progression :: 2008. december 16., kedd, 14:45:56 :: 11 komment
science
- Olvastam, hogy az amerikai hadsereg miniatűr kémrobot helyett kiborggal kísérletezik. A repülés rengeteg energiát felemészt, ezért gép helyett élő rovart használnak. Például rózsabogarat. Chipet ültetnek az agyába, és rádióval lehet irányítani, merre szálljon, hol landoljon és mikor repüljön újra fel. Kell rá még kamera, és kész. Pont a legnehezebb részt spórolják meg, a motort. Elképesztő, nem?
- Aha. Az arabok meg kiraknak pár mézesbödönt. Esetleg kell egy-két énekesmadár. Ennyi.
time vortex :: 2008. december 10., szerda, 14:00:50 :: 17 komment
science
Ha hisszük az evolúciót, a fejlődés utolsó ismert állomása a gerincesek. A többé-kevésbé egyenes hátú élőlények (most ne a kollégákra gondoljunk) ötlete az óceánok mélyén fogant. A gerincesek játékba hozása magától értetődő lépés az előgerinchúrosok és fejgerinchúrosok fejlesztése után, szóval nem kellett hozzá nagy fantázia.
Időrendben haladva így tolta ki őket a gyártószalag: halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök.
Hogy ki kinek rokona, kevésbé érdekes. Sokkal inkább kétségbeejtő kérdés: hogyan hívták régen a nyúlhalat? Amikor a nyúlhal kifejlődött, még nem ugrált semerre Tapsifüles. Nem, a fűben sem lapított sehol. Szegény -halak teljes identitászavarban tátogtak a víz alatt évmilliókon át, várva a nevükre, hiszen, ha valaki nyúl alakú, máshogy nevezni éktelen otromba cselekedet.
A párducgalóca nevű gomba helyzetébe jobb, ha bele sem gondolunk. Buddha minden bizonnyal tőle vett türelem-órákat annakidején.
easy talk :: 2008. december 05., péntek, 03:35:36 :: 39 komment
dialogue social science
Nem ismersz.
(Nem tudod, ki vagyok és honnan jöttem, lelkem mélyén miféle titkokat, vállaimon mekkora terheket hordozok.)
Alig akad emberi kapcsolat, amelyben ne hangzana el a fenti kijelentés, ami nem csoda, hiszen eléggé degenerált faj vagyunk. Ha végtelen szerencsédben, a szeszélyes élet bőkezű ajándékaként „nem ismersz” nélkül kommunikáló lény keresztezné utadat, tudd, hogy kihúzták számodra a spirituális főnyereményt.
Mi a baj azzal: „nem ismersz”? Természetesen semmi. Ha elég bölcs vagy, hogy soha ne kategorizálj, ha nem hagyod megvezettetni magad sztereotípiákkal, ha tudod, hogy az embereket nem lehet néhány szó, pár mondat vagy képaláírás alapján megítélni, ha tisztában vagy vele, hogy mindannyian egyedi és megismételhetetlen lények vagyunk, ha idegesítenek azok, akik szavakon lovagolnak, ha szerinted a világ végtelenül titokzatos és megismerhetetlen, akkor most azonnal húzzál innen el.
Tehát tanulni szeretnél. Helyes. Kezdd azzal, hogy figyelsz az emberekre, különösen az új ismerősökre: érdemes számolni, hányadik beszélgetés során mondják ki először, „nem ismersz”. Látni fogod, előbb-utóbb szinte mindig bekövetkezik. Sokkal biztosabban, mint most gondolnád, csak eddig nem tulajdonítottál jelentőséget neki.
Egymás nem-ismerése az egyik legrégebbi ismeret: az Úr az egyetlen, aki a vesékbe és a szívekbe lát. Sőt, önmagunkról sem rendelkezünk érdemi információval. Ahogy Thalész mondta: gnóthi szeauton. Vagy az Orákulum: know yourself.
Mégis, a „nem ismersz” jóval több, mint puszta tény.
