service :: 2010. július 31., szombat, 20:56:17 :: 13 komment
tech
Gazdasági okokból a mage.hu otthonául szolgáló szervert hamarosan egyéb (üzleti) alkalmazások fogják belakni. Ami azt jelenti, hogy a blog alatt ki kell cserélnem a teljes szoftverállományt, többek között a hat éve üzemelő operációs rendszert.
Röviden: az elkövetkező hetekben lesz néhány rövidebb-hosszabb leállás. Nem, ezúttal nem az ufók voltak.
Ha nagyon nem bírod a mage.hu nélkül, javaslom, a kedvenc bejegyzéseidet fotózd le, nyomtasd ki, vagy másold át alkoholos filccel a monitorra. (Az utóbbi megoldáshoz vékony hegyű filctollat vagy megnövelt betűméretet javaslok).
További újdonság, hogy a fórumot kikapcsoltam. András költészetét bizonytalan ideig hanyagolnunk kell.
Az esetleges rendszerhibákról a blog állítása ellenére nem kapok e-mailt, így ha bármi nem működik, tessék szólni. Köszönöm.
(Ha nem érdekelnek a technikai részletek, gyönyörködj a lenti képben. Ha igen: { os: debian => gentoo, ruby: 1.8 => 1.9, rails: 2.2 => 3.0beta, as: mongrel => passenger, postgresql: 8.3 => 9, raid: 1 => 10}
Ezek közül a nem dőlt betűs még várat magára. Az online oprendszer cseréhez kérek minden hívőtől egy erős áldást.)
spacebook II :: 2010. július 29., csütörtök, 15:34:48 :: 12 komment
social psycho
Miután az ufók a menü mellett rátenyereltek a főoldalra is, felvettem velük a diplomáciai kapcsolatot.
A jó hír az, hogy nem akartak rosszat, szimpla bolygóközi szintfelmérés történt (többek között kiderült, hogy ki az, aki megtalálja a 36 pontos, bold betűvel szedett linket a főoldalon, és ki az, aki nem).
Békés fajról lévén szó, abban maradtunk, hogy a Spacebook panel maradhat.
Az elmúlt két nap során a következő reakciók érkeztek hozzám ezzel kapcsolatban (de tényleg). A nevek helyett Olvasó X-et használok, hogy konzerváljam a személyiségi jogokat:
Olvasó 1: Küldd át a blogsablont vagy a forráskódot, segítek eltávolítani, ha neked nem megy.
Válasz: Nagyon bátor vagy, én nem mernék ilyen nyíltan konfrontálódni velük.
Olvasó 2: Én megértem Olvasó 1-et. Nem tudja, hogy programozó vagy, és hogy ha te sem tudod kiszedni a Spacebook panelt, akkor nyilván nem olyan egyszerű.
Válasz: Hát, Mamzi.
Olvasó 3: Én megértem Olvasó 2-t. Én is félelmetesnek találom a facebookot, ki tudja, mit hova rak be. El tudok képzelni az űrlényekéhez hasonló támadást a facebooktól is.
Válasz: Muncika, nagyon megkedvelted Olvasó 2-t.
Olvasó 4: Ez elég meredek, hogy pont téged deface-eltek (feltörték és megváltoztatták a blogodat - Mage). Programozó vagy.
Válasz: Idegen technológia. Még nem ismertem. Te sem ismered, pedig grafikus vagy.
Olvasó 5: Most nem tudom olvasni a blogodat, amíg a NOD32 nem ismeri fel a vírust. Kattintani se merek.
Válasz: Ez idegen vírus. Soha nem fogja felismerni a NOD32. Talán majd a NOD2048.
Olvasó 6: Miattad jön át megint a szomszéd, mert vinnyogva röhögök éjjel kettőkor. Te tehetsz róla.
Válasz: Dina. Az idegenek tehetnek róla.
real self :: 2010. július 27., kedd, 18:24:20 :: 15 komment
zodiac
virgo
versus
scorpio
Előszoba, félhomály.
- Úristen, utolért a káosz.
- Mi történt?
- Csomó van a cipőfűzőmön. Mentsen meg valaki, akinek van körme.
Lehajol.
- Ide nem köröm kell, hanem fény.
- Kiből mi hiányzik. Bennem van fény. Nekem gyilkos karmom nincsen.
interview 2 :: 2010. július 27., kedd, 17:13:15 :: 82 komment
social culture psycho
Hála az égnek (értsd: sajnos), ezen a szép blogon alig hallatszik néhány foszlány abból a balhéból, amelyet az interview, Mamzi blogja és Dina bejegyzése generált.
Az új médiatörvény életbelépéséig még van néhány nap, előtte el kell takarítani Sólyom Lászlót az útból. Augusztus 5. előtt a Tájékoztatási Kötelezettség nem ír elő Új Irányt nekem. És mivel földön fekvőbe nem rúgunk, egy szót sem pazarolnék Mollyra, ha Mamzel nem engedett volna betekintést a bugyija helyett a levelezésébe, mely szerint - nem szó szerint idézem, hanem összefoglalom szóhűen - "mióta ilyen rossz, pökhendi irányba változott (Mamzel) személyisége - mely változást borzalmasan fájdalmas látni -, kevesebb ember védi őt".
Egy régi mondás jut eszembe: A kevesebb néha több.
Ennek a mondásnak az elképesztő igazságtartamára szeretnék most rávilágítani.
Idézek még a levelekből (ezúttal szó szerint):
Mamzel: A gyengékhez fűződő vonzalmad számomra bizarr.
Molly (válasz a fentire): ezekről kurt cobain jut eszembe: "empátia, gyerekek, empátia."
Hogy valakinek egy nyávogó, drogos nyomorult a példaképe, önmagában nem ok arra, hogy foglalkozzam vele, hiszen Kurt Cobain kiváló példát mutatott mindenkinek, aki vele lelki rokonságban áll, amikor főbe lőtte magát. Távol áll tőlem, hogy minimális mértékben is ellenezzem a fenti instrukciót.
Egyszerűen csak régóta szeretnék írni arról, amit Molly levele eszembe juttat.
Eddigi életem során kizárólag olyan esetben hallottam a "Rossz irányba változtál. Kár, hogy Te már nem vagy a régi Te, őt jobban szerettem. Aggódom érted." frázist, amikor az aggódó fél kifejezetten nyomorúságos (lelki) életet élt, miközben a rossz irányba változó fél élete egyre jobban alakult.
Biztos vagyok abban, hogy a fenti kijelentés el tud hangzani más okból is, hiszen a hanghullámok terjedését nem a pszichológia, hanem a fizika törvényei irányítják. Tudom azt is, hogy keveset éltem még. Például, ha már ötszáz éves lennék, jó eséllyel láttam volna üstököst, és nem maradok le Sárkányölő Szent Györgyről és hasonló csodás dolgokról sem.
Ez a néhány évtized azonban csak arra volt elég, hogy ezt a típusú, aggódó, segítő szándékú rossz irányba változást kizárólag nyomorult embertől halljam. Természetesen nem csak rám vonatkozóan. Sosem vonok le egy-két esetből komoly következtetést.
Mint minden jelenségnek, ennek is van magyarázata, amelyet nem taglalok hosszan, ha nem muszáj. Összefoglalva úgy hangzik, hogy az élet jobbra fordulása többnyire életkedvet és önbizalmat generál, márpedig mindkét tulajdonság bántónak érződik a másik fél számára - akivel az illető korábban osztozott a fájdalomban vagy a fájdalmas világképben.
Van ennek az aggodalomnak materiális változata is: "Jó ember volt(ál), csak megrontott(a) a pénz." Gyakran zárja ez a mondat az olyan barátságot, amiben korábban mindkét fél szegény volt, vagy eladósodott hosszú éveken át, aztán az egyik kijött belőle, a másik meg nem.
