Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás?
Eddig csak elhittük, de most itt az első tudományos bizonyíték arra, hogy van teremtő Isten.
A könyv címét, Mi volt előbb Isten vagy ősrobbanás? A következőképpen kell értelmezni: Vajon Isten az ősrobbanással teremtette-e Világot, vagy az ősrobbanás isteni teremtés nélkül következett be (mondjuk úgy, magától) majd 13,7 milliárd évvel később a színen megjelenő Ember alkotta meg az Istent saját használatára.
A kérdés eldöntéséhez elsősorban kozmológiai és kvantummechanikai ismeretekre van szükség, de az Ember ma már eleget tud ahhoz, hogy Isten léte tudományosan is bizonyítható legyen.
A szerző kifejezetten tudományos kételkedéssel látott a kérdés megválaszolásához és arra a következtetésre jutott, hogy a legújabb tudományos eredmények egyértelműen egy olyan nem anyagi világ létezésére utalnak, ami isten létét elengedhetetlenül feltételezi.
Antalffy Tibor, a szerző 1933-ban született, iskoláit, tanulmányait Budapesten és Melbourne-ben (Ausztrália) végezte. A Kádár-korszak alatt évtizedeken át műszaki és tudományos munkákat fordított magyarra. Egész életében szabadúszó volt, aki anyagilag nem függött dékánoktól, igazgatóktól, megszokta, hogy azt mond és ír, amit gondol.
link

Nekem megvan ez a könyv itthon, sőt, személyesen ismerem a szerzőt (a Mensából), bár évek óta nem találkoztunk, és az a végkövetkeztetése, hogy azért lett ilyen a világ, azért ilyenek a természeti törvények, fizikai állandók, stb., hogy megjelenhessen az élet. Szerinte az Univerzum célja az élet kialakulása volt. Neked is ajánlom, megrendelheted a szerző oldalán.

A bejegyzés a fizikai létezés értelmén kívül arról szól, hogy a kémia és a fizika törvényei alapján az élet nem jelenhetett meg magától. Ennek fényében fura lenne, ha olvasni kezdenék egy könyvet arról, hogy azért ilyenek a törvények, hogy megjelenhessen az élet.

Ősrobbanás nem volt.

Ugyan az étert magát nem látom, a benne úszkáló lényeket nem csak látom, hanem bizonyos keretek között mozgatni is tudom, mind a kezemmel, mind a gondolataimmal.

Ez úgy fél évvel ezelőtt kezdődött.

Olyanra, aki nem tart legalább itt, tudományos, illetve metafizikai kérdésekben nem hallgatok.

Abban igaza van a szerzőnek, hogy a fizika törvényei szándékosan olyanok, amilyenek. Például a gravitáció magyarázata az, hogy nélküle lerepülnél a Földről.

Ez akkor lenne igazán vicces, ha a világegyetem valahol a Naprendszer peremén érne véget. Egy ugrással bárki kirepülne a létezésből.

Nem tudom megmondani neked, hol ér véget, mert az Univerzum egy fraktál. Zoomolsz és zoomolsz, és újra és újra találsz valamit.

A 13,7 milliárd év poénnak jó.

Jó lenne Enikő mint orvosnő véleményét is meghallgatni, hogy miért van élet.

A magam részéről annyit tudok hozzászólni, hogy feljöttem ide, majd teljesen véletlenül pont ezzel álmodtam tegnap este. Mármint azzal, hogy Mage az természettudomány alapjait gondolja újra, és közben nem tudjuk, hogy miért tudunk élni. Igazából tíz másodpercig sem lehetnénk (vagy minden tudásunk nem egyszerűen téves, de rossz irányba is mutat).
Ha még őszintébb akarok lenni, elfogott egy szorongás félálomban, majd bevillant ez a blog, meg hogy "lehet, hogy mégsem úgy van", stb. Majd az egész eszembe sem jutott addig, amíg itt nem olvastam.

Részemről egy kérdés azért felmerült, részben mert nyitott vagyok alternatív magyarázatokra: az emberi agy működése szüli a világot és alkotja meg az összefüggést jelenségek között, vagy a világ csak "van", és mi csak megismerjük egyes részeit, szükségszerűen tökéletlenül?

Ha az előbbi van, az sok lehetőséget rejt. Például egy Mátrixot, ahol beképzeljük az életet. És a halált is. Ez esetben túlságosan elmerülni a tudományban nincs értelme.

