dreams come true :: 2020. december 23., szerda, 19:11:44 :: 2 komment
vylie princess

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király.

A király a trónon ült, dupla szakállát csavargatta, és azon morfondírozott, hogy az uralkodása mekkora sikertörténet. Való igaz, amióta trónra került, országa egyre nagyobb és nagyobb területet foglalt el, és sorra húzták fel a kincstárakat.

Annyira büszke volt magára, hogy törvénybe foglaltatta, hogy kiválasztott. Az országban az összes óvodát, iskolát és templomot róla nevezték el.

A negyvenkilencedik születésnapján az asztalnál ült, és bámulta a minisztereket és az előkelőségeket, akik szótlanul és fejet hajtva álltak előtte.

"Micsoda lakoma!"- gondolta, és az asztalra nézett.

Mozdulatlanná dermesztette a látvány.

Az asztalon nem tányér volt, hanem üst. Zöld folyadék kavargott benne, amelyből fény derengett. Az edény oldalán egy V betűt látott és egy szívet, mellette a terítőn egy szál árvalányhajat.

A király úgy meglepődött, hogy a fejéről lebillent a korona. Az üstbe hullott, hova máshova. A zöld folyadék felpezsgett, és hipp-hopp eltüntette a színarany ékszert.

A felszínen a buborékok L betűt formáztak, aztán szétpukkadtak.

Két szitakötő szállt át a király vállai fölött, az üst fölé repültek, beleejtettek két platinagyűrűt, és elrepültek. A két gyűrű az edény aljára süllyedt, halkan koppant - aztán nem történt velük semmi. A zöld folyadék nem ártott nekik.

A király meredt maga elé, és próbált megszólalni. Egy hang nem jött ki a torkán. Zihálva és csatakos szakállal az ágyban tért magához.

Még félálomban szédelegve felöltözött, összehívta az őrséget, és kirángattatta az ágyból az udvari ötvösmestert.

- Azonnal átalakítod a koronámat platinára, különben a fejedet vétetem!
- Királyom, máris munkához látok. Megkérdezhetem, hogy honnan jött az ötlet?
- Miért akarod tudni?!
- Ha nem új koronát kell készítsek, hanem ezt fogom átalakítani, akkor ötvöznöm kell a fémeket. Tökéletes munkát akkor tudok végezni, ha értem a feladatot.

A király, továbbra is az álom hatása alatt, annyira féltette a birodalmát, hogy jobbnak látta átbeszélni a látottakat a mesteremberrel. Fejvesztés terhe mellett megeskette, hogy az álomról soha senkinek egyetlen szót nem beszél.

- A legjobb tudásom szerint elvégzem, amivel megbíztál. Még ma elkészülök vele. Viszont a zöld folyadék valamiféle sav lehet.
- Ez mit jelent?
- Ami a huszonnégy karátos aranyat oldja, az oldja a platinát is. Ha a folyadék esetleg nem sav volt, hanem méreg, attól a platina korona nem védi meg Méltóságodat. De szerintem sav lehetett.
- Honnan tudsz te ilyeneket?
- A lányom kémia tagozatra jár.
- És akkor?
- Szoktam vele beszélgetni.

Felébresztették az ötvösmester lányát is. A lány fejvesztés terhe mellett megesküdött, hogy egyedül a királyvízről tanulta, hogy az szétmarja a koronát, viszont ez a sav a platinát és az arany-platina ötvözetet is vizes oldatba viszi.

A "vizes oldat" kifejezés kirángatta a királyt a félálom maradékából, és ráébresztette, hogy az első észszerű lépés lenne összehívni az udvari álomfejtőket.

Az udvari álomfejtőknek ötlete sem volt a zöld folyadék mibenlétéről. Azt sem tudták, hogy az árvalányhaj vagy az L betű mit jelenthet. Amelyikük nem próbált vakon találgatni, megúszta tömlöccel.

Nem maradt más, fel kellett tárcsázni a királyi tévécsatornát. A nemzeti tévében esténként a Misztikus Álomfejtő élő adásban, emeltdíjas számon fogadta a hívásokat.

A Misztikus Álomfejtőt a király elé rángatták.

- Meg kell fejtened az álmomat! - förmedt rá a király.
- A telefonszámom 011...
- Vegyétek a fejét!
- Jól van na, már viccelni sem lehet?
- Nem!
- Azt hittem, még adásban vagyok. Mit álmodtál, Fenség?

A király őt is megeskette, és elmondta neki az álmot.

- Na?! - kérdezte a király.
- Hogy a zöld folyadék mi lehet, az nem tudom. Nem is érdekes, én holisztikus módszerrel dolgozom.
- Mivel?
- Az álmod azt jelenti, hogy ha még az ötvenedik születésnapod előtt nem adod férjhez a lányodat, elvész a birodalmad.
- Ezt honnan veszed? A hollókrisztus mondta?
- Az árvalányhaj, a korona sanyarú sorsa és a két gyűrű együttes jelentése egyértelmű. Az L betűre tippelek. Ma voltál 49, ugye? Isten értessen, Fenség. Az L ötven lehet, római számmal írva. Persze, lehetne ló is, de ha holisztikusan nézem...
- Mi a bánatot jelent a két szitakötő és a V betű?
- Fogalmam sincs. A szitakötő jelentheti azt, hogy alaposan szűrd meg a férjnekvalót. A V talán arra utal, hogy öt napon át tartó menyegzőt kell rendezz. Ezekben bizonytalan vagyok. Az, hogy vagy a lányod házasodik, vagy a birodalmad veszik oda, tankönyvi példa lehetne. Erre tényleg nem jött rá senki az udvarban? Emelni fogok a percdíjamon.