Mollynak ezúton szeretném megköszönni az aggodalmat Mamzel lelkéért. Igazán hálás vagyok, hogy ezt a spirituális terhet ilyen sokáig cipelte a vállán. Mivel lassan egy éve újra és újra panaszkodik arról, hogy micsoda szenvedést és fájdalmat okoz neki mindez, szeretném ünnepélyesen bejelenteni, hogy ezt a terhet én most átveszem.
Szabad vagy, Molly.
Kitartó és áldozatos munkádat köszönjük szépen. Búcsúzóul azt kivánom neked, hogy hallgass sok Nirvanát. Grátiszként kapsz még egy kis elemzést a témába vágó bejegyzésedhez is.
"Egyes bloggerek szerint szánalmas, ha az ember énblogot ír,"
Kik azok a bloggerek, akik szerint ez szánalmas, és hol olvastad ezt az állítást?
"hát micsoda szánalmas egy élet az, amiről nem akarunk blogot írni?"
Az első lépés a felismerés az életed minőségével kapcsolatban. Végre jó úton jársz.
"Mennyire szomorú is az, ha nyíltan bevalljuk, hogy életünk története nyilvánvalóan nem szolgálná ki a "közönség" (ez is milyen mókás már) igényeit?"
Így van. Ne valld be nyíltan, hogy mennyire szomorú, hátha nem vesszük észre.
"Persze egy embernek rengeteg indoka lehet a blogírásra, az énblogger azt hiszem elsősorban terápiának tartja a blogolást"
Néhányuk igen. Például Te. Itt szeretném megkérdezni: hogy haladsz? Sikeres a terápia? Innen nézve nem nagyon látszik javulás. Bár néha az is eredmény, hogy nem süllyedsz tovább.
"és vannak ugye a wannabe sztárok, akik sikert, pénzt, csillogást remélnek az írástól."
Életösztönnek nevezik ezt.
"Ha ebből a perspektívából nézzük, akkor igen, a wannabe sztár simán lelúzerezheti nála (valószínűleg) kevésbé ambíciózus, bevallottan írásterápiára szoruló - és ezért egyértelműen lúzer - bloggertársát,"
Tehát önmagad által bevallottan terápiára szorulsz. Egyetértek.
"az énblogger nyíltan vállalja nemcsak az életét, hanem az írásterápia szükségességét (nagyszerűségét) is és"
A szükségesség igaz. A nagyszerűség még bizonyításra vár.
"bár magáról ír, valószínűleg még mindig sokkal kevésbé veszi komolyan saját magát,"
Nincs rajtad mit komolyan venni? Szegény.
"mint a sikerre áhítozó bloggerek, akik, véleményem szerint sokszor megalomániás, torz lelkű lények"
A sikerre való áhítozást torz léleknek látni olyan betegség, amely önmagában képes eltartani a gyógyszeripart. Tehát, jó hír: létezik segítség számodra is. Több száz féle pirula formájában.
"(na jó, kivéve, ha tizenhárom évesek), akik a blogot, a blogolást véresen komolyan veszik és akik saját személyiségüket csak úgy tudják értékelni, ha (a saját értékítéletük szerint) legyőznek mindenkit maguk körül."
Te, ha nem akarsz legyőzni senkit, minek írkálsz ilyeneket?
"Nos, azért nem lehet (kommentelni), mert belefáradtam a magyarázkodásba, a vitázásba, a fikázásba, hogy minden szavadat félreértik,"
Javaslom az offline naplóírást, ha úgyse ért senki, és úgyis terápiából írsz. Rajtad kívül mindenki jobban járna vele, és legalább nem értenek félre folyton.
Kedves Molly, mielőtt azt hinnéd, hogy rosszat akarok neked, tisztában vagyok azzal, hogy az olyan embert, mint te, nem lehet legyőzni. Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen ember élvezi, ha bántják, vagy legalábbis igényli azt: ha pofont kap, biztosan odatartja a másik arcát is.
Ami nekem vagy Mamzelnek megsemmisítő vereség lenne, neked az a duracell. Téged az éltet. Nem te vagy az egyetlen ilyen, akit ismerek, ezért is írtam róla - remélem - tanulságos bejegyzést.
Fogadd szeretettel tőlem ezt az ajándékot: törődést a törődésért cserébe, amelyet Mamzelbe fektettél.
Mostmár fektesd másba. Úgy hallottam, van kibe.
spacebook :: 2010. július 27., kedd, 03:41:27 :: 36 komment
social
Fogalmam sincs, mi történt. Tényleg.
Beraktam a facebook page plugint, és alatta megjelent az ott =>
Körbenéztem a neten, és sehol máshol nem láttam ilyet.
Nagyon úgy tűnik, hogy jöttek az ufók, és lájkoltak. Ki se tudom venni.
Dina javasolta, hogy kérdezzem meg az olvasóimat, van-e ötletük erre az esetre.
(Úgy tűnik, hogy aki ember, az csak a felsőt használhatja, amit eredetileg beraktam.)
suspect :: 2010. július 22., csütörtök, 18:47:46 :: 19 komment
A forró levegő hullámzó fákat renderelt a hatsávos út túlsó oldalára. Ameddig elláttam, fekete aszfalttenger koncentrálta a hőt a bolygó légkörének alsó két méterébe. Pont oda, ahol az ember tölteni szokta az ideje nagy részét.
Árnyék sehol nem volt. Persze, hogy nem vártam.
- Uram, legyen szíves visszajönni - szólt hozzám hátulról egy férfi.
Két méter magas, rövidnadrágba és pólóba öltözött, láthatóan erős, határozott ember nézett rám. Mellette alacsony, szintén harcedzett férfi állt, ugrásra készen, utcai ruhában. Rögtön láttam, hogy ha ezekkel verekednem kell, akkor baj lesz.
Nem lehet igaz, hogy pont ma kapnak el, mert átsétálok a piros lámpán. Ráadásul civilruhások.
- BRFK. Legyen szíves igazolni magát.
- Rendben. Láthatnám újra az igazolványát? Elnézést a bizalmatlanságért.
- Nagyon helyes. Tessék. A kollégámét is megnézheti.
- Köszönöm. Ez vagyok én. Illetve ez a személyim. Jogosítvány is kell?
- Lakcímkártya.
- Lenne kedves elárulni, miért igazoltatnak? Illik rám a személyleírás?
- Körözés alatt áll?
- Tudtommal nem.
- Volt rendőrségi ügye?
- Nem emlékszem rá, hogy lett volna.
- Mindjárt kiderül - mondta. Az alacsonyabb rendőr már tárcsázott, és pár lépéssel arrébb ment.
Iszonyú meleg volt. Mindkettőjükről dőlt a víz. A magas yard csendben másolta a személyes adataimat egy papírlapra. Egész szép betűkkel írt.
- Tudom, hogy rengeteg titok lengi körül ezt a szakmát, talán mégis elmondhat belőle valamennyit: miért igazoltatnak?
- Mindjárt válaszolnak a központból.
- Értem. Mégis, miért pont én?
- Tudja, mostanában történt egy-két bankrablás.
- Csak nem?
- És maga bement abba a bankba a sarkon, és fél perc múlva kijött.
- Igen, így történt. És aztán átmentem abba az irodaházba, és bent töltöttem egy órát.
- Valóban. Láttuk, hogy most onnan jött ki.
- A bank óta várnak rám, ilyen időben? És ha hátul megyek ki az irodából, meddig maradnak itt?
- Miért ment be a bankba?