Ha az utóbbi, akkor fontos tudni, hogy a "tudományos világkép" nem örök érvényű magyarázat. Csak egy best guess. Olyan, mint amikor a Rizikóban a kockadobás dönt, de van szerepe annak is, hogy hova hány bábut raksz. Egy kicsit több esélyed van nyerni, meg annak, hogy állva marad a felhőkarcoló, de ez nem 100%. Ebben az esetben viszont az - akár sikeres - tagadása a best guessnek nem feltétlenül támasztja alá, vagy abszolutizálja az új igazságokat.

Azok "better best guess"-ek, és továbbra sincs bizonyosság a létezésben.

Enikő - és bárki más véleményét én is szívesen olvasom. Előtte még aláhúzom, hogh arról, hogy miért maradunk életben, ebben a bejegyzésben nem akartam írni. Az bonyolultabb kérdés.

Az az állítás, hogy az élet szembemenetel a fizika és kémia ismerni vélt törvényeivel, igaz marad. Másfelől, ami már él, elvileg menetelhet.

Elsősorban azt akartam elmondani, hogy az élettelen nem fog élővé változni ötmilliárd és tizenhárom milliád év alatt sem, mert ehhez úgy - most mondok egy számot - tízezer olyan folyamatnak kellene egymás után lejátszódnia, amelyek "maguktól" az ellenkező irányba játszódnak le.

A Földön a a természetben az egyetlen, ami látszólag magasabb energiaszintre juttatja az anyagot, a fotoszintetizáló növény.

A "látszólag" alatt azt értem, hogy ha hátralépünk, itt is igaz marad, amit mondtam, hogy a rendszer összenergiája folyamatosan csökken, átmeneti növekedés sincs. Ugyanis az energia, amivel a növények felépítik a molekulákat, a Napból érkezik.

(Azért írtam fotoszintetizáló növényeket, mert nem minden növény zöld, ami fotoszintetizál.)

Vagyis ahhoz, hogy az élet spontán kialakulásához szükséges anyagok egyátalán rendelkezésre álljanak, kellettek volna fotoszintetizáló növények.

(Nem csak ők használják a fény energiáját, hanem a gombák, sőt, az állatok is, de azokat a molekulákat, amelyek értékelhető mértékben magasabb energiaszinten állnak, a fotoszintézis állítja elő.)

A másik, hogy ha létrejönne egy sejt, ami eleve nem történik meg, tehát értelmetlen beszélni róla, de ha létrejönne valamiért, abban nem lesz DNS/RNS. Anélkül nem lesz belőle két sejt. A DNS/RNS viszont a sejt nélkül működésképtelen.

Jó irányba mész, már majdnem megérkeztél.

'az emberi agy működése szüli a világot és alkotja meg az összefüggést jelenségek között, vagy a világ csak "van"'

Nem az emberi agy, hanem az elme, amely nem anyagi, vagy nem olyan módon, amiről a tudománynak fogalma van.

Vagyis nem test generálja a tudatot, hanem a tudat generálja a testet. Az agy a test része. Tehát nem az agyad generálja a tudatot.

Ez olyan álom vagy illúzió, amelynek konzisztensnek látszó szabályai vannak. Elhiszed, hogy az agyaddal gondolkodsz, és nem a nagylábujjaddal, és nem a kezedben tartott fagylalttal. Ezért, ha elolvad a fagylalt, vagy véletlenül belerúgsz a szekrénybe, az esetek nagy részében nem ájulsz el.

Most azt is tisztáztuk, hogy miért működik a placebo, illetve miért leszel a "valóságban" részeg, hogy ha tudatos álomban vagy a "Phase"-ben alkoholt iszol. link

Vagy hogy a "skizofrén" (több személyiséggel rendelkező) embereknek miért tud megváltozni a szemszíne. Persze, létezik rá materialista magyarázat. Miért ne létezne. Valamit mégiscsak ki kell nyögni rá. link

Hogy a tudatot nem az agy generálja, arra az egyetlen tudós, akiről azt gondolom, hogy "van agya", Roger Penrose is rájött. Ő úgy képzelte el, hogy az agy egy rádióvevő, amely a kvantummezőre van hangolva, ahonnan a tudat adása érkezik.

Innen már csak egy nyusziugrásra van a válasz.

Másfelől a valóság több szintből (héjból) áll, és ami az egyik szinten igaz, a másikon nem.

Andrásnak, Antalffy kapcsán:

én olyan szerzőt is olvastam, aki úgy véli, isten legfőbb bizonyítéka, hogy az a rengeteg sok elektron mind egyforma (szigorúan véve ugyan nem egyforma, de ne vegyük szigorúan).
Számomra az ellenkezője meggyőzőbb istenérvnek minősülne, ha tehát minden egyes elektron különbözne egymástól. Egy komoly képességekkel rendelkező Teremtőtől elvárnék némi fantáziát, szellemi gazdagságot!

Rizóma, pont erről írtam eggyel vagy kettővel ezelőtt.

