Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e még ide. Engem is frusztrált a dolog. Most azt gondolom, hogy egy nagyon értékes blog ez, és jó volt egy kis szünet újragondolni a dolgokat.

Nem azért, mert most már a homofób gondolatok nem szívesen látott vendégek. Ehhez én személy szerint nem ragaszkodnék, de be kell látni, hogy magasabb szintű gondolatokat nem lehet megosztani úgy, hogy az alapok nem stimmelnek. Rengeteg fajta beszélgetésben ez kevésbé jön elő. Lehet például homofóbokkal ásványokról beszélni vagy csillagokról, vagy atomerőművekről. Létélményekről viszont nem.

Nem bizony, amit akkor értettem meg, amikor pár éve mélyebben beszélgettünk egy hospice-ban dolgozó rokonommal, aki Svédországban él. Az egészséges emberek azt hiszik, hogy védi őket valami burok, ami nem engedi, hogy bajuk essen. Nem értik, hogy miért olyan nagy dolog a fogyatékkal élők integrálása a társadalomba. Nem értik, hogy "miért kell nekik nézni", hogy valaki nyomorék. Nem értik, hogy miért nem lehet négy fal között nyomorékoskodni, és szépen csendben, lehetőleg nagyobb zavarok nélkül meghalni. Mit akarnak, hiszen kapnak enni, nem lökjük őket le egy szöges hordóban a Gellért-hegyről, satöbbi.

Akinek a társadalom által széles körben ünnepelt identitása van, legyen az nemi identitás vagy más, pontosan így érez. Tök ugyanez van a hajléktalanokkal kapcsolatban is. Legyen szíves a kedves hajléktalan, és menjen haza. Vagy ha nem haza, akkor a kurva anyjába el, hogy ne kelljen átlépni az aluljáróban.

Szerintem attól, hogy valaki így gondolkodik, nem lesz butább (ez szerintem inkább csak egy erős jel, mint bizonyosság), mivel a társadalom nevel ilyenné. A társadalom - szinte tetszőleges -, amely ezzel az éthosszal éppen tönkretossza a bolygót; tágabb értelemben saját magát.

A létélmény más. Egészen más világ az, hogy ha kilépsz - és én egyelőre csak kicsit léptem ki - a komfortzónából, ahol minden egyértelmű és egy irányba mutat. Rájönni, hogy nagyon más világok is vannak, ahol egészen más szabályok uralkodnak. Azért döntöttem úgy, hogy visszajövök, hogy ezekről halljak, beszélgessek.

Az életem elég nagy részét képezte és részben képzi az identitáskérdésekből adódó fájdalom, de még sokkal nagyobb részét ez a rossz szájíz, amit ez a téma a legtöbbször maga után hagy. Hadd legyen mindenki olyan, amilyen akar, pláne, ha ezzel másokat nem bánt.

Tudom, hogy nem az van, amit hiszek a világról. Mindig is tudtam. Néha megőrülök álmomban. Eszelősen nevetek a többieken, mert tudok valamit, amit ők nem, és belül érzem, hogy nekem van igazam. Nem tudom, hogy mi ez az igazság, de amikor ennek a blognak azokat a részeit olvasom, ahol nem pálpusztai és kardlapozás van, úgy érzem, közelebb kerülök hozzá. Olykor tudok repülni is, ha megfeszítem az akaratomat. Ettől a többiek elrémülnek és félni kezdenek. Senkit sem bántok, még csak gondolat szintjén sem, mégis érzem, hogy utálnak.

A napokban gondolkodtam róla, hogy csak szeretnék eljutni oda, ahol te jársz, Mage. Először szétnézni, aztán a többi jön magától. Vagy nem.

Remélem, hogy fogunk itt még a világról, a környezetről vagy szexről beszélgetni.

Részben azért akartam szünetelni, vagy esetleg abbahagyni, ami történik velem.

Nem feltétlen kellene idejönnöm és többször leírnom, hogy "nézzétek, megint láttam a jövőt". Egyrészt kevésbé elegáns, másrészt kívülről talán máshogy néz ki, mint belülről.

Napi szinten bőgök a rámtörő érzésektől, hogy van valaki "ott fent" (itt bent), aki törődik velem, sőt, úgy hiszem, az a valaki én vagyok.

A Vylie és a királylány első része három-öt perc alatt töltődött az elmémbe. Szinte semmit nem kellett gondolkodnom rajta. Nézd meg, mi történt benne, és azóta mi történt a valóságban.

Kisebb részt említem ezeket azért, hogy téged és a többieket győzködjem arról, hogy mekkora menő vagyok. Nagyobb részt arról szól, hogy próbálom felfogni azt, amin keresztülmegyek.

Ma csak azért akartam berakni három videót, hogy kifejezzem, mit gondolok arról, ha valaki bántja a gyengébbet. Beugrott az első, a második, aztán a harmadik.

Nézem, ahogy a maszkos alak rárajzolja a falra a V betűt, azt mondja, hogy "Isten nem dob kockával, és nincsenek véletenek", és elsírom magam.

Szerinted, amikor az első részt írtam, előre elterveztem? Azzal a részemmel, aki épp itt ül az asztalnál, és gépel, marhára nem. Eszembe se jutott ez a film évek óta.

