt?". Úgy. Megyek, amikor eljött az ideje. Hamarosan.

A munka még képlékeny. Van pár dolog, amihez értek, menni fog.

Miért várnál vele 80 éves korodig? Elképesztő szép hely. Ha ott éred meg a 80-at, a 120 is összejöhet.

Németországot ugyan csak átutazóban láttam. Látványra össze sem lehet hasonlítani. És a svájciakkal jobban megértettem magam. Az alatt a 2x2 nap alatt, amit ott töltöttem eddig.

előre bocsátanám, svájc nem rossz. sőt, nagyon jó! csak én nem tudom magamat igazán otthonosan érezni, ha ott kellene élnem.
mint írtam, munkahelynek (ha szeretsz és tudsz dolgozni, mert a lustákat nem szeretik) tökéletes. a munkában precízek, egyenesek, az adott szót meg is tartják, a munkahelyen (is) ízlésesen és tisztán öltöznek (azért mondom, mert emlékeim szerint ez nálad fontos). a fizetésedért meg nem kell aggódni, mint hazánkban. biztosan meg fogod kapni a munkád ellenértékét, ha ledolgoztad.
a természeti környezet (és annak karban, illetve tisztán tartása) lenyűgöző. ott a való életben is létezik a természetvédelem, nem csak fogalom. ha szeretsz hegyet mászni, bringázni, síelni, akkor nagyon jól el lehet tölteni a szabadidőd.

ami miatt nekem még sem nem jön be élethelynek: az egész országból árad a "nyugdíjas szag". 9-kor minden bezár. nincs élet. éjszakai, pláne nincsen. elöregedett a népesség, kevés a fiatal/gyerek, sok a nyugdíjas. a helyiek segítőkészek, sokat mosolyognak, de általában ridegek.
szabálytisztelők. idegesítően azok. és mindent szabályoznak. még a szabályokat is szabályozzák. és be is tartják, és be is tartatják. azt is előírják, hogy a névtáblád milyen színű, formájú legyen és hogy helyezd el az ajtódon. ha esetleg leesne, nem kell aggódni, mert hamarosan figyelmeztet rá a büntető csekk, ugyan is a szomszédok egy ilyen súlyos kihágásért egymással versengve jelentenek fel. (jó esetben előtte figyelmeztetnek. de csak egyszer!) ennek a mentalitásnak van előnye is. biztos, hogy nyugodtan ülhetsz be egy moziba, mert senki nem fog telefonnal a szemedbe világítani, meg telefonálni. mert ott ilyet nem szabad és ők tudják, hogy nem szabad.
este 10 után semmilyen zajt nem adhatsz ki. nem hogy a házimozit nem nézheted, de még a wc-t sem húzhatod le, mert már megy is a feljelentés.

szép nőt leginkább akkor látsz, ha viszel magaddal. illetve ha belefutsz néha egy olasz, vagy gyakrabban egy mulatt/afroamerikai csajba.

nekem elég sokat kellett utaznom a munkahelyig. vezetni nem nagy élvezet. a sebességhatárok agyonkorlátozottak, +2 km/h már 100 frank is lehet. nagyon rosszul vezetnek (gondolom ez a sok nyugdíjas sofőr miatt is van). a nagyvárosok hemzsegnek a kerülgetendő kerékpároktól. a nagykörút semmi hozzájuk képest. mondjuk, ott a kerékpárosok legalább betartják a szabályokat, de ettől még nyáron tőlük sem tudsz haladni. a nagyvárosok alaptartozéka hétköznap a dugó.

összességében nekem svájc olyan, mint egy mercedes. precíz, tökéletes (a maga rideg voltában), megbízható, szép, csak éppen semmi élvezetet nem lelsz a vezetésében.

a latin és a keleti mentalitás élethelynek számomra sokkal vonzóbb. de ez tényleg csak személyes preferencia kérdése. amennyire téged ismerlek, valószínűleg te jól fogod ott érezni magad.

azt még nem árt tudni, hogy a lakosok ötöde balkáni, portugál, olasz. ami azt jelenti, hogy könnyen kifoghatsz egy hazaihoz hasonló környezetet, ha rossz helyen találsz szállást.

Budapesten, ahol még lakom, szintén szabvány névtábla van minden postaládán. Leesni nem szokott, ellenben ismét rosszul van kiírva rajta a nevem. Ragaszthatom át. Újra.

Öt éve lakom itt, és ajánlott levelet még nem kaptam kézhez. Csomagot sem. A postán sem feltétlenül adják oda, "mert még a kézbesítőnél van", aki "próbálja kihozni". Aha. Egy héten 164 órát vagyok otthon, és öt év alatt egyszer sem jött össze, hogy találkozzunk.

