Én csak annyira voltam képes gyerekkoromban, hogy kizártam a külvilágot. Életem első 4 évében. Mindent tudtam folytatni, amit elkezdtem, de csak magamról tudtam, külső ingerre nem reagáltam. Ezért 2-től 14 éves koromig gyógyszert kellett szednem rá, mert anyám ezt betegségnek tekintette, és hiába mondta több orvos is, hogy nincs semmi bajom, talált egy olyat, aki ezt epilepsziának minősítette (pedig soha nem voltak epilepsziás görcsös rohamaim) és gyógyszert írt fel. A gyógyszertől megszűnt ez a képességem. 4 éves korom után nem jött elő a képesség, de még 14 éves koromig szedették velem a gyógyszert, mert nem volt átlagos az EEG-jel. Most 40 vagyok, és még mindig nem jött vissza ez a képességem, gyógyszer nélkül sem.

Mindig is tudtam, hogy nem voltam beteg, indokolatlannak éreztem a gyógyszerszedést, és gyakran tiltakoztam is ellene. De csak kb. 30-32 évesen jöttem rá, hogy ez egy képesség volt, amit fejleszteni kellett volna, tudatosan be- és kikapcsolhatóvá tenni, de erre az akkori orvostudomány még nem volt képes, talán a mostani sem az, sőt, még azt sem ismerték fel, hogy ez egy képesség, ezért inkább gyógyszerrel elnyomták. Arra is rájöttem kb. 30-32 évesen, hogy miért volt ez az egész. Azért ragaszkodott anyám a gyógykezeléshez, azért akarta ezt a képességemet mindenáron betegségnek nyilvánítani, mert abban az állapotban nem voltam irányítható. (Valószínűleg ezért született az öcsém is 4 éves koromban, annak ellenére, hogy nem akartam testvért. Egyrészt büntetés volt nekem, mert nem voltam irányítható, másrészt B terv helyettem, hogy ha engem nem lehet irányítani, akkor legalább őt lehessen. Ez a második pont nem vált be, de mire anyám rájött, hogy az öcsém még kevésbé irányítható, mint én, addigra már ő volt a kedvenc. Öcsémmel azóta sem vagyunk igazán jóban, mert nem akartam testvért, és soha nem tett semmit, hogy megkönnyítse ezt a helyzetet, soha nem volt engedelmes jó testvér, és a mai napig nem tudok mit kezdeni vele, még azzal sem, hogy ő van.)

2017. novemberében viszont vettem egy Repello nevű társasjátékot, és amióta megvan, egyre inkább úgy érzem, hogy ez segíthet. Ha jól belemerülök a játékba, akkor mintha egyre közelebb kerülnék ahhoz a bizonyos gyerekkori tudatállapothoz, a külvilág kizárásához. Szerintem nem kellene hozzá nagyon sok, hogy el is érjem. Ez egy fél órás játék, és szerintem min. 10 játszma, max. 24 óra Repello kell ahhoz, hogy elérjem azt az állapotot. Az már más kérdés, hogy mikor és hogyan tudom majd szabályozhatóvá tenni, tudatosan be- és kikapcsolni, az valószínűleg hosszabb folyamat lesz (aminek az első lépése a tudatállapot függetlenítése a Repello társasjátéktól), de ha csak egyszer akarom elérni azt a tudatállapotot, az ilyen egyszerű lenne, csak nincs kivel játszani ennyit. Itthon is szoktunk néha Repellot játszani, de egyszerre csak 1-et. De majd keresek partnert a 24 órás Repello partihoz.

Valószínűleg az összes fenti következtetésed helytálló.

Én ennek az ellenkezőjére szedek gyógyszert. Semmit nem tudok kizárni. Tegyük hozzá, hogy többnyire nem is akarok. Ami zavar, az rossz. Azt el kell tüntetni. Meg kell javítani.

A történetedről a Végtelen határok sorozat egyik epizódja ugrott be, amiben Cassie volt a főszereplő.

link

Miközben mély együttérzés fog el, amikor a megpróbáltatásaidról írsz, András, azon tűnődöm, hogy te vajon engedelmes voltál-e, illetve hogy az öcséd akart-e téged. És ha nem, vajon megtettél mindent, hogy megkönnyítsd neki ezt a helyzetet?