- Idefelé jövet, annál a zebránál észrevettem egy magas, barna bőrű, hosszú, vörös, melírozott hajú nőt, rendkívül elegáns ruhában, magassarkúban. Arra ment. Hátulról nagyon jól nézett ki. Utánamentem, mire ő besétált abba az épületbe. Nem is vettem észre azonnal, hogy bank. Le akartam szólítani, ha elég szépnek találom, ezért vártam fél percet, és megnéztem, hogy itt dolgozik-e vagy pénzért jött. A pénztárnál állt. Oldalról már nem tetszett a testtartása, és a melle sem volt megfelelő méretű. Ezt ne mondják meg neki, kérem, nem akarnám megbántani. A csalódást követően azonnal sarkon fordultam. Láttam, hogy nagyon néz a biztonsági őr, ezért kivettem egy bankkártyás szórólapot, amit leraktam a bejáratnál várakozó motor* hátsó ülésére, és mentem dolgozni.
- Kérsz egy szál cigit?
- Köszönöm, nem. Nagyon kedves. Leszoktam sajnos, pedig pont ilyet szívtam régen.
- Mit mondtál volna neki, ha leszólítod? - kérdezte az alacsonyabbik.
- Kávézni hívom. Utcán nem kell komplikálni, épp elég meglepetés neki, hogy odalépek.
- És itt rögtön kávézhattatok volna! - mondta csillogó szemmel.
- Hogyhogy?
- Van ott egy kávézó, közvetlenül a bank mellett - vigyorgott cinkosul.
- Dehogy. Sose kávézom rögtön. Először megnézem a hölgyet iwiwen. Rövid az élet, kár pazarolni az időnket, ha nem elég nagy az összhang.
- És ez működik?
- Ó, hogyne. De azért ellenőrizzenek le. Ha bankot akarnék rabolni, nyilván készültem volna magyarázattal. Nem mintha jó szakma lenne a bankrablás. Az ideges biztonsági őr lelövi a bankrablót. Vagy kihívja önöket.
- Nem bizony. A bankrablók 70%-át elkapják.
- Most láttam, hogy egy tíz tagú, helikopteres bandát is elfogott a svéd rendőrség.
- Ott sok volt a nyom. Például elég feltűnő volt a helikopter.
- Mióta van ez a DNS minta, nem mernék bankot rabolni. Leesik egy hajszálam, és annyi.
- Veszélyes szakma, az biztos.
- Úgy tűnik, a csajozás is veszélyes lehet. Egyébként rabosítva voltam egy CD író haverom miatt, vettek rólam ujjlenyomatot. Tényleg nem rabolnék.
- Szerzői és szomszédos jogok?
- Igen.
- Na mi van, válaszoltak? - fordult a társához a magasabbik.
- Nulla-nulla. Tiszta.
- Az irodaházba miért mentél be?
- Az xxx céghez jöttem, hat éve járok oda alvállalkozóként. Nyugodtan kérdezzék meg, számlát vittem Herrmann Katalinnak.
- Viszlát.
- Halló, Kati? Elkaptak a rendőrök a zebrán, mert idefele jövet bementem egy nő után a bankba. Azóta itt vártak rám az utcán, ebben a hőségben. Eltökéltnek tűntek, lehet, hogy megkeresnek téged is, ne ijedj meg.
- Jajj, Mage, ez nem igaz. Ilyen is csak veled történik.
- Bementem egy bankba. Aztán kijöttem. Ennyit követtem el. Szerinted hol hibáztam**?
*: Esküszöm, nem az enyém volt a motor.
**: A történet az első szótól az utolsóig igaz. Rövid időn belül a második bank néz bankrablónak, és hív rám rendőrt.
the wall :: 2010. július 19., hétfő, 01:24:47 :: 21 komment
social
Jó szokásomhoz híven kimentem csajozni a melegfelvonulásra. Aki ezen csodálkozik, nyilván teljesen kezdő.
Segítek. A többi férfi meleg. Tehát nem jelent konkurenciát. A leszbikus nők nagy része ronda, így nem pazarolsz rá időt. A travit ötven méterről meg tudod különböztetni a nőtől, hiszen nőiesen mozog és tud magassarkúban járni.
A maradék nagyrészt hetero, kedves, mosolygós, toleráns, fehérmájú nő. Jellemzően gazdag családból. Hová máshová mennék keresgélni?
Idén az egész menet párszáz főre és párszáz méterre zsugorodott. A hivatalos rendőrségi indoklás következik: "Az árvíz miatt életveszélyessé váltak a Margit-szigeti fák, ezért nem maradt elég kordon a melegek köré."
Márpedig a homokos még a platánfánál is sokkal nagyobb fenyenyetést jelent a társadalomra, ugye. Ezek szerint a rendőrségnél is elkezdődött végre az intellektuális rendszerváltás.
Elkéstem. A tüntetés nélkülem kezdődött el, és én nem mehettem be a rácsok közé. Ez volt a szabály. A rácsok között hiába várakoztak rám a melegek és az alkotmányos jogaim.
Megnéztem a rendőrlányokat. Kettő szép volt, de kinek kell otthonra olyan nő, aki annyira igénytelen, hogy bármelyik férfit szívesen elveri gumibottal. Én olyat keresek, aki ebben is válogatós.
Úgyhogy ott maradtam a bejáratnál. Szegény elárvult ellentüntetőkkel együtt vártam a szivárvány harcosok visszatértét.
Nem kellett sokáig várni. A melegek gyorsan lezavarták a kétszáz méteres felvonulást, odaszaladtak a rácshoz, és elővették a multikulturális fényképezőgépeiket.
A hazafiak nem rettentek meg. Volt náluk népnemzeti fényképezőgép.
A fényképezés egész elképesztő méretet öltött.
Egyszer láttam a tévében, ahogy két benszülött törzs háborúba vonul egymás ellen. Megálltak a völgy két oldalán, és nyilazták egymást. Kilőtte az összes nyilát mindkét törzs, aztán szépen hazament. Ötévente egyszer történt sérülés.
Szerintem jó, hogy a harcot ma már fényképezőgépekkel vívják. Így még kevesebb a baleset.
Nem tudom, mire kellhetnek ezek a képek. Vajon majd 40 év múlva leülteti a nagypapa az unokát az ölébe, előveszi az albumot, és így szól: "Nézd, kisunokám, amikor a nagypapával kézenfogva sétáltunk, ilyen nácik jöttek szembe. Vigyázni kell velük nagyon."
A másik oldalon ez hangzik majd el: "Nézd, kisunokám, így néz ki egy homerák. Jól lefotóztam, látod? Na, ezek barátai ették meg előlünk a jó magyar földet. Vigyázz, ne nézz rá sokáig, mert attól Te is homerák leszel."
A végén már a saját gondolataimat is alig hallottam a fényképezőgépek táguló és szűkülő rekeszeinek egyre hangosabb csattogásától. A kitágult rekeszen keresztül fehér fény fröccsent a szenzorra, amely ettől rövid időre telítődött, ám hamarosan újabb adagot kívánt az ingerből. És kapott is a kis telhetetlen.
A fény át- és áttörte a rekeszt, mint Botond törte át súlyos, vaskos buzogányával a remegő érckaput.
Sajnos nem találtam fotót erről az eseményről, mert a "melegfelvonulás 2010" keresőszavakra a Google főleg a Jobbik volt szóvivőjét dobja ki.
Ám észrevettem egy ismerős arcot ebben az őrült orgiában.
Minden melegfelvonuláson van egy hazafi, ki a rendőrök főnökét le akarja beszélni arról, hogy védje buzikat. Állampolgári felháborodásának eképpen ad hangot: Aki buzit véd, az maga is buzi.
Nem volt ebben semmi szokatlan, csak az, hogy a beszélgetést (interjút?) a szomszédom rögzítette kamerával, rettentő idegesítő módon, a rendőr arcába mászva. Láthatóan az ellentüntetőkkel szimpatizált.