Azt a bunkózást, amit a belvárosban a magyar eladók és pincérek művelnek a turistákkal, máshol nem tapasztaltam.

Hogy a nők milyenek Svájcban, nem tudom, mert olyannal jártam kint, aki mellett nem nézel másokat. Majd importálok valami ukrán csajt, és kész.

Éjjel-nappali boltot valóban nem találtam. Éjszakai élet nagyon is volt. Több alkalommal sétáltam éjjel, pont erre voltam kíváncsi.

Az autópályán meg a legkülső sávról majdnem letúrtak szakadó hóesésben, kétlem, hogy a száguldozás arrafelé unortodoxnak számít, Zürich mellett legalábbis.

Itt sem hallgatok zenét este 10 után, csak fejhallgatóval. Hogy a wc-t nem lehet lehúzni, azt meg nem hiszem el.

Látom nem vetted le a kijelentésedet. Ezek szerint kénytelen vagyok a kapcsolatomról nyilatkozni.
Inkorrektnek érzem, hogy erre kényszerítesz. Én nem vágnám nyilvánosan a fejedhez a különböző kapcsolataidban lévő nehézségeidet nyilvánosan, érvként. Mondjuk az előző kijelentésed fényében ez ugye változik.
Hát legyen, akkor válaszolok.

Ami az egész mondatban a legsúlyosabb kijelentésed, arra talán nem is gondolnál. Az egy rag. Gyereket az ember nem a gyerek apjáNAK szül.
Talán régen így volt. Amikor még fiú örököst vártak. Azt tényleg a gyerek apjának szülte a nő.
A gyerek az simán van, és van apja, és anyja.

Téged apádnak szült anyád?

Valóban ő is egyike azoknak, akik nem gondolkodtak és a Fideszre szavaztak, most meg megtapasztalhatják, hogy a Fidesz mit is jelent valójában, és csak kapkodják a fejüket. Ebben az a gáz, hogy nemcsak ők tapasztalják, hanem mi mindannyian.
Az, hogy náci, még a te szemszögedből is csak akkor állja meg a helyét, ha minden Fidesz szavazót nácinak tartasz.

"nem szubjektív véleményt írtam, hanem tényeket"
A "barom" jelző az eléggé vélemény jelleget ölt, ha nem szarvasmarhára használod a szót.

Párkapcsolati fronton az évek alatt azzal kellett szembesülnöm, hogy engem csak a viharos párkapcsolatok vonzanak. Ahol nagy jelenetek vannak időről időre. Ahol van ordibálás, tányércsapkodás, ajtócsapkodás. Aztán ki lehet békülni, lehet szeretni, lehet bújni, egészen a következő összeveszésig.
A harmonikus, nyugodt kapcsolatokban unatkozom érzelmileg.
Ez odáig rendben van, hogy én ezt élvezem, de a kislányomnak felnőni nem ebben kellene. Úgyhogy ebből fakad az én lelkiismeret furdalás alapú nagy dilemmám jelenleg.
Persze hogyan is lehetne más az apja, és hogyan nőhetne fel nyugalomban, ha a nagy szerelmeim mindig viharos, összebalhézós sztorik?
Ehhez vonzódom, és ezzel nincs mit tenni.

Szóval igen, végiggondoltam. És a fentiekre jutottam.

És szerintem te is pontosan ismered a helyzetet.
Az összes párkapcsolatodban arra panaszkodsz, hogy a nőd terrorizál téged, napi szinten ordibál veled.
Illetve nem az összesben.
Csak azokban, akikkel együtt maradsz.

"Azt elismerem, hogy ez is egy érdekes szakma. Lebeszélős coach. Anticoach. Mit miért ne csinálj. Átgondoltad már a buktatóit? Hogy fogják érezni magukat az ügyfeleid a második óra után?"

Ennek a szakmának pont ez a lényege.
Közösen át kell gondolni a lehetséges buktatókat.
Szembe kell vele nézni.
És készíteni kell rá egy menetrendet, tervet.
Hogy amikor jön szembe a buktató, akkor felkészülten érjen, és ne akadályozza meg az álmom megvalósítását.

Amúgy már bánom, hogy nem írtam ki a legelején egy "ki tud több rosszat mondani Svájcról" vetélkedőt. Lett volna nevezési díj. A győztes a befolyt összeg 50%-át megkapja. A másik 50%-át berakom a bankba.

A "b" betűs jelzőt már csak rendszertani okokból is visszavonom.

