vibrations :: 2021. június 18., péntek, 15:08:46 :: 0 komment
Hol lennének nagyobb biztonságban?
(A harmadik a lábamnál, valamivel távolabb aludt el.)
the ant queen I :: 2021. június 15., kedd, 19:49:10 :: 0 komment
Szinte tetszőleges helyzetben használni tudom.
they keep coming :: 2021. június 15., kedd, 08:59:59 :: 1 komment
Tegnap gondoltam arra, hogy cincért is szeretnék a rezervátumomba. Nem írtam le. Remélem elhiszitek.
Úgy tűnik, fekete-sárga vonalon mozgunk.
Fekete-sárga illik a fekete-aranyhoz.
Jó reggelt.
focus :: 2021. június 13., vasárnap, 16:28:28 :: 4 komment
A tükörnek nem kell látszódnia.
Nem abban akarsz elveszni, hanem magadban megtalálódni.
hidden :: 2021. június 13., vasárnap, 14:16:17 :: 0 komment
Azt sem értem, pont Velencében minek bajlódnak annyit a tükrökkel, miközben ők már a covid előtt is egész arcot eltakaró maszkokat hordtak.
categories :: 2021. június 11., péntek, 03:41:23 :: 0 komment
Arról, aki elhiszi, hogy a lószúnyog az "evolúciós élet-halál harc" egyik győztese, szívesen megnéznék egy használati utasítást.
my safety :: 2021. június 08., kedd, 21:07:25 :: 2 komment
vylie princess
Vylie fémesen csillogó, fekete pikkelyekbe öltözött.
A citadella lábához sétált, megállt, és az égbe nyúló lépcsőn térdelő embereket nézte.
Volt, aki két tenyerét maga előtt összezárva fohászkodott. Akadt, aki homlokát újra és újra az előtte lévő lépcsőfok élébe verve meditálta magát a megsemmisülés felé.
A szent tehenek az emberek vágyait legelték. Békésen bégettek az áldozati bárányok, akikre az áldozati gyermekek vigyáztak, akikről a juhászok és a filozófusok gondoskodtak.
Férfiak álltak mozdulatlanul, benzinbe mártott, égbe emelt, "béke" feliratú, görbe kardokkal, és várták a parancsot. Velük szemben nők térdeltek. Földhöz szorított tenyereiken a férfiak tapostak, miközben ők hálát rebegtek azért, hogy ott lehettek, megbocsátásért esedeztek, és magukra öntöttek volna ezt-azt, ha használni tudták volna a kezüket.
Fentről gazdagok szórták a pénzüket, amit az alattuk lótuszülésben jógázó, ölükben laptopot, bal kezükben önmegvalósító könyvet tartó útkeresők a jobbjukban szorongatott kristálypersellyel kapkodtak el.
Vylie a gondolatai erejével félretolta maga elől a digitális filtereket, és elindult felfelé.
Az emberek sóhajtoztak, sírtak, és énekeltek hozzá, az első nőhöz, aki bebocsátást nyert a Megtestesüléshez.
Vylie a lépcső tetejére ért.
Megvárta, amíg a fehéren ragyogó, lebegő szolgák széthúzzák a fátylakat, és eloszlik az ezüst színű köd.
Belépett.
A terem közepén párna fölött levitált a részben tizenéves fiúnak, részben éterinek látszó lény. Testét fehér energianyalábok vették körbe. Feje körül arany glória ragyogott. Vérzett, és kövér volt.
Bal keze egyenesen tartott tenyerével a jobb válla felé mutatott. Jobb tenyerét félkörívben tartotta a köldöke alatt.
A másik bal kezében kőtáblákat szorongatott. A másik jobbjában távcsövet és űrhajót emelt az ég felé.
A háta mögötti freskó a földanyát ábrázolta, amint épp megszüli a világot.
Kétlábon járó elefánt sétált be a terembe, letörte az orrmányát, a végét meggyújtotta, elszívta, ráfújta a füstöt a Megtestesülésre, és feláldozta magát mindenkiért.
- Boldoggá tesz, hogy meglátogattál minket - mondta a fehéren ragyogó lény. Mély, zengő hangja a föld magjáig hatolt.
Vylie hallgatott.
- Foglalj helyet.
Két felfegyverzett drón behozott egy trónt, Vylie mögé tette, és elrepült bevetésre.
Vylie leült. Kezeit a térdeire téve billegette fejét jobbra-balra. A trónon ülve táncolt.
