Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

the wall :: 2010. július 19., hétfő, 01:24:47 :: 21 komment
social

Jó szokásomhoz híven kimentem csajozni a melegfelvonulásra. Aki ezen csodálkozik, nyilván teljesen kezdő.

Segítek. A többi férfi meleg. Tehát nem jelent konkurenciát. A leszbikus nők nagy része ronda, így nem pazarolsz rá időt. A travit ötven méterről meg tudod különböztetni a nőtől, hiszen nőiesen mozog és tud magassarkúban járni.

A maradék nagyrészt hetero, kedves, mosolygós, toleráns, fehérmájú nő. Jellemzően gazdag családból. Hová máshová mennék keresgélni?

Idén az egész menet párszáz főre és párszáz méterre zsugorodott. A hivatalos rendőrségi indoklás következik: "Az árvíz miatt életveszélyessé váltak a Margit-szigeti fák, ezért nem maradt elég kordon a melegek köré."

Márpedig a homokos még a platánfánál is sokkal nagyobb fenyenyetést jelent a társadalomra, ugye. Ezek szerint a rendőrségnél is elkezdődött végre az intellektuális rendszerváltás.

Elkéstem. A tüntetés nélkülem kezdődött el, és én nem mehettem be a rácsok közé. Ez volt a szabály. A rácsok között hiába várakoztak rám a melegek és az alkotmányos jogaim.

Megnéztem a rendőrlányokat. Kettő szép volt, de kinek kell otthonra olyan nő, aki annyira igénytelen, hogy bármelyik férfit szívesen elveri gumibottal. Én olyat keresek, aki ebben is válogatós.

Úgyhogy ott maradtam a bejáratnál. Szegény elárvult ellentüntetőkkel együtt vártam a szivárvány harcosok visszatértét.

Nem kellett sokáig várni. A melegek gyorsan lezavarták a kétszáz méteres felvonulást, odaszaladtak a rácshoz, és elővették a multikulturális fényképezőgépeiket.

A hazafiak nem rettentek meg. Volt náluk népnemzeti fényképezőgép.

A fényképezés egész elképesztő méretet öltött.

Egyszer láttam a tévében, ahogy két benszülött törzs háborúba vonul egymás ellen. Megálltak a völgy két oldalán, és nyilazták egymást. Kilőtte az összes nyilát mindkét törzs, aztán szépen hazament. Ötévente egyszer történt sérülés.

Szerintem jó, hogy a harcot ma már fényképezőgépekkel vívják. Így még kevesebb a baleset.

Nem tudom, mire kellhetnek ezek a képek. Vajon majd 40 év múlva leülteti a nagypapa az unokát az ölébe, előveszi az albumot, és így szól: "Nézd, kisunokám, amikor a nagypapával kézenfogva sétáltunk, ilyen nácik jöttek szembe. Vigyázni kell velük nagyon."

A másik oldalon ez hangzik majd el: "Nézd, kisunokám, így néz ki egy homerák. Jól lefotóztam, látod? Na, ezek barátai ették meg előlünk a jó magyar földet. Vigyázz, ne nézz rá sokáig, mert attól Te is homerák leszel."

A végén már a saját gondolataimat is alig hallottam a fényképezőgépek táguló és szűkülő rekeszeinek egyre hangosabb csattogásától. A kitágult rekeszen keresztül fehér fény fröccsent a szenzorra, amely ettől rövid időre telítődött, ám hamarosan újabb adagot kívánt az ingerből. És kapott is a kis telhetetlen.

A fény át- és áttörte a rekeszt, mint Botond törte át súlyos, vaskos buzogányával a remegő érckaput.

Sajnos nem találtam fotót erről az eseményről, mert a "melegfelvonulás 2010" keresőszavakra a Google főleg a Jobbik volt szóvivőjét dobja ki.

Ám észrevettem egy ismerős arcot ebben az őrült orgiában.

Minden melegfelvonuláson van egy hazafi, ki a rendőrök főnökét le akarja beszélni arról, hogy védje buzikat. Állampolgári felháborodásának eképpen ad hangot: Aki buzit véd, az maga is buzi.

Nem volt ebben semmi szokatlan, csak az, hogy a beszélgetést (interjút?) a szomszédom rögzítette kamerával, rettentő idegesítő módon, a rendőr arcába mászva. Láthatóan az ellentüntetőkkel szimpatizált.

Mondjuk eddig is tudtam róla, hogy magyar.

Onnan lehet tudni valakiről, hogy magyar, hogy üldözik.

Egyszer le fogok ülni anyámmal, és tisztázom, hogy kivel szűrte össze a levet. Apám helyett. Szeretném tudni, hogy indián vagyok-e, néger, vagy kínai. Igen, néger is lehetek, miért ne, elképzelhető, hogy a néger fehérnek látja önmagát. Minden relatív, és az ember alapvetően egocentrikus. Bár akkor hogyan látnék másokat négernek? Nem, mégis inkább kínai vagyok. És ami a lényeg: annak látszom.

Az biztos, hogy magyarnak nem. Ezt onnan tudom, hogy kedvesek velem a magyargyűlölők. Például a Romkertben a kidobók utálják a magyart, és mindig azt verik el a külföldi helyett. Ezt az egyik elvert magyar mondta. Az sem fordult még elő velem, hogy a zsidó jegyiroda nem adott jegyet a Kárpátia koncertre, mert láthatóan magyar vagyok, és emiatt akkorát kellett molotov-koktélozni és tüntetni a Hollán Ernő utcában, hogy hazánkba utazott Schröder kancellár.