Mivel viktor 2002 óta egy az egyben a Main Kampfból tart felolvasást, a szavazóikat illetően tartom az álláspontomat. És a konkrét esetet vizsgálva, lássuk be, nem egy szimpla X-ről van szó.

A "viharos kapcsolat" nem egyenlő a tettlegességgel. Számomra nem fér bele, és jelzem, hogy az indulatból elkövetett fizikai erőszak a te viharos kapcsolataidnak sem általános jellemvonása.

A kérdés tehát az volt, hogy átgondoltad-e a buktatóit annak, hogy a számos viharos kapcsolat közül pont azzal az eggyel vállalj közösen gyereket, amelyik kontrollálatlanul tettleges, és nem az ágyban. Erre, ha jól értem, igen a válaszod. Vettem.

Korábban "sportot űztél" abból, hogy felvilágosíts másokat, hogy a családon belüli erőszak elfogadhatatlan, hogy nincsenek "hasznos, tanító jellegű pofonok". Maximálisan egyetértek ezzel. Azt gondolom, jól tetted, hogy hirdetted ezt az evangéliumot.

Azt is mondtad, hogy a nő kötelessége a saját testével védeni a gyereket a fizikai erőszaktól. Mert ő a felnőtt, ő hozott döntést, nem a gyerek. És amelyik anya ezt nem teszi meg, az is bűnös a gyerek által elszenvedett erőszakban.

Te átgondoltad előre, hogy képes leszel-e majd élő pajzsként funkcionálni, ha kell? Odaugranál a gyerek elé adott esetben?

Igyekszel-e elkerülni azokat a helyzeteket, ahol idáig fajulhat a dolog?

Beszéljünk a tervekről és a buktatókról.

Az elmúlt időszakban több könyvet olvastam számomra mérvadó, valóban sikeres emberek tollából. Olyan szerzőktől, akiknek a munkájára, sikerére épül az én programozói munkám. A garázsból a tőzsdére kijutó, hosszú távon sikeres vállalkozásaikról. És arról, amiket ők olvastak. Rails, Google, CdBaby - ez utóbbi számodra biztos ismerős.

Általános egyetértés mutatkozik abban, hogy amiben az ember a legkevésbé tehetséges, az a tervezés. Nincsenek tartható tervek, sem határidők, sem folyamatok. Minden "alapos" terv arra jó, hogy frusztrációt okozzon, és hogy a biztonság illúzióját mutatva a folyamat közben vigyen félre. Egyesek azt hiszik - és azt tanítják -, hogy az alaposan átgondolt terv az előre várt buktatókkal együtt maga a háló, amely majd megtart. És nem.

Azok az emberek, akik a fenti sikereket elérték, és képesek voltak megismételni, azt mondják, hogy ne tervezz. Ha valamit nagyon szeretnél, aludj rá párat, hogy lásd, mennyire komolyan akarod, gondold át, hogy hova szeretnél végül eljutni, mi vele a cél, miért fog működni, és ha biztos vagy benne, hogy akarod, akkor kezdd el. Még ma. És csináld. És egy-két napnál, egy-két hétnél előre ne tervezz. Mert egész biztosan nem úgy lesz.

Kedvenc kérdésem mostanában a "Te még hogyhogy itt vagy?". Mintha mondtam volna bárkinek időpontot.

Nem láthattam előre, hogy január 8-án a CIB elküldi a TEK-nek a devizautalásom adatait, és háromszor állítja le az utalást. Nem láthattam előre, hogy Lázár János január 10-én beszól Svájcnak, ezért megváltozik a cégalapítási rend, és a 40 éve cégekkel foglalkozó részvénytársaság magyarországi ügyfelekkel foglalkozó részlege vakarja a fejét, hogy most mi legyen.

Nem láthattam előre, hogy mikor postázza ki másfél év huzavona után a Lombard az autóm törzskönyvét egy random önkormányzatnak, és egyelőre nem látom, mikor jut el hozzám.

Hülyeség tervezni, hülyeség még be nem következett buktatókon előre rágódni. Hülyeség nem létező problémára keresni megoldást.

A várt problémák nagy része nem következik be. Teljesen váratlan problémák következnek be.

Ember tervez, Isten végez, ugye. Ez sem mai találmány.

Fel kell írni a teendőket (egy ideje napi szinten vezetem őket), és ki kell pipálni, ami kész van. Ha új teendő merül fel, fel kell azt is írni.

A cél lebeg a szemem előtt. Adja magát az út. Gondolkodó lény képes folyamatosan alkalmazkodni az úthoz, amelyik a célja felé vezet.

És ha nagyon profi, időnként ugrálhat az ösvények között is.