- Szívesen megnéztem volna, mit teszel abban a helyzetben.
- A tej fehér.
- Szívesen megnéztem volna, mit teszel abban a helyzetben.
- Nem ismersz.
A válasz hírértéke mindkét esetben egyenlő, értelmük szintén azonos (zéró). A tejes verzió mégis sokkal, de sokkal ritkábban hangzik el. Hiányzik belőle a vélt többletjelentés.
Volt egy barátnőm, aki nehezményezte, hogy mindig késő este megyek át hozzá – a beszélgetéseinket nem igazán élveztem –, és rendszeresen panaszkodott, hogy miattam nem alszik rendesen. Egyszer a gép előtt ülve láttam, hogy online virgonckodik este tizenegykor. Üzenetet küldtem:
- Te nem szoktál ilyenkor már aludni?
- Nem ismersz – hangzott a feletet.
Lefordítom:
- Te nem szoktál ilyenkor már aludni?
- Nem ismersz – súgja mosolyogva, és kacéran rám kacsint. - Ha! - felemeli a fejét, és a haját laza mozdulattal arca másik oldalára igazítva mély levegőt vesz, mellével domborít. - Ha ismernél, tudnád, hogy én még ilyenkor is ébren vagyok!
A „nem ismersz” számukra azt jelenti, hogy „kurva titokzatos vagyok”. Valamint, hogy „engem nem könnyű ám csak úgy kiismerni”. Azt szeretnék elmondani vele, hogy nyerő helyzetben vannak, nem láttunk át mindenen, hatalmas számú meglepetést tartogatnak még, a java hátra van, és „ha-ha, túljártam az eszeden!”.
A „nem ismersz” valódi jelentése, hogy „ne haragudj, nem erősségem a kommunikáció”, valamint „nem ismerem be, amit mondasz rólam, bár nyilvánvaló tény”, és „szeretnék érdekesnek látszani, ha már alapból ennyire unalmas vagyok”.
Ha nem készültünk fel ellene, mégis működik. Nagyjából úgy, mint a másik ökölszabály: mindig az nyer, aki előbb sír.
Már az óvodában tapasztalható, győztes az, ki hamarabb zokog. Felnőtt emberek esetén is hatásos a sírás a józan, értelmes és logikus érvek ellen. Többnyire minden egyéb szempontot elhomályosít. Tévedésre alapul, miszerint sírni rossz, holott a sírás tisztító és gyógyító erejű, átmossa a könnycsatornákat, fertőtleníti a látószerveket, oldja a stresszt és a meggyötört lélek fájdalma ellen dolgozik. Sokkal szebb világban élnénk, ha többet sírnának az emberek. Mégis, ilyenkor valamiféle köd borítja el a külső szemlélők elméjét, és a síró ember mellé állnak. (Fárasztó ám a gondolkodás.)
Ha a másik sírni kezd, legjobb, ha megadjuk magunkat.
Ellenben, ha „nem ismersz” típusú kommunikációs gyomorütést próbálnak bevinni, nyugodtan válaszolhatunk azzal: „kár, hogy ennyire nem vagy képes érdemben beszélni magadról”, vagy egyszerűen „így van, és ez a te hibád”, bár a legjobb, ha új beszélgetőpartner után nézünk, vagy értesítjük az illetőt, hogy az internetnek hála, már róla is első kézből tanultunk.
ana :: 2008. október 16., csütörtök, 21:11:48 :: 51 komment
social science lifestyle
Hosszas elmélkedés következik a pro-anorexiáról. Dőljetek hátra a székben, hozzatok csokit, készítsétek elő a chipset és a nesteát.
A pro-anorexia progresszív tudományos szemléletet jelent: ma már nem minden betegség, aminek latin neve van. Például az anorexia nervosa az orvosok állításával ellentétben ideális állapot, sőt, az egyetlen, amelyben magára valamit adó nő létezni akar. A pro-anorexia - ana - kialakítását segítő weboldalak elszánt látogatói belekóstolhatnak a topmodellek életébe.