A király visszafeküdt az ágyba. Nem jött álom a szemére. Töprengett, kihez adja a lányát.

"Végülis, bárki megfelel" - gondolta.

Az udvari konyhán találtak egy félkegyelmű felszolgálót, aki beszélni is alig tudott.

"Nem oszt, nem szoroz, arra a pár napra. Arról nem mondott semmit az álom, hogy a vőlegénynek életben kell maradnia."

Kitűzték az esküvő időpontját. A királylány nem reagált, amikor az egyik udvaronc közölte vele a hírt. Az apjával évek óta nem állt szóba.

Közeledett a ceremónia. A király napról-napra nyugodtabb lett.

Aztán beütött a pandémia.

Le kellett zárni az országot.

Az esküvő előtt két nappal az udvari bíboros úgy lebetegedett, hogy sem járni, sem beszélni nem tudott. Futárt szalajtottak másik papért, aki megfelelő képesítéssel rendelkezett udvari menyegzőhöz.

A kapkodás közben senki nem vette észre, hogy a királylány rendelt magának az Internetről egy fekete selyem szájmaszkot. Az egyik udvaronc kiürítette a palota melletti postaládát, és átnyújtotta a királylánynak a küldeményt. A szórólapokat megtartotta magának.

A királylány kibontotta és a szájára vette a maszkot.

- Azonnal vegye valaki le róla! - toporzékolt a király.

Az udvaroncok elindultak a lány szobája felé.

Az udvari bolond volt az egyetlen, aki szólni mert királyhoz.

- Miért kell leszedni róla? Mindenki más maszkot hord.
- Azért kell, te idióta, mert az esküvő érvénytelen lesz, ha a vőlegény nem csókolja szájon a menyasszonyt - válaszolt a király.
- Amikor legközelebb találkozom a királlyal, a kedvedért megkérem rá, hogy írja át ezt a törvényt. Tudod, beszélőviszonyban vagyunk, még ha félek is tőle.
- Rajtam kívül te vagy az egyetlen az udvarban, akinek agya van.

Az udvari bolond erre már nem tudott válaszolni. Lemerült benne az elem.

A király összehívta a minisztereket, akik átírták a törvényt, és az utcai hangszórókon azon nyomban kihirdették.

Az udvaroncok közül, akiket a király előzőleg arra utasított, hogy szedjék le a lánya arcáról a maszkot, senki nem tért vissza. Valaki belülről zárta kulcsra a szoba ajtaját. A király tudta, hogy ez mit jelent.

- Feszítsétek fel az ajtót!

Miközben a lakatost keresték, sípolt egyet a király telefonja. Emeltdíjas számról érkezett üzenet. "Fenség, azonnal hívj fel!"

A hívás kicsöngött. Valaki felvette a másik oldalon.

- Öt másodperced van, hogy meggyőzz, hagyjalak életben.
- Öt másodperc elég. Minden megkezdett félóra egésznek számít - mondta a Misztikus Álomfejtő.
- Véged van!
- Ó, te vagy az, Fenség? Mostanában annyian hívnak fenyegetőzve, hogy inkább arra kaptam volna fel a fejemet, ha kedvesen szólsz hozzám. A számodat sem láttam, épp vezetek, azt is csukott szemmel.
- Miért kerestél?
- Hogy megóvjam a birodalmadat.
- Mitől?
- A szörnyűséges hibától, amelyet elkövetni készülsz.
- Vagyis?
- Miért hirdetted ki, hogy az esküvő csók nélkül is érvényes?
- Mi közöd hozzá?
- A munkám során semmi. Ez most szabadidős tevékenység.
- A lányom felvett egy maszkot, és nehezebb leimádkozni vagy leszedni róla, mint átírni a törvényt.
- Valami ilyesmire gondoltam.
- És akkor mi van? Ehhez nem kell sok ész.
- Visszamenőleges hatállyal nem hozhatsz törvényt.
- Milyen visszamenőleges hatályról zagyválsz nekem? Még nem tartottuk meg az esküvőt!
- Segíts ki, kérlek. Ez miért releváns?
- Tényleg lógni akarsz? Hogyan lenne visszamenőleges hatály még az esküvő előtt?
- Ja, hogy erre gondoltál? Ez a lehetőség elkerülte a figyelmemet.
- Nyögd már ki!
- Nem az esküvőhöz képest visszamenőleges, hanem az álmodhoz képest.
- Mi van?
- Újradefiniálod a házasság intézményét, azután, hogy az álmot láttad.
- Na és? Az első, amit a trónrakerülés után eltöröltem, a visszamenőleges törvényhozás tilalma volt.
- Ezt értem. Hogy miért említetted, nem tudom, hiszen az álmodra nem az országod törvényei vonatkoznak.
- Miért nem?
- Mert akkor már betiltottad volna őket.
- Kinek a törvényei vonatkoznak az álmokra?
- Az Univerzumé.
- Az Univerzum küldte rám az álmot?
- Szerinted az országod küldte?
- Az Univerzum?
- Nem tudom, ki küldte. A törvényt ismerem.
- Miért vannak ilyen törvények?
- Azért, mert különben semmi értelme nem volna uralkodók számára álmot küldeni. Felkelnél, átneveznéd a kézfogást házasságra, és szevasz.
- Nem ismered a lányomat. Előbb játszaná el Mozart Varázsfuvoláját csellón, fejjel lefelé lógva egy vágtató teknősbékáról, mint hogy kezet fogjon bárkivel.
- Akkor átnevezhetnéd házassággá a mélységes megvetést. Ha ez így működne, nem lehetne értelmesen kommunikálni veled, legalábbis az álmok nyelvén nem.
- Mit tegyek?
- Mégis?
- Le kell szedni róla a maszkot!
- Látod, Fenség, ez uralkodóhoz méltó gondolat.
- Többet ne halljak rólad!
- Azt ugye nem kell említenem, hogy a korábbi törvények értelmében a lányod nem házasodhat a rangja alatt? Ezt csak azért hozom szóba, nehogy valami jöttmenthez hozzáadd, elégedetten hátradőlj, aztán az ötvenedik születésnapodon huss, mindennek vége legyen.
- A rohadt életbe!