Miért jó ilyen képeket tenni mások fejébe? Azon kívül, hogy iszonyatot okozol vele, van valami értelme?

Mage, azt írtad, hogy "...Az élet viszont szép..."
Szerintem az összkép szörnyű, azzal együtt is, hogy néhol, némelykor valóban szép. (nagyon távoli analógiájaként annak, hogy az univerzum összentrópiája növekszik, de egy részrendszer entrópiája viszonylag hosszabb ideig csökkenhet, hála - mint magad is jelzed - a Napnak és a fotoszintézisnek, stb.
Ide tartozik, hogy ha volt ősrobbanás, akkor volt egy különlegesen rendezett, kis entrópiájú kezdőállapot (pontosabban: majdnem-kezdő), amiből aztán az összentrópia kb. 14 mrd éve (nem annyi?) növekedhet. A folyamat során a gravitációt is vedd figyelembe, tehát a "csomósodások" korai kialakulása kozmológiai mérettartományban az entrópia növekedésének a jele, nem a csökkenéséé, azaz pont fordítva, mint a szénsavas palack CO2-je és a szobalevegő mérettartományában, a közismert termodinamikai példában)
Ám ha nem volt ősrobbanás, mi a magyarázat arra, hogy az univerzum összentrópiájának jelenlegi szintje nem a lehetséges maximumot mutatja?)

Hadd álljak ki a természetes szelekcióval zajló evolúció mellett is:
az a tízezer lépés, ami említettél - legyen annyi -, egyesével nem olyan valószínűtlen (így együttesen sem), ha figyelembe veszed, hogy egy apró változás is tartós előnnyel járhat a "létharcban". Dawkins (és sokan mások) szerint gond nélkül meg lehet tenni sokezer lépést egy enyhe emelkedőn felfelé, legalábbis sokkal könnyebben, mint mondjuk százszor egymás után hárommétereket ugrani a magasba (elnézést, Mr Dawkins, a hasonlat bumfordi kiegészítéséért).
Ugyanakkor a teodiceáre adható legjobb válasz is a természetes szelekción nyugvó evolúció: az élővilág alapvetően azért szörnyű, mert ez a folyamat a lényegénél fogva amorális. Így aztán az oroszlánok szétmarcangolják a még életben lévő antilopot, Suharto hívei pedig az általam említett módon végeztek Sukarno híveivel (meg a valós vagy vélt komcsikkal, liberálisokkal, idegenekkel stb.)
Forrás: J. Oppenheimer két dokumentumfilmje, Az ölés aktusa, ill. A csend képe -- mindkettőt érdemes megnézni.)

Egyébként nem akartam öncélú lenne az iszonyatos képpel, elnézést kérek, ha túl tömény voltam, azért pedig főként, hogy beleidétlenkedtem némi mácsós viccelődést.

Annál a tízezer lépésnél nem az evolúcióra gondoltam.

Ott vagyunk, hogy a Föld lehűlt, és nincs rajta élet. Van széndioxid, vasoxid, víz, és mindenféle stabil vegyület.

Ha átugorjuk azt, hogy ezek nem fognak reagálni egymással, akkor persze, minden lehetséges, a hóember is összeállhatott volna.

Miért ugornánk át?

Miután az olvadt kő lehűl, a rajta lévő anyagok nem fognak reagálni egymással, mert már reagáltak, amikor olvadt volt. Nem tudom, hogyan lehetne ezt jobban leírni. Valószínűleg itt bejátszik, hogy vegyésznek készültem.

Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy az első élő sejt megjelenéséhez csupán annyi szükséges, hogy tízezerszer leguríts a lejtőn egy golyót, és az tízezerszer felfelé guruljon, úgy, hogy egyszer sem gurul lefelé. Ez a legjobb hasonlat, amit találtam rá.

Azt a brutális képet kivettem. Remélem, nem bántódsz meg. Utálok moderálni, viszont mindent látok magam előtt, amit leírsz (vagy leír bárki más).

"Ám ha nem volt ősrobbanás, mi a magyarázat arra, hogy az univerzum összentrópiájának jelenlegi szintje nem a lehetséges maximumot mutatja"

Ez a kérdés hasonló az elektronokhoz. Arra is azt akartam válaszolni, hogy kitűnő felvetés. A konklúzió tér el.

Ha választani kell, szerintem is az egyforma elektronok szólnak a teremtés mellett. Persze, csak ha figyelmen kívül hagyom, hogy nem léteznek.

Ha a világegyetem 14 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, akkor kell megkérdezni, hogy hol az entrópia. Ha fiatalabb, mint száz év, akkor érthető, hogy nem jutott el oda.