Akár illatos gombák a mezőn a friss, tavaszi esőre adott válaszul, egyre több ilyen site üti fel a fejét az interneten. Most jó anásnak lenni. Széles kínálatból csemegézhetünk.
És miért ne? Jómagam kifejezetten szeretem a homokóra alakú, nagy mellű, nagy fenekű, vékony derekú nőket. Ha minden egyéb paraméter optimális (van hozzá jótállás), ilyet választanék. Szépnek találom még a sportos, izmos nőt, ha a férfias vonások mögé bújva nem tűnik el belőle a nőiség. És jól mosogat. Voltaképp csak az átlagos, a punnyadt és a túlsúlyos női test nem érdekel. A kedvem a feltűnő és arányos testalkatban lelem. És hiába tagadják az orvosok és a maradi szülők: sok anorexiás pont ilyen.
Ha a lelki hátteret nézem (a lélek fontos, a nő sem csak csontból és bőrből áll), a homokóra-alkat egyszerű adottság. Mellre gyúrni nem lehet. A legszebb testű nő, akit valaha láttam (nem, ne haragudj, nem rád gondolok) életében nem dolgozott egyetlen percet sem az alakjáért. Ezzel szemben izmosnak lenni kitartó és kemény munka. Legalább ilyen kemény meló a pro-anorexia.
Számomra az eltökéltség roppant vonzerővel bír. Nap mint nap szembenézni a testünk kielégítetlen vágyai okozta kínokkal embert próbáló feladat. Nagyi háta mögött kihányni a finom süteményt vagy kalórianaplót vezetni a félbevágott ropikról vegytiszta akaraterő. Olyan sűrűségű elszántság, mint a jófajta juharszirup: alig akar kifolyni a palackból.
Dugdosni az ételt a szülők elől, mindenféle mesét előadni, hol mit ettünk, a vékonyságot rejtő ruhákba öltözni mind-mind fejlesztik a szürkeállományt. Az anások szellemes, szórakoztató lányok: "Ha éhes vagy mosogass el. Nekem mindig felfordul tőle a gyomrom". "Ha már nagyon nem bírod ki, hogy ne egyél, tedd mások előtt, így nem kezdenek el gyanakodni". "Egyél nagyon lassan, és figyeld, ahogy mások undorítóan tömik magukat és a szemed láttára híznak". "Ha már valaki nagyon komolyan veszi a kalória-számlálást, nem árt tudnia, hogy egy átlagos adag geciben 15 kcal van". "Ha gyógyszert vagy vitamint szedsz, lehetőleg hányás után vedd be őket".
Tetszetős. Ám sajnos az Ana istennőhöz imádkozó lányok képei bizonyítják, nem minden anás dekoratív. Mi több, a képeket böngészve erősen ambivalens élményekkel lettem gazdagabb. Végül megéretttem az anorexia lényegét. Felfogtam valamit, amiről hallgat az orvostudomány.
Egyszerűen arról van szó, hogy egy anás lány testén elképesztően ocsmányul fest minden ottfelejtett zsírmolekula. Míg egy erős testalkatú nő vastag combja és izmos vádlija izgató lehet, a kezdő nádszálkirálylányon a legapróbb párna is végtelenül visszataszít. Olyan érzést kelt, mintha haj nőne a melle közepén. Több, mint nem odavaló: egyszerűen beteges.
A gyanútlan férfi szeme a kiálló kulcscsontról indul, amelyre a barna bőr teljesen ráfeszül. (Figyelem, a szolárium fogyaszt, és ha barna vagy, kívánatos leszel, mint egy bögre gőzölgő, habos kakaó). A hegyes csontot látva az ember azon tűnődik, vajon melyik akkupunktúrás pontot kezeljük magunkon, ha majd erre a lányra ráfekszünk. Aztán jönnek a bordák. Ha mégis éhes, gyalulhat rajtuk magának uborkát. Tekintetünk akadály nélkül, szlalomban halad lefelé az impozáns területen, melleket keresni felesleges. Ám mindjárt jön a köldök, csupa izgalom, vajon orvosi fémmel perforálta-e, vagy félt, hogy elvérzik azonnal? És hopp, mi az ott? Csak nem beépült egy almássütemény? Jézusmária. Ez rettenetes.