A király meghirdetett egy pályázatot. Azt ígérte, azé lesz a lánya és a birodalmának a tizenkét százaléka, aki leveszi a lányáról a szájmaszkot.

Az ajánlat első fele többismeretlenes egyenlet volt. Aki találkozott már a királylánnyal, nem mert beszélni róla, ezért szinte senki nem tudta, a lány hogyan néz ki.

Ami a pályázat másik felét illeti, a király addigra az összes környező országot elfoglalta, az őket környező országokat szintén. A birodalma tizenkét százaléka elképesztő ajánlat volt.

Jöttek is a hercegek azokról a távoli földekről, ahová a király hadserege még ért el.

Miután beléptek a palotába és kezet mostak, a királylány felfeszített ajtajú szobájához vitték őket. Tessék, lehet próbálkozni.

Az első herceg a királylány felé ugrott. Nyúlt, hogy levegye az arcáról a maszkot. A királylány ágyékon rúgta.

- Úgy akartál hozzám érni, hogy arra én nem adtam engedélyt? - kérdezte.

Nem várta meg a választ. Sörétes mordállyal hasbalőtte a herceget. A következő öt jelentkező hasonlóan végezte.

A hetedik herceg testén koppantak a golyók, és lehullottak a földre. A második lövés a lábát érte. Újabb koppanás. Újabb golyók érkeztek a földre.

A herceg vigyorgott, és megvillantotta a ruhája alatti páncélt.

- Fejre nem lövök, mert már így is elég szörnyűséges a látványod - mondta a királylány.

Megnyomott egy gombot. A páncélozott herceg alatt megnyílt a padló. A herceg lezuhant a krokodilok közé.

- Ha magadtól nem tudnál kibontakozni, ők majd segítenek.

A soronkövetkező herceg elképedt.

- Miért van ilyen gomb a királylány szobájában?!
- Miért van ilyen királylány ebben a kurva mesében?! - kérdezte a mögötte álló, és mindketten futásnak eredtek.

Teltek-múltak a napok.

A századik herceg új ötlettel állt elő. Bement a szobába, lehúzta a maszkot az arcáról, és illedelmesen kérdezett.

- Királylány, volna kedved levenni a maszkot, ha megkérlek rá?
- Ha ilyen szépen kéred, örömmel. Nem is értem, ez a többieknek hogy nem jutott eszébe.

A herceg mosolygott. A királylány levette a maszkját, és ráköhögött a hercegre.

- Mi történt velem?! Nem érzem a szagokat!
- Tünetmentes hordozó vagyok. Nem szóltak róla? Bocs.

Két udvaronc berohant, és egy kínai gyártmányú lélegeztetőgép 230 voltos hálózati csatlakozóját ledugták a herceg torkán. Az azonnali és szakszerű orvosi beavatkozás nem segített. A legjobb szándék ellenére nem sikerült megmenteni a herceg életét. 

A következő két hét csendesen telt.

Majd megjelent egy herceg, aki elismételte a korábbi mutatványt. Levette a maszkját, és megkérte a királylányt, hogy vegye le az övét. A királylány levette, és önhibáján kívül ráköhögött.

A herceg diadalittasan állt. A királylány csodálkozva nézte, ahogy a herceg a mellényzsebéből előhúz egy oltási bizonyítványt és egy antitest-teszteredményt.

- Mindkét vakcinát megkaptam! Több bennem az antitest, mint az idegsejt!
- Látod, most bajban vagyok - mondta a királylány. - Lelőni nem tudlak, mert nem akartál fogdosni, és mert normális hangon szóltál hozzám. Vannak elveim. Ugyanezért a krokodilok közé sem dobhatlak.

Már az esküvői harsonák zúgtak a herceg fülében. Lelki szemei előtt hófehér és rózsaszín virágszirmok hullottak. Bele se tudott gondolni, mesés vagyonával mihez kezdjen.

- Megyünk már? Házasodós kedvemben vagyok. Utána dughatunk is.
- Máris, egy pillanat... - válaszolt a herceg.

A beoltott herceg előrehajolt, és az arca elé tette a kezét. Lélegzetét visszatartotta, ameddig bírta, aztán keservesen elköhögte magát.

- Ez lehetetlen.... köh-köh.
- Nahát! Ilyen hamar mutálódott bennem a vírus? Erre nem számítottam. Azért még megdugsz?

A herceg válasz helyett kimúlt.

Több jelentkező nem akadt.

