learn :: 2021. május 15., szombat, 09:48:49 :: 0 komment
vylie princess

Vylie belépett a konyhába, helyet foglalt a királylánnyal szemben, és a masnival átkötött dobozra nézett.

- Nem bontod ki? - kérdezte.
- Tudom, mi van benne. Turmixgép.
- Neked hoztam. Rózsaszín.
- Mióta vagyunk tárgyfüggők?
- Arra való, hogy gyakorolj.

A királylány elvett egy banánt az asztalról, és meghámozta.

- Én így szeretem.
- A turmix a kezdőlépés.
- Mihez?
- A főzéshez.
- Te nem is eszel.
- Amikor étterembe megyünk, szoktam enni a kedvedért.

A királylány szeme elkerekedett.

- Mikor jártunk utoljára étteremben? - kérdezte.
- Mikor tűntél utoljára embernek?
- Ez nem ér!
- Nem érzékeled az összefüggést?
- Azt hittem, szereted, ahogy kinézek... - szipogta a királylány.

Vylie mosolygott.

- Imádom, hogy ilyen gyönyörű vagy.

A tenyerébe vette a királylány kezét.

- Térjünk vissza a tárgyhoz. Miért tartasz a főzéstől?
- Te perfekcionista vagy. Nekem is vannak elvárásaim magammal szemben. Miért akarsz frusztrálni azzal, amihez nem értek?
- Többre vagy képes, mint amit gondolsz magadról.
- Tudod, milyen régóta várom, hogy ezt mondd?
- Látod? Most végre kibonthatod a dobozt.
- Majd, ha azt is elárulod, hogyan vagyok képes arra a "többre".

Vylie felállt az asztaltól. A királylány odalépett hozzá, megölelte, és megcsókolta a nyakát. Vylie sóhajtott. A királylány ajkai egyre közelebb értek a füléhez.

- Ha nem hagysz koncentrálni, máshol kötünk ki.
- Az ágyban?
- Vagy az operában, a színpadon, előadás közben.
- Menni fog. Főzés közben mindig dúdolok.

A királylány kinyitotta a szemét, és körbenézett.

Egy teremben álltak. A szürke falakat hieogrifák borították, és átjárók nyíltak rajtuk, mögöttük újabb falakkal és újabb átjárókkal.

- Ez a legnagyobb szakácskönyv, amit eddig láttam. Kár, hogy nem tudom elolvasni. Pedig ma olyan szívesen főztem volna neked.

Fraktálszerű nyílásokat látott a plafonon, amely úgy festett, mint egy inverz romanesco.

- Oda nézz. Zöldség is van! - mondta.

Vylie a falakon lévő szimbólumokat vizsgálta.

- Nem kell felolvasnod az egészet. Elég, ha összefoglalod - mondta a királylány.
- Erre menjünk - mutatta Vylie.

Átsétáltak egy másik, majd egy harmadik terembe. A királylány megpillantott egy ajtót. Őr állt előtte.

Az őrnek sötétszürke bőre volt, négy szarva és nyolc szeme. Vylie elindult felé. Az őr felvette a földről a kétkezes harci baltáját.

- Bejárásom van ide - mondta Vylie.

"Bumm" - mondta a balta, és a földbe csapódott, ott, ahol egy pillanattal korábban Vylie állt.

- Annyira, de annyira meglepődtem - mondta a királylány. - Olyan szokatlan, hogy ez történik velünk.

Vylie felől öt lángnyelv nyújtózott az őr felé.

A falon felragyogott egy lila, és mellette egy sárga szimbólum.

A lángnyelvek fekete fémmé változtak. Apró golyókként lehullottak és szétgurultak a padlón.

- Eddig jó - mondta a királylány.

A plafonból tizenkét villám sújtott az őrre. Két másik szimbólum villant fel a falon tizenkétszer.

Az őr közeledett a nőhöz.

Vylie kártyalapokat hajított felé. A lapokból a levegőben aranylemezek lettek, forogtak, és szeletekre szabdalták az őrt.