A lány helyében, ha a tükörbe néznék, ott azonnal elhánynám magam. Nem épp fogyókúrás céllal. Csak úgy.
Kiscsillag, kérlek, szedd már össze magad. Ha így folytatod, és csak állsz, a szádba repül a sültgalamb. Nem érzed, hogy nagyon gyorsan kezdeni kellene valamit magaddal? És addig villámgyorsan takard el a hasad.
Tessék lefogyni szépen, igazán. Ha már elkezdted, csináld rendesen. Különben nagyon csalódottak leszünk.
Nincs szívszorítóbb látvány, mint egy kudarcott vallott pro-anorexiás.
welcome :: 2008. október 09., csütörtök, 05:02:45 :: 28 komment
science
Tökéletes bizonyossággal tudom, nem létezik evolúció. Én ezt kaptam ajándékba a pálya elején - mindenkinek máshogy segítenek -, mégis el kell ismernem, hogy bár korábban soha, idén bizony új faj keletkezett.
Egy egészen új muslicáról lesz most szó - tudományos neve: harmatlégy -, úgyhogy, ha kérhetem, maradjatok velünk.
Az állat minden jel szerint az én konyhámban jött létre, vélhetőleg hagyományos muslincából, és a hozzám közel lakók már találkozhattak vele, a hírek szerint ugyanis terjeszkedik, például a Szentendrei szigetre igen rövid idő alatt eljutott.
Mint ismeretes, az alap-muslica cefrén él, ami lehet erjedt vagy romlott gyümölcs, esetleg cukros víz némi díszítő habbal a tetején, ínséges időben rothadt tök vagy paradicsom. Tehát csupa olyan, ami nálam - húsevő lévén - biztosan nem fordul elő, a romlott cukros vizet kivéve, amelyből, mi tagadás, időnként elképesztően komoly készlettel rendelkezem.
Régen úgy ment, hogy ha az ember lakását ellepték a harmatlegyek, kidobta a romlott szőlőt, kiöntötte a cukros vizet, és ezek az apró és alapvetően vicces rovarok néhány nap alatt nyom nélkül eltűntek.
Az új muslica táplálkozási szokásai egyelőre ismeretlenek. Leginkább arra tippelek, hogy egyáltalán semmit nem eszik, mert ha mégis, akkor borzasztó következtetésre jutok. A lefolyóból száll felhőben, mint valamiféle lény, amelyet kiskorában lehúz az ember a vécén, aztán több méteres szörnyként tér vissza a csatornából, bosszút állni az elszenvedett sérelmekért.
Muslicafelhő kering a konyhában hetek óta, ott, ahol egészen biztosan nincs semmi olyan, amit hagyományos muslica elfogyaszt. Igyekszem kevés időt tölteni velük, a cipőt a lábamra már egészen halkan veszem, a szobából a lépcsőig osonok, nem mintha félnék tőlük, hiszen nem bántanak, csak nem szeretem, amikor több ezer apró légy egyszerre repülni kezd. Éjjelente nyitva hagyom az ablakot, várom az első fagyokat. Egyelőre annyit értem el, hogy az ismerősöknél is megjelent ez a természeti csoda, talán mégse lett volna hülyeség a karantén, fagyasztás helyett.
Jobb ötlet híján holnap megpróbálom felturbózni az ugrópókokat.
bodies :: 2008. augusztus 15., péntek, 16:38:32 :: 26 komment
culture science exhibition
Szemet, vesét és lépet lophatnék, kezet és lábat nem - értelmezem a tájékoztatót. A5-ös méretnél nagyobb táskát nem vihetek le magammal. Nem kötöttek rájuk biztosítást, feleli a biztonsági őr. Tudom, azért vannak itt, válaszolok, és inkább kulcsos szekrényt bérelünk. Nincs vesztegetni való idő. Tátott szájjal vár ránk a hullaverem.