A király rémülten küldte szét a hajóit, hogy a többi kontinensről importáljanak hercegeket, olyan országokból, ahol a lányáról még nem hallottak.

Várt, várt, és reszketett.

Az egyik nap egy luxusescort kinézetű nő sétált a várba. Tetőtől talpig csillogó fekete bőrruhába öltözött. Mezítláb járt. Az egyetlen, ami tisztességesen nézett ki rajta, a hátul copfba fogott haja volt.

Az őrök körbevették, és a király elé vezették.

- Azért jöttem, hogy levegyem a lányodról a maszkot.
- Megbolondultál? - kérdezte a király.
- Miért?
- Rangján aluli vagy, ráadásul nő, ráadásul úgy öltözöl, mint egy kurva.

A király az őrökhöz fordult.

 - Vigyétek, és tegyetek vele, amit akartok.

Az őrök vigyorogva indultak a nő felé.

- Azt hittem, meg akarod őrizni a királyságodat.
- Miről beszélsz?! - kérdezte a király.
- Happy birthday to you... - énekelte a nő.

A király égtelen dühbe gurult. Eddig mindenkit, akinek beszélt az álmáról, fejvesztés terhe mellett megesketett, hogy nem szól róla senkinek. "Kivégeztetem mindet, hiszen köztük kell lennie a dalosmadárnak!" - gondolta.

- Honnan tudsz te erről? És különben is, a törvény tiltja az egyneműek házasságát.
- Hála az égnek, én kétnemű vagyok.

Az egyik udvaronc a királyhoz lépett, és a füléhez hajolt.

- Azt suttogják - szólt a király -, hogy férfinak születtél.
- Miért kell erről suttogni? Nő is és férfi is vagyok. Hozzámadhatod a lányt.
- Néztél már tükörbe?
- Happy birthday to you...
- Hagyd ezt abba! Ha eltekintünk a többi borzalomtól, akkor is rangon aluli vagy.
- És? Adhatsz nekem hercegnői rangot.
- Ha! Mégsem vagy olyan nagy szám, mint amekkorának játszod magad.
- Az mekkora? És miért nem?
- Még ilyen alapvető dolgot se tudsz? Hallottál már arról, hogy visszamenőleges törvénykezés tilalma?
- Az nem visszamenőleges törvénykezés, ha hercegnői rangot adsz valakinek. A visszamenőleges törvénykezés az, amikor visszamenőleg átírod a törvényeket. Nem volt a várban egy jogász sem, aki ezt értette és el tudta magyarázni neked?

A király szeme felcsillant.

- Őrök, vigyétek! - kiáltotta.
- Most miért? - kérdezte a nő.
- Elárultad a megoldást. Bárkit hercegi rangra emelhetek. Nincs szükségem rád.
- Gondolod, hogy valamelyik komornyiknak vagy péknek sikerül az, ami egyik hercegnek sem jött össze?
- Valakinek menni fog.
- Mi van akkor, ha én vagyok az a valaki?
- Hozzád biztos nem adom.
- Miért?
- Ez királyi palota, nem kupleráj.
- Szóval nem adnád hozzám?
- Soha!
- Megnyugodtam. Eszemben sincs megházasodni.
- Tessék?
- Az esküvő gondolatától is kiráz a hideg.
- Miféle hozományvadász vagy te, ha még az esküvőt se bírod ki?
- Jó, hogy említed. A birodalmad tizenkét vagy akárhány százaléka végképp nem érdekel.
- Akkor minek vagy itt?
- Szeretem a kihívásokat.
- Korbácsolást szeretnél?
- Arra gondoltam, hogy leveszem róla a maszkot poénból. Nem érdekel sem a házasság, sem a birodalom.
- Egy szavadat sem hiszem el.

A nő elővett egy papírt.

- Ez egy aláírt nyilatkozat arról, hogy ha leveszem a királylányról a maszkot, semmire nem tartok igényt.
- Miért tennéd?
- Mondtam. Kihívás.
- Én miért mennék bele?
- Ha nem járok sikerrel, téged szórakoztat a végeredmény. Ha sikerrel járok, megoldom a problémádat.
- Hogyan oldanád meg? Tegyük fel, hogy leveszed róla. Ez már sokaknak sikerült. Aztán visszateszi. Vagy felvesz egy másikat.
- Szavamat adom, nem fog. Ha mégis, vállalom a következményeket. Hallottál már arról, hogy ha nem találod ott, ahol lennie kell, akkor keresd ott, ahol nem szabad lennie?

A király úgy döntött, hogy a nő próbálkozását élőben követi. A szoba ajtajával szemben ült, tetőtől talpig páncélban. Bal kezében színházi távcsövet tartott, hogy mindent lásson. A fején fejhallgató volt. A jobb kezében egy parabolaantennába épített mikrofont tartott, amellyel a tudósai békeidőben madárhangokat rögzítettek. Mindent hallani akart.

A nő, már ha nevezhetjük őt így, besétált a királylányhoz.

- Nahát, hogy jutottál idáig ebben a ruhában? - kérdezte a királylány.
- Beszéltem apáddal.
- Ez elég lehangoló válasz. Így akarod leimádkozni a maszkomat?
- Az a lehangoló, hogy felmerül, az apád dönti el, kihez mész hozzá. Hogyan képzeli, hogy egyáltalán beleszólhat?
- Látod, erre magamtól nem gondoltam! - vágta rá a királylány. Az ujjával a palota melletti hullahegyre mutatott.
- Miért vagy itt?
- Az őrök elállják az utamat. Ez önmagában nem elég indok arra, hogy lelőjem őket. Vagyis de, csak nem szeretnék tűsarkúban futni. Dolgozni végképp nem akarok. Hová mennék?
- Mi lesz, ha elveszik a mordályodat?
- Azt nem lehet. Tiltja az Alkotmány.