Nézzük máshogy. A Mandelbrot-halmaz generálása megvan? Azt ugyanis fel tudjuk használni.

Strike, fogalmam sincs, miért van élet, meg, hogy mi az az élet és mihez képest van élet. ha lemegyek szubatomikus szintre, akkor eljutunk oda, amit Mage is mond, hogy minél jobban ránagyítasz, annál több apró részletet találsz, s ha ezt modellezed, akkor tulajdonképpen előre tudod vetíteni, hogy hol kellene újabb részecskék után kutatni és megfelelő eszközökkel meg is találod majd azokat feltételezhetően. na most, ha azt is hozzátesszük, hogy minden ilyen apró részecskének van energiája, akkor tulajdonképpen van egy végtelen energiamező, amiben ezek a láthatatlan részecskék rezegnek, de ha tovább gondolod, akkor arról van szó, hogy ezek a részecskék tulajdonképpen energia részecskék, tehát az anyag is valahol ezen energiarészecskék specialás tömörülése, így az anyag az energiához képest információs értékkel is bír. tehát ahogy távolodsz, annál inkább mást látsz, ugyanakkor valahol nagyon sok a hasonlóság. hogy az orvosi oldalát is belehozzam, valami olyasmiről van szó, mint amikor rámnézel és felismersz, s azt gondolod, hogy ember vagyok, pedig ha elkezdenénk vizsgálni, hogy miből állok, akkor szépen lassan kirajzolódna, hogy csak 10 százalékban vagyok humán és 90 százalékban mikrobióta, hiszen az örökítőanyag állományom összetétele ezt igazolja, s ha eltávolodsz nagyon messze tőlem (vagy rámnagyítasz mikroszkóppal) és mondjuk elképzeled, hogy egy UFÓ speciális "szemekkel" letekint a Földre, akkor azt fogja látni, hogy a Föld egy olyan bolygó, ahol elképesztően sok pici organizmus lakik speciális formákba tömörülten (ezek a formák az emberek, a fák, az állatok, a házak, stb), hiszen szimbiózisban (és máshogy) élünk baktériumokkal, parazitákkal, vírusokkal, gombákkal (szánkban, gyomor-béltraktusban, bőrön, stb.). szóval igen, el tudom képzelni, hogy az univerzum egy végtelen kvantummező vagy más szóval energiamező, ami olyan, mint egy fraktál, de hogy mitől rendeződik úgy, ahogy, vagy egyáltalán rendeződik-e, s nem csak innen tűnik úgy, vagy, hogy létezik-e "A gondolat", vagy "Az elme", ami örök és miatta kavarog az energiamző, vagy mindez csak egy unatkozó elme játszadozása, ezekre egyáltalán nincs válaszom, arra meg végképp nincs, hogyan alakult ki az élet, meg hogy mi az élet. ha meghalok, akkor például semmi más nem történik, mint hogy levetem a testemet, a bennem lekötött energia szép lassan felszabadul és gondolom átalakul, már ha van élet, ha viszont nincs élet, hanem mindez csak egy gondolati sík, akkor meg nem tudom hova tenni azt, hogy meghalunk és élünk, akkor a két szónak semmi értelme. ha a gondolat örök, akkor tulajdonképpen beleveszett az életbe és a halállal csak felszabadul, de vajon tudod-e követni majd, "megéled"-e, az egész vagy-e, vagy csak a része? folytathatnám...

Enikő mindent elmondott. Hozzátenni nincs mit, úgyhogy fraktálozzunk kicsit.

Remélem, a Mandelbrot halmazt nem kell bemutatni.

link

Klasszikus fraktál, végtelen mélységig zoomolható. Ebből fakadóan azt sem lehet meghatározni, hogy mekkora.

Ennek az elképesztő objektumnak az a képlete, hogy z = z2 + c. Ez nem matematikai egyenlőség, hanem függvény, tehát azt jelenti, hogy "legyen z következő értéke a z jelenlegi értékének a négyzete plusz c". Induláskor z = c. A c komplex szám. Ebből lesz a Mandelbrot-halmaz.

Ami fölött könnyű elsiklani, hogy Mandelbrot halmaz nem létezik. Nem tudsz odamenni sehova, és becsöngetni, hogy:

- Hello, itthon van a Mandelbrot halmaz?
- Nincs, Júlia halmazzal játszanak a pajta mögött.

Amit látsz bármelyik képen, az nem a Mandelbrot halmaz, hanem egy adott nagyításban készült lenyomata, ami elvileg hasonlít rá. De nem az, hanem pixelek halmaza, és ha nagyítóval nézed, nem lesz végtelen, látni fogod a pixeleket. Újraszámolhatod erősebb "nagyításban", de az se a Mandelbrot halmaz lesz, hanem egy másik lenyomata, ami semmive sem pontosabb az előzőnél.