- Többen panaszkodtak - jelentette ki a lény zengő hangon, miközben szemeiben villámok szikráztak -, hogy nem fizetsz területhasználati díjat, és a lejárt engedélyedet sem újítottad meg.
- Valóban? - kérdezte Vylie.
- Igen. Pedig a területhasználati díj mindenki számára előnyös. A te biztonságod...
Az idő lelassult.
Vylie a hajnali szellő által cirógatott, önmagába szerelmes mimóza sebességével emelkedett fel a trónról.
Bal csuklóját három sötétlila füstkarika ölelte körbe, amelyek egymás körül táncoltak. Jobb karjáról fekete füst áradt a levegőbe és foszlott semmivé. Kezében antracit színű, hullámot formáló balta volt. A fejjel lefelé lengedező fegyver hátoldaláról három, hullám alakú tüske meredt a levegőbe. A penge és a nő arca egy irányba mutatott.
Vylie bal lábával előrelépett, jobb kezével meglendítette a baltát, és lentről felfelé kettészelte a lényt.
Iszonyatos sikoly töltött be egy másik valóságot, ahová Vylie az ilyen hangokat réges-rég átirányította.
Felemelte jobb lábát, és talppal a falhoz rúgta a Megtestesülést.
A két darab között nyúlós, nyálkás, sűrű, sárgásbarna folyadékköteg lógott, és húzta egymás felé a darabokat.
Vylie odalépett a falhoz, négy acélszöget vert a lénybe, hegyes, szálkás farönköt vágott a szívébe, letépte a falról, darabokra szedte, és magába szívta az esszenciáját.
- Köszönöm. Tudok magamra vigyázni - mondta.
Leült. Lélegzett. Detoxikált.
Maradt, aki volt.
Erősebb lett.
Kilépett a teremből, és az emberekre nézett.
Ők, semmit sem érzékelve a történtekből, ragyogó arccal fohászkodtak hozzá. Felajánlották neki fegyverüket, hűségüket, gyermekeiket.
- Lehet hazamenni - mondta Vylie.
Tett egy lépést lefelé a lépcsőn.
Megállt, és körbenézett.
- Az oltár helyett a tükröt szoktam javasolni. Kevesebb helyet foglal, könnyebb takarítani, ráadásul multifunkciós.
Tett még egy lépést.
Várt.
Elmosolyodott.
Fekete sárkány volt. Arany színnel ragyogtak a szemei, és arany tüzet fújt, ha úgy volt kedve.
Széttárta szárnyait, az égbe emelkedett, és eltűnt az emberek szeme elől.
Egy időre.
ahhh :: 2021. június 08., kedd, 20:59:25 :: 0 komment
music
Ha mást nem, azt a két percet hallgasd meg, ami 50:15-től indul. Oda is tekertem neked. Már fél lábbal a föld fölött jár.
explain it :: 2021. június 07., hétfő, 07:44:13 :: 4 komment
- Mégis, el tudnád mondani, hogy mi az anyag?
- Az egyik ötletem a sok közül.
step by step :: 2021. június 05., szombat, 18:04:04 :: 0 komment
vylie princess
A királylány és Vylie belépett a fogadóba. Az emberek megdermedtek. Mintha megállt volna az idő.
- Milyen hamar rájöttek, hogy utálom a csörömpölést - mondta a királylány.
A terem közepén álló asztalhoz ültek, és várták, hogy a deres hajú fogadós odasétáljon.
- Mit szeretnétek? Enni, inni?
A királylány a fogadós háta mögé lesett, majd a férfi homlokát fürkészte.
- Segíthetek? - kérdezte a fogadós.
- Hogyan lehetséges, hogy se szarvad, se farkad nincsen, mégsem szaladtál el, és nem is támadtál ránk?
- Miért tennék ilyet?
- Úgy tűnik, errefelé ez a protokoll.
- Aki itt helyet foglal, az a vendégem, akit kiszolgálok.
A királylány a férfi arcát fürkészte.
- Nem mindegyik reménytelen - mondta Vylie.
- Hát jó. Gyümölcssalátát szeretnék. Ha az nincs, akkor vegán kaviárt. Ha az sincs, akkor ajánlj valamit, amiben nincsen hús. A barátnőmnek mindegy. Ő csak a kedvemért eszik.