A nő közelebb lépett a királylányhoz, és suttogott.

- És ha eszébe jut átírni az Alkotmányt?
- Kizárt. Az elmúlt években lekötötték a gondolatait az újabb és újabb adónemek. Az utóbbi időben rácsavarodott erre a maszk-problémára. 
- Nem hiszem el, hogy nem szólt neki senki. Folyton törvényeket módosít.
- Egész értelmes vagy. Figyelj. Apám retteg a merénylettől. Minden hónapban próbálkoznak páran.
- Érthetetlen, miért.
- A múltkor jött egy szamuráj. Vagy ninja. Valamelyik a kettő közül. Azzal nem bírtak. Megvártam, amíg végez az összes őrrel, aztán lepuffantottam. Szaladni akartam, csak ugye a magassarkú. Ő volt a második, aki mindenkit kinyírt. Vagy harmadik. Már nem emlékszem. Az utolsó dolog, amit apám tenne, hogy elveszi a fegyveremet, és ezekre az idiótákra bízza, hogy megvédjék az életét.
- Miért lőtted le a merénylőt?
- Ha apám elpatkolna, én lennék a királynő.
- Értelek.
- Kötve hiszem.
- "Kötve". Jó, hogy eszembe juttattad.

A nő csillogó haja a vállára omlott, amikor kivette a copfjából a karikát, és hanyag mozdulattal a háta mögé dobta.

Ahogy a karika szállt a levegőben, egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt. Több méter hosszú volt, amikor az ajtóban álló őröket eltalálta, a testükre tekeredett, és gúzsba kötötte őket. Folytatta a növekedést. A szabaddá váló részei pókhálóként tapadtak az ajtó körüli falra, és szilárdan tartották az ajtóban a három őrt. 

- Wow! - szólt a királylány. - Kezdhetted volna ezzel.
- De hát ezzel kezdtem.

A nő elővett egy üvegcsét, benne barna folyadékkal.

- Ez mi?
- Valami, ami jobb, mint itt ülni. Ha van kedved, idd meg.
- Méreg? Altató?
- Szerinted azért vagyunk itt, te és én?
- Így akarod levenni a maszkomat?
- Dehogy akarom levenni. Hol szerezted? Jól áll. Elég, ha félrehúzod. Megmutatom.

Odalépett a királylányhoz, és félrehúzta az arcán a maszkot. Közel hajolt hozzá. Lassan mozgott, egyre lassabban, aztán pár centiméterrel királylány ajkai előtt megállt.

Együtt lélegeztek. Érezték egymás illatát.

A nő hátralépett.

- Nem félsz? - kérdezte a királylány.
- És te?

Az ajtó mellett valaki csákánnyal kezdte bontani a falat.

- Te is iszol belőle?
- Kettőt hoztam. Válassz.

Elővett egy másik üveget, és mindkettőt a királylány elé tartotta. A királylány tűnődött. A két üveg egyformán nézett ki.

- Mindegy, melyiket iszod meg.
- Ugyanaz van bennük?
- Semmi nincs bennük. Placebo-effektus. Az elméd elképzeli azt, amit szeretne.

Odakintről már légkalapáccsal bontották a falat.

- Akárhová megyek ezen a bolygón, a légkalapács mindenhová elkísér - sóhajtott a nő.
- Nem bírják a csöndet.
- Mert odabent kong.
- Milyen finom ujjaid vannak - mondta a királylány, és az orrához emelte a nő kezét. Játszott az ujjaival. - Mit fogsz tenni, ha áttörik a falat? Lelőjem őket?
- Úgy hallottam, elveid vannak.
- Nem akarom, hogy téged bántsanak. És akármi legyen ebben az üvegben, úgy érzem, hogy nyugodt körülmények között akarom meginni.

A nő mély levegőt vett, és fújt egy szappanbuborékot. A buborék egyre nőtt, körbevette őket, és betöltötte a szobát. Egy hang nem jött át rajta odakintről.

- Gyönyörű - mondta a királylány. - Egy dolgot nem értek. Hogyan keveredtünk a buborékon belülre? Azt láttam, hogy a száddal kezdted fújni. Most itt ülünk benne. Nem emlékszem, hogy átmentünk a falán. Ez hogyan lehetséges?
- Látod, ezt én sem tudom. Tényleg nem. Ha nem figyelsz oda ilyenekre, sokkal könnyebben megy. A lényegre fókuszálj. Mi idebent vagyunk. A többiek odakint vannak. Bele fogsz jönni.

A királylány mosolygott. Mindketten megitták az üvegcsékben lévő italt.

- Most mi fog történni?
- Semmi. Mondtam, hogy placebo. Érezni akartam, hogy bízol bennem.
- Akkor miért érzek nyomást a homlokomon? Ez nem jó.
- Az első öt-tíz percet én sem szeretem. Ülj le. Látsz valamit a levegőben?
- Levegőt.
- Lélegezz mélyen.
- Ez már a jó rész, vagy arról lemaradtam?
- Hogy van a homlokod?
- Nem jól. Vagyis nem fáj, inkább fura. Ha nem jön a jó érzés, szerintem le foglak lőni.
- Látsz már valamit a levegőben?
- A vonalakon kívül?
- Hogyan néznek ki?
- Átlátszóak. Alig látom őket. Színesek.
- Nézz körbe.