Újabb két szimbólum ragyogott fel. A szeletek egymáshoz forrtak. Az őr a magasba emelte a baltáját.

A királylány három méter hosszú plazmaágyút tartott a kezében. Célzott, és fejbelőtte az őrt.

Félreugrott a visszapattanó lövedék elől.

- Most semmi nem világított? - kérdezte.
- De, mögötted. Ez volt a legerősebb fegyvered?
- Azt hiszem.

Vylie mély levegőt vett, és vakító, hófehér, folyékony tüzet fújt az őrre.

Meg sem perzselte vele.

Az őr odalépett Vylie-hoz, és akkorát ütött bele ököllel, hogy a nő a falnak repült, nyekkent, és a padlóra rogyott.

- Ez nekem is fájt - mondta a királylány. - Menjünk innen. Visszajövünk, miután megtaláltad a belépőkártyádat.

Vylie nyelt egyet, és fájdalmas arccal kiegyenesedett. Szemei türkiz fénnyel izzottak.

- Ez nem történt meg, mivel te nem létezel - mondta az őrnek.

Az őr eltűnt.

Csend volt. Kettesben maradtak.

- Nem merek megszólalni - mondta a királylány.

Vylie a felragyogó szimbólumokra nézett.

A falak fogaskerekekké változtak, és forogtak. Fém kattogott fémen.

- Óra lettünk? - kérdezte a királylány. - Erre nem számítottam.

Az őr megjelent. Vylie fájdalmas arccal a földre rogyott, ugyanabban a pozícióban, mint amelyben egy perccel korábban volt.

A fogaskerekek visszaváltoztak falakká.

Az őr a nyakánál fogva felemelte a földről a kábultan nyöszörgő nőt.

A válla fölött három kristálylencse és egy holoprojektor lebegett.

"Napsugarakkal akarod elégetni?" - kérdezte Vylie hangja a királylány fejében. Beszélni nem tudott, mert az őr a torkát szorongatta.

A királylány bekapcsolta a projektort. A lencsék föl-alá mozogtak a levegőben.

- Ne zavarj. Fókuszálok.

A projektor mellett négy, kék vonalakból álló, egymáshoz tapadó hatszög derengett.

"Mi ez?" - kérdezte Vylie hangja. "Kaptár?"

- Nem tudom. A DNS-ére akartam ránézni. Valamit elronthattam.

"A démonoknak nem spirál alakú a DNS-e. A gyenge pontját keresed?"

- Kétlem, hogy van neki.

A királylány odalépett a hatszögekhez. Az ujjaival kivágott egy darabot az egyikből, és kivette.

A falon felragyogott két szimbólum. A DNS-töredék visszalebegett a helyére. Az őr, egyik kezével Vylie nyakát szorítva, felvette a földről a baltát.

"Mindentől védve van, amivel ártani akarsz neki."

- Nahát! Erre magamtól nem jöttem volna rá. Mi lenne, ha befognád a gondolataidat, és életben maradnál, amíg kitalálok valamit? - kérdezte a királylány. 

Vylie nem válaszolt.

A királylány a DNS-t nézte.

Kivágott két rövidebb szakaszt, és anélkül, hogy kivette volna, felcserélte őket.

Nem történt semmi.

Az őr a magasba emelte a baltát.

A királylány felcserélt két másik darabot.

Az őr karja megfordult a vállán. Immár nem előre, hanem hátrafelé mozgott.

A királylány felcserélt három másik szakaszt a DNS-ben.

Az őr fejéről eltűntek a szarvak. Elengedte Vylie-t, a földre rogyott, és ordított.

- Hát ezek sajnos benőttek - mondta a királylány. 

Felcserélt egymással két hatszöget. Az őrből gőzölgő húsmassza és néhány deformált csont maradt.

Vylie feltápászkodott, odament a királylányhoz, és a vállára hajtotta a fejét.

Egyikük sem szólalt meg.

Vylie magához ölelte a lányt.

