mirror :: 2021. február 24., szerda, 22:59:21 :: 2 komment
vylie princess

Vylie az égbe emelkedett, hátat fordított a Napnak, gyönyörködött a csillagokban, és lehunyta a szemét.

Súlytalanul zuhant.

Testét izzó plazma emésztette fel. Tudata elhamvadt, kihúnyt, és szétszóródott.

Utolsó gondolatát elnyelte az űr.

Sárga színű, koncentrikus körök jelentek meg a Nap körül. Ellentétes irányban, a galaxis tengelye mentén nyújtózkodtak, körbeölelték a csillagot, szétfeszítették, és skarlát tűzbe borították.

A szem kinyílt.

Megszületett a vörös sárkány.

Újabb csillag felé száguldott, és felfalta, akár a soron következőt.

Övé volt a csillagrendszer.

Galaxisokat olvasztott magába, mígnem elfért a markában bármelyik. 

Minden, valaha élt és meg nem született élőlény tudatát összegyűjtötte.

Az univerzum szélére repült, és az előtte elterülő világot figyelte.

Önmagában gyönyörködött. Az erejét és a tudását csodálta.

Behunyta a szemét.

Tudata maga mögött hagyta a testét, maga mögött hagyta az univerzumot. Távolodott a sötétség felé. Nem létezett határ.

Olyan távolra ért, ahonnan már ő sem látszott. Megállt, és hátrafordult.

Bámult a sötétségbe.

Zene szólt. Fémek énekeltek hét oktávon átívelő dalt.

A vörös sárkányt fogva tartotta az ezüst sárkány tekintete.

Az univerzum, amelyet a tudata elhagyott, apró pontként sem létezett már.

Az ezüst sárkány arca volt a világ.

Egymást nézték, és látták a másikban a végtelen ürességet, amelyet akkor éreztek, amikor tisztában voltak a nagyságukkal.

Látták egymásban a végtelen szépséget, a világokat, amelyeket teremtettek maguknak és egymásnak, hogy újra és újra elvesszenek.

Zuhantak egymás felé.