A királylány a feje felett megpillantott egy áttetsző tárgyat. Két-három méter széles volt, olyan formájú, mint egy csavarkulcs, amelyet valami egész másra használnak.

Nem is tárgy volt. Egymás mellett futó, halvány, színes vonalakból állt. Föl-alá mozgott. A levegőben lévő többi vonal követte a mozgását. Úgy tűnt, mintha a szoba lélegezne.

Az ismeretlen "tárgy" egyre közelebb került a királylányhoz. Vibrálva ereszkedett. Párhuzamos, piros vonalak indultak belőle, és mire a királylány észbe kapott, elérték a testét. Nem hatoltak belé. A bőre fölött futottak egymás mellett, a nyakától a derekáig. Ott eltűntek. Nem tudni, hova, mert alig látta őket. Beleolvadtak a levegőbe.

A királylány felemelte a karját. A kezén megjelent egy fonál, vagy inkább lasszó. Össze-vissza tekergőzött rajta, vastagabb volt az előző vonalaknál, és lila köd szivárgott belőle. A köd körbevette a királylány kezét.

- Ez a varázserőm? Te látod ezt?
- Én mindent látok.

A királylány karján világoszöld színben fluoreszkáló szimbólumok jelentek meg. Semmire sem hasonlítottak, amit ismert. Mintha folyamatosan változtak volna.

Vagy mégsem?

- Furán érzem magam.
- Feküdj az ágyba, és csukd be a szemed. Vigyázok rád.

Maga sem tudta, miért, szót fogadott.

Színes foltokat látott, amelyek eltűntek. A helyükön sötétség maradt. Ez megnyugtatta. Érezte, hogy kezd visszatérni a megszokott állapotba.

Ennyi most elég is volt. Szépek voltak a vonalak. A szappanbuborék még szebb volt, és ahhoz nem kellett meginnia semmit.

Ez tényleg megtörtént, vagy álmodta? Az egyik pillanatban már a szokott módon érezte magát. A következő pillanatban riadt halakként úsztak előle a gondolatai.

"Mindjárt vége".

A nő megsimította a vállát, hogy jelezze, ott ül mellette. Aztán elengedte.

"Ezek szerint mégsem álmodtam".

Arra gondolt, hogy kinyitja a szemét. Inkább csukva tartotta. Rég érezte magát ilyen nyugodtnak.

- A vége már tetszik - mondta.

A sötétségben megjelent két kötél, vagy talán lián a Tarzan mozikból. Homályosak voltak, alig kivehető, sárgás színűek. Talán csak képzelte őket.

A kötelek egymás mellett lengedeztek. Úgy tűnt, időnként összeérnek. Végül megálltak egymás mellett.

A sötétségből hatalmas villanással izzó aranygömb jelent meg. Olyan volt, mintha a napba bámult volna, csak a gömb a napnál nagyobb volt. Próbálta becsukni a szemét újra és újra.

"Ja, hogy már csukva van".

Vonat repült a levegőben. Rajzfimre hasonlított, és színes volt, akár egy gyerekjáték. A mozdony vezetőfülkéjében egy saláta ült.

Az első kocsiban egy barna állat játszott elektromos gitáron. Mellette ült egy répa. A következő kocsiban egy hóember volt, és egy arccal rendelkező sütemény, aki mosolygott rá. A többieket nem sikerült beazonosítani. Mindegyikük rajzfilmszerű állat, növény vagy tárgy lehetett. Vidám szerelvény volt. Átsuhantak a Grand Canyonon. Irányjelző táblákat látott össze-vissza meredő nyilakkal, amelyeken ismeretlen nyelvű feliratok voltak.

"Gyerekkori emlékek? Biztos azt hozta elő. Voltak nekem ilyen játékaim?"

Egy lótuszvirág mellett becsapódtak a tóba. A víz alatt úsztak. Integettek a gömbhalaknak és a rákoknak.

A tóból a világűrbe repültek. Az előbb még mosolygó lények jéggé dermedtek. Mindent jég borított. A vonat megfagyott.

A királylány megdöbbent. Nézte, hogy mi történt a vidám vonattal, és azt vette észre, hogy nem is jeget lát, hanem műanyagot. Az egész vonat fehér, élettelen műanyagból készült.

Vajon mindig is az volt?

Az égre nézett, vagyis a plafonra, ahol ugyanezt a fehér műanyagot látta. A plafon négyzet alakú rekeszekből állt, a rekeszeken lyukakkal. Tökéletes mértani szabályosság materializálódott a királylány előtt. A négyzet alakú rekeszekben a lyukakon kívül ugyanolyan rekeszek voltak, csak kisebbek, bennük ugyanolyan lyukakkal és rekeszekkel, és így tovább.

Bámulta a fehér a plasztikfraktált, és fogalma sem volt róla, hol van. A gondolatai szavakká, a szavak szimbólumokká hullottak, elmosódtak, elhalványodtak, és szertefoszlottak.

"Ki vagyok én?"

"Vagyok egyáltalán valaki?"

Felülről kinyílt a műanyagdoboz. Kicsomagolták a királylányt. Egy lila polip, egy fehér tintahal, egy rózsaszín medúza ölelték körbe, és még egy sárga lény, amelyet nem ismert fel.