- Bemegyünk? - kérdezte a királylány, és az ajtót nézte.
- Te fogsz bemenni. Egyedül.
- Mire számítsak?
- Nem most. Majd amikor készen állsz.
- Azért jöttünk, hogy szórakozz velem?
- Nem szórakoztam és nem játszottam meg magam.
- Mit csináltál volna, ha nem vagyok itt?
- Itt voltál.

A királylány a nőt nézte, és várt.

- Semmire sem emlékszel erről a helyről? - kérdezte Vylie.
- Ez most az a rész, amikor közlöd, hogy már jártam itt?
- Legutóbb te hoztál engem ide.
- Hányadszorra vagy a barátnőm?
- Szerinted?
- Ismerem ezt a helyet?
- Együtt építettük.

A királylány ledöbbent.

- Ha ezt nem te mondanád, hanem bárki más...
- ... azok közül, akikhez leereszkedsz?
- Te és én építettük?
- A te ötleted volt, hogy párban legyenek a szimbólumok a falon. Egymást is védik.
- Azt akarod mondani, hogy ezeket a jeleket valamikor értettem?
- Azt akarom mondani, hogy annál is több vagy, mint amit hiszel magadról. Pedig elég beképzeltnek látszol.
- Mikor építettük?
- Vagy mikor fogjuk. Nézőpont kérdése.

Vylie megvárta, amíg a királylány feldolgozza az elhangzottakat.

- Azt nem tudtam - folytatta -, hogy a genetikához most is értesz.
- Szerinted értek hozzá? - kérdezte a királylány, és a földön gőzölgő húskupacra mutatott.
- A célnak megfelelt. Hogyan pusztítottad el?
- Láttam, hogy a szimbólumok minden támadásodtól megvédték, ahogy attól is, amikor kivágtam egy darabot a DNS-éből. Eszembe jutott, hogy talán a variálást nem veszik támadásnak, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mit művelek. Balszerencsével akár erősebbé is tehettem volna. Így nem volt egyértelmű az ártó szándék.
- Újra és újra lenyűgözöl.
- "A felejtés a kulcs".
- Ezt kitől hallottad?
- Arra már nem emlékszem. Te értesz a génekhez?

Vylie odament a holoprojektorhoz, és a négy hatszögből hármat kivett.

A szimbólumok nem reagáltak.

- Már mindegy neki - mondta.

A negyedik hatszöget darabokra vágta és újrarendezte.

A földön fekvő húscsomóból kinőtt egy virág. Lila színű volt, és úgy festett, mint egy forgó, amellyel a gyerekek játszanak a szélben.

- Nem csaltam - mondta.
- Én mikor jutok el ide?
- Az útra rátaláltál. A többi gyakorlás kérdése.

A királylány elővett egy ásót, és odasétált a növényhez.

- Mit csinálsz? - kérdezte Vylie.
- Ez az első virág, amit tőled kaptam. Mire számítottál? Hazavisszük és elültetjük.
- Láttad, hogy miből nőtt ki?

A királylány az őr maradványaira nézett, és megvonta a vállát.

- Kizárólag organikus alapanyaggal dolgoztunk.

Kiásta, és csillogó szemmel tartotta maga előtt a virágot.

- Lehet belőle teát főzni? Vagyis, mindenből lehet. Úgy értem, érdemes?
- Szerinted kapsz tőlem valaha olyan növényt, amelyikből nem érdemes?
- Wow. Úgy izgulok!

Vylie megfogta a karját.

- Mehetünk?
- Várj! - mondta a királylány. - Ragyogó ötletem támadt!
- Hallgatlak.
- Miután hazaértünk, őt beleteszem a turmixgépbe.

Vylie megdermedt.

- Így tanulok meg főzni!

A nő nem szólt és nem mozdult.

- Most értettem meg, hogy így kell lennie. Te nem látod? Mindkét ajándékot tőled kaptam. Ez nem lehet véletlen!

Néma döbbenet.

A királylány elmosolyodott, magához ölelte a virágot, ringatta, és megpuszilta a szirmait.

- Ne félj. Szeretlek. Vicceltem!

Vylie mosolygott.

- Jól van. Hergeld csak.