Ha kinyomtatod 3D nyomtatóval, az sem a Mandelbrot halmaz lesz, hanem egy plasztikdarab.

Mandelbrot halmazt soha sehol nem fogsz látni. Adott felbontású lenyomatát látod.

Az elektron ugyanez. Senki sem látta. Amit lász, hogy mi történik a műszerrel, ha elvégzel egy kísérletet. Például ha belövöd a gőzkamrába, csíkot húz, amiből azt gondolod, hogy részecske. link

Ha átlövöd a kettős résen, akkor egy mintát rajzol a falra, amiből azt gondolod, hogy hullám.

Egyik esetben sem az elektront látod, hanem annak a hatását. Pontosabban, a szemedbe csapódó fotonok hatását látod, amelyek talán a műszerről verődtek vissza, amelyen talán az elektron hatása látszik.

És itt nem az a lényeg, hogy a valóság esetleg másként fest, mint ahogy a szemed látja. Az is benne van. Ami ennél fontosabb, hogy fogalmad sincs, mi az elektron.

A részecske emberi fogalom. Kis kék golyó, mi más. És ezért helytelen azt mondani, hogy néha úgy viselkedik, mint egy részecske, néha úgy, mint egy hullám. Soha nem viselkedik se részecskeként, se hullámként. Mindig elektronként viselkedik, amiről fogalmad sincs, hogy mi.

Innentől fogva lehet, hogy az elektron programkód. Lehet, hogy álom. Lehet, hogy tízdimenziós, bedrogozott méhecske.

Hogyan néz ki a Mandelbrot halmaz? Bár a valódi halmaz sosem látható, mondhatja valaki, hogy úgy fest, mint egy kör és egy szív gilisztákkal körbevéve.

Mi van, ha azt mondom, hogy egyáltalán nem úgy néz ki, hanem úgy, hogy z = z2 + c?

Mi van, ha az elektron se nem részecske, se nem hullám, hanem egy matematikai formula? Mi van akkor, ha az elektron egy ötlet, amivel az Univerzum akkor állt elő, amikor valaki először lezoomolt odáig?

Úgy hallottam, egy emberi sejtben egymillió féle kémiai folyamat játszódik le, ezért reménytelen megérteni. Hogy a szám mennyire pontos, az most mindegy. Fogadjuk el most. Egymillió kémiai folyamat.

Ezután állj a tükör elé, és nézz a szemedbe.

Biztos vagy benne, hogy van agyad? (Kivételesen nem cinikusan használom.)

Nem az a kérdés, hogy ha belenéznél, lenne-e benne agy, hanem, amíg nem nézel bele, biztos, hogy ott van?

Mi van akkor, ha csak addig a szintig rajzolódik ki a fraktál, amit Univerzumnak nevezel, amennyire épp belezoomolsz?

Amikor nem az elektronmikroszkóppal játszol, hanem focizol vagy parfümöt fújsz magadra, biztos ott vannak az elektronok? Szükséged van rájuk akkor, amikor az a kérdés, tetszik-e a parfüm illata?

Enikő: 'az univerzum egy végtelen kvantummező vagy más szóval energiamező, ami olyan, mint egy fraktál, de hogy mitől rendeződik úgy, ahogy, vagy egyáltalán rendeződik-e, s nem csak innen tűnik úgy, vagy, hogy létezik-e "A gondolat", vagy "Az elme", ami örök és miatta kavarog az energiamző'

Olyan fél évve ezelőtt kezdtem látni azokat a lényeket, amelyek úszkálnak benne.

Több típusuk van. Tudatállapottól függ, hogy melyik típust látom. Most repült el mögöttem kettő, kígyózó vonalban, a fal mellett. Bár szeretik a falat és a padlót követni, mehetnek bármerre.

A "repült" pontatlan szó. Inkább úsznak. Ez magyarázhatja azt, hogy miért tudom őket a kezemmel mozgatni anélkül, hogy megfognám őket. Ez a kisebbekkel működik, és csak közelről.

Gyerekkorom óta ismerem a legtöbb szokásos érzékcsalódást, mint például szemben úszó retinamaradványok, vagy a nyomás hatására megjelenő színes, vibráló formák.

Ennek ellenére többször is rákerestem minden lehetséges materialista magyarázatra.

99%-ig biztos vagyok benne, hogy valódiak, és 99.9%-ig biztos, hogy korábban nem láttam őket.

Ezen kívül egy rakás dolgot látok, mind józanul, mind még józanabbul, ami alapján úgy tűnik, az Univerzum digitális.