Magukkal vitték. Kék folyadékban, szögletesen kanyargó csövekben úsztak. A királylány nagyobb biztonságban érezte magát, mint valaha.

Minden a helyére került.

Kiértek a csövekből, és az óceán mélyéről úsztak feljebb és feljebb. A medúza úszás közben a tengelye körül pörgött, és úgy festett, mint egy rakéta. Együtt perdültek és táncoltak a vízben.

Amint felértek egy szigetre, az utazótársai eltűntek.

A sziget túlszaturált világoszöld volt, tele fura lénnyel. Egyikről sem tudta eldönteni, hogy állat, növény, vagy jégkrém. Túl sok volt a szín és a forma ahhoz, hogy bármit felfogjon abból, hová keveredett.

A sziget közepén apró, fekete lyukat pillantott meg.

"Ez az előbb még nem volt ott. Vagy ott volt? Mi lehet az? Barlang?"

A fekete nyílást fürkészte. Tűnődött, hová vezet, mi lehet mögötte, és ő hogyan jut el odáig.

A fekete folt egy pillanat alatt hatalmasra fúvódott, mintha egy luftballon kipukkadását valaki időben visszafelé lejátszotta volna. Csak éppen ez nem luftballon volt, hanem egy óriási, fekete polip, tucatnyi csáppal, rémisztő szemekkel és tátott szájjal. A csápjaiból zöld cseppek hullottak a vízbe, foltokká alakultak, és növekedtek.

Már csak csak feketét látott és zöldet.

"Hát akkor ez ennyi volt."

A karok körbefogták a királylányt, és a polip szájához húzták. Elnyelte őt a sötétség.

"Viszlát."

Egy sziklánál tért magához. A szikla peremén és körülötte intergalaktikus látogatók álltak. Sötét színűek voltak és ijesztőek. Nem volt sem karjuk, sem lábuk, sem arcuk. Többnyire szemük sem volt.

"Ezek nem másik galaxisból érkeztek, hanem másik dimenzióból."

A lények mozdulatlanok maradtak. A látvány és az érzés egyszerre volt digitális és organikus.

Sipolást, sistergést, és egyre erősödő fehér zajt hallott. Utána csend lett, kivéve a távoli, halk, mély morajlást.

A lények megformálták a zajt. Nem beszéltek hozzá, nem telepatikusan üzentek neki, hanem gépi zörejt szőttek szavakká. A hang betöltötte a létezést.

- We created you.

Elképesztő sebességgel száguldott felfelé egy alagútban. Elméjében fehér, sárga és arany színű fény villogott. Az alagút textúrával rendelkezett, és talán gép volt. Túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy lássa. Próbált kapaszkodni. A tudata egyik szikrája tisztában volt azzal, hogy ő az ágyon fekszik a szobájában, behunyt szemmel, és képtelen megmozdulni. Azt is tudta, hogy közben ott volt a függőleges alagútban.

A tetejére érve megállt. Egy angyal és egy fej ereszkedtek le hozzá. Lassan és gyengéden húzták felfelé.

"Mit keres egy angyal az űrlények fölött? Miért nem az angyal mondta, hogy ők teremtettek? Miért az űrlények közölték ezt?"

Felértek egy magasságba, ahol érezni kezdte a teste, a tudata, vagy a lelke súlyát. Annak a valaminek súlyát, ami ott volt belőle abban a dimenzióban. Az angyal és a másik entitás tovább húzták felfelé. Egyre lassabban és nehezebben haladtak. Ösztönösen tudta, hogyan kell levitálni. Mindent beleadott, hogy segítsen nekik, hogy olyan magasra jussanak fel, amennyire lehetséges. Egy ponton tovább nem ment. Az angyal letette őt egy sziklára, és egy szó nélkül elindult egy ajtó felé. Belépett az ajtón, és becsukta maga mögött.

A királylány hiába próbált megszólalni. Az ágyon fekvő teste nem engedelmeskedett.

"Azért cipeltetek ilyen magasra, hogy itt letegyetek és magamra hagyjatok? Mi van amögött az ajtó mögött? Túl sok fény? Túl sok titok?"

Talált egy rést az ajtó mellett. Próbált belesni rajta. Egy láthatatlan erő levetette a szikláról. Zuhant és zuhant.

"Ennek sok értelme volt. Felvisznek oda, magamra hagynak, aztán lelöknek a szakadékba. Ha most belegondolok, a sötét űrlények és a fekete polip egész barátságosan viselkedtek."

"Bírnám, ha onnan föntről egyenesen a pokolba zuhannék."

"Nahát, nem ilyennek képzeltem. Ez olyan, mint egy ruhabolt zárás után. Próbababák helyett szexdémonok bámulnak rám. Vagyis nem tudom. Még sosem láttam szexdémont. Ha úgy festenék, mint ezek, nem sértődnék meg, ha szexdémonnak néznének."

"Látják egyáltalán, hogy itt vagyok?"

"Akarom én azt, hogy lássanak?"

"Ez rémes. El nem tudom képzelni, mennyit zuhantam, és még ez a sötét, démonokkal teli hely is fölöttünk van. Persze, hogy fölöttünk van. A démonok halhatatlanok, és ezt tudják is magukról."

"Tehát a Föld a pokol. Remek. Ma is tanultam valamit."