Igen, jól érzed a dilemmámat.
Bár a leírásban van megint tévedés. Más kapcsolatomban is osztottam már ki pofont és kaptam is. És mind a kettő olyan, ami túl megy a viharosság határain, és meg kell(ene) húzni a határt, mondjuk egy szakítással, mert ez elfogadhatatlan.
Ilyen, párkapcsolati esetekben soha nem tanító jellege van, hanem az érzelmek kontrollálatlan megnyilvánulása.
(Tanító jellegre a gyerekverő szülők szoktak hivatkozni. Annyira fáj, és mélyen felháborít, ha ilyenről hallok.)
Eddig az elmélet.

A gyakorlatban a szerelem felülírja az elméleteket. Nekem is bocsájtottak meg ilyet, és én is bocsájtottam meg ilyet. Ám a kapcsolatra bélyeget nyom. Mert elfelejteni nem lehet, és később is hivatkozási alapot teremt vitás helyzetekben.
Önreflektív embernél felmerül, hogy az érzelmek ilyen megnyilvánulása gáz. És valamit tennem kell magammal.
Nos, most is zajlik egy ilyen düh kezelési pszichoterápia.
A dilemmám az, hogy én ebben nem hiszek teljesen.
De cáfoljon meg az élet. Azt már megtanultam, hogy minden változik.
Csak a múlt nem változik.

Gyerek ügyben teljesen más a helyzet. Végtelen türelem, és imádat jellemzi a viszonyukat. Ott inkább azt érzem neccesnek, hogy ha balhés férfi-nő viszonyt teszek elé példának, akkor erre lesz képlete, és ő is ilyet fog keresni magának. Én sem véletlenül vonzódom ehhez.

És te, gondolkodtál már azon, hogy miért azokban a kapcsolataidban maradsz meg, ahol azt érzed, terrorizál a nő?

Látom, van menetrended.
Az jó.
(A "hogyhogy itt vagy?", az olyan, mint a szülés előtt álló terhes nőt arról kérdezgetni, hogy hogyhogy még nem szült. Hülye, zaklatós kérdés.)

Ami inkább érdekes, hogy azt figyeltem meg, nehezen viseled, ha szóba kerül a svájciak szabálykövető jellemvonása, és az erről nyilatkozók véleménye.

Ha a nőkre terelődik a szó, nem figyeltem meg, hogy zavarna, ha valaki nem a nagy mellre, hanem a nagy fenékre izgul elsődlegesen.

Hogy vagy ezzel?

Igen, gondolkodtam a hosszabb kapcsolataimon. A terrorizálást egyik esetben sem érzem találó szónak, kétlem, hogy tőlem származik.

Rendszeres balhé kettőben volt, ordítás egyben. Összesen 2 darab (1 + 1) karmolás. Amelyek együtt egy fontos csillagképet jelölnek a karomon, ebben biztos vagyok.

A mártír vonal mellett a legnyilvánvalóbb összefüggés az, hogy mindegyik be tudott tenni az autó jobb első ülésére, és arrébb vinni pár száz km-t. Ki többet, ki kevesebbet, de mind a három fejénként többet mutatott a fizikai világból, mint a többiek összesen. A "többiek" esetén beleszámolva azt is, amit én vezettem. Akár egyedül, akár nem.

Arra jutottam, hogy a számomra hosszú távon számításba jövő nő fő ismérve, hogy képes vagyok vele nekiindulni a világnak. Ez nálam nagy szó. Az ő részéről nagy eredmény.

Még nem jártam egyedül külföldön.

"Ami inkább érdekes, hogy azt figyeltem meg, nehezen viseled, ha szóba kerül a svájciak szabálykövető jellemvonása, és az erről nyilatkozók véleménye."

Részben a szabálykövető magatartásuk miatt megyek oda. Reméltem, hogy a közeli ismerőseim fejében olyan kép él rólam, hogy van annyi eszem, hogy költözés előtt azért egy bizonyos szinten felmérem a célországot, nem rulettkerékkel választok, és nem tőlük kell megtudnom, hogy Svájcban rend van.

Svájc szabálykövető ország. Soha nem gondoltam volna. Úristen.

A buktatókra való - kéretlen - felkészítés, amelyet jószándéknak, segítségnek neveznek egyesek, akkora kamu, hogy ki lehetne vele mozdítani a helyről a Naprendszert.

Mintha olyan világban élnénk, ahol az emberekben vészesen túlteng az önbizalom, folyamatosan vadabbnál vadabb célokat tűznek ki maguk elé, amelyektől kizárólag az ő jól felfogott érdekükben meg kell őket menteni.