- Van gyümölcs. Ha szabad ilyet mondanom, gyönyörűek a szemeid - mondta a férfi, miközben a királylány testét borító, királykék pikkelyekben csillogó arany íriszeket csodálta.
- Ő tényleg ember? - kérdezte a királylány.
- Aha.
- Titkos küldetésen?
- Nem tudok róla.
- Szeretnél tőlünk valamit? - kérdezte a királylány a fogadóst.
- Szeretném elkészíteni és kihozni a gyümölcssalátátokat.
- Köszönjük - mondta Vylie.
A férfi elindult a konyha felé.
- Miért viselkedik így velünk? - kérdezte a királylány.
- Miért nem azt kérdezed, hogy a többiek miért viselkedtek máshogy?
- Arra tudom a választ. Féltek.
- Mitől féltek?
- Ki tudja? Talán rossz napjuk volt. Lehet, hogy a kígyóbőröm is belejátszott.
- Ennyi?
- Mindentől félnek.
- Miért?
- Ezen tűnődtem. Azt mondják, az ember az ismeretlentől fél. Ez hülyeség.
- Hallgatlak.
- Ahhoz, hogy az ismerttől félhess, léteznie kell legalább egy dolognak, amit ismersz. Ha ezt nézem, kizárásos alapon csak az ismeretlentől való rettegés marad nekik.
Vylie elmosolyodott.
- Mégsem igaz az állítás - folytatta a királylány. - Az ember attól fél, amiről azt hiszi, hogy ismeri. A tudásának, vagyis, amit annak hisz, a nagyobbik fele arról szól, hogy mitől mi baja lehet, mitől miért kell rettegnie, mihez képest apró és jelentéktelen.
- A fogadtatásunk a folyamatos félelmük manifesztációja lett volna?
- Úgy hiszem, igen. Részben ezért égettük el a könyveket álmomban?
- Lehetséges.
- Álom volt, ugye?
Vylie rezzenéstelen tekintettel nézett a királylány szemébe.
- Létezik, hogy imádnak félni? - kérdezte a királylány. - Vagy egymástól tanulják el?
- Szerinted?
- Ha valamelyik egyedül megy az erdőbe, megehetik a farkasok. Vagy a medve. Esetleg az óriáskígyó.
- Itt nyugodtan tarts hatásszünetet.
- Gyerekkoruk óta azt tanulják, hogy a világ félelmetes és veszedelmes. Azt látják, hogy aki ezt nem hiszi el, annak baja eshet. Vagyis, annak még könnyebben eshet baja, mint a többieknek.
- Vajon melyiküknek esik bántódása? Aki nem hitte el, és nem félt, vagy aki a lelke mélyén elhitte, de ahhoz se volt elég esze, hogy ennek megfelelően viselkedjen?
- Miért, a farkasok félelem alapján válogatnak? Nem a vércsoport dönt?
- Téged megettek a farkasok?
- Nem mentem egyedül az erdőbe... Vagyis, de.
- Mi van akkor, ha nem rettegsz, hanem bizonyos helyzeteket elkerülsz?
- Ez működhet a farkasokkal.
- Óriáskígyóval nem?
- Úgy értem, a farkasok az erdőben élnek. El tudják őket kerülni. Mi bejöttünk a városukba.
- És? Nem támadtunk rá senkire.
- Preventívek akartak lenni.
- Mit akartak megakadályozni?
- Hogy bántsuk őket.
- Miért gondolták, hogy bántanánk őket?
- A kígyóbőröm miatt.
- És? Kígyó vagy?
- Nem. Nem nagyon. Vagyis... Most, hogy belegondolok, mi lenne, ha ma este...
- Bármi is az, benne vagyok - mondta Vylie. - Visszatérve, a megfigyelésed helytálló. Attól rettegnek, amiről azt hiszik, hogy ismerik. Rád néznek, és a kígyót látják benned.
- És a félelmeiket.
A fogadós, kezében két tál gyümölcssalátával, az asztalhoz lépett. Az egyik tál fekete volt, a másik kék.
"Ezt nem hiszem el. Mi van vele?" - kérdezte a királylány szavak nélkül.
"Semmi nincs vele. Ő ilyen."
- Megnézhetlek? - kérdezte Vylie.
- Nem tudom, mire gondolsz - mondta a fogadós.
- Biztonságban leszel, ígérem - mondta a királylány.
- Akkor nyugodtan.
Vylie a férfi szemébe nézett.
- Hónapokkal ezelőtt eltűnt a fiad - mondta.