Egy másik birodalomban találta magát, ahol az anyag egyetlen élőlényként tekergett, formálódott, kavargott. Minden pillanatban lények születtek és tűntek el a szeme láttára. Nem tudta kivenni, hol ér véget az egyik, hol kezdődik a másik, hogyan keletkeznek és hogyan tűnnek el. Mintha gyorsított felvételen nézte volna többmillió lény teremtését és a forrásba való olvadását.

Kinyitotta a szemét.

- Hogy tetszett? - kérdezte a nő.
- Csak akkor beszélek, amikor tudok valami értelmeset mondani.
- Ha esetleg kijutnánk a palotából, mennyire akadályozna a mozgásban a magassarkú?
- Miért akadályozna? Királylány vagyok. Ha kényelmetlen, majd viszel a hátadon. Egy dolgot nem értek. Vagyis kettőt.
- Igen?
- Ezek tényleg ott vannak?
- Aha. Úgy tűnik. Remélem.
- Mi közük van az emberekhez? Miért szórakoznak velünk? Úgy értem, nekem is rendszeresen eszembe jut, hogy küldjek egy emailt a baktériumoknak, csak nem tudom, mi legyen a subject.
- Baktériumnak érzed magad?
- Amíg nem ittam a placebódból, nem éreztem magam annak. Kösz.
- Miért? Lehet, hogy előrelépés lenne.
- Lelőjelek?
- Komolyan mondtam.
- Hogyan lenne előrelépés?
- Nem feltétlenül az. Nézőpont kérdése. Az emberek semmit sem értenek.
- Bezzeg a baktériumok.
- Azt hiszik, hogy egysejtűnek lenni fejletlen, többsejtűnek lenni menő. A számok diktálnak nekik, holott ebben a dimenzióban az egysejtű az a létforma, amelyik a legkönnyebben változik. Felkel reggel, ráébred, hogy változni szeretne, mutálódik egyet, és kész. Ha az emberi testben változik egy sejt, akkor a többi sejt harcolni kezd ellene. Meg akarják egymást ölni. És nem az dönt, hogy melyik sejt fejlettebb, hanem az, hogy melyikből van több, illetve melyiknek megy jobban, hogy a többit elpusztítsa. Ahelyett, hogy fejlődnél, egymással harcolnak a sejtjeid. Amíg hiszel az evolúcióban, azt gondolod, hogy majd a következő generáció jobb lesz, mint te voltál, neked meg hello van. Az emberiség szerint annyi volt a dolgod, hogy őket világra hozd. Köszönjük, szép munka volt. Ehhez képest az egysejtű halhatatlan, és bármi lehet belőle.
- És nem így van?
- Hogy szeretnéd, hogyan legyen?
- Kár, hogy apám nem hallja ezt a beszélgetést a buborékod miatt. Megnézném a fejét, ahogy követni próbál.
- Ó, úgy fújtam, csak befelé nem engedje a hangot. Ők hallanak mindent. Vagyis azt hiszik. Aki apádnak tartja magát, tetőtől talpig páncélban ül, mert retteg. Parabolamikrofonnal és fejhallgatóval a fején hallgatózik. Mégsem hall semmit abból, amit mondok neked. Talán a következő generáció megért pár szófoszlányt.
- A következő generáció én vagyok.
- Szeretnél egyben az utolsó is lenni?
- Kétlem, hogy ez azon múlik, mit szeretnék.
- Óh. Ez érdekes. Akkor mitől lett sötét a bőröd?
- Sötétebbnek látod? Esteledik.
- Az mi a hátadon?
- Miről beszélsz?
- Nézd meg magad a tükörben.

A királylány a tükörhöz lépett, és körbefordult. Bőrszárnyak növekedtek rajta. Barnásszürke, selymes szőr borította a testét.

- Azta! Denevér lettem?
- Nem egészen. Hasonló irány. A fogaidat láttad?

A királylány kitátotta a száját.

- Wow! Szóval én ittam a denevéres teát?
- Egyik sem volt denevéres. A tudatalattid alakítja. Változtathatunk rajta, ha akarsz.
- Jó ez.
- Szereted a denevéreket?
- Egyszer úgy ráijesztettek anyámra egy vadászaton, hogy leesett a lóról.
- Valószínűleg te voltál az, csak még nem emlékszel rá. Majd eszedbe jut.
- Te miért nem változol át?
- Miért változnék? Mindig is az voltam, aki most vagyok. Csukva volt a szemed, ezért nem láttad.

A nő kibújt a ruhájából. A testét csillogó pikkelyek borították. A platina dominált, kék és zöld színű mintákkal. Hüllőszerű lábain és emberi kezein hosszú, borotvaéles rubinkarmok izzottak.

- Imádom a színeidet.
- Meg tudom változtatni őket. Ma platina hangulatom volt. Nem is tudom, miért.
- Hogyan sétálunk ki?

A nő szemei türkiz fényben izzottak. Az ablakhoz fordult, és ráköpött. Az üvegtábla fehér füstté változott. Az ablak alján fortyogó, zöld folyadék csordogált, és marta szét a falat.

- Fogok tudni repülni? - kérdezte a királylány.
- Mindig is tudtál, és mindig tudni fogsz. Időnként elfelejted.
- Elkapsz?
- Le szeretnél esni?
- Ki tudja? Elárulod a neved?
- Vylie.
- Dupla vével?
- Sima V.

A királylány és Vylie elrepültek. A zöld sav, amit a nő az ablakra köpött, először a palotát, majd az egész királyságot szétmarta.

Örökké élnek boldogan.