Mintha más jótett nem létezne a világon, mint figyelmeztetni a buktatókra és az áldozatokra.

A valóság az, hogy az emberek tele vannak félelemmel, szorongással, és egy helyben tapicskolnak. A levegő jegyek szülöttei közül néhányan beszélnek össze-vissza mindenféle tervről, amelyekről pontosan lehet tudni, hogy mennyire komolyak. És nagyítóval kell keresni azt, aki tényleg a fejébe vesz valamit, hogy kimászik, hogy arrébb mozdul.

Az olyan ember, aki elszánja magát, az az egy az ezerből is épp eléggé ismeri a kétséget és a bizonytalanságot. Mínusz végtelennyi szüksége van arra, hogy még a "jóakarói" is akadályokkal szembesítsék. Amelyek jelentős része képzelt.

Hogy ezt hivatalos formában is űzni lehet, elgondolkodtató. "Átbeszéltük a buktatókat. Milyen hasznos volt. Ma is csináltunk valamit! Vívódtunk, idegeskedtünk. Elkedvetlenedtünk. Fárasztó, de eredményes nap volt, ideje aludni. Bár holnap se lesz jobb nap."

Az orvosi értelemben vett bolondokat leszámítva nincs a világon olyan ember, akivel jót teszel, ha a kitűzött céljának a nehézségeivel fárasztod. Ha nem bolond, sokkal jobban tisztában van vele, mint bárki más. Lehet, hogy néhány konkrétumot nem tud, de a saját képességeit és energiáit jól ismeri.

Ezek a figyelmeztetések arra valók, hogy az a 99.9%, aki helyben marad, ne érezze magát olyan rosszul attól a 0.1%-tól.

Ha valakit sikerül visszarántani, egy fokkal jobbnak érzi a saját állapotát.

(Úgy hallottam valakitől, hogy "nincs önzetlenség. Minden ember önző". Tőle ilyen esetben megkérdezném, miért pazarolja az energiáját arra, hogy megpróbáljon valakit elbizonytalanítani. Ha nem azért, hogy ettől jobb legyen neki. Hiszen önzetlenség nincs, ugye.)

Persze, ezzel a gondolattal biztos könnyebb este elaludni: "Ugye, hogy nem könnyű. Minek is próbálkozni vele? És ha sikerül is, megéri egyáltalán?"

A fenti viselkedés ellentéte a következőképpen néz ki:

"Kívánom, hogy boldog legyél!"

"Sok sikert!"

Advanced:

"Van kint ismerősöm, ha munka kell, szólj."

"Amint van egy kliensed, jönni fog a többi."

"A kocsidat majd le kell mosni rendszeresen".

Bármilyen meglepő, a svájci partnerem már októberben szólt, hogy ott mosni kell az autót. Nem viccelek. Ez volt a harmadik dolog, amit elmondott, amikor először találkoztunk személyesen.

Én ezt nevezem segítségnek és jószándéknak.

A többi irigység, savanyú a szőlő, és lehúzási próbálkozás. Különböző köntösbe csomagolva, felcimkézve mindenféle szép szóval.

Mióta tudom, hogy mosni kell, az összes sérülést kijavítottam az autómon. Úgy fest, mint új korában. Jó érzés beleülni.

A hegyekről meg majd küldök képeslapot.

mage: lehet, hogy félreértetted írásom, pedig igyekeztem hangsúlyozni, de akkor ismét összefoglalom. svájc nagyon szép. nagyon jó ott dolgozni. hazánkkal összehasonlítani semmi értelme, mert szinte mindenben magasan felette áll. ha azt kérdeznéd, hogy mit ajánlok neked, hova menj dolgozni/élni, akkor én vagy az északi német vidékeket vagy svájcot javasolnám. amennyire ismerem a világnézeted, mentalitásod, életviteled, szerintem neked nagyon be fog jönni svájc. én egyáltalán nem beszéllek le róla.

én (hangsúlyozom, _én_) nem éreztem ott otthonosan magam. talán úgy tudnám leírni, hogy egy olyan meseszép virágboltban jártam, ahol minden virág művirág volt. de ez csak személyes benyomás. ellenben azokról a keleti vidékekről, ahol én érzem jól magam, valószínűleg futva menekülnél.

gyorshajtás: ha melletted nagy sebességgel (pl. autópályán, jóval a megengedett 120 felett) elhúz egy autó, akkor az vagy idegen (pl. ukrán) rendszámú, amivel a svájciak ugyan úgy nem tudnak mit kezdeni mint mi, vagy pedig egy nagyon drága autó, amely tulajdonosának esetenként nem okozhat gondot az autója árával megegyező büntetést kifizetni és/vagy otthagyni a rendőröknek az autóját. mert hogy komolyabb gyorshajtásért ott az autót is elveszik és bezúzzák. a bmw-t is, a ferrarit is.