A fogadós szeme könnybe borult.
- Se búcsúlevél, se üzenet. Hiába kerested - folytatta.
Becsukta a szemét.
- Életben van. A szomszéd városban tartják fogva, és dolgoztatják, mert tartozik nekik.
A fogadós zavartan nézett a nőre. Halvány megkönnyebbülés sem látszott rajta.
- Sejtem, hogyan hangzik - mondta a királylány. - Ígérem, a barátnőm nem szórakozik veled. Az igazat mondja.
- Él a fiam? - zokogta a fogadós.
- Szabadítsuk ki! - mondta a királylány.
- Tartozása van. Ha megszöktetjük, az olyan, mintha lopnánk - felelte Vylie.
- Félreértesz. Egy szóval sem mondtam, hogy szöktessük meg. Kalandvágyból kiszabadítjuk, aztán visszaadjuk. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki kifog egy halat, és visszadobja.
- Tudod, mi a hal és a fiú között a különbség? Az, hogy az egyikük apja az asztalunknál állva sír.
- Milyen igaz. Erről megfeledkeztem - mondta a királylány, és a fogadóshoz fordult. - Te miért ácsorogsz? Ülj le mellénk.
A férfi a könnyeivel küszködve helyet foglalt.
Vylie elővett két aranyat és egy térképet a szomszéd városról.
- Ez fedezi a fiad tartozását és a rendelésünket is. A visszajárót tartsd meg. Ebben az épületben tartják fogva - mutatott a nő a térképen lévő, piros szívre.
- Miért? - kérdezte a fogadós. Ezt az egy szót is alig bírta kimondani.
- Mert normálisan viselkedtél velünk - válaszolta a királylány.
- Mindenkivel így viselkedem. Ezért nem jár pénz.
- Ezért talán nem - mondta Vylie. - Viszont szeretnélek megkérni valamire.
- Bármit kérhetsz!
- Mondd el mindenkinek, hogy a királylány vegetáriánus. Én csak az ő kedvéért eszem, akkor sem embert.
- Látod, milyen válogatós? - kérdezte a királylány. - Képzeld el, mekkora kihívás főzni rá.
- Felesleges ránk támadniuk - folytatta Vylie.
- Mindenkinek elmondom! - ígérte a férfi.
- Most menj, és hozd haza a fiadat. Vigyázunk a fogadódra.
- Ha nem gond, lehet, hogy összedobok valamit a konyhában - mondta a királylány.
- Nem tudom, hogyan köszönjem meg.
- Én tudom - mondta a királylány. - Holnap szedd le az agancsokat és a trófeákat a falról, és tegyél a helyükre valami szépet.
A férfi bólintott, elköszönt és útnak indult.
- Gyönyörű volt - mondta a királylány.
- Átmeneti megoldás. A fia boldogtalan.
- Miért?
- Magányos. Nem élhet úgy, ahogy szeretne. Nem beszélhet róla senkivel. Az apjával sem, mert nem akarja bajba sodorni. Az apja így is rég rájött.
- Hol tartanak? Jár érte valami?
- Halálbüntetés. És ez már előrelépés.
- Tudom, hogy most mire gondolsz. Nem. Megegyeztünk, hogy nem uralkodunk rajtuk és nem irányítjuk őket.
- Milyen élet az, amelyikben nem lehetnek együtt azok, akik szeretik egymást? - kérdezte Vylie. - Milyen élet az, amelyikben nem lehetnek boldogok?
- Ha egyszer elkezdjük, sosem lesz vége - mondta a királylány. - Nem akarok rajtuk uralkodni. Azt sem akarom, hogy hozzánk járjanak az összes nyavajájukkal.
- A hegy tetején lakunk.
- Hidd el, felmásznak. Vagy építenek mellénk valamit, ami ronda, és szinte magától összedől.
- Van egy ötletem. Nem uralkodunk rajtuk, és nem szólunk bele a törvényeikbe sem. Viszont mindenkit megölök, aki ezt a törvényt megpróbálja betartatni bárkivel.
- Ez azután történik, hogy a fogadósunk elmondta nekik, hogy nem akarjuk őket bántani? Vagy még előtte elintézed?
- Annyit ígértem, hogy nem esszük meg őket.
- Ha megölöd vagy megbünteted őket, az miben más, mint az uralkodás? Akkor hogyan dönthetnek szabadon?