Velem valahogy sosem történik ilyen. A ferde szemem lehet az oka, semmi más.

A szomszéd magyarra visszatérve, néhány héttel ezelőtt odajött hozzám a folyosón a főbérlőm:

- Ugye, nem a tiéd az a motor?
- Milyen motor?
- Ami ott lent várakozik - mutatott az udvarra. Valaki az udvaron álló padhoz láncolt egy robogót.
- Most látom először.
- Jó, mert szólnom kell a fiúnak a szomszédban, hogy a Klárit nagyon zavarja a motorja.

A szomszédnak és nekem ugyanaz a főbérlőnk. Ezért csodálkoztam is, miért kérdezi meg, hogy enyém-e a motor, hiszen tudja, hogy nem az enyém. Azt se értettem, hogy a motor miért zavarja Klárit (aki a másik szomszédom, és zongoratanár).

Pár nap múlva találkoztam a liftben a szomszédommal. Ő nem kérdezte meg, hogy enyém-e a motor, merthogy az övé. Hülye kérdés lett volna, bár így utólag azt mondom, nem is értem, miért hagyta ki. Végülis ezt kérdezte:

- Mit szólsz a motorhoz?
- Hallottam róla. Klárit zavarja, de miért?
- Mert ő a ház pénzén felújítatta az udvart, és szerinte ronda a motorom. Nem illik oda. Azt mondta, nem hozhatom be.
- Máshol autóval is be lehet állni az udvarra. Nem értem.
- Azt mondta, van rá törvény, hogy nem. Mondtam, hogy nincs ilyen. Erre ő, hogy a tűzoltóság tiltja. Mondtam neki, hogy még garázsban is állhat motor, nem hogy szabad ég alatt.
- Tényleg nem értem.
- Pedig egyszerű. Magyar vagyok. A férje amerikai. Utálja a magyarokat, azt gondolja, hogy a magyar bunkó és primitív.
- De hát a felesége is magyar.
- Az más.
- Velem is kedves. Hozott kromofágot, mikor csiszoltam a szekrényt a folyosón.
- A magyarokat utálja, hidd el.

Erre már nem tudtam mit mondani.

Pár nap múlva beszálltam a liftbe egy nővel, aki két emelettel alattam lakik. Eddig csak pár szót váltottam vele, másfél év alatt.

- Magáé az a motor? - kérdezte.
- Nem, nem az enyém. Sosem volt motorom. Nem is lesz. De ha lenne, én is behoznám az udvarra. Erre való az udvar.
- Tudom, de van, akit zavar.
- Mellettem lakik?
- Igen. De én nem vele játszom egy csapatban. Mondtam is Gábornak*...

Remek. Ez a nő tudja a szomszédom nevét. Én eddig nem tudtam. Teljesen képben van, mégis megkérdezi tőlem, hogy enyém-e a motor, holott nyilván tudja, hogy nem az enyém, hanem Gáboré.

A "tiéd-e a motor" valódi jelentése: "tudom, nem a tiéd a motor, de pletykálni akarok, lételemem az intrika". Ezt nyilván nem lehet mondani. Ezért meg kell kérdeznie, hogy az enyém-e az a rohadt motor. Aztán már a kijelölt úton halad a beszélgetés, bármit is válaszolok.

- Mondtam Gábornak, hogy beszélek a Klárival. Csak nem tudom, mit mondjak neki - folytatta.
- Azt kellene mondani, hogy nem szigeten élünk, hanem emberek között. Szerintem sem szép ez a motor, de ennyit ki kell bírni. Ez együtt jár a társasházzal. Van, aki motort tart, van, aki énekel.
- Milyen frappáns. Ezt fogom mondani neki. Gyönyörű gondolat - mondta, és kiszállt.

Remek. Igaz, hogy nem az enyém a motor, de ezt a balhét is én viszem el. Eddig jóban voltam Klárival. Elviseltem, hogy reggelente énekel. Ő elviselt mást. A férje meg nagyott hall, így mindkettőnkkel jóban lehet.

Másnap Klári megkeresett, hogy ugye, nem énekel túl hangosan. Szóljak, ha zavar valami. Tényleg szóljak, ez nagyon fontos, nem akar zavarni. Ez utóbbit elmondta háromszor.

Gondolom, arra utalt, hogy jó lenne, ha éjjel kettőkör hanyagolnám az ordítós szexet.

Mondtam neki, hogy egyáltalán nem zavar az éneklés. Ennyit ki kell bírni. Nem szigeten lakunk. Néha nálam is van hang, mégse szól érte senki.

Azóta kibékültek Gáborral.

Örültem volna, ha Gábor megkérdezi, hogy miért vagyok kint tüntetni a melegfelvonuláson. Elmondtam volna neki, hogy ugyanazért, amiért őt védtem a motor ügyben.

Pedig se motoros nem vagyok, se buzi.

Nem tudom, nem túl magyar-e ahhoz, hogy mindezt megértse.

*: Természetesen a neveket megváltoztattam, mivel a történet szóról-szóra igaz. Gábornak igazi erdélyi-menekült neve van.
**: A bejegyzéshez mellékelt képen egy férfi látható.