a wc-s történet sajnos velünk esett meg. a szobatársam, akivel béreltük a lakást, esti műszakban volt. késő este járt haza és a szomszéd, aki ugyan azon főbérlő albérlője volt akitől a lakást béreltük, feljelentett, mefrt a szobatársam este tusolt és lehúzta a wc-t. kétszer kellett bíróságra mennem, ahol végül bírói figyelmeztetéssel/megrovással az eljárási költség kifizetése mellett (amire már nem emlékszem pontosan, de kb. 500 fr lehetett) lett vége.

és végezetül, ha rám hallgatsz: nem hallgatsz senkire, fogod magad, kimész svájcba és jól érzed magad. az a tapasztalatom, hogy ha valaki úgy megy valahova, hogy ott jól akarja magát érezni, akkor már félúton jár ahhoz, hogy tényleg jól érezze magát.

mr.: az írásodból átjött, hogy gondolkodtál olyanokon, amiket ott szeretni fogok. Például, hogy nem kell azon töprengenem, melyik telefonálót hogyan pusztítsam el a moziban.

Ha még a nevem is nagybetűvel írtad volna, a privát kalendáriumomban tuti keletkezett volna egy bejegyzés:

"2013. 03. 27.
Ma visszatért a blogomra mr.. Tökéletes kommenttel örvendeztetett meg. Annyira boldog vagyok."

A feljelentésre azt akartam írni, hogy annyira lutri, hogy ki a szomszédod, hogy ez alapján nehéz egy országot megítélni. Nekem éveken át csendes szomszédaim voltak, leszámítva a szezonális reggeli éneklést.

Anyám fölött eggyel egy kiskutya kaparja a körmeivel egész nap a műparkettát, csúszkál, és egy csontot rángat. Öt perc után ki akarom nyírni, amikor ott vagyok.

Az új szomszédomnál tegnap este és ma reggel valami elektromos berendezés zizegett. Halkan, annyira, hogy nem tudtam eldönteni, honnan jön, és kihúztam mindent a konnektorból. Egyszer este, egyszer reggel áramtalanítottam. Ami a falon át jön, és halk, annak rettentő nehéz meghatározni a forrását. Főleg, ha olyan magas frekvencia, hogy a két füleddel különböző mértékben hallod. Akármerre fordítod a fejed, jobbról hallatszik.

Csak aludni nem tudsz tőle.

És nincs a világon olyan ország, ahol feljelenthetem őket ezért. (Nem mintha akarnám.) Szólni se lesz egyszerű: "bocs, nálatok valami halkan zizeg időnként."

Zavar, és idegesít, és nem tudok mit tenni ellene. (Náluk lakáson belül van a villanyóra.)

Szerintem erre nincs recept.

Olyanról hallottam, Amerikában állítólag létezik, hogy adott lakóparkba nem lehet költözni gyerekkel, mert az reggel ordít, ugye. Próbálnál Magyarországon ilyet, kimenne az összes katolikusnáci, hogy felégesse az életellenes "ballib-zsidó-homokos fertőt". Élükön a lovagló Semjénnel.

Szerintem lehet realitása annak, amit mondasz, ha még költözés előtt szólnak, hogy ez "korán fekvős lakás". Svájcban a bérleti szerződésre rá szokás írni az összes apró lakáshibát. Azokat nem kell a végén kifizetned. És van albérlet-biztosítás is, tudtad?

Óbudán a házirend szerint reggel tíz előtt nem lehetett falat fúrni, néha-néha szólni kellett, betartották. Aztán a szemközti telken reggel 7-kor dobálták a köveket a munkagépekkel. Őket szívesen feljelentettem volna. Sajnos, nem lehetett.

mondom én, svájcot neked találták ki. a nevedet komolyan sajnálom, de a telefonom munkahelyi profiljában vagy nagybetű nincs vagy csak szerb ékezet van. sajnos amerikai a készülék, nem svájci. azért remélem így is magadra ismertél.