- A halálbüntetés két férfi szerelméért elfogadható?
- Ilyet nem mondtam.
- Rájuk akarod hagyni?
- Ilyet sem. Abban maradtunk, hogy nem uralkodunk rajtuk. Lentről segíteni ér.
- Mire gondolsz?
A királylány kézen fogta Vylie-t, és kivezette a főtérre.
- Ennyit arról, hogy vigyázunk a fogadóra.
Egyetlen emberrel sem találkoztak.
- Milyen csöndes este - mondta Vylie.
- Máshol van dolguk - mosolygott a királylány.
Odasétált a szökőkúthoz, majd hét lépést tett délre és hármat keletre.
- Itt jó lesz - mondta.
Bal karját a feje fölé emelte, és az égre mutatott. Jobb karját vízszintesen és egyenesen tartotta oldalirányban. Megpördült.
Egyre gyorsabban és gyorsabban forgott. Fekete füst vette körbe, és elnyelte.
A következő pillanatban megjelent Vylie oldalán.
A fekete füst oszladozott, és semmivé vált. Szobor állt a helyén.
Két gyönyörű, fekete testű nőt ábrázolt, akik egymást ölelték. Az egyiküknek villás farka és szarvai voltak. A másik nő angyalszárnyai körbefonták mindkettőjüket.
Csókolóztak.
Vylie csillogó szemmel nézte a művet.
- Wow - mondta.
- Törhetetlen.
- Milyen mélyre ér le?
- Kétszáztíz méter. Kétlem, hogy kiássák.
- Akkor mi sem visszük haza.
- Kapsz tőlem másikat. Vagy előadjuk élőben.
- Imádom, amit művelsz.
- Biztos nem jönnek rá, hogy mi voltunk.
- Az mindegy. A lényeg, hogy itt áll. Minden nap látni fogják. Első lépésnek tökéletes.
A királylány pislogott.
- Másfelől, tipikus, hogy nem két férfit ábrázol - mondta Vylie.
- És? Örüljenek, hogy segítünk. Valamit ők is tegyenek magukért.
quantum mechanics I :: 2021. június 02., szerda, 20:14:16 :: 0 komment
Szegény kis hullámfüggvények meg folyton összeomlanak.
the world is a mirror :: 2021. június 02., szerda, 00:32:16 :: 0 komment
Kilépek a női mosdóból. Velem szemben ősz, festett hajú, szépen öltözött nő áll csodálkozó arccal.
- Ez a női mosdó?
- Igen, erre tessék - válaszolom.
- És te nő vagy?
Úgy éreztem, elkapott az igazgatónő.
Mutatom neki a körmeimet.
Végigmér.
- Milyen gyönyörű vagy! - mondja, és mosolyog rám.
Totál megilletődve, ami németem van, azzal azt tudtam mondani neki, hogy köszönöm, és boldog évet kívánok.
mirror :: 2021. május 24., hétfő, 17:58:29 :: 0 komment
Nézhetem úgy is, hogy két hasonló, gyönyörű darázs várt egymásra az üvegfal két oldalán.
Már mindketten odakint vannak, és szabadon repülnek, ahová akarnak.
keep flying high :: 2021. május 24., hétfő, 11:35:30 :: 0 komment
Lemegyek a földszintre inni. A karolópókot találom az ablakban, aki az erős első lábai és a testformája miatt emlékeztet a skorpióra.
"Másikuk az imádkozósáska-istennő, aki megalkotta az univerzumodban létező összes fizikai és mentális harcművészeti ágat. A pókokat, skorpiókat és fürkészdarazsakat is ő találta ki."
another level :: 2021. május 24., hétfő, 11:18:12 :: 0 komment
Találtam még egyet.
Ő bent volt a szobában. Miatta találtam meg a másik darazsat is, aki odakint volt, mert zajt hallottam az ablak felől.
Az ajtón át vittem ki, amelyet különben csukva tartok.
Ők egyedül élnek. A lárváik is egyedül nőnek fel.
Abban a szobában és a mellete levőben ki sem lehet nyitni az ablakot, mert eléjük tettem valamit.
Hogyan lehet, hogy minden csukva volt, és ők odarepültek az ablak két oldalára, egymással szemben, és várták, hogy megtaláljam őket?
who is here :: 2021. május 24., hétfő, 10:35:47 :: 0 komment
Na, kit találtam az előbb az ablakpárkányon?
Ráadásul pókot eszik.