Á, most már látom, hogy került ide a Mandelbrot halmaz. Afféle metaforaként, ha jól értem.

Hogy mi az objektív valóság, arról nyilván nem tudok semmi újat mondani, amit mások eddig ne mondtak volna -- és megint mások ne cáfoltak volna*. Magad is csak lehetőségekről beszélsz, természetesen.
Például az "úszkáló lények" lucid álomban - vagy másként - való észlelése elvileg lehet ugyan a nagy-nagy program egy zöreje, halvány vetülete a személyes tudatodban, de nem inkább a te saját képzelőerőd egy mellékterméke? Azt mondod, kifejezetten erős a képi fantáziád, gombák, pejotkaktusz, LSD vagy más drogok nélkül is -- ugyanakkor ezek a képzetek mintha kultúrafüggőek lennének, mintha a Verne-illusztrációkból, Miyazaki-képekből, Mátrix CGI-kből és hasonlókból erednének. Javíts ki, ha mégsem.

Visszatérve a Mandelbrot halmaz hasonlatához: ha egy pápua programozó a képzetes koordinátarendszer ugyanazon területén ugyanolyan mélységig zoomol (és ugyanolyan iterációs sávos színezést használ), ugyanazt a fraktált fogja látni, a halmaz részleges képi megjelenítéseként. Sőt, talán még Hanzi, az egykori okos ló is ugyanazt látná, megkockáztatom, még ha csak viccből is.
Jó, ez nem bizonyíték, de valami gyanú amellett, hogy a Mandelbrot-halmaz az objektív valóság része, nem?

* Einstein sok évtizede rosszul áll a Bohrral folytatott vitájában, dehát nekem (is) jobban esik azt hinnem, hogy a Hold mindig a helyén van, akkor is, ha senki nem néz rá.

"és 99.9%-ig biztos, hogy korábban nem láttam őket. "

bocsánat, ezen átsiklottam.
Mit mondjak, az a 0,1 % azért nem annyira elenyésző...

az apukám, aki meglehetősen aktív életet élt teljesen váratlanul tegnapelőtt hétfő reggel bekerült a kórházba infarktus gyanúval, amikor a mentőben ült, beszéltam vele, jól volt, kiderült, hogy csak anginája volt, csináltak nála radiográfiát, ami nyomán azonnal beültettek egy stentet, majd amikor vége lett a beavatkozásnak, egy olyan komplikáció lépett közbe, aminek az előfordulási valószínűsége 3%, az apukám tegnapelőtt hétfőn 16:52-kor meghalt, a halott apukám tegnapelőtt hétfőn 20:53-kor felhívott telefonon, miközben a tesómmal beszélgettünk arról, hol is lehet "apa" most, mivel facetime videon beszélgettünk a magyar telefonomon és apa facetime audion hívott a norvégon, tesóm unszolására felvettem és azt mondtam, hogy halló, a vonal 3 másodperc után megszakadt, ezen három másodperc alatt halk zörejek voltak hallhatóak. nem szeretném sajnáltatni magam, nem emiatt írtam ezt le most, hanem azóta is nézegetem a telefonomon az infot: apa iphone 23 November 2020 20:53 Incoming Call 3 seconds (36 KB) (amúgy imádom az apukámat)

Enikő, mivel remélem, jól értettem, miért írtad le, ennek megfelelően válaszolok.

Az első, ami eszembe jutott, egy hasonló történet, annyi a különbség, hogy ott évek teltek el, és nem telefonon jött létre a kapcsolat, hanem az illető megjelent online valamelyik chatprogramon, és az egyetlen számítógéphez, amin még be lehetett jelentkezve, "egész biztos senki nem fért hozzá, és nem kapcsolta be".

Bár nem tudtam ellenőrizni a történet hitelességét, beleillik az elmúlt egy év tapasztalataiba.

Aztán itt vannak a Mandela effect különböző verziói, például én is úgy emlékeztem, hogy sokkal régebben elment. link

Ha össze kellene foglalnom, mit gondolok, akkor az elmúlt egy év alapján azt, hogy az eltávozás illúzió. És nem úgy illúzió, hogy van túlvilág, vagy reinkarnálódunk, hanem úgy, hogy az apukád is te vagy.

Az a verziód, amelyik jobban rálát a "valóságra", ilyen módon üzen neked, hogy ugyan itt és most fáj, de tudd, hogy minden rendben.

