Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

black swan :: 2011. március 11., péntek, 05:32:06 :: 2 komment
cinema

A legelső jelenetben a Nőt jól megvarázsolja az Ördög. Nagyjából úgy, ahogyan az a bolygón élő hétmilliárd ember képzeletében napról napra lejátszódik, mégpedig azért, mert valamelyik felmenő bonobónkat egyszer megerőszakolta egy csimpánz. Tudniillik a bonobó intelligens és békés társadalmi életet él, szemben a kannibál, szadista, agresszív csimpánzzal, mellesleg a férfiakban a sztresszhelyzetekben felszabaduló hormonok aránya - és az abból következő viselkedés, támadás vagy védekezés - egyenes összefüggésben áll azzal, hogy az adott egyén a génjei között mennyi a csimpánz és mennyi a bonobó örökséget hordoz.

Ennek a korai vérfrissítésnek köszönhetjük az izgalmas történelmünket, és azt, hogy a Biblia nem csupa tréfás és ártatlan történetek gyűjteménye, és hogy nem egy, hanem tíz parancsolat kapott benne helyet, és egyik se úgy hangzik, hogy néha azért rosszalkodjatok is, mondá az Úr.

A szexualitáshoz társuló agresszió egyik velejárója, hogy a nő alapvetően mazochista. A harmónia kulcsa ez. Szadista férfi, mazochista nő - kész sikertörténet, nyilván ezért szaporodtunk el ennyire a bolyón. Van, aki tagadja mindezt, de attól még igaz, és a félreértések elkerülése végett szólok: nem állítom, hogy nem maga a Jóisten intézte így.

Csak szeretném a tényeket leszögezni.

Például abban az ártatlan mondatban, amikor az egyik óvodás azt mondja a másiknak, hogy az én apukám erősebb, benne van minden, amit még rólunk tudni kell: "és jól megveri a te apukádat, és utána még ott van az anyukád, na azzal is csinál majd valamit." Persze, az óvodás nem gondolja ezt egészen végig, a teljes megértéshez kell még néhány év, és hát ne felejtsük el, hogy ott van az iskola, amelynek egyetlen célja szétzúzni mindenféle értelmes gondolati folyamot az emberi agyban, úgyhogy mire az illető rájön, hogy valójában mit beszél, többnyire már jómaga is apukává változott.

Tehát a férfi-nő-agresszió vonal a csimpánzzal magyarázható. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a szülő is halálra szekálja a gyerekét?

Az okos szülő egyébként nem maga végzi ezt a munkát, hiszen annyi kézenfekvő lehetőség adott, például el lehet küldeni a csemetét a balettbe ugrálni. Ott biztosan és végleg padlóra kerül a gyerek, aztán elég esténként egyszer-kétszer csúnyán ránézni vagy hozzá szólni, és saját kezűleg úgy kicsinálja magát, hogy húsz Csernus se bírja összerakni többé.

A szülő-gyerek agresszió kérdésére nem kaptam választ. A Fekete Hattyú nem is ezért jó film, hanem mert egy helyett kettő Natalie Portman szerepel benne. Úgy félóra után jutott eszembe egy történet, amikor egy Bécsbe szakadt hazánkfia látva, hogy a moziban Jancsót vetítenek, és a cím alapján az valami osztrák uralkodóról szól, elvitte rá a külföldi barátait, és utána nem győzött magyarázkodni, mert negyedóra után kiderült, hogy amit néznek, az szoftpornó. Én is úgy ültem be a Black Swanra, hogy nem tudtam, hogy Aronofsky rendezte, aztán azon kaptam magam, hogy dupla Portmanes szoftpornót nézek. Aronofskyról érdemes tudni, hogy Jancsót tartja a mesterének.

Ami a többit illeti, a magam részéről már kissé öreg vagyok ahhoz, hogy a hófehér ruhán átszivárgó, sötétvörös vért értelmezni próbáljam, és a feleslegesen kapcsolgatott világítástól sem érzem túl jól magam. Mondjuk amióta a Zongorista végén a romok között feküdt egy keresztre feszített Jézus, nagyjából azóta tudom, hogy az emberiségen már nem segít az elmebaj. A Fekete Hattyú leszaggatott kéz- és lábkörmei meg nyilván az előző filmből, a Birkózóból maradtak ott. Mint a széken a popcorn. Ez már csak ilyen.

Szerencsére van a filmnek nagyon komoly mondanivalója is. Kellett rajta gondolkodnom, de végül rájöttem. Arról szól, hogy vannak emberek, akik időben elköltöztek otthonról. Ezek az emberek néha elmennek a moziba, és beülnek egy filmre, amelynek a szereplői nem költöztek időben el. Az előbbi emberek elégedetten megállapítják, hogy mennyire okosan cselekedtek annakidején.

És tényleg.

Egyszer megkérdeztem egy Aronofsky-rajongót, hogy miért jó tehetetlen, saját életüket irányítani képtelen, áldozat-típusú emberekről szóló filmet nézni, és ő azt felelte, hogy azért, hogy lássa, hogy hogyan nem szabad élni. És milyen jó, hogy ő nem úgy él.

A film másik nagy tanulsága, hogy nem létezik a világon olyan szép tánc, amely a mell hiányáért kárpótol, de a balettet nem is ezért szeretjük, hanem a csimpánz géneink miatt, mert az nyilvánvaló, hogy a színpadon ugráló emberek nap mint nap gyilkolják magukat az előadásért, és a tudat, hogy mennyit szenvedtek és szenvednek minden egyes mozdulatért, na, az azért elég jó.

(Már akinek.)

7 / 10