Mondjuk eddig is tudtam róla, hogy magyar.
Onnan lehet tudni valakiről, hogy magyar, hogy üldözik.
Egyszer le fogok ülni anyámmal, és tisztázom, hogy kivel szűrte össze a levet. Apám helyett. Szeretném tudni, hogy indián vagyok-e, néger, vagy kínai. Igen, néger is lehetek, miért ne, elképzelhető, hogy a néger fehérnek látja önmagát. Minden relatív, és az ember alapvetően egocentrikus. Bár akkor hogyan látnék másokat négernek? Nem, mégis inkább kínai vagyok. És ami a lényeg: annak látszom.
Az biztos, hogy magyarnak nem. Ezt onnan tudom, hogy kedvesek velem a magyargyűlölők. Például a Romkertben a kidobók utálják a magyart, és mindig azt verik el a külföldi helyett. Ezt az egyik elvert magyar mondta. Az sem fordult még elő velem, hogy a zsidó jegyiroda nem adott jegyet a Kárpátia koncertre, mert láthatóan magyar vagyok, és emiatt akkorát kellett molotov-koktélozni és tüntetni a Hollán Ernő utcában, hogy hazánkba utazott Schröder kancellár.
Velem valahogy sosem történik ilyen. A ferde szemem lehet az oka, semmi más.
A szomszéd magyarra visszatérve, néhány héttel ezelőtt odajött hozzám a folyosón a főbérlőm:
- Ugye, nem a tiéd az a motor?
- Milyen motor?
- Ami ott lent várakozik - mutatott az udvarra. Valaki az udvaron álló padhoz láncolt egy robogót.
- Most látom először.
- Jó, mert szólnom kell a fiúnak a szomszédban, hogy a Klárit nagyon zavarja a motorja.
A szomszédnak és nekem ugyanaz a főbérlőnk. Ezért csodálkoztam is, miért kérdezi meg, hogy enyém-e a motor, hiszen tudja, hogy nem az enyém. Azt se értettem, hogy a motor miért zavarja Klárit (aki a másik szomszédom, és zongoratanár).
Pár nap múlva találkoztam a liftben a szomszédommal. Ő nem kérdezte meg, hogy enyém-e a motor, merthogy az övé. Hülye kérdés lett volna, bár így utólag azt mondom, nem is értem, miért hagyta ki. Végülis ezt kérdezte:
- Mit szólsz a motorhoz?
- Hallottam róla. Klárit zavarja, de miért?
- Mert ő a ház pénzén felújítatta az udvart, és szerinte ronda a motorom. Nem illik oda. Azt mondta, nem hozhatom be.
- Máshol autóval is be lehet állni az udvarra. Nem értem.
- Azt mondta, van rá törvény, hogy nem. Mondtam, hogy nincs ilyen. Erre ő, hogy a tűzoltóság tiltja. Mondtam neki, hogy még garázsban is állhat motor, nem hogy szabad ég alatt.
- Tényleg nem értem.
- Pedig egyszerű. Magyar vagyok. A férje amerikai. Utálja a magyarokat, azt gondolja, hogy a magyar bunkó és primitív.
- De hát a felesége is magyar.
- Az más.
- Velem is kedves. Hozott kromofágot, mikor csiszoltam a szekrényt a folyosón.
- A magyarokat utálja, hidd el.
Erre már nem tudtam mit mondani.
Pár nap múlva beszálltam a liftbe egy nővel, aki két emelettel alattam lakik. Eddig csak pár szót váltottam vele, másfél év alatt.
- Magáé az a motor? - kérdezte.
- Nem, nem az enyém. Sosem volt motorom. Nem is lesz. De ha lenne, én is behoznám az udvarra. Erre való az udvar.
- Tudom, de van, akit zavar.
- Mellettem lakik?
- Igen. De én nem vele játszom egy csapatban. Mondtam is Gábornak*...
Remek. Ez a nő tudja a szomszédom nevét. Én eddig nem tudtam. Teljesen képben van, mégis megkérdezi tőlem, hogy enyém-e a motor, holott nyilván tudja, hogy nem az enyém, hanem Gáboré.
A "tiéd-e a motor" valódi jelentése: "tudom, nem a tiéd a motor, de pletykálni akarok, lételemem az intrika". Ezt nyilván nem lehet mondani. Ezért meg kell kérdeznie, hogy az enyém-e az a rohadt motor. Aztán már a kijelölt úton halad a beszélgetés, bármit is válaszolok.
- Mondtam Gábornak, hogy beszélek a Klárival. Csak nem tudom, mit mondjak neki - folytatta.
- Azt kellene mondani, hogy nem szigeten élünk, hanem emberek között. Szerintem sem szép ez a motor, de ennyit ki kell bírni. Ez együtt jár a társasházzal. Van, aki motort tart, van, aki énekel.
- Milyen frappáns. Ezt fogom mondani neki. Gyönyörű gondolat - mondta, és kiszállt.
Remek. Igaz, hogy nem az enyém a motor, de ezt a balhét is én viszem el. Eddig jóban voltam Klárival. Elviseltem, hogy reggelente énekel. Ő elviselt mást. A férje meg nagyott hall, így mindkettőnkkel jóban lehet.
Másnap Klári megkeresett, hogy ugye, nem énekel túl hangosan. Szóljak, ha zavar valami. Tényleg szóljak, ez nagyon fontos, nem akar zavarni. Ez utóbbit elmondta háromszor.
Gondolom, arra utalt, hogy jó lenne, ha éjjel kettőkör hanyagolnám az ordítós szexet.
Mondtam neki, hogy egyáltalán nem zavar az éneklés. Ennyit ki kell bírni. Nem szigeten lakunk. Néha nálam is van hang, mégse szól érte senki.
Azóta kibékültek Gáborral.
Örültem volna, ha Gábor megkérdezi, hogy miért vagyok kint tüntetni a melegfelvonuláson. Elmondtam volna neki, hogy ugyanazért, amiért őt védtem a motor ügyben.
Pedig se motoros nem vagyok, se buzi.
Nem tudom, nem túl magyar-e ahhoz, hogy mindezt megértse.
*: Természetesen a neveket megváltoztattam, mivel a történet szóról-szóra igaz. Gábornak igazi erdélyi-menekült neve van.
**: A bejegyzéshez mellékelt képen egy férfi látható.
try it :: 2010. július 17., szombat, 15:19:46 :: 3 komment
dialogue tech
- Azért, mert létrehoztad a rajongói oldaladat a facebookon, a mezei felhasználódat még nem muszáj törölni.
- De idegesít. Törölni akarom.
- Jól jön az még. Egy használaton kívüli login nagyon hasznos.
- Igen, mire?
- Például arra, hogy amikor Like buttont szeretnél a blogodra, és két napon át próbálgatod, hogyan működik, közben sem csak azzal lesz tele mind az ötszáz barátod facebookja, hogy "Mage likes C:\Work\blog\temp\test_fb_02.html. Do you like it?"
make it clean :: 2010. július 14., szerda, 03:29:26 :: 3 komment
dialogue woman
Beszélgetés a bejárónőmmel:
- Te, nincs neked véletlenül egy szép arcú, nagy mellű, okos, elegánsan öltözködő, nagyszájú, független, harmincas női kuncsaftod, aki tetszene nekem?
- De van.
- Komolyan? És hogy hívják?
- Katinka.
- Jajj. A Katával mindig zűr van.
- Hát igen.
- Na jó, nem baj. Mi a vezetékneve? Megnézem iwiwen.