Mage, jól értetted.
Az apukád is te vagy gondolatmenettel arra gondolsz-e, hogy annyira akartam, hogy apu jelezzen, hogy tulajdonképpen ezért jelent meg a telefonom kijelzőjén a hívása? Vagy esetleg azt, hogy még amikor élő volt, akkor is én képzeltem oda? Ha ez utóbbi, akkor ez azt jelenti-e, hogy mindenki maga képzeli oda saját maga köré az embereket, s akkor ez tulajdonképpen azt jelenti-e, hogy egyetlen "ember" létezik súlyos fokú tudathasadással, vagy fokozott képzelőerővel? vagy ez ilyen formán megfoghatatlan?

Egyelőre két racionális lehetőséget találtam.

1. A helyes válasz az, hogy egyetlen lény létezik.

2. Az űrlények, akik a 12. dimenzióban laknak, és akik a szimulátort építették, amelyben élünk, azt találták ki kedvenc szórakozásuknak, hogy napi szinten bombázzanak az 1. opciót alátámasztó üzenetekkel. Hogy ezen mit élveznek, ne tőlem kérdezd.

Ugyanis amióta ezt gondolom, szinte naponta látom ugyanazt a számot az órán (kivéve akkor, amikor odafigyelek rá), a mérlegen, vagy bárhol máshol. Amit mondok vagy leírok, az immár nem heteken vagy hónapokon, hanem perceken vagy órákon belül történik meg. Akire gondolok, egy napon belül jelentkezik.

Az egyetlen, ami még látszólag nem működik, hogy ezt egyszerre szándékosan és azonnal elérjem.

(És egy évvel ezelőtt előre tudtam, hogy így lesz.)

Az emberek időnként kiszólnak úgy, hogy észre sem veszik. Mondanak egy mondatot, amit szinte lehetetlen másként érteni, és utána vagy nem emlékeznek rá, vagy zavartan mosolyognak, mint tegnap a pszichológusom.

Csupa olyan könyvbe futok bele, amelynek az állításai csak akkor nem vezetnek triviális logikai ellentmondásokba, ha abból indulunk ki, hogy egyetlen tudat létezik. A vicc az, hogy ezt a szerzők többsége látszólag nem vette észre.

Filozófiai úton réges-rég, 15 éves korom körül gondoltam erre. Akkor még csak ötlet volt. Az utóbbi egy év olyan, hogy azt érzem, egy filmet látok, aminek körülbelül tudom, mi következik, mégis, illetve épp ezért szeretném nézni.

Ez az információ mindenféle, látszólag különböző forrásból áramlik.

link

link

link

link

link

link (4:20-nál)

link

link

Szeretném aláhúzni, hogy nem a fentiekből vontam le ezt a következtetést, hanem először "rájöttem", és azóta napi szintű tapasztalat támasztja alá. A személyes tapasztalatot követte az, hogy a fentiek nagy részébe különösebb erőfeszítés nélkül futottam bele. Elém kerültek.

Mindegyikben vannak kisebb-nagyobb pontatlanságok. Ez érthető, mert ha evidens lenne, nem volna rajta mit felismerni.

Ez is erről akart szólni: link

És amikor a 31 perces filmbe, amit úgy két évvel ezelőtt láttam, beletekerek, akkor elsőre, másodpercre pontosan találom meg azt, amire gondolok.

Nyilván véletlen. Vagy az űrlények mulatnak késő éjjel.

link

Ami a pontatlanságokat illeti, ezek nagyrészt abból fakadnak, hogy az ember (már aki) azt még csak-csak el tudja képzelni, hogy egy lény létezik, az viszont nehezen vagy sehogy nem fér a fejébe, hogy az idő nem lineáris, és a "valóság" képlékeny, és több szinten létezik.

Például lehet úgy is nézni, hogy az apukád is te voltál, és lehet úgy is, hogy sosem létezett, hanem elképzelted. A kettő közötti különbség kisebb, mint amekkorának elsőre tűnhet.

Én huszonéves korom óta, bárhonnan elköltöztem, maximum egy héten belül meg voltam győzödve arról, hogy soha nem is éltem ott.

Idén jutottam arra a következtetésre, hogy ezek alapján ott sem vagyok soha, ahol most vagyok.

én sokat hivatkozok arra az életemben, hogy nagyon rossz a hosszú távú memóriám, kb 1.5 évvel korábbról szinte semmire nem emlékszem, illetve amire mégis, ott nagyon nehéz újra elhinnem, hogy velem történt. a rövid távú memóriám viszont baromi jó, szinte bármit vissza tudok mondani, amit sikerül közvetlenül előtte egy nappal elolvasnom, vagy csak átfutnom.
az egy lény koncepció nekem is belepasszol a képbe, volt is egy olyan tapasztalásom tizenévesen, amikor megláttam és megéreztem, milyen “visszamerülni” az egybe, csak én nem tudom még így leválasztani magamról a világ többi részét és nem tudom úgy felfogni, mintha csakis magamat boncolgatnám, bár az is sokatmondó, hogy az ember saját maga reflexióját látja mindenkiben és arra reagál egész élete során.
átmazsolázom majd a linkeket, amiket írtál, egyelőre még nem volt időm.