én lakótelepen, a vasárnap hajnal 9 órai ütvefúrásra ébredést mindíg úgy élem meg, hogy az egy beépített szolgáltatása a sorsnak, ami még hétvégén is azt jelzi, hogy dolgozzak keményebben, keressek többet és vegyek egy kertes házat, amit körbe hat hektáros zajszigetelő erdő vesz körül, meg vizesárok. vagy alternatívaként költözzek kambodzsába. (bár legutóbb amikor ott jártam, még kalasnyikov ropogás biztosította a reggeli ébresztést.)

amerikában még olyan is van, hogy egy lakóparkba kizárólag csak nyugdíjasok költözhetnek, hogy a reggeli munkába menő autó indítások ne zavarják az ottlakókat. sőt, egy papíron még azt is beikszelheted hozzájárulsz-e, hogy a lakópark üzemeltető társasága nigger/latin gondnokot alkalmazzon vagy csak a fehér európait vagy hajlandó beengedni csőtörés esetén a lakásodba. mindezt egy 2010-es (nem 1910-es!) űrlapon láttam.

A kialvatlanság népbetegség. Sok szerencsétlen, aki másokat lustának és álomszuszéknak nevez, csodálkozik, hogy mi minden baja lett 40-50 éves korára. Engem a kollektív öngyilkosság nem zavar, sőt, helyeslem, annyit kérek, hogy vagy tőlem távol, vagy halkan csinálják.

(Párszor már kézbe vettem az airsoft pisztolyt ilyen esetben. Nem mertem átlőni.)

Ez a nyugdíjas lakópark úgy lenne jó, ha nem életkortól, hanem bioritmustól tennék függővé, ki lakhat ott. Némelyik mama reggel 5-kor pattan és csörömpöl. Hiába nincs áramszedője, mégiscsak ő a villamos.

link

azzal teljesen egyetértek, hogy egy (valamilyen okból) ismert (és ráadásul), hozzánk közel álló ember terveit mindig csak elismeréssel és bátorítással lehet megközelíteni.
nem kell messze mennem: a nagyobbik fiam 16. éves.. ha őt az ötleteiben és a terveiben a(z esetleges) buktatókkal traktálnám, soha nem csinált volna semmit, mert eleve elvettem volna a kedvét (ráadásul egy hozzá - ennyire - közel álló személy véleményét valószínűleg még inkább figyelembe vette volna..)
ehelyett minden alkalommal biztosítottam őt, hogy ez a legjobb dolog, ami eszébe juthatott, igen, ehhez is és ehhez is van tehetsége, ideje, ereje, legyen hát bátran kedve is.. és most, hogy csak néhány dolgot említsek: magán túl lépve úszik, rendszeresen fut, dobol már hatodik éve, a zenével "haladó" szinten foglalkozik, próbálgatja magát egy zenekarban, hovatovább zenét szerez, angolul ír dalszövegeket, nagyon jól tanul a gimnáziumban (még azokból a tárgyakból is, amiket egyébként nem szeret), stb. nem sorolom.. értitek..
a kisebbik fiam (aki most 9 éves) mindezt látva eleve bátor:)
szóval, így lehet.. szerintem..

azonban azzal is egyetértek, hogy legalább egyszer (vagy ha a helyzet úgy kívánja, egyre több információt feltárva, folyamatosan) foglalkozni kell a buktatókkal.. de nem felhívásra! és nem azért, mert x és/vagy y "óvva int" ettől és attól.. jól gondolja Mage: aki ésszel él és elhatározta magát, az úgy is számba veszi a lehetőségeket, a korlátokat, a saját erejét és a saját korlátait..

nekem is bejönne Svájc.. mindenestől..
ám nekem az még mindig elég "európának" tűnik.. én messzebb mennék.. sokkal messzebb.. (más kérdés, hogy több szempontból is "röghöz kötött" vagyok.. na, de ez mindegy is; ettől még láthatom a jelen helyzet abszurditását és érezhetem jó megoldásnak a távozást, legfeljebb nekem kell alternatív megoldást is találnom, például arra, ha maradok..)

nagyon sok olyan ember van, akit a saját tehetetlensége (most mindegy is, hogy miért tehetetlen.. pénz.. társ.. család.. munka.. temperamentum.. stb, mindegy, mi "húzza" le) arra sarkall, hogy másoknak is "rossz" legyen.. ez ezeknek a másoknak elég nehéz helyzet.. ám még nehezebb a "jóakarónak" - neki kell elszámolnia magával.. végül mindenképp.. én kidolgoztam erre a megfelelő hárítást.. prímán "kiszagolom" és kiiktatom az ilyen embereket..

és persze nagyon sok olyan ember is van, aki egyszerűen csak "ért"..
szóval: jó utat, Mage! legyen sikeres a költözés, találj megfelelő mennyiségű és minőségű munkát, legyen jó helyen, jó lakásod, klassz szomszédokkal! és igen, várom a hegyekről a képeslapokat!
Fruska

Kinek nem adnak jóakaratú tanácsokat. Van benne egy adag féltő szeretet, ami alapjában véve olyan, mint amikor anyád azt mondja, hogy ne menj le az udvarra játszani, mert azok a nagydarab fiúk megvernek. Vagy elesel. Vagy elüt egy autó. Vagy fejbelőnek labdával. Legjobb lenne, ha a szobádban maradnál. Hiszen nézd, én is itt vagyok.

