Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

the source :: 2012. szeptember 16., vasárnap, 01:08:35 :: 14 komment

Az ősrobbanás pillanatában egy energiafelhő különvált a közönséges anyagtól. Ezt a felhőt halandó ember még nem látta. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen.

Isten végtelen nagy jóságában benne rejtette el a cipőről és a csizmáról teremtett minden információt. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, szépen beterelte a felhőt egy magasabb dimenzióba, a mennyország és néhány hasonló mértékben hozzáférhető intézmény közé, az egészet körbevette egy védőburokkal, és leült a szent trónjára rajtunk röhögni.

Néha-néha születik egy kiválasztott, aki képes letölteni foszlányokat a felső fellegekből. Ahogyan Bach és Mozart is belenyalhatott a zenés vattacukor egy-két édes fonalába.

A kiválasztott rendszerint Olaszországba születik, vagy a környékére, hogy szem előtt legyen.

Ha nem tudod, hogy miről lehet felismerni egy női cipőt, gyorsan összefoglalom neked. Onnan tudod, hogy cipőt látsz, hogy összeszorul a torkod, hőhullámok futnak végig rajtad, kicsordul a könnyed és küszködni kezdesz a sírással. Megizzadsz, kényelmetlennek érzed a rajtad lévő ruhát és elveszíted az uralmat a tested felett.

A cipő és a csizma kést forgat a szívedben.

És addig örülj, amíg érzed a fájdalmat, mert utána meg depressziós leszel.

Ha még soha nem éreztél így cipő láttán, akkor nem csak abba a halmazba nem tartozol, akik kétirányú kommunikációra képesek a felhővel. Hanem azok közé kerültél, akiknek ez egyik irányba sem megy. Ezen állapotodat fogd fel áldásként, komolyan mondom.

Így néz ki a cipő és a csizma:

Ha férfi vagy, képzeld hozzá a beleillő nőt. Akin te látni szeretnéd ezeket. Na ugye.

És most szólok, hogy léteznek férfi cipők is. És ha már itt járunk, Isten puszta szórakozásból teremtett egy másik felhőt, amelyben a toll ideák laknak:

 

 

A cipőt vagy tollat akkor is felismered, ha olyan messzire vagy tőle, hogy akkorának tűnik, mint a kisujjad. Nem kell, hogy lásd az anyagát vagy a texturáját. Bőven elég a formáját látnod. A toll, ha egyszer kezedbe vetted, akkor is eszedbe fog jutni újra és újra, ha soha semmit nem írsz le kézzel.

Azt hihetnéd, hogy ami fentről egyszer már átcsordogált a mi világunkba, az helyben marad. Ez nem így van. Ez az információ természeténél fogva annyira illékony, hogy egyedül az képes itt tartani, aki lehozta közénk. Az összes foszlány előbb-utóbb visszaszáll a helyére, amint a kiválasztottak elhullanak.

Kevés dolog tűnik olyan egyszerűnek, mint tollat másolni. Veszel belőle egyet, körberajzolod, a rajzot elküldöd a gyárba, és kész. Lehet fröccsönteni tonnaszámra.

Ha ez megvalósítható volna, akkor lehetne kapni minden boltban cipőt, tollat és táskát. Legalább formára, ha nem is anyagra. De nem lehet. Szinte alig kapni valahol. És emiatt elképesztően drága.

Nem tudom, miért van ez így. Talán ha egyetlen vonalat változtatsz rajta, széthullik az egész. Kiszökik belőle a lélek, és hazáig meg sem áll.

Ezért kerül annyiba a toll, a cipő, amennyiért a kirakatban látod.

És még néhány dolog. Néhány kirakatban. Egészen másfélékben.

A jóért meg kell fizetned, így vagy úgy.

És ha ezt nem teszed meg, soha nem lesz a tiéd.

(Esetleg próbáld meg lehívni a felhőből. Hátha összejön.)