- Az a helyzet, hogy mikor a takarítás végén átjön hozzá az Évike, és elkezdik simogatni egymást, én mindig fürgén távozom.
no surprise :: 2010. július 13., kedd, 17:02:07 :: 2 komment
politics social religion
Nahát, ez is milyen lassan jött össze. A VB végéig kellett várni rá.
Épp a napokban gondolkodtam azon az érdekes vallás-filozófiai kérdésen, hogy ha Béla rajzol egy egyszerű embert, majd Józsi megtalálja a rajzot, és Béla tudta nélkül fölé írja, hogy Mohamed, és ennek a szövevényes ügynek minden részletére fény derül, akkor az iszlám törvények szerint kit kell megölni? Bélát, Józsefet, vagy mindkettejüket?
where do you want to live today :: 2010. július 08., csütörtök, 22:44:30 :: 15 komment
dialogue social
- És akkor Kodály leutazott vidékre népdalt gyűjteni, és felvette a gramofonjával, hogy az egyik ember a másikra mászik. Mert a népdal nagyrészt erről szól. Az iskolában nem is tanít senki népdalt. A valódi népdal nem fér bele az eszménybe. Szerintem azt a hármat, amit tanultunk, a városban költötték.
- Bizony, a többiben röpköd a f. és a b. és a ...
- Így van. És nem is írja körbe az eszközt és a cselekményt. Kemény szavak hangzanak el benne, amin egyébként nem csodálkozom. Mégis, miről lehetne még énekelni? Kukoricát fejtettem, babám, te meg bárcsak végre beraknád. Ennyi. A vidéki élet lényege.
- Ha néhány ember összegyűlik, előbb-utóbb ez a téma, kár gondolni mást.
- Igen. Illetve, azért nem mindig, mert van egy másik remek társalgási téma is vidéken: kik hol laknak.
- Az milyen?
- Én egy 4000 fős faluban nőttem fel. Falun rengeteg disznó él. A nagyapáméknál is lakott néhány. És amikor egyik-másik már nagyon elunta magát, rendezett magának egy jó kis disznóvágást. És persze meghívta rá a nagyapámat is. Az meg segített neki. Ebből is látszik, hogy Magyarország lélekben már a nyolcvanas években is liberális volt. Mindennapos eseménynek számított a passzív eutanázia. A saját szememmel láttam: mindig a nagyapám vitte a disznónak a kést. A nagyapám zavarbaejtően mély érzésű ember volt - akárcsak én -, nevet adott a disznónak, etette, játszott vele. Soha nem tudott volna ártani szegénynek. Nem is értem, hogyan bírta végignézni az eseményt. Vagy miért adta oda a kést. Nem láttam, miképp történt mindez, mert soha nem engedtek oda, csak amikor a disznó végzett magával, azután szóltak, hogy menjek segíteni, el kell tüntetni a hullát. Nem volt mese, nehogy kijöjjön a gyámhatóság, és kérdezősködjön, hogy mégis milyen tényezők szerencsétlen láncolata vezethetett ehhez a tragikus eseményhez. Miért döntött így az állat. Látta-e pszichológus. A nagyapám egyébként nagyon okos ember volt, nem is értettem, miért próbálja meg először elégetni a disznó holttestét. Mindig ezzel kezdte, hol szalmával, hol gázlánggal. Akartam szólni neki, hogy a disznó nehezen éghető anyagból van, de hát nálunk tisztelni kellett az idősebbet, kioktatásról szó sem lehetett. Miután mindenki belátta, hogy ez a disznó se ég el (ahogy azelőtt egyik se), bárhogy szúr rá a láng, inkább feldaraboltuk és ledaráltuk, hogy kisebbnek látsszék. Aztán a darabokat szétosztotta egymás között a család, mindenki elrejtett belőle néhány kolbászt vagy szalonnát. Többnyire a fagyasztóba, hogy ne legyen még büdösebb. Aztán amikor a következő disznó is végzett magával, és azt már nem volt hova tenni, jobb híján elkezdtük megenni az előzőt, hogy felszabaduljon a hely. Na, akkor végre tényleg eltűnt a nyom. Olyan kolbászt, ami abban az évben készült, soha nem ettem.
- Jézusom.
- És a ceremónia végén leültek a nagyszüleim az asztalhoz, meg az anyám és a nagynéném, és még az Irén néni, és a nagynéném férje. Apám nem, ő ebből kimaradt, mert Pesten nőtt fel, és sajnos emiatt ő nem tudta, hogy ki hol lakik. Szóval a többiek ették a hájas süteményt, itták rá a kristálycukorbort, és így beszélgettek:
"- Tudod, a Mari a tormavégről, aki hozzáment később a Juhász Tomihoz, na, annak a kertje végibe' laktak a Jánosék...
- A mozis János?
- Nem, dehogy, az a zsákutcába költözött az Erzsivel a temető mellől, mert a Kamarásnak kellett a föld a csirkékhez. Tudod, a kisebbik Kamarás, mert a nagyobb nem csirkézett akkor még. Na, ez a másik Juhász volt, a fagylaltos fia, aki a Kurucék mellett lakott, aztán a Lajos épített egy házat a Kerektótól nem messze, a Dénes Józskához, kiknek a dédszülei lejöttek tölgyes mellől, oszt elvette a Tóth Juli lányát, azok meg a fenyves mellett építettek azt a nagy házat a Dönciékkel, akik két utcával arrébb laktak.
- A Dönci ott lakott?
- Igen, onnan jártak be a városba tejért , mert a kisebbik fiú, a Jóska...
- Nem a Pityu?
- Nem, a Pityu az a középső, az Etelka a nagyobbik lány, és a Jóska a kisebbik fiú, akinek most a sógora lett a Oravecz Lajos, tudod, a patakvölgyből."
- Erről beszéltek órákon át. Hogy ki hol lakik, és régen hol lakott. Egy egész földhivatal-irattár lehetett a fejükben, és több ezer anyakönyv. Én csak azt nem értettem, hogy miért kell ezt újra és újra átbeszélni, mert az nem lehet, hogy két disznóvágás között ennyit költöztek az emberek, vagy ennyit házasodtak. Azt azért észrevettem volna. Bár a fene se tudta megjegyezni ezt a sok nevet. És az volt az érdekes, hogy egy idő után mindig elküldtek, hogy ez a felnőttek dolga, nem kell mindent hallanom.
- És akkor?
- És akkor azt hittem, hogy most jön a tuti, a nagy titok, meghallom végre azokat a dolgokat, amelyek miatt az egész beszélgetés elkezdődött, valami olyat, ami az ő világukban jelen van, és az enyémbe még nem fér bele.
- És?
- A nagy fenét. Elbújtam az ablak alá, a szobába, és csendben hallgatóztam, biztos, hogy nem láttak, és mégis, komolyan mondom, még órákon át beszéltek ugyanerről. Ki hol lakott és kivel élt. Szóval náluk ez volt a téma. Máshol még a népdal - ami nálunk nem ment -, hogy feküdj már rám, babám, egyem a szíved vagy azt. Úgyhogy nem kell semmit csodálkozni a valóságshow-n, sem a bulvárlapokon, és azzal jönni, hogy hová züllött a világ - ennél nagyobb marhaságot nem ismerek -, mert az ország népességének nagy része, még egy viszonylag értelmes családban is, mint a miénk volt, már generációkkal ezelőtt arról beszélt egymással, hogy ki hol lakott. Hogy hova költözött aztán. Hogy kit vett el. Semmi más információ: ember- és utcanevek. Néha egy-egy foglalkozás, csak azért, hogy a sok Kuruc közül tudd, kiről van épp szó. És különben is, ők neveltek fel minket. Attól lettünk olyanok, amilyenek. Nem a világtól.
- De nálatok nem beszéltek ilyenkor sem szexről, sem a nagy titkokról?