Az Ószövetség két fő cselekménye közül az egyik, hogy Isten azon pánikol, hogy az ember olyanná válik, mint ő. Ehhez elvileg két gyümölcsöt kellene megenni, amiből az egyiket már rájuk is dumálta a Gonosz Fényhozó.

Akit Istennek nem volt ideje átnevezni.

Például lehetett volna a neve Jóságos Fényhozó vagy Gonosz Sötétség. Valahogy egyik se jutott Isten eszébe.

Később az istenné váláshoz elég lenne egy tornyot építeni, főleg akkor, ha a rövidtávú memória nem működik. Mert ugye, a torony a tudást jelképezi. Az már megvolt. Azt a gyümölcsöt megették. A másik maradt ki, az örök élet. Nem égigérő tornyot kellett volna építeni, hanem égigérő kórházat. Ehhez gondolkodni is kéne, nem csak olvasni.

Itt az a két kérdés merül fel, hogy tényleg ilyen könnyű emberből istenné válni, és hogy ezzel mi a baj. Vagyis, miért nem azt tekintjük elmeroggyantnak, aki napi 24 órából nem tölt 24-et azzal, hogy isten legyen?

A másik, hogy ez az Isten tele van kisebbsendűségi komplexussal. Milyen Mindenható az, amelyik egy közönségszavazáson, a saját teremtményei előtt nem bírja lenyomni az aranyborjút? És ha nem bírja lenyomni, nem magába néz, hanem toporzékol? Milyen Isten az, aki attól retteg, hogy egy-két ember másik istent imád, sőt, neki gyűjt gallyakat, rak tüzet, és akár odáig merészkedik, hogy a másik istennek füstöl?

Főleg úgy, hogy más istenek elvileg nem léteznek.

Az olyan Isten, aki elfelejtette magáról, hogy isten.

A keresztény, aki alkoholt iszik, veri a nőt, a gyereket, és háborúba megy, megteremti a keresztény Istent. És még akkor sem ismer magára. Sőt, a többi keresztény sem ismeri fel benne a keresztény Istent, akit imád.

Valahol benne van, hogy ne az égben keressetek, hanem a földön. Nem tudom, melyik rész, de ott kell lennie. Emlékszem, hogy beleírtam.

Kérdés, hogy ennél szájbarágósabb lehetne-e. Leszámítva azt a Bibliát, amelyik egy sorból áll.

Az Újszövetség egyetlen üzenete, hogy olvasd el újra az Ószövetséget, mert szinte biztos, hogy félreértetted.

És ha félreérted, kapsz egy olyan Istent, aki megkínozza és megöli a saját fiát (saját magát) úgy, hogy annak semmi értelme és semmi haszna nincs, és teszi mindezt a teremtménye bűnei miatt, amely bűnöket úgy lehet összefoglalni, hogy a teremtményei olyanok, amilyennek teremtette őket.

A Jelenések könyve azt próbálja elmagyarázni, hogy ha félreérted a Bibliát, kapsz egy mennyországot, ahol tizenkét vénapó térdepel és könyörög egy öreg ratyi istennek, hogy fogadja el, hogy tizenkét vénapó térdenállva könyörög hozzá, és engedje nekik, hogy ezt az időtlen időkig folytassák.

Ezek után érthető, ha az ideje nagy részében a pincében főzöget.

Az Újszövetség olyan, mint amikor Schrödinger szólni akart, hogy "gondoljuk már újra ezt a kvantummechanikát, mert bár az ötlet jó, a jelenlegi formájában rettenetes dolgokra enged következtetni".

Ebből azt értették meg az emberek, hogy a kvantummechanika a legmagasabb formája a fizikának, mert még egy macskát is hülyére lehet vele szívatni.

A Bibliából azt értették meg, hogy van egy Isten az égben. A haladóbbak azt, hogy van egy Isten az égben, aki szólt, hogy "ne ott keressetek", tehát keressük ott.

Annak örülök, hogy van, aki többet ért.

Maradt rá maximum húsz évünk, hogy vagy teljesen felébredjünk (ez megold mindent), vagy félig, ami elég ahhoz, ami más módon reménytelen, tehát hogy visszaültessük az Amazonast, és kipucoljuk az óceánokat.

Közben talán rájövök, hogy a nagyszüleim is én voltam-e, vagy elképzeltem őket.

Enikő, ha van kedved, küldj egy tetszőleges emailt a mage k. mage.gold (vagy mage.hu) címre.