A látvány azonnal sokkol. A lefőzött, filézett, szilikonnal bélelt testrészek mellett angol és magyar nyelvű magyarázó szövegek: "A vese egy olyan szerv...", "A testeket egy speciális eljárás segítségével készítették...", "A hüvely egy olyan izom, amely szülés közben kitágul, hogy lehetővé tegye a szülést". Tudom, szinte lehetetlen vállalkozás csokorba gyűjteni az összes szakmai szempontot, de talán abban megegyezhetünk, hogy a fordítónak valamilyen szinten célszerű lenne beszélnie az érintett nyelveket. Ettől máris a hideg futkározik a hátamon.
Mindenfelé 170-180 cm magas kínaiakat látunk. Arcukon kínzó kérdés, ők miért nem indultak az olimpián? Miért rajtuk tesztelték az új doppingszereket? Némelyikük lázad, kezébe labdát, diszkoszt vagy teniszütőt ragad. Figyelmeztetés a talpazaton: "kérem, ne érintse meg". Errefelé tilos halottnak a csók.
Semmi gond, a szagtalannak ígért testek közelről igen büdösek. Bosszantó, hogy szinte az összes férfi volt. Semmi bajom a melegekkel, nem gondolom, hogy a homoszexualitás valamiféle kór, ennyi férfihullát elém rakni viszont eléggé beteges. Több szép nőt szeretnék. Csodálkozom, hogy egyetlen feminista szervezet sem tiltakozik, holott a szexizmus iskolapéldája: kizárólag az elsődleges és a másodlagos női nemi szerveket prezentálják nők. Ha volna emancipáció, női hulla ugyanúgy bemutathatná a térdet, a májat, és a fogakat. Sőt, talán még az agyat is.
A három nő közül egyedül egynek szépek és húsosak a nagyajkai, a másik kettőé átlagos és asszimmetrikus. A kínai szeméremdombot elöl vörös, hátul fekete szőrszálak borítják. Mégsem egy speciális eljárással dolgoztak.
Elhaladunk a dohányos ember mellkasában található kátrány mellett. Középkorú. A fekete ragacs még tüdővel enyhén szennyezett.
Kisszobába toppanunk, ahol nulla- és húszhetes kor közötti magzatok sorakoznak. Itt is szinte mind fiú. Hol van már az, amikor háborogtam, miért mindig Szinetár Dórika játssza lány létére Nyilas Misit? (Mert az apja a színházigazgató.)
A születés szempontjából kudarcot vallott emberi próbálkozások csontjait fluoreszkáló vörösre festették, és alulról kaptak világítást. Mindegyik igazi remekmű. Sejtelmesen derengenek elképesztően apró ujjperceik. Kár volt ennél a pontnál megállni, egyedi lávalámpa készülhetett volna a kis alienekből. Bár fene tudja, mennyire bírnák az állandó mozgatást. Előbb-utóbb mi is beleroppanunk.
Arcvonásaik tisztulnak, ahogy a zigótától haladunk a húszhetes gyermek felé, és tanácskozunk, vajon melyiknél engedélyezik még az abortuszt, úgy értem, a csóró szülők számára, hiszen, ha jól fizetsz, kérésre tetszőleges méretű embert kiszippant belőled az orvostudomány.
A séta végét bálnaborda jelzi, nem kakukktojás, inkább figyelmeztetés, hogy ne bízd el magad. Annyi bizonyos, hogy nem a költészet és nem a tudomány, hanem a bőrünk tesz minket emberré. A kijáratnál kólát iszunk. Tűnődöm, vajon mit vinnék magammal, ha a táskámat esetleg mégis behozhatom.
7 / 10