- Nem. Csak arról, hogy ki hol lakott. És tudod, mondok még valamit.
- Hallgatlak.
- Ez a társalgás mindig az ebédlőben zajlott. Az ebédlő ablaka az óltól néhány méterre volt. Ma már nem csodálkozom azon, hogy előbb-utóbb az összes malacunk öngyilkos lett.
on holiday :: 2010. július 04., vasárnap, 00:43:18 :: 17 komment
tech future man
Van, aki úgy gondolja, hogy a programozó nem nyaral.
Istenem. Hogy ne nyaralnánk? Én pont ma voltam.
Igaz, eredetileg nem nyaralásnak indult. A fokozatosság elve mindig is átszőtte az életemet, leszámítva az italt, a szerelmet, a játékot és a programozást. Csak a Max Citybe akartam menni ma. Azért oda, mert a bejárat előtt van egy nagyon frankó körforgalom, ahol szépen meg lehet fordulni, visszahajtani az autópályára, és hazajönni, anélkül, hogy tolatnék, és hogy ki-be kellene szállnom.
Ebből sejthető, hogy nem vásárolni akartam. Két-három hete nem mentem olyan messze a lakástól, hogy autóba kelljen szállnom, és féltem, hogy lemerül az akkumulátor. Az éhes riasztó áramot eszik. Ezért iktattam be ezt a hétvégi körutat, hogy töltsem a kocsit.
Miért pont oda? Mint mondtam, nehéz eltévedni, és csak úgy, cél nélkül nem szívesen megyek sehova, és esetleg, ha kérdezik, hol voltam hétvégén, hát ott.
Odaértem az autóhoz, és nagy örömömre működött a központizár. Hurrá, van áram, gondoltam, és beültem az autóba, kétszer izzítottam, amit rövid ima követett, majd gyújtás: a motor egyet morgott, és többet meg se nyikkant. Teljesen lemerült az akkumulátor. Későn jöttem.
Ilyen esetben három lehetséges megoldás ismert: 1. Megkérsz valakit, hogy bikázza be az autót, 2. Taxit hívsz bikáztatni, 3. Kiveszed az akkumulátort, hazaviszed és feltöltöd.
Az első megoldásról annyit, hogy kell hozzá egy ember, akit megszívatsz. Dízel autó esetén lehetőleg közeli ismerőst vagy barátot kérj meg. Nekem dízelem van, és Mister tudna mesélni arról, hogy egyszerre három(!) pár, párhuzamosan kötött bikakábelt használva húsz perc töltés nem feltétlen elég az autómnak, és minden gyújtás után elölről kell kezdeni a töltést. Tehát az addig töltésre szánt idő elveszett. Elég idegölő játék ez. Nem volt kedvem senkit gyötörni vele, mivel ezúttal nem egy nő ablaka alatt parkoltam, akitől épp haza akartam költözni, tele csomagokkal, csak lemerült közben az autó.
Most nem volt olyan sietős dolgom.
Ami a második opciót illeti, a taxisok között akad olyan, aki készült komolyabb motorra is. Egyszer kifogtam egyet, úgy nézett ki a hátsó csomagtartója, mint amerikai filmekben az autóba szerelt atombomba, amit hatástalanítani kell: mindenféle lámpa, mutatós mérőműszer, kábel kötegek és egy sötétfekete kijelző. A jóember láthatóan család helyett bikázásra rendezkedett be. Ő 7 perc alatt el tudta indítani az autómat. Ezzel csak az a baj, hogy válság van. És a száma sincs meg.
Az akkumulátor kivétele fárasztó. Többféle csavar-és csőkulcs kell hozzá. Nyakig koszos leszel. Maga az akksi pedig olyan nehéz, hogy 15 méterenként le kell tenni a földre és pihenni, nincs fogása és vágja a kezedet az éle. Egyszer hátizsákban vittem, nagy szerencse, hogy este volt, és kevés ember jött szembe, és egyik se ismert. Az egészben a legrosszabb, hogy töltés után végképp nincs kedved visszavinni az akksit (mert ugye, piszok nehéz), két-három napig kerülgeted, a végén már beszélgetsz is hozzá.
Mit tesz ilyenkor a programozó?
A programozó ilyen esetben leviszi a szünetmentes áramforrást, rövid nevén UPS-t az autóhoz.
Az UPS rendeltetésszerű használata az, hogy áramszünet esetén meggátolja, hogy a számítógéped elfelejtse a windowst. Alapvetően olyan emberek számára készül, akik képesek 2-3 órán át dolgozni a számítógépen anélkül, hogy egyszer is elmentenék a fájlt, amit másnap hajnalban le kell adni, vagy ami pótolhatatlan információt és soha újra elő nem hívható, világmegváltó ötletet tartalmaz.
Ezek az emberek vihar esetén még fel is állnak, odamennek az ablakba, hogy nézd, villám, de szép, aztán jön az ordítás, hogy hova lett a képernyőről a fény és az írás. (Vagy a rajz, kedves Mana.)
Mint mondtam, elvileg nekik készül a tartalék áram. Gyakorlatikag szinte kizárólag olyan vesz UPS-t, aki munka közben húsz másodpercenként ment, és minden harmadik mentésnek más nevet ad. Ez nem véletlenül van így.
A két szünetmentesem közül a kisebbet vittem le. A nagyobbik körülbelül 50 kiló, a sok ólom miatt.
Amikor költöztem, felcímkéztem minden kartondobozt, és ráírtam, mi van benne. A nagy UPS-re csak annyit írtam: "nehéz". Tiszta izom, tájszólással beszélő, igazi tenyeres-talpas költöztetőm volt, a gondjaira bízott mosógépet szinte feldobta a negyedikre, és közben nevetett, ám amikor ehhez a viszonylag kis méretű dobozhoz lehajolt, és próbálta felemelni, furcsa grimasz ült az arcára, az egyik ízülete megreccsent, és ő maga úgy, ahogy volt, előrehajolva maradt.
- Úristen, mi van ebben? Szünetmentes áramforrás? - kérdezte.
- Igen.
- Ezerkétszázas?
- Ezerötszáz, és szinuszos.
- Ja. Kaphatok egy pohár vizet?
Ezzel szemben a kisebbik UPS-em pehelykönnyű, fél kézzel leviszem, és még ugrálok is a lépcsőn vele, ahogy nyaralás előtt szoktam mindig ugrálni.
Mint a mellékelt ábra mutatja, a szünetmentes áramforrást nem kell bedugni sehova. Az a piros doboz mellette az akkumulátor töltő.
A két szerkezet együtt arra képes, hogy az UPS belsejében lévő, 12 Volt egyenáramot leadó akkumulátor erejét először váltakozó (négyszögjeles) árammá alakítsa, azt feltranszformálja 230 V feszültségre, átküldje a piros dobozba, ami először 12 V-ra alakítja vissza az áramot, majd egyenárammá változtatja, és végül a piros és a fekete vezetéken keresztül feltölti a 12V-os akkumulátort, ami az autóban van.
Az UPS félpercenként sípol, ha nincs bedugva a konnektorba. Azt hiszi, baj van, és ki kellene lépjek a windowsból, mert izzadva küzd, mint Atlas az égbolt rettentő súlya alatt, és már tényleg nem bírja sokáig.
Csak hát az itt nincs miből kilépni. Addig kell tölteni az autót, amíg a szünetmentes táp folyamatos szirénázásra vált, mert elfogyott belőle az áram.
Érdemes vinni laptopot is, mert az UPS-en van USB csatlakozó, így figyelemmel kísérheted a töltést. Sajnos csak azt jelzi, hogy mennyi áram maradt benne, azt nem tudja, hogy az autó hány százalékon áll. A jövő zenéje még az ilyen praktikus fejlesztés.