Én mindig engedelmeskedtem annak, akinek célszerű volt, főleg konfliktus-megelőző célzattal. Az nem értelmezhető, hogy az öcsém akart-e engem, hiszen én voltam előbb. És neki eleve könnyebb a helyzet, mint nekem, mert én már eleve ott voltam neki. Ő viszont egy változás volt az életemben, egy nagy és nem is mindig kellemes változás. Egy olyan életben, amivel addig elégedett voltam, nem szorult változásra. Amúgy igen, mindig megkönnyítettem a helyzetét, mert mindig tiszta és világos elvárásaim voltak vele szemben. Csak ő nem mindig teljesítette ezeket.

Mondjuk szerintem ha valaki öntörvényű, magának való és erős akaratú, akkor az a játék addig fair csak, amíg másokat nem akar belevonni. Ez természetesen rám is igaz.

Strike:Ezt a hozzászólást most nem értem, nyilván nem az én hozzászólásomra vonatkozik, mert én senkit nem akartam bevonni semmibe, sőt, éppen ki akartam zárni a külvilágot, csak nem hagyták. De már az előző hozzászólásoddal is elterelted a témát a lényegről, a gyerekkori képességemről, csak azért válaszoltam, mert kérdeztél, és olyankor válaszolni kell.

Strike, szerintem te abbó kimaradtál, amikor évekkel ezelőtt András Don Quixote módjára megküzdött a Mensa Hungary-val. (Úgy hiszem, a Mensa Hungary is szívesen kimaradt volna belőle.)

Aztán egy társkeresővel, ami, hála az égnek, valaki másé volt. Úgy rémlik, akkoriban Aspergerrel próbálták távdiagnosztizálni őt.

Én érteni vélem azokat, akik úgy gondolkodnak, mint ő. Tévesen feltételezik, hogy a szavaknak jelentése van. Ott kezdenek el harcolni, ahol mások abbahagyják. Bartus László is ilyen karakter.

Például én is azt gondolom, hogy valami lehet a fejével annak, aki szerint nem kellene most azonnal - nem holnap, nem jövőre, nem 2050-re, hanem ma - kivonni a forgalomból az összes fosszilis üzemanyagot használó járművet. (Kivéve a mentőt, tűzoltót, rendőrt, és szállítmányozást. Azok rövid haladékot kapnának).

Greta Thunberggel ellentétben én nem harcolok érte, mert tudom, hogy mi az emberek reakciója. Ehelyett azt várom, hogy megsüljenek, és közben arra gondoljak, hogy "Lám, lám, ugye megmondtam."

Ez mivel jobb, mint Greta Thunberg?

Attól vonatkoztassunk el, hogy úgymond szent ügyért harcol. Az a mellékhatás. A saját igazáért harcol, mint mindenki más. Logikailag igaza van, viszont vesztes háborúba kezd.

Bele se kezdeni jobb?

(Na jó, az utóbbi egy évben a "Lám, lám..." helyett van másik tervem.)

Visszatérve Andrásra, milyen gyerekkor az, ahol valakit négy és tizennégy éves kora között akarata ellenére tömnek epilepsziára való gyógyszerrel, úgy, hogy nem is epilepsziás?

Valami azt súgja, hogy abban a családban nem ez volt az egyetlen agyrém. Bele se merek gondolni abba, hogy miknek kellett még engedelmeskednie.

Mondom, ezt a részét teljesen át tudom érezni. És valóban nem látom azt teljesen, hogy ki milyen mozit néz az életében, ezért különösebben ítélkezni sem akarok. Valóban nem ismerem a teljes képet.

Valóban nem voltam itt.
Viszont hallottam már róla, hogy bizonyos képességeket, érdeklődéseket, hajlamokat bizonyos szülők betegségnek titulálnak. Elképzelni sem akarom, milyen lehet az, ha ezt négy éves kortól kezdik.

"Viszont hallottam már róla, hogy bizonyos képességeket, érdeklődéseket, hajlamokat bizonyos szülők betegségnek titulálnak."

Erről pont írni akartam, bár nem a szülők kapcsán. Fogok is.

"Erről pont írni akartam, bár nem a szülők kapcsán. Fogok is. " Ehhez képest csak gombák vannak a friss bejegyzésedben...

Ha valakit érdekel néhány részlet a családom történetéből, akkor ezt ajánlom: link