Aztán arra gondolok, hogy bónusznak berakom az erkélyes részt, mert az olyan szép. Rákeresek, és látom, hogy pont úgy áll  a lány az esőben, mint én szoktam gombázás után, hasonlóra gondol, V pedig ott áll a tűzben, és elmúlik a félelmük. Erről eszembe jut Vylie és a királylány a lángoló könyvtárban, megint elbőgöm magam, és annyit bírok kinyögni, hogy köszönöm.

Az egyetlen rész, amin gondolkodnom kellett, a trollos volt. Azt főleg neked írtam a karácsonyos beszámolód után.

Ha esetleg volt kérdés a kijelentésedben, arra az lenne a válaszom, hogy fogalmam sincs, hogyan lehet hasonlót művelni pszichedelikus anyagok nélkül. Meggyőződésem, hogy erre valók, és azért adta az Univerzum, hogy használjam. Lehet, hogy neked is azért adná. Ezt nem tudom megígérni.

Eljutottam oda, hogy már fűtől is olyanokat látok, hogy egy felhőszerű égi úton ül a női verzióm, két példányban, különböző létezési szakaszban. Épp találkoztak, és együtt repülnek a csillagok között. Beszélgetnek. Ha addig a pontig, amikor ezt láttam, nem lettem volna totál szerelmes magamba, akkor ott, első látásra, azonnal váltam volna azzá.

Olyan tisztán és valóságosan láttam, mint most a monitort az asztalon. Tudom, hogy ez meg fog történni (azt hiszem, mondhatom azt, hogy újra meg fog).

Máskor látom magam beletapadva egy fémes, platinaszínű, drágakövekkel kirakott anyagba, és tudom, hogy az, amit a Hindu vallás úgy hív, Brahman.

Utána láttam az idődimenziókat (kettőt), mintha térdimenziók lennének. Már amennyire fel bírtam fogni abban a pillanatban. Egy héttel ezelőtt történt.

Régen a fű totál máshogy hatott rám. A gomba és a DMT óta változott.

Ide el lehet jutni egy év alatt, legalábbis főállásban ezzel foglalkozva nekem sikerült.

A másik, ami segít, ha időnként odamész a fürdőszobatükörhöz, és megcsókolod magad. Szó szerint, fizikailag. Minél gyakrabban.

Ez sokkal többről szól, mint hogy jól érezd magad. Olyan nincs, hogy túlságosan szereted magad. Az lehetetlen. Viszont olyan ajtókat is megnyitsz vele, amelyek létezéséről sem tudtál. Ezt - ha nem is ebben a formában - több könyv is említi, amelyet belinkeltem. Minél jobban szereted magadat, annál nagyobb kívánságaid teljesülnek annál hamarabb.

Jut eszembe, tőled hallottam a legtöbb jót és szépet az exeidről. Beleértve a barátnődet is. Valamit döbbenetesen jól csinálsz. Le a kalappal.

Csodálatos ajándék, hogy ma írtál. Köszönöm.

"Ehhez én személy szerint nem ragaszkodnék,"

Látod, ezért vagyok én, aki helyre fog tenni pár dolgot ebben a világban.

Mindenki másban hős. Te azzal teszed jobbá a létezést, ahogy a 16 éves lánnyal, velem, és a többiekkel bánsz, amikor támogatásra van szükségünk. Ez többet számít, mint azt esetleg gondolod.

Az olyanokért, mint te - és például Enikő - próbálok letenni arról, hogy felégetem az egészet.

Helyette olyan világot akarok, ahol mindenki maximalizálhatja az élvezetét anélkül, hogy másokat bántana.

Aki ebben másokat akadályozni szeretne, azt én fogom akadályozni. Így vagy úgy.

A homofóbia önmagában nem tragédia. Mondhatja bárki, hogy nem szereti a melegeket, mégpedig azért, mert melegek. Ehhez joga van. Ez belefér a szólásszabadságba. Akár itt is beleférne egyszer.

Ami nem fér bele, az a hazugság. Az semmibe nem fér bele, mert ocsmány.

Az sem fér bele, hogy valakit korlátozzunk a szabadságában és a boldogságában, azért, mert nem szeretjük, vagy mert mi másra vágyunk, mint ő.

Ennek nincs helye abban a világban, ahol élek.

Írtad, hogy "all warfare is based on deception". Ja. Az emberek számára esetleg.

Ahonnan jöttem, ott nem hazudunk a háborúban. Legalábbis mi nem.

Úgy nyerünk, hogy okosabbak, erősebbek, bátrabbak és szebbek vagyunk. Önkifejezésből háborúzunk pusztítás helyett. Sőt, teremtéssel jár együtt.

Miért akarnánk gyengébbnek látszani, mint amilyenek vagyunk? Az ember ezt taktikának hívja, és büszke magára.

Számunkra ez nem győzelem, hanem vereség volna. Ez a sakál és a majom szintje, és most nem az egyiptomi istenekre gondolok.

A klasszikus smiley a sakál szimbóluma. Nem mosolyt, hanem vicsorgást jelent. Azt fejezi ki, hogy "szellemes lenni nem bírtam, ezért bunkóztam, de azt sem merem felvállalni".

Ha agresszív akarok lenni, akkor az vagyok. All-in. Nem fogok hozzá vicsorogni vagy vigyorogni.

Mondanám, hogy nem csak az számít, hogy hová jutsz el, hanem az is, hogy hogyan. Ez sem igaz, mert egy helyre csak egyféle módon lehet eljutni. Ha másik úton mész, máshová érkezel.

Az idő illúzió.

Az út is te vagy.