Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

inglourious basterds :: 2009. augusztus 25., kedd, 22:44:44 :: 136 komment
cinema culture

*** SPOILERS ***

A Becstelen Brigantyk első képsorán a három lányát egyedül nevelő francia családapát látjuk, kezében apró fejszével, amellyel egy már rég kivágott fa törzsére mér újabb és újabb, függőleges irányú csapást. A fából minden alkalommal körömnyi méretű szilánkok hullanak. A francia férfi küzd. Nem meglepő, hogy a nyugati frankok otthonát a németek hajszálpontosan annyi idő alatt szállták meg, amennyi ahhoz kellett, hogy a katonák a két ország közötti határon átsétáljanak.

Sokkal inkább meglepő és csodálatra méltó az igyekezet, amellyel Tarantinora azon nézők és kritikusok próbálják rábizonyítani a blöffölést, a sekélyességet és a hatásvadászatot, akiknek a felfogóképessége már a Kill Bill első két részéhez is édeskevés volt. A befogadó fél a világ megismerésének útján tett lépéseinek számával fordítottan arányos mértékben látja felszínesnek ezeket a díszleteket. A Kill Billt nem érti, aki még nem élt át testközelből egymást véresre kardozós párkapcsolatot, és nem tudja elképzelni, milyen lehet a kifinomult ízléssel és széleskörű műveltséggel támogatott, előrehaladott stádiumban lévő istenkomplexus.

A Becstelen Brigantyk több szempontból is az első reális film a második világháborúról. A német tisztek egytől-egyig okosak. Jó lenne ráébredni, hogy egész Európát nem verheti le egy ország, ha hülyék vagy átlagos képességű emberek irányítják a hadseregét. Hazánk valódi tragédiája az, hogy a náciktól kizárólag az ordas eszméket vettük át. Abból semmi nem ragadt ránk, mire képes egy nép, ha a vezető pozíciókat okos, tehetséges, elszánt és lojális emberekkel tölti fel. Mind a Brad Pittre kísértetiesen hasonlító apacsparaszt Aldo, mind a német nyelvvel és a német szokásokkal hadilábon álló angol kém érezhetően butább a feketeruhás, Gestapo-s tisztnél, és itt még nem a negatív főszereplőről beszélek, mert ő - részben a vászonról mindenkit lejátszó, ismeretlen zseni Christoph Waltznak köszönhetően - annyira okos és félelmetes, hogy még Tarantino sem bírt el vele - ezért a jól bevált hollywoodi módszerhez nyúlt, és az utolsó tíz percben fájó mértékben lebutította őt. (Ezért jár fél pont levonás.)

A rendező énképe női karakter, Bridget von Hammersmark, aki a másodperc töredéke alatt képes leereszkedni a pórnép szintjére, órákon át szórakoztatni őket és besöpörni a népszerűség luxusajándékait, miközben ördögi és halálos tervet szövöget. Ő az egyetlen szereplő, aki egyformán szót tud érteni mindenkivel - persze, a beszélgetések szintkülönbségei lefedik a teljes értelmi spektrumot.

A film csúcspontja egy moziban játszódik, amelyet egy fiatal, okos, szép és gazdag zsidó nő birtokol. Igaz, csak egyetlen egy négert tart. A huszadik század közepe nem a zsidó történelem fénykora volt.

A moziban a Call of Duty nevű videojáték hackelt, majd megfilmesített változatát vetítik: egy német közlegény egy szál puskával a kezében leöl 250 amerikai katonát. Hirtelen körülbelül további két tucat játék jut eszembe, melyeknek hála emberek százmillió élhetik át újra és újra ugyanezt. Igaz, a másik oldalról. Vajon melyik nép kulturáját állítja pellengérre a film? Mielőtt erre felelnénk, vegyük figyelembe a 300 vagy a Vasember sikerét - tartalmukban semmivel sem többek a Nation's Pride-nál -, és a legjobb, ha csöndben maradunk, mert az őszinte válasz igencsak szomorúan hangzana.

Súlyos tévedés áldozata mindenki, aki szerint a Becstelen Brigantyk nem történelemhű film - hiszen Hitler és Goebbels nem moziban égtek hamuvá.

Akkor mégis hol?

A németeket nem Berlin bombázásakor győzték le, hanem a következő 60 év alatt. A Monty Python már a hatvanas évek végén elképesztő kulturális pörölycsapásokat mért a náci birodalomra. Ám akik Hitlert és Goebbelst valóban elégették, azok jobbára hollywoodiak, és javarészt zsidók. A harmadik birodalmat a mozikban zúzták szét. És zúzzák tovább napjainkban, olyannyira, hogy a németek nem pusztán engedik, hogy zombik helyett őket lőjük halomra a háborús videojátékokban, hanem még szerepeket is vállalnak évente két-három holocaust-filmben. (A Jud Süss főszereplőjét családtagjai életével zsarolva kényszerítették játékra Goebbelsék.)

Bizony, elsősorban ezektől a filmektől válik az átlag német történelmi önbecsülése akkorává, mint amekkorának Hitler érezte a kezében tartott ecsetet, mielőtt rájött, hogy erről is a zsidók tehetnek. Ezzel ő maga teremtette a saját végzetét: a vérrel festett, lángoló vászonról visszhangzó démoni kacajt.

Legyen az a kacaj bármily keserű.

A Becstelen Brigantyk: saját farkába harapó kígyó. Tökéletesen záródó kör. Önmagáról szól.

9.5 / 10