Ez a mentalitás az impotenciától a kommunizmusig sok érdekes probléma melegágya.

***

mr.: nagyjából egyetértek az állításaiddal, bár én még sosem éltem Európán kívül. Egyvalamit viszont általánosan hozzátennék az országértékelésekhez: egy olyan decentralizált és sokszínű kultúrában, mint a német, nem nagyon lehet az egészről beszélni. A magyar esetben pl. a budapesti élet tempójában, stílusában, felfogásában különbözik az egyetemi városokétól, azok pedig az összes többi (pl. posztszoci) városokétól, azok pedig a falvaktól. Emellett az egész Balaton környéke különbözik minden mástól.

A német - és amennyire én láttam, a svájci - esetben a multikulti nagyvárosokban igenis nagy éjszakai élet van, ugyanez nem mondható el egy bajor kis faluról. Ráadásul a bajorokra igaz az alapvetően, amit mr. írt, mert ők olyanok, hogy barátkozósak, de nacionalisták, és a szívük mélyén egy kedves idegen maradsz. A svábok alapjáraton hidegek és lassan barátkoznak - de egymás közt is így van ez -, viszont a barátaikat nagyon szeretik, különösen ha az illető nem egy zsugori vagy kapzsi természetű ember, mert azt mélységesen utálják. (Mivel köztük elég sok ilyen van.) A berliniek teljesen nyitottak. A tengerpartiak szintén mások, ők szerintem ehhez a holland-dán világhoz állnak közelebb.

De mindez persze csak általánosítás előítéletekkel, és nem kell, hogy bárki megbélyegezve érezze magát vagy a célját. Még ha azt is mondjuk, hogy a néplélek az a szívek vágyaiból és félelmeiből alkotott vektorok eredője, nem szabad elfelejteni, hogy Svájc meg Németország hatalmas számú, gyökeresen más kultúrájú bevándorlóval rendelkezik, egy portugálokkal teli bérházban lefogadom, hogy nincs nyugdíjasszag.

Én nem értem amúgy, hogy mi a baj azzal, ha egy társadalom szabálykövető. Igen, valóban vannak olyanok, amelyek nem szabálykövetőek. Unortodoxok. Ilyen pl. a Balkán (Magyarország is), Fekete-Afrika, meg Ázsia elhagyatottabb részei. Lehet csatlakozni oda is, meg Európához is. Mert az olyan menő, vagy mi. Nem is értem, a sok hülye miért költözik el, hiszen perpill Magyarország nagyon menő. Unortodoxiából. Ezért kopogtat viszonylag kevés svájci a magyar bevándorlási hivatalok ajtaján.

Különben is mit kell félni a hülye szabályoktól? Hogy majd jól betartatják _a_gonoszok_? Most komolyan? Svájcban a lakosság állig fegyverben van, tehát, ellentétben az EU legtöbb országával, van egy egészséges kontroll.

Vagy másképp is megfogalmazhatjuk. Az én életem célja a szellemi és lelki tökéletesedés. Ebben Magyarország és a magyar eü elég komoly akadályt jelentett. Nem mondok le életem céljáról azért, mert nehézségekkel találkozom. Gyakorlatilag semmit nem alkottam 3 évig, pedig annyi mindent megpróbáltam, hogy a végén majdnem elhittem magamról, hogy a világ nem úgy működik, ahogy én ismerem. Aztán kiderült, hogy csak Mo. nem úgy működik.

Mage számára szerintem nagyon fontos a pénzügyi kultúra, a származásfüggetlen szabadság, és ha nem is ismeri el, a rend. Nem egy nagy lelki titok, hogy ha valaki egy aknavetővel akarja szétlőni az országgyűlést, akkor miért akar olyan helyre menni, ahol az embereknek valóban van aknavetője. Aki a jogos önvédelem híve, az ma Magyarországon egyéni bíráskodásra szorul, ami meg alapjában véve egy szétzüllő paleolit (haha) törzsre jellemző.

***

Annyit azért az alaptémához hozzátennék, hogy ha nem lenne EU, akkor lenne más. Mert van európai kultúra. És Svájc többek között annak is köszönheti a kiemelt helyzetét, biztonságát és jólétét, hogy körbeveszi ötszázmillió ember, két atomhatalom, tízezer harckocsi, stb.