Én nem kötöttem rá a laptopot az UPS-re, mert vittem mobil netet is, úgyhogy inkább beültem és elolvastam az e-mailjeimet, miközben odakint a szünetmentes táp visítva töltötte az autót.
Azért jó a Váci utca szélén intézni mindezt, mert közben sem érzed magad egyedül.
Húsz perc után elsőre, kelletlenül, de beindult motor. Nem mintha lett volna második lehetőség. Az UPS újratöltése cirka egy nap.
Ezek után világosan láttam, hogy a Max Citys kirándulás nem lesz elég.
Beültem, és mentem az úton, magam sem tudom merre. Meg akartam nézni, hol vagyok, de nem tudtam, mert bejövő hívásom volt a térképen.
Aztán egyszercsak egészen szokatlan látvány tárult a szemem elé.
Nem emlékszem, mikor láttam utoljára együtt ennyi vizet. Nem is vizet, víztömeget, hullámzó, vad, szilaj tengert. A hullámzás a végtelenbe húzott magával. Aranyló hidat képzett a nyílt vízfelszínen a naplemente.
Nem gondoltam volna, hogy tényleg van ilyen.
Kiszállni azért mégse akartam, mert ott volt az autóban a laptop, a mobil, az UPS, és a töltő, és járatni kellett a motort, hiszen az volt a fő cél, és odakint sok volt a szúnyog. De nem is kell kiszállni, mert ez az élmény a szélvédőn át nézve is magával ragad, főleg, ha volt elég szélvédőmosó a poros kocsidban indulás előtt.
Készítettem róla egy fotót. A google map szerint egyébként a Velencei tónál jártam. Valószínűleg nem én vagyok az első, aki lefotózta, de ebből a szögből talán még nem láttad.
Bámulatos, nem?
Egy darabig csodáltam a természetet, és a gyönyörű partvonalat, aztán félig megírtam ezt a bejegyzést még ott, a tengernél, hogy nyaralás közben is töltődjön az akksi, aztán magam is lélekben feltöltődve és újjászületve elindultam haza.
Istenem, de jó újra itthon.
interview :: 2010. július 03., szombat, 01:05:10 :: 88 komment
social blog
Van a freeblogon egy nagyon tanulságos rovat: Interjú egy női bloggerrel. Azért ez a rovat neve, mert ott (jelenleg) hét-nyolc női bloggerrel olvashatsz interjút.
A teljesség igénye nélkül: minta1 minta2. Ott már eligazodsz.
Az interjú során feltett kérdések többnyire ugyanazon fontos társadalmi és pszichológiai jelenségek feltárására próbálják inspirálni az interjúalanyt. Ők azonban (Mamzelen kívül) sajnos nem vettek figyelembe egy nagyon fontos körülményt a válaszadás során. Az olvasót.
Persze egyszerre ennyi mély téma rajtam is kifogna. Nem áltatlak azzal, hogy én tudok rájuk érdemben válaszolni, főleg úgy, hogy a harmadik kérdésig is eljuss az olvasásban. Csupán valamiféle iránymutatással szeretnék szolgálni a jövő "női bloggereinek": ha közlésre érdemesnek szánt szöveget lő fel az internetre, az, mégis, milyesféle legyen.
Mikor kezdted a blogolást?
Ez már éles kérdés, vagy csak a bemelegítő kör?
Ki volt az első blogger, akit rendszeresen olvastál?
Ha jól emlékszem, az egész azzal kezdődött, hogy a Jóisten egy szép napon kiblogolta az egész Világegyetemet. De őt a kőtáblás posztja óta már nem merem olvasni.
Mit jelent számodra a blogolás, változott-e ez a kezdetekhez képest?
Jó kérdés. A blogolás során általában blogbejegyzéseket írok, amelyeket rendszerint publikálni szoktam. A kezdetekhez képest leginkább talán maguk a bejegyzések változtak, sőt, szinte minden alkalommal mást írok, mint előzőleg írtam.
Szoktál fejben blogolni?
Igen! Honnan tudsz róla? Olvasod?
Írsz máshová is (másik blog, twitter, tumblr, stb.)?
Régebben hétvégente készítettem bevásárlólistát a tescohoz, de ma már nem gondolom, hogy egy lovon két fenékkel ülve bárhova el lehetne jutni, kivéve az ambulanciát. Úgyhogy mostmár csak a blogomra koncentrálok. Hoppá, el is fogyott itthon a mosópor.
Van olyan bejegyzés a blogodban, ami fikció?
Nincs. Minden bejegyzésemet valóban megírtam.
Ha egy 10-es skála 0-s végén a magányos, titokzatos blogger helyezkedik el, aki nem fedi fel arcát, a 10-es végén pedig az a fajta, aki mindenkivel személyesen is meg szeretne ismerkedni, akkor te hol helyezkedsz el rajta?
Azt hiszem, odamennék a lista 0-s végén álló bloggerhez, és vígasztalnám. Biztos szomorú szegény. Rossz lehet ott állni egyedül a nullán. A tízesnél bohóckodó körül úgyis túl nagy a tömeg, és valószínűleg unalmasan ír.
Változtál-e azáltal, hogy blogot írsz?
Most válaszolok az első kérdésre is: Öt év, hét hónapja, három hete, két napja, nyolc órája és tizenkét perce írok blogot. Mielőtt nekiültem, megkértem édesanyámat, aki a legjobb barátnőm (mióta az a ribanc Ági lenyúlta az exemet), és aki legjobban ismer engem ezen a földkerekségen, hogy nagyon jól jegyezze meg, hogy milyen vagyok. Érdekes, hogy rákérdeztél, mert épp két napja beszélgettem utoljára édesanyámmal erről. Érdeklődtem nála, hogy a blogolás kezdete óta változtam-e már valamelyest. Azt felelte, hogy egy hangyányit sem, és ezen ő maga is nagyon csodálkozik. Elmondtam neki a titkomat. Mindez azért lehetséges, mert blogolás közben egyáltalán nem figyelek oda, más meg ugye nem nagyon történik velem az életemben. Azt azért nem merem megígérni, hogy a jövőben is majd ugyanígy semmit se változok.
Született-e már párkapcsolatod a blog által?
Nekem nem, de amikor a blogsablont először szerkesztettem, azt kívántam, hogy "b.ódjon meg a designer is, aki ezt a css-t össze....". Úgy tudom, azóta ő már boldog családanya, és gyönyörű szép kislánya született. Bár minden kívánságom így válna valóra.
Előfordult már, hogy kiálltál a blogodon egy számodra fontos női (társadalmi) ügy mellett?
Számomra minden fontos társadalmi ügy női.
Volt-e valami fontos, amit egy blognak köszönhetően tudtál meg, és ha igen, mi az?
Egyszer otthon hagytam a kulcsot az albiban, és későn értem haza, nem volt pofám becsöngetni. Leültem a küszöb elé, elővettem a kis rózsaszín netbookomat, és kiposztoltam, mekkora szerencsétlen vagyok. Két perc múlva öten jöttek ajtót nyitni, pedig összesen hárman lakunk az albiban, és abból ugye egy én vagyok, és én kint voltam. Akkor tudtam meg, hogy mennyire jó blogot írok, ha ennyien olvassák el azonnal a postomat.
Van-e olyan személy, akinek sosem szabadna megtalálnia/végigolvasnia a blogodat?
mtb :: 2010. július 01., csütörtök, 22:50:23 :: 6 komment
erotic
Tessék. Mondom, hogy nem anorexiás.
És ezen is vékonyabbnak tűnik a többihez képest.
co-work :: 2010. július 01., csütörtök, 22:45:14 :: 228 komment
Mivel nincs időm a két kép közé ma estig normális bejegyzést írni, kitaláltam egy tanulságos játékot. Biztos nem nekem jutott először eszembe: írni kell egy bejegyzést úgy, hogy mindenki hozzáírhat, de egyszerre csak egyetlen szót. Utána más jön.
Update: eredetileg úgy volt, hogy hét mondatig megyünk, de nincs szívem lelőni.
A mondat végét ponttal ér jelezni. Csak végszükség esetén moderálom vagy javítok bele, például ha alany-állítmány egyeztetésre van szükség.
Hajrá.
+++
Számtalan esetben szórt magot határtalan, ámde hónapokkal beiktatása pozitív tudatában a sárkány szívű jelölt elleni összeesküvés résztvevőire. Valaki másnak is nehezére esett a bermuda viselése. András zihálva szidta a mensás IQ-huszárokat, miközben legbelül a Taigetoszról való sárkányrepülésen elmélkedett. Polóniumot ajándékozott kedvenc képviselőtársának, Vona Gábornak, italába keverve azt, és közben kipáját gúnyosan táncoltatni kezdte, abban a tudatban, hogy környezetét már nem ingyen zsákmányolja ki. Romlatlan erkölcsű környezetmérnökként megbékélt hipotetikus ideájával szemben. Rövidtávú erotikus memóriáját képzelgéseivel telítette a diplomás örömlány bugyijaiban való fantáziadús kutatómunkálatok során elért eredmények kiértékelése közben. Leginkább a világháló, és az éjjelente előkúszó sejtelmes csápok fenyegetése izgatta hipotalamuszát, ám a képzeletdús és romantikus alámerülések a bujaság örvénylő és szemkápráztató füstködébe végleg hatalmukba kerítették.
A blogger körökben elhíresült varánusz Xavér sütkérezett, és a meztelen testén egy ismeretlen mensa-tag vonaglott kéjesen.
Az Y-kromoszómák véletlenszerű szelektálása a hibrid, a természet törvényeit kifürészhetetlen logikával meghazudtoló mutánst a halhatatlanság következő pilléréhez temeti. A KlubD berkeiben elterjedt a tévhit, hogy nyolc üveg kecskevér-enigma visszakódolható bármilyen Necronomicon-kópiában található démoni rítus ismeretével. Talizmán híján lehetetlen katolikus paradigma váltás került a bejegyzés végére.
+++
Mindenkinek köszönöm az értékes szavakat.
mtb :: 2010. július 01., csütörtök, 02:24:21 :: 24 komment
erotic
Na, hát a lényeg majdnem lemaradt.
Még jó, hogy észbe kaptam.
eu :: 2010. június 30., szerda, 21:58:07 :: 22 komment
dialogue social
- Sio meg lediplomázott a lehető legjobb minősítéssel. Arról írt, hogy mennyivel kerül többe vagy kevesebbe a híd, ha EU-szabvány szerint készül. Nekiült és kiszámolta.
- És mi jött ki?
- Azt nem tudom. Szerintem a jó magyar híd lett olcsóbb.
- Lehet. Amúgy is divat kritizálni az EU-szabályozást.
- Mondom, nem emlékszem, mi jött ki.
- Nem baj, mondok mást. Hányszor hallottad, hogy mennyire szörnyű ez az EU, mert nem ad semmit, csak elvesz, és akkor még ott a hülye szabályozás is. Például: "Nem lehet moslékkal etetni a disznót, és ez mennyire idióta törvény, mert ezer éve azzal etetjük, és mégis itt vagyunk, és ebből nem lett semmi baj, mit okoskodnak?". Elmondom, hogy lett, én például - évvesztes lévén - tizenkilenc éves koromig éheztem. Azért éheztem, mert akkor még nem voltunk EU tagok, és nem volt ilyen törvény. Tizenkilenc éves koromig, tehát eddigi életem nagyobbik felében menzás voltam. A helyzet az, hogy az összes konyhásnő disznót tartott otthon, és úgy gondolta, hogy a disznókat az iskola és a szülők pénzén neveli fel. Zseniálisan működött ez a rendszer. Annyi volt csak a gond, hogy néhány diák néha rájárt a disznókajára. Sajnos, nem volt mese, elszállítás előtt ki kellett tenni a moslékot az étkezőasztalra, és bizony egy-két gyerek annyira éhes volt, hogy belekóstolt. Volt, aki megette. Na, az volt a veszteség a lopott moslékból. A veszteség minimalizálása érdekében úgy főztek mindkét iskolámban, hogy végül szerintem már a disznók közül is koplalt az igényesebb fajta. A koleszban, emlékszem, többnyire inkább üres kenyeret ettünk.
- Igen, ez tényleg így van.
- És a konyhásnők kedvenc szórakozása az volt, hogy még le is basztak, mert visszaadtad a kölcsönbe kapott moslékot. Mintha nem arra ment volna ki az egész, hogy ne bírd megenni, akármilyen éhes vagy. Mekkora cinikus színjáték már ez. Szóval nagyon jó törvény, hogy a disznó nem ehet konyhai moslékot. Sőt, ha rajtam múlna, le kellene mérni, hogy a normálisan elkészített ételből mennyi marad meg az iskolában (ehhez egyszer hívni kell egy séfet, aki nem tart disznót), és utána, ha annál több marad meg, annak az árát le kell vonni a konyhásnők fizetéséből. És ha a fizetésük nulla alá megy, akkor lehet elárverezni az ingatlanjaikat. Talán akkor nem állt volna annyi disznóól a kertek végében. És ők se néztek volna ki úgy, mint a disznó.
automatic :: 2010. június 28., hétfő, 20:35:19 :: 6 komment
politics dialogue tech
Mage: - Ma viszonylag korán felkeltem, lementem a piacra, hogy a zöldségesnél a három legszebb almát kiguglizzam. És van útközben egy orvosi diagnosztikai labor, amiről eszembe jutott, hogy tényleg nem kellene ezt a vérszerződés-témát a mai világban erőltetni.
Dina: - Jól van, nincs semmi baj. Végre kezd magára találni a baloldali sajtó. Mindig ez van, hogy ha a szocik hatalomra kerülnek. Nincs miről írni, csak a fanyalgás megy.
- A jobboldali újságoknak bezzeg mindegy, folyamatosan öntik a nyomdába a vért.
- Igen, de a másik oldal úgy érzi, hogy azért baloldali kormánynál is illik fanyalogni. Gyurcsány írta a jelentésében, hogy ez neki rosszul esett. Na de mostantól, figyeld meg, egyre jobb hasonlatok és gondolatok születnek a fejekben. Az Index néhány hete még szinte kommunistázott. Szépen ráébrednek, hogy mi van. Hamarosan egész más lesz a hangvétel és a szint. Hidd el, izgalmas periódus lesz az életünkben ez az egy* év Orbán-kormány.
- Én értem, hogy irodalmi szempontból termékeny időszaknak nézünk elébe. Csak azt kellene megoldani valahogy - és tudom, hogy menni fog, annyi arab ismerősöd van -, hogy ha Kósa vagy Szíjgyártó elindul az újságírók felé, akkor azonnal vehessünk svájci frankot. Legyen meg az üzlet, még mielőtt odaérnek. Kellene rájuk mozgásérzékelőt tenni.
- Szerintem nem is mozgásérzékelő, hanem mikrofonérzékelő kell. Azonnal jelez, ha a gazdája bármilyen mikrofonhoz hajol.
- Igaz, akkor viszont nagyon kevés időnk lesz a cselekvésre. Közvetlenül az internetbankra kell kötni az alkalmazást, hogy azonnal minden forintunkat váltsa valutára. Szerintem ez megoldható. Hiszen már 2010 van.
*: Dina négy évet mondott, amit